Az ugodi erdészcsalád legfiatalabb tagja, a 11 éves Horváth Regő is erdész pályára készül, hogy kövesse a több mint 100 éve a magyar erdőket járó felmenőit.

„Sopron, Sopron, sáros Sopron, te vagy az oka mindennek” – olvasható Horváth Károly (1929–2011) erdőmérnök, a Bakonyszentlászlói Erdészet erdőfelügyelőjének Hódoséri Vadászháznál elhelyezett emlékkövén. Meglehet, tényleg a hűség városának erdész egyeteme tehet arról, hogy fiai, id. Horváth Róbert és Horváth Attila édesapjuk nyomdokaiba léptek.

„Édesapám gyermekkoromban sokat vitt ki az erdőre az erdészet lovas kocsijával. Figyeltem az erdőt, a benne zajló életet. Fekete István és Széchenyi Zsigmond könyvei pedig csak megerősítettek abban, hogy én is édesapám hivatását válasszam” – mondta Róbert, aki a Roth Gyula Erdészeti és Faipari Technikumban végezte tanulmányait, gyakorlatát pedig az Ugodi Erdészetnél, ahol aztán 46 évig dolgozott kerületvezető erdészként. Az erdészet vadgazdálkodási feladatait 2008-tól vállalta magára, és a 2020-as nyugdíjazása ellenére is rendszeresen járja a Bakonyt, aminek mára majd’ minden fáját ismeri.

Testvére, Horváth Attila Sopronban végezte el az egyetemet, 1988-tól a Monostorapáti Erdészetnél, később a Keszthelyi Erdészetnél dolgozott erdőművelési előadóként, majd 2001-től erdőgondnokként. Munkát vállalt a keszthelyi állatparkban és a Természet Házánál, aminek jelenleg az ökoturisztika munkatársa. Mindig is szerette a sportot, egyetemi évek alatt röplabdázott, de a rendszeres kirándulások mellett a tájfutás is kikapcsolta. Ezekben az években ismerkedett össze egy barlangász közösséggel, és nem kellett sok idő, hogy magával ragadja ez az extrém sport. Ha hívják, a mélyből az égig emelkedik: alpin technikával belterületen lévő magas, épületet veszélyeztető fák kivágását vállalja.

„Tizenkétéves volt a fiam, amikor először motorfűrészt adtam a kezébe, természetesen felügyelet mellett. Sosem lehet elég korán elkezdeni, és úgy látszik, a fa illatát ő is mélyen magába szívta” – mosolygott fiára, Gergelyre, aki szerint ehhez nem kellett semmilyen illat, elég, hogy Horváth-vér csörgedezik ereiben.

Először 2016-ban környezetvédelmi mérnök, majd 2018-ban erdőmérnöki diplomát szerzett. Ezt követően fél évet a veszprémi erdészeti hatóságnál töltött, aztán gondolt egy bátrat, és lakossági zöldhulladék-kezeléssel foglalkozó vállalkozást indított.

„Most is tisztán él bennem a nagypapámmal átélt közös vadkacsavadászat emléke. A víz illata, a fütyülő szárnyak, a hangos hápogás… A tőle kapott hagyatékot édesapám továbbadta, amihez hozzátartozik az a hosszú távú tervezési szemlélet, amit nemcsak az erdészeti szakma követel meg, vállalkozásomban is így alakítjuk a jövőt” – vallja az újdonsült édesapa, akinek kilenc hónapos kisfia már most szorosan fogja magához az apukájától kapott vadászkürtöt.

Attila és Róbert édesapjának, Horváth Károlynak, a Bakonyszentlászlói Erdészet erdőfelügyelőjének Hódosérben elhelyezett emlékköve (műhelyfotó)

Ifj. Horváth Róbert 2000-ben végezte el Sopronban az erdész technikumot, majd 2006-ban vadgazda mérnök lett az egyetemen. Először édesapját követve a Bakonyerdő Zrt. hajdani Ugodi Erdészeténél kapott állást mint beosztott erdész, majd további munkáját 2009-től szintén az állami erdőgazdasághoz tartozó Bakonybéli Erdészetnél folytatta, hét év múlva pedig a Farkasgyepűi Erdészet kerületvezető vadásza lett. Hivatásához hozzátartozik a sebzett vad utánkeresése, amelyben fantasztikus társra lelt (Tölösi-Erdőjáró Álmos) Marci, a hannoveri véreb kutyájában.

Hazánk legrangosabb, de nemzetközi mércével nézve is kiemelkedő versenyén, a Kaszó Kupa Országos Véreb Fővizsgán 2014-ben az első helyet szerezték meg, de a következő években – akkor már Zara (Belsőcsányi Alma) nevű társával – is többször sikeresen szerepeltek. Jelenleg új társával, Barka (Koloska-völgyi Dorka) kutyával dolgozik együtt.

„A vérebezés, vagyis a sebzett nagyvad utánkeresése számomra nemcsak hobbi, hanem életforma is. Ilyenkor az a legfontosabb, hogy mindent megtegyünk kutyámmal a sebzett vad megtalálásáért – avat be a szakmán belüli kutya–ember kapcsolat fontosságába Róbert, majd megjegyzi: Igazából nem volt B terv. Édesapám mindent megmutatott nekem, ami a mai napig táplálhatja bennem a vadászat, a természet iránti szeretetet.”

A vadgazdálkodási munkaköre mellett erdészeti feladatokat is ellát, több erdőgazdálkodónál, például az Ugodi Erdőbirtokosságnál mintegy 800 hektáron szakirányítóként dolgozik. Emellett a Bakonyi Kisbetyár Erdészeti Erdei Iskolában rendszeresen tart foglalkozásokat gyerekeknek a vadászat természetben betöltött szerepéről, a vadászkutyákról és a vadász–eb kapcsolat fontosságáról. Nagyobbik fiát, Kolost ugyan a futball világa elterelte a természettől, profi labdarúgó szeretne lenni, azonban Regő tizenegy évesen már egyedül ül ki a magaslesre nézelődni, és mint mondja, ilyenkor egyáltalán nincs benne félelemérzet, sokkal inkább a nyugalom tölti el. Már most tudja, hogyha felnő, olyan munkát szeretne végezni, mint elődei.

Horváth Ádám, Róbert testvére Körmenden végezte a rendészeti iskolát. Szolgálatait jelenleg a győri készenléti rendőrségnél látja el. Úgy fogalmazott, ő a családban a kakukktojás, mert férfiként nem az erdész pályát választotta, mindennek ellenére, ha teheti, valamelyik családtagot elkíséri vadászni, de a vágásjelölésekben is szívesen segít.

„Édesapámra vagyok a legbüszkébb, mert a hivatása egyben a szenvedélye is. Manapság ez igen ritka, pedig úgy gondolom, csak az tud kiváló munkát végezni, aki szereti azt, amit csinál” – mondta édesapja felé fordulva.

Úgy tűnik, igaz a mondás, miszerint a vér nem válik vízzé. A Horváth család legfiatalabb tagjai is érzik: „itt nincs B terv”, hívja őket az erdő.

De talán még a természethez fűződő kapcsolatuknál is erősebb az egymásra vetett tekintetükben felcsillanó feltétel nélküli szeretet és tisztelet.

forrás: A Mi Erdőnk