A mintegy 3500 évvel ezelőttről velünk maradt halomsírok számukat tekintve egyedülálló értéket képviselnek hazánkban.

Jelenlegi ismereteink szerint az időszámításunk előtti 15. században nagyarányú népvándorlás indult meg a mai Cseh-medence és Ausztria felől, és egy nyelvében, népi hovatartozásában egyaránt ismeretlen népcsoport érkezett a Dunántúlra.

Erdőkkel borított hegyvidékről jöttek, állattartó életformájuknak kedvezett az erdőségekkel borított, tiszta vizű patakokban bővelkedő terület, így tömegesen telepedtek le az addig lakatlan Magas-Bakony hegyes tájain.

Még ma is csak feltételezhető, hogy az illírek egy csoportját alkották; temetkezési szokásaik alapján a történelemtudomány „halomsíros” kultúrának nevezte el a népet.

A régészeti leletekből következtethetően tagolt társadalomban éltek: míg a katonai arisztokrácia hegytetőn épült földvárakban lakott, addig az állattartók és a földművesek a közeli völgyekben, medencékben foglalták el helyüket. Halottaik máglyán elégetett hamvait urnákba helyezve temették el. Az urnák mellé fegyvert, ékszert, agyagedényeket tettek, fölé meg földből vagy kőből halmot építettek. Egy-egy halom alatt sok esetben több sír található, nem feltétlenül ugyanabból az időből, ami arra enged következtetni, hogy a családok egy helyre temetkeztek.

Bár a földhalmok többsége idővel eltűnt a természeti környezetben, főként a nagyobb, többnyire a katonák sírjait borító halmok még ma is szép számmal azonosíthatók. Az egész Dunántúlon fellelhetők, ám sehol máshol nem találhatók meg olyan számban, mint a Bakony térségében.

Bakonybél mellett, a Kőris-hegy lábánál fakadó Tekeres-kút közelében terül el a Százhalom elnevezésű sírmező, mely 226 halomsírjával Közép-Európa egyik legnagyobbja ebből a kultúrkörből.

Ezen kívül a Bakony számos pontján, többek között Iharkút, Fenyőfő és Bakonyszentkirály térségében is felfedezhetünk kisebb-nagyobb halomsírmezőket. A legnagyobb sírok akár 20-30 méter átmérőjűek is lehetnek, magasságuk pedig elérheti az 1-3 métert. A Százhalom turistaúton jól megközelíthető: Bakonybél felől a zöldsáv-jelzésen északi irányba haladva, a sárgakör-jelzéssel való kereszteződés előtt találjuk.

A halomsírok közelében több helyen megvannak az egykori földvárak maradványai is, melyeket vélhetően az egymást követő és jó ideig egymás mellett élő népcsoportok építettek harcaik során. A várak olyan hegytetőkön álltak, melyeknek meredek, megmászhatatlan oldala természetes védelmet nyújtott, a lankásabb vonulatokra pedig földből és összehordott kövekből sáncot húztak. Viszonylag épen fennmaradt, a környezetüktől élesen elkülönülő sáncokat találunk a Nagy-Som-hegy csúcsának közelében, a Kék-hegyen vagy a Zörög-tetőn.

Védelmüket törvény írja elő A halomsírok az erdő védett történeti emlékei, épségük megőrzése érdekében egyedi erdőkezelési eljárásokra van szükség. A fakitermelés során használt közelítőnyomok, utak nem mehetnek keresztül rajtuk, tőlük legalább tízméteres védőtávolságot kell tartani. A még azonosítható és a terepszinttől elkülönülő földsáncok, halomsírok anyagnyerőhelyként nem használhatók, a gépi közlekedés, vonszolás, deponálás sem megengedett, és vadvédelmi kerítés sem építhető rajtuk. A Bakonyerdő Zrt. az erdészeti szakmai rendszerében széles körű adat- és térképi nyilvántartást vezet a területén lévő természetvédelmi értékekről, így a szakemberek már a feladatok tervezésénél be tudják építeni a természetvédelmi szempontokat, és a gyakorlati munkavégzés során is látják, mely területek igényelnek különleges odafigyelést. A halomsírok és földvárak mellett védett barlangok és források, valamint fokozottan védett madarak (pl. rétisas) fészkei is szerepelnek az adatbázisban. Ezek megőrzése egyedi természeti értéküknél fogva kiemelt feladatunk.

A Cuha-patak völgye fölött magasodó Zörög-hegy erdeiben 10-15 késő bronzkori eredetű halomsírt találunk, itt az egykori földvár maradványai szintén fellelhetők.

Az erődített település egy kisebb regionális központ, úgynevezett főnökségi település lehetett, és többek között az itteni halmokba temetkezők irányítása alatt állhatott. 102 hektáros területével a késő bronzkori és kora vaskori földvárak között az egyik legnagyobb, a felszínen megállapítható sánc teljes hossza 3388 méter. Kezdetben kisszámú népesség élt itt, így a fennsík felől árokkal védhető hegynyelven telepedtek meg.

A népesség növekedésével aztán több lakóházra volt szükség, amelyek megépítéséhez teraszokat alakítottak ki a meredek hegyoldalakon. A hegy patak felőli oldalán a sűrűn, egymás alatt húzódó mesterséges teraszok ma is jól felismerhetők. Közel ezer év alatt ezekből a népcsoportokból alakult ki a pannon népesség, amely megérte az időszámítás kezdetét övező római hódítást, hogy aztán a Magas-Bakony egy időre ismét szinte teljesen elnéptelenedjen.

Írta: Rosta Katalin, Bakonyerdő Zrt.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
Fatájolta: MM