2021-ben az Európai Unió elfogadta a 2030-as erdőstratégiát (FS), amely az erdőpolitika kialakítására vonatkozó harmadik megújított kötelezettségvállalása Európában. A stratégia nagyrészt az európai zöld megállapodáson alapul, amely szerint az erdők döntő szerepet játszanak a dekarbonizált társadalomban.
A stratégia főbb céljai között szerepel a szén-dioxid-megkötés, a biológiai sokféleség megőrzése és az erdők helyreállítása.

Célja az EU erdeinek minőségének és mennyiségének javítása, multifunkcionalitásuk és ellenálló képességük növelése, valamint az intenzív emberi tevékenységek, a természeti folyamatok és az éghajlatváltozás hatásai miatt felmerülő kihívások kezelése.

Jelenleg a stratégia végrehajtását felülvizsgálják, és itt összefoglaljuk a 15 EU-tagállamból és az EU-n kívüli országokból származó adatokon alapuló, az EU erdőstratégiájának végrehajtásáról szóló átfogó jelentés legfontosabb megállapításait.
A bevont országok: AT, CZ, DE, ES, FI, IE, IT, LT, NL, NO, PO, RO, SE, SK, SL.

A végrehajtással kapcsolatos legfontosabb megállapítások 15 országból

• Különböző nemzeti prioritások: A lényeges erdőgazdálkodási ágazattal rendelkező észak- és közép-európai országok a gazdasági versenyképességet és az éghajlati célokat tartják szem előtt, és részben ellenállnak az erdőgazdálkodási intézkedéseknek, amelyek a megőrzésre és a helyreállításra helyezik a hangsúlyt.
• Célok közötti egyensúly: A közép- és kelet-európai országok egyre inkább összekapcsolják a biológiai sokféleséget és a rezilienciát a bioökonómiai célokkal, így jobban igazodnak az erdőgazdálkodási törekvésekhez.
• Alkalmazkodás a vidékfejlesztésen keresztül: A dél- és közép-európai országok a vidék- és éghajlat-politikákon keresztül integrálják az FS-célokat, gyakran az ipari erdőgazdálkodás helyett az erdőtelepítésre, a tűzmegelőzésre és a helyi fejlesztésre összpontosