A töki Nyakas-hegy 37,7 hektárnyi települési erdőinek vizsgálata azt mutatja, hogy a leromló idegenhonos faállományok kezeletlensége nemcsak ökológiai, hanem pénzügyi és klímavédelmi szempontból is a legrosszabb pálya lehet. Az 50 éves időtávra kiterjedő – a European Climate Foundation által támogatott – elemzésben a folyamatos erdőborításra és rezilienciára építő kezelés kedvezőbb karbon- és pénzügyi eredményt mutat, mint a hagyományos vágásos gazdálkodás, miközben a kezeletlen állapot mindkettőnél rosszabb kimenethez vezet. A Pannon Örökerdő Kft. és a REKK Alapítvány közös kutatásának megállapításai.

A klímaváltozás korában az erdőgazdálkodás kulcskérdése már nem feltétlenül az, hogy mennyi fát biztosít egy állomány, legalább ennyire fontos, hogy mennyire képes ellenállni a változó éghajlattal megjelenő kockázatoknak: az elhúzódó aszálynak, a tűzveszélynek vagy éppen a kártevőknek. Ez különösen igaz azokra a gyenge termőhelyi adottságú, részben idegenhonos fafajokat magába foglaló állományokra, amelyek hosszabb ideje érdemi kezelés nélkül maradtak. Ezen a területen kevés mélyreható elemzés született, a most publikált eredmények ezt a hiányt igyekeznek részben betölteni.

A vizsgált terület Tök község határában, a Nyakas-hegy és a Nyakas-gerinc térségében található, összesen 37,7 hektáron. Ezek az erdők nem természetes úton alakultak ki: a terület egy részén korábban kőbányászat, máshol szőlőművelés és legeltetés folyt, a mai állományokat pedig jórészt az 1970-es és 1980-as években telepítették rekultivációs és kopárfásítási céllal. Az állományokban elsősorban feketefenyő, erdeifenyő és akác dominál, kisebb arányban őshonos lombos fajokkal elegyedve. A termőhely sekély termőrétegű, vízgazdálkodása kedvezőtlen, erózióra hajlamos. A területen ugyanakkor vannak ökológiai értékek, emiatt helyi és részben országos természetvédelmi oltalom alatt áll, a védettség ugyanakkor be is határolja az erdőgazdálkodói döntéshozatal terét.

A terepi tapasztalatok és a projektben gyűjtött adatok feldolgozása és elemzése alapján az elmúlt évtizedek kezeletlensége mára egyértelműen látszik. A fenyves állományok egy része leromlott, helyenként a lombkorona-károsodás eléri a 25%-ot. A száraz termőhelyen álló idősödő fenyvesek fokozott tűzveszélyt jelentenek, amit a holtfa mennyisége és a nehezen járható feltáróút-hálózat is súlyosbít. Emellett komoly probléma az inváziós fajok jelenléte: a bálványfa több helyen összefüggő foltokat alkot, de megjelent a nyugati ostorfa, az ezüstfa és szórványosan a gyalogakác is. Ugyanakkor a kezeletlenségnek van pozitív mellékhatása is: az inváziós fajokkal még kevésbé terhelt foltokban, az idegenhonos törzsállomány pusztuló részeiben őshonos lombos fajok jelentek meg, amelyekre hosszabb távon építeni lehet.

A kutatás 3 eltérő pályát hasonlított össze 50 éves időtávon. Az első a BAU – vagyis a szokásos, jogkövető vágásos gazdálkodás, Business As Usual -, amely az idegenhonos állományok erdőterv szerinti véghasználatával, majd őshonos lombos fafajokkal történő mesterséges erdősítéssel számol. A második az MfR – Management for Resilience -, amely folyamatos erdőborításra, kis léptékű, de rendszeres beavatkozásokra, fokozatos fafajcserére és nagyobb szerkezeti változatosságra épít. A harmadik a NEM – No Effective Management -, amely valójában nem tudatos kezelési stratégia, hanem az érdemi beavatkozás hiánya: a modellfeltételezések szerint az állományok állapota romlik, végül egy-egy erdőrészletet tűz emészt fel, majd ezután helyreállító gazdálkodás indul.

A vizsgálat során a Pannon Örökerdő Kft. szakemberei és a REKK kutatói a három kezelési alternatívát karbon- és pénzügyi szempontból vetették össze. A karbonmérlegben az élőfakészletben, illetve a kitermelt, de még nem oxidálódott faanyagban tárolt szenet vették figyelembe. A pénzügyi elemzés minden tervezett beavatkozás várható költségét és bevételét tartalmazta, majd ezeket 3%-os reál diszkontlábbal jelenértékre számították át. A cél nem az abszolút értékek maximális pontosítása volt, hanem a három kezelési logika összehasonlítása egységes és konzervatív peremfeltételek mellett.

