„Az elmúlt hetekben három jó hírt is kaptam Makovecz Imre örökségével kapcsolatban, melyeket természetesen meg is osztok mindenkivel.” Ezzel kezdtem legutóbbi cikkemet, amelyben arról számoltam be, hogy a sevillai magyar pavilon sorsa meglepő fordulatot vett.

A második hír Makovecz Páltól, az édesapja szellemi örökségét ápoló alapítvány vezetőjétől érkezett. Egy kérdésem nyomán figyelmembe ajánlotta ugyanis a Makovecz-világtérképet. A térkép maga nem új, de az elmúlt időszakban komoly fejlesztésen esett át, így – túlzás nélkül állítható, hogy – idehaza teljesen egyedülálló az építészettörténeti kezdeményezések között.

Nagyon kevés színvonalas térképes adatbázis van ugyanis a neten, amely magyar építészettel foglalkozik. Ezek közül érdemes megemlíteni a korát megelőző, sajnos ma már nem elérhető Arturt, amit a Kortárs Építészeti Központ állított össze több mint egy évtizede, valamint a Budapest Legendát, illetve az Építészfórum immáron országossá bővült, 21. századi építészetet bemutató térképét is.

Egyetlen alkotó életművét összegző, nívós térképes adatbázis azonban tényleg alig akad. Nagyhirtelen csak egyet tudok felidézni: az Ybl Archívumét (persze ha valaki tud többről, írja meg bátran). Ezt az adatbázist amúgy Budapest Főváros Levéltára gondozza, és az egyik legszebb, legteljesebb és legjobban használható építészéletmű. A térképe első pillantásra olyan, mintha csak a jelenlegi országhatárt vették volna figyelembe a megrajzolásakor, de ez nem a készítők hibája. Hiába volt ugyanis nagy a monarchia, Ybl Miklós legnyugatibb terve Bécsbe, a legkeletibb pedig – a mai magyar-román határtól néhány kilométerre eső – Kaplonyba készült.

Makovecz esetében azonban a „világtérkép” kifejezés egyáltalán nem túlzás. Az viszonylag közismert róla, hogy előszeretettel dolgozott a határon túli, magyarlakta területeken: elég csak a lendvai művelődési házra, a dunaszerdahelyi városházára vagy a csíksomlyói búcsú (azóta jelentősen átalakított) oltárára gondolni.

Munkássága azonban messze túlnyúlik a Kárpát-medencén is. Számomra is egészen meglepő dolgok derültek ki, ahogy böngésztem a színes pöttyöket.

Például, hogy fiatal építészként, mint a Buváti munkatársa, részt vett egy moszkvai lakótelep tervezőmunkájában. Ennek egy dombtetőn lett volna a központja, amit körkörösen határoltak volna a panelházak – sajnos ennél több információ nem is maradt fenn róla. Persze fontosabbak az életműben az önálló alkotások, amelyekből szintén jó pár akad szerte a világban: tervezett családi házat Thaiföldre és Alaszkába, Waldorf-iskolát Svédországba és Mongóliába, kiállítási épületet Japánba és kopt templomot Egyiptomba.

Ez a Föld körüli utazás azért is érdekes, mert Makovecz nem exportálta a magyar népi építészetet, hanem mindenhol a helyi hagyományokból táplálkozott. Pontosabban azokat a gyökerekhez nyúlt vissza, amelyek közösek lehetnek, mondjuk, a viking és a mongol művészetben is.

Sajnos ezeknek a távoli országokba tervezett műveknek a többsége terv maradt, de azért szerencsére vannak megvalósult példák is. A legismertebb a már említett Expo-pavilon Spanyolországban, de van lakóháza és üzletháza Németországban vagy épp kilátótornya Franciaországban. Ausztriában és Olaszországban installációi készültek el, amelyek műfajukból adódóan múlékony alkotások voltak. A térképen amúgy is külön kategória van a megvalósult, de azóta elbontott vagy elpusztult műveknek.

