Ekkor döntik el, hogy mely faegyedeket fogják majd kivágni, felfestik a fakitermelők munkavégzéséhez szükséges jelzéseket, és felmérik a várható faanyag mennyiségét is.

Nagyon sok tényező befolyásolja, hogy mely törzseket ítélik kivágandónak.

Elsősorban az erdő kora és a benne található fafajok határozzák meg, hogy milyen fahasználati mód engedélyezett az adott erdőrészletben, milyen eréllyel lehet belőle kivágni a fákat. Ez az erdészeti hatóság által kiadott erdőtervekben szerepel, és támpontként szolgál az erdészek munkájához.

A faanyagnyerésen túl a beavatkozásoknak a fiatal és középkorú erdőkben (gyérítések) állománynevelési célja is van. Ha egy törzset kivágunk, a mellette lévő fa nagyobb térhez jut, így nagyobb koronát tud növeszteni, jobban tud fejlődni. Az erdész kiválasztja, hogy melyik faegyedet szeretné így megsegíteni, és a kivágandó fát/fákat megjelöli. Szem előtt tartja a legértékesebb fafajok növekedésének biztosítását, de arra is figyel, hogy minél elegyesebb és változatosabb maradjon az erdő.

Az idős erdőkben (véghasználatok) az újulat megsegítése, felszabadítása miatt is dolgozunk, így elsősorban azokat a törzseket vágjuk ki, amelyek alatt már megtalálhatók a csemeték. Egészségügyi fakitermelés során a beteg, elszáradt fákat keresi fel és jelöli meg az erdész.

Ahhoz, hogy tudjuk, mennyi faanyagot fogunk kitermelni az erdőből, a kivágandó fák megjelölésén túl az erdész megméri azok átmérőjét és magasságát. Terepi munkája során a mért adatokat felvezeti a jegyzőkönyvbe, melyből a várható fatömeg fafajonként kiszámítható.

Az erdész által felfestett jelek elsősorban a fakitermelők szakszerű munkavégzéséhez szükségesek.

A favágó csak azokat a fákat vághatja ki, melyeket a törzs két oldalán szemmagasságban felfestett színes pöttyel megjelölt az erdész. A termeléssel érintett erdőrészlet határát a szélső fákra tett festéssel jelölik, és azokat a nyomokat is, ahol megengedett a gépek mozgása, a faanyag rakodóra hordása. Bizonyos esetekben a megmaradó, kímélendő fákat is megjelölik, valamint az olyan védőzónák határát is (például egy forrás vagy egy víznyelő környezetében), amelyeken géppel még áthaladni is tilos.

A vágásjelölés amellett, hogy szaktudást és megfelelő gyakorlatot igényel, sokszor nehéz fizikai munka is, hiszen gyakran melegben, magas aljnövényzetben vagy nehéz terepen mozognak az erdészek a mérőeszközökkel és jelölőfestékkel.

Ennek ellenére ez az erdészek egyik legfelelősségteljesebb és egyben legszebb feladata, hiszen a fűrészek beindításával döntésük véglegessé válik. Sok szabály és előírás köti őket, de a jelölésben egyéni szemléletük is tükröződik, a környezeti hatások mellett elsősorban ők alakítják az erdők további sorsát.

Rosta Katalin, Bakonyerdő Zrt.
forrás: Magyar Mezőgazdaság / A Mi Erdőnk