A legfontosabb eredmény az, hogy a kezeletlenség nem semleges állapot, hanem romló ökológiai és gazdasági pálya. A NEM-forgatókönyv mind karbon-, mind pénzügyi értelemben rosszabb eredményt adott, mint a másik kettő, tudatosan tervezett kezelési mód. Ez azért különösen fontos tanulság, mert a gyakorlatban sok hasonló állományban éppen ez történik: gyakran nem a BAU és az MfR közötti választás a valódi kérdés, hanem az, hogy történik-e egyáltalán aktív kezelés.

Az élőfakészlet alakulása jól mutatja a különbséget a pályák között (1. ábra). Az MfR esetében a kisebb léptékű, rendszeres beavatkozások és az éves növedék együtt egy enyhén csökkenő, majd stabilizálódó, de összességében magasan futó pályát eredményez. A BAU ezzel szemben erősen ciklikus: a véghasználatok éveiben nagyobb készletcsökkenések jelennek meg, amelyeket fokozatos visszaépülés követ, de az állomány a vizsgált időtávon sosem éri el az MfR magasabban futó szintjét. A NEM készletdinamikája modellezési okból jelentős részben közelíti a BAU pályáját (a kutatók azt feltételezték, hogy a tűzesetek egybeesnek a BAU végvágásainak időpontjával).

A karbonmérlegben is az MfR mutatta a legjobb eredményt. A számítások szerint 50 év alatt az MfR-forgatókönyv mintegy 2900 tonnával kedvezőbb kumulált karbon-egyenleget eredményez, mint a BAU – ez hektáronként 77 t CO₂. A NEM-hez képest a különbség még nagyobb: az MfR-rel összevetve a kezeletlen pálya, vagyis a NEM forgatókönyv mintegy 4100 tonna CO₂ egyenlegromlást jelent 50 év alatt – hektáronként 108 t CO₂ mértékben. A különbség oka egyszerű: a folyamatos erdőborításra épülő kezelés elkerüli az egyszeri nagy kibocsátásokkal járó beavatkozásokat, mérsékli a zavarások kockázatát, és egyenletesebb szénmegkötési pályát tart fenn. A NEM-nél ehhez képest a feltételezett erdőtüzek gyors emissziót okoznak, miközben az állományromlás a jövőbeni készleteket is gyengíti.

A pénzügyi eredmények hasonlóképpen tanulságosak. A gyenge termőhelyi adottságok, a védettségi korlátok és az alacsony jövedelmezőség miatt mindhárom forgatókönyv negatív nettó jelenértékkel zárt 50 éves időtávon.  A kérdés nem az, hogy melyik termel nyereséget, hanem az, hogy melyik jár kisebb veszteséggel. Ebben is az MfR bizonyult a legkedvezőbbnek: nettó jelenértéke -65,8 millió Ft, míg a BAU-é -110,4 millió Ft, a NEM-é pedig -179,7 millió Ft volt. Másképp fogalmazva: a kezeletlenség, bár rövid távon úgy tűnhet, de valójában nem egy költségtakarékos megoldás, hanem a legdrágább pálya, csak a költségei később és kedvezőtlenebb formában jelentkeznek. A BAU pedig azért kedvezőtlenebb az MfR-nél, mert a nagy, egyszeri beavatkozások, az újratelepítés és az intenzív ápolás költsége magas, miközben a leromlott, gyenge termőhelyű állományból származó faanyag értéke korlátozott. Ezzel szemben az MfR minimalizálja és időben széthúzza a kiadásokat.

A három forgatókönyv közötti választás nem csupán a közvetlen kiadások és bevételek egyenlegén múlik, szabályozási megoldásokkal befolyásolni lehet a gazdálkodókat, döntéseik az ágazati szakpolitikába beágyazottan születnek. Felmerül, hogy ha a társadalmilag kedvezőbb pálya nem a legjövedelmezőbb, vagy egyáltalán egyik pálya sem nyereséges, akkor milyen ösztönzők vagy támogatások segíthetik az aktív, kockázatcsökkentő, rezilienciát javító kezelést? Logikus lenne a karbon finanszírozás alkalmazása, hiszen az MFR forgatókönyv kedvezőbb karbon egyenleggel jár, mint a másik két szcenárió. Az önkéntes karbon piacokon alkalmazott „addicionalitási” kritérium ugyanakkor hátráltatja ezt a megoldást: mivel karbon finanszírozás nélkül is az MfR a legkedvezőbb pálya, ezért elvben nehéz megindokolni a karbon kifizetéseket. Mivel azonban a gyakorlatban különböző okok miatt – pl. információhiány, megszokás, hiányzó szakértelem vagy éppen a kezdeti finanszírozási igény – gyakran mégiscsak a hagyományos vágásos gazdálkodást alkalmazzák a gazdálkodók, megfogalmazódik az állami szerepvállalás szükségessége. Ennek sok módja lehet, mi most csak a legegyszerűbbet vizsgáljuk: a klímavédelmi és egyben szénraktározási szempontból kedvezőbb erdőkezelési gyakorlatért kifizetett támogatás indolkolhatóságát.

