Gazdag életútja során felelős beosztásokban dolgozott a Budapesti Fűrészek Vállalatnál, a Faipari Kutató Intézetben, az Erdőgazdasági és Faipari Tervező Irodában, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban. Aktívan vett részt a hazai fűrészipar rekonstrukciójában, a farost- és forgácslemezgyártás alapjainak lerakásában, fejlesztésében.

Volt intézetigazgató, minisztériumi osztályvezető. Ez utóbbi beosztásában jelentős szerepet vállalt a faipari technikusképzés soproni létrehozásában.

Társadalmi, ma úgy mondjuk civil szervezeti munkássága is jelentős. Mérnöki oklevele kézhez vételétől tagja a Faipari Tudományos Egyesületnek, majd elnöke a Fűrész-, Lemezipari Szakosztálynak , főtitkárhelyettes, elnöke az Egyesület Budapesti Szervezetének, a Faipari Tudományos Alapítványnak, nyugdíjasként a Faipari Egyesület Szenior Klubjának tagja.

Írásai a „Faipar”, „Az erdő”, valamint a „Műszaki élet” szaklapokban jelentek meg, emellett a Mérnöktovábbképző Intézet kiadványai és a technikusképzés tankönyvei is őrzik szerzői nevét.

Munkásságáért a Faipari Tudományos Egyesület Elnökségétől megkapta a „Faipar fejlesztéséért” kitüntetést, a „Fáy Mihály életmű díjat” valamint az Egyesület „Örökös tagjává” választották meg.

Hamvait a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Nyugodjék békében.

(Tóth Sándor László)

Jóska, a technikum elvégzése után rögtön haza került a Dunakanyarba, a Visegrádi Erdészethez. Akkor még, az erdészet berkeiben működő kis faipari üzem volt egyre növekvő megrendelésekkel, óriásivá növő fafeldolgozó feladatokkal. Budapesten a Körszálló, majd Visegrádon a Hotel Silvanus, a dobogókői Nimród Szálló belső faburkolatai, parkettái; majd a Pesti Vigadó, a Hotel Novotel.

Belső famunkáinak alapanyagát csak egy nagyüzem tudta már elkészíteni. Madas Laci bácsi az akkori Parkerdő igazgatója fiatal erdészeket küldött faipari továbbtanulásra. Közöttük Kőhalmi Jóskát is. Számára, a jó Isten olyan vezetői talentumot adott, hogy hamarosan rá lehetett bízni a Lepencei üzem vezetését. Itt olyan fejlesztések üzembe helyezését irányította, ami a gyenge minőségű pilisi fát remek bútoripari fává alakította hossz és széltoldással. Ezekből a fa „abszolút végtermékét”, kitűnő minőségű kegyeleti termékeket, koporsót lehetett előállítani.

Az üzemben, a nyolcvanas évek végére csúcsidőben, két műszakban több mint 100 ember dolgozott. Munkájukat irányította, termékeiknek piacot teremtve. Ha jól emlékszem Tokióig kerültek az üzem belső faberendezései.

Amikor én 1982-ben Visegrádi Erdészethez kerültem Jóskával, mint erdészetvezetővel, a fafeldolgozó vezetőjével találkoztam. Számomra, és sokunk számára Lepence és Jóska egyet jelentett, összefonódott. Kettős technikusként remekül, eredményesen vezette a fafeldolgozást. Több mint egy évtizeden keresztül üzemének eredménye tartotta el a Parkerdőgazdaságot.

A kilencvenes évek rendszerváltása után a magánvállalkozó faiparosok korrupciós lehetőségeivel, az állami fafeldolgozó nem tudott és nem is akart versenyezni. Fokozatosan épült le Lepence eredményessége, ami harminc év után a 2002-es felszámolásához vezetett.

Jóska, mint vezető, végig megtartotta emberségét, mindenkihez volt egy kedves szava, ha kellett biztató mondata. Kollegiális segítőkészségét mindig megőrizte.

Nyugdíjas találkozókon, erdészeti évzárókon beszélgettem vele utoljára. Derűvel és nem keserűséggel emlékezett a múló időre.

Távozása számunkra váratlan volt, nehéz feldolgoznunk az Úr akaratát.

Jóska! A jó Isten adjon számodra örök derűt, békességet!

az emlékező búcsúztatót írta: Kertész József

Valamennyiünk Laci Bácsija közismert és megbecsült tagja volt a faiparosok népes táborának.
Laci Bácsi a Ganz Villamosági műveknél kezdett dolgozni 14 éves korában.
Ott tanulta ki a villanyszerelést, majd később technikusi oklevelet szerzett.
Az ERDÉRT Vállalathoz ment dolgozni és a gépek karbantartásával foglalkozott.
Itt iratkozott be (35 évesen) a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Faipari Mérnöki Karára, melyet levelező tagozaton sikeresen be is fejezett.
Mint faipari mérnök tovább folytatta munkáját az ERDÉRTnél. Én itt ismerkedtem meg vele 1975 őszén. Nagyon segítőkész barátságos kolléga volt.
Később útjaink elváltak, majd újra meg újra találkoztak, de barátságunk töretlenül fennmaradt.
„Kalandvágyból” otthagyta az ERDÉRTet és néhány évig a Kiállításkivitelező Vállalatnál majd a Budavidéki Állami Erdő és Vadgazdaságnál dolgozott.
Néhány év után visszahívták az ERDÉRThez és ott telepvezetőként dolgozott.
Majd jött a rendszerváltás és a (kényszer)nyugdíjazás. Ekkor helyezkedett el a MÁVFAVÉD Kftnél.
Ezek nagyon boldog éveknek számítottak életében, ahol sok fiatal között dolgozhatott és mély emberi kapcsolatokat is kiépíthetett.
A MÁVFAVÉD megszűnése után jöhettek a valódi nyugdíjas évek, de még ekkor is sokat dolgozott az Apostol és Társai Kft számára, mint tervező és gépbeállító szakember.
Közismert volt, hogy Laci Bácsi számára sokat jelentettek a nők!
Sajnos néhány éve már egyedül maradt és ez is siettette elmúlását.
Életének utolsó évét szeretet otthonban töltötte, ahol a járvány miatt csak kétszer tudtuk felkeresni.
Szerette szakmáját és a szakmai társaságot. Haláláig lelkes tagja maradt a FaTE-nek és az ERFATÁRS-nak. Távoztával egy szakmailag érdekes kor emblematikus egyénisége távozott!

EMLÉKÉT MEGŐRIZZÜK!

a megemlékezést összeállította:
Dr. Apostol Tamás