Ha valaki szereti Makoveczet, akkor mindenképp örömét fogja lelni a térkép böngészésében. Ha pedig valaki nem szereti, akkor talán nem bánja, ha kap egy kis betekintést az életműbe – kiderülhet, hogy színesebb annál, mint amit gondolt róla korábban. Amúgy meg remélem, hogy valaki kedvet kap az „ötlet ellopásához”, és esetleg más fontos építészéletművek is térképre kerülhetnek hasonló színvonalon.

A térképet a Makovecz Alapítvány honlapján lehet elérni.

forrás: TervLap

Az elmúlt hetekben három jó hírt is kaptam Makovecz Imre örökségével kapcsolatban, melyeket természetesen meg is osztok mindenkivel. Kezdjük a legfrissebbel, s talán a legörömtelibbel.

Úgy tűnik, a híres sevillai pavilon gazdára talál, és ezzel megmenekül a pusztulástól. Az épület sorsa gyakorlatilag a 92-es Expo, vagyis immár harminc éve bizonytalan. Az épület bővebb ismertetésétől eltekintenék, hiszen rengeteg írás jelent már meg róla, a nemzetközi sajtó is lelkesedett érte. Gyakorlatilag a legismertebb magyar világkiállítási pavilon azóta is. Öt éve írtam róla utoljára, akkor így foglaltam össze a lényegét:

„Az 1992-es világkiállításra készült magyar pavilon egyedülálló alkotás. Tulajdonképpen Makovecz Imre addigi munkásságának összegzése, és éppen ezért talán legfontosabb munkája. Amit gyakran az építész szemére vetnek bírálói, hogy épületei nem praktikusak vagy díszletszerűek, az itt csöppet sem hátrány: ez pont az a feladat volt, ahol szabadjára engedhette a fantáziáját, és az egész épület egy szimbólumokkal teli installáció lehetett. Nem csak nekünk jelent sokat, 2008-ban felkerült az andalúziai történelmi örökség listájára. Vagyis nem szabad elbontani, és bármilyen átalakítást csak felügyelet mellett lehet végezni.”

Az épületről és a koncepcióról a Makovecz Alapítvány honlapján találni bővebb információt, fotókkal, rajzokkal, leírásokkal.

Persze egy ilyen installáció újrahasznosítása nem egyszerű feladat. Nem véletlen, hogy az egykori világkiállítás pavilonjai közül 67-et már le is bontottak. A megmaradt 52-ből nyolc áll védelem alatt, köztük a magyar is. Makovecz Imre sevillai épületét már 2013-ban meg akarta venni a magyar kormány, hogy hazahozassa és Budapesten építtesse fel újra. Ebből azonban semmi nem lett. Az üresen enyésző ház sorsát a Google Street View-n lehet követni (bár az utóbbi években már nem sok látszik belőle a felnőtt növényzet miatt). 2017-ben Kolozs András küldött képeket nekem a pusztuló épületről (ezekből válogattam néhányat ehhez a cikkhez is), s most is ő hívta fel a figyelmemet az ABC cikkére.

A nagymúltú spanyol napilap sevillai kiadása szerint egy „energetikai, infrastrukturális, távközlési, környezetvédelmi, vasúti és bányászati ​​ágazatban” is érdekelt córdobai üzletember, Mario López Magdaleno, a Magtel tulajdonosa veszi meg az épületet. Tudósítójuk arról is beszámolt, hogy a pavilon legfőbb látnivalója, a híres gemenci tölgy – amelynek teljes gyökérzete megtekinthető az üvegpadlón keresztül – ma is megvan még!

Állítólag maga az épület sincs rossz állapotban. A legtöbb kárt vandálok okozták, ezért kerültek idővel vasrácsok az ablakokra. Ez közvetve is kihatott a szerkezetre: a levert palafedés alól kibukkant a fa és romlásnak indult. A tornyokba is galambok költöztek, ami tovább rontja a helyzetet, ugyanakkor a belső terek többsége állítólag biztonságban van.

Hogy Mario López Magdaleno mihez kezd a pavilonnal, azt még nem tudja, de az biztos, hogy fel fogja újíttatni.

forrás: TervLap