Jelenértéken számolva a NEM és az MfR forgatókönyvek pénzügyi pályájának különbsége kb. 114 millió Ft, ami hektáronként 3 millió forintnak felel meg. Az elemzés 50 éves időtávján ez éves szinten 60 ezer forintot jelent hektáronként, ami a jelenlegi hazai területalapú támogatás szintje alatt van. Ennyi forrásból sokkal több „közjót” lehetne így előállítani, mint az alacsonyabb minőségű földterületeken folytatott, kérdéses megtérülésű szántógazdálkodás során. Ha pedig az így nyert karbonmegkötéssel is számolunk, akkor kb. 72 €/tonna CO₂ költségen lehet a NEM és az MfR szcenárió közötti elmozdulással javítani az ország karbon egyenlegén, ami az EU ETS piaci árakhoz hasonló szint, miközben értékes egyéb ökoszisztéma szolgáltatások sorát hozzuk létre (erózió csökkentés, biodiverzitás, vízmegtartás, rekreációs lehetőségek stb.).

Kis András¹, Lomniczi Gergely², Boros Attila², Ungvári Gábor¹, Rácz Viktor¹

(1 REKK Alapítvány, 2 Pannon Örökerdő Kft.)

A témával kapcsolatos további cikk olvasható az Erdészeti Lapok 2026. márciusi számában is.

(x) Pannon Örökerdő Kft.

Motorfűrész hangjától hangos az erdő Bőszénfa határában. Egy több mint másfél hektáros területről vágnak ki kizárólag akácfákat. A munkát – erdészeti szakirányító felügyelete mellett – egy kitermeléssel foglalkozó baranyai vállalkozás végzi. A becslések szerint körülbelül 250 köbméternyi fát vágnak ki, ottjártunkkor a munkálatok több mint felével már végeztek a szakemberek. A sarangot és a depót nagyjából 140 köbméternyi fa alkotta. 

Nyitrai István, Bőszénfa polgármestere elmondta, erdészeti ütemterv szerint termelik ki a fát az önkormányzati erdőből. Az akácfa nagy részét téli tüzelőnek szánják, de oszlopnak és parkettaanyagnak is adnak el belőle igény szerint.

– Igyekszünk segíteni a helyi családokat, ezért úgy döntöttünk, hogy olcsóbban kínáljuk nekik a tűzifát – hangsúlyozta Nyitrai István. 
– Kettő méretű akácot tudunk biztosítani. A vastagabb (export) tűzifát a 30 ezer forintos hatósági ár helyett, 28 ezer forintért áruljuk majd. A vékonyabb akácért pedig csak 18 ezer forintot kérünk. Utóbbi típus azoknak lehet megfelelő, akik kisebb kandallóval, kályhával fűtenek és nem akarnak, vagy nem tudnak vastagabb fát elhasítani – mondta a település vezetője. 

Nyitrai István hozzátette, természetesen a házhoz szállításban is segítenek majd a családoknak. Fuvaronként 7000 forintot kérnek. Első körben a helyieknek szeretnék eladni a téli tüzelőt, de ha nem jelentkezik annyi érdeklődő, és marad még akác, akkor a szomszédos településeken élőknek is felajánlják a kedvezményes vásárlási lehetőséget. 

A polgármester arról is beszélt, hogy az oszlopfát várhatóan köbméterenként 42 ezer forintért, a rönköket pedig még többért szeretnék eladni. A bevételből az önkormányzati tartalékot akarják bővíteni, és a nem várt kiadásokat finanszírozni. A kitermelt erdőt megújítják, a tarvágás után kitisztítják a területet, és úgynevezett gyökérszaggatásos módszerrel újrasarjasztják az akácost. 

Somogy más településein is hónapok óta dolgoznak az erdőkben és termelik ki a fákat. A Sefag Zrt. zselici, kaposvári, nagybajomi, marcali, szántódi, iharosi, barcsi erdészeteinél, és a lábodi vadászerdészetnél is tevékenykednek a szakemberek, összesen mintegy 80 község határában. 

Januártól február végéig már több mint 50 ezer köbméternyi fát termeltek ki az erdőkből. Ebből 3200 köbmétert a településeken élők gyűjtöttek össze. A kivágott fák 40 százaléka tölgy, 18 bükk és gyertyán, 15 cser és egyéb kemény lombos fafajok, 11 akác, 10 éger és hárs, 6 százalékuk fenyő. 

A Sefag Zrt. érdeklődésünkre azt is közölte, hogy a tervezett éves fakitermelés 50 százalékát tűzifaként értékesítik, a másik felének nagy részét a fűrésziparban, hordógyártásban, falemeziparban hasznosítják. A társaság az elmúlt öt évben több mint 226 hektáron telepített erdőt a gazdálkodásában lévő területeken.

forrás: SONLINE 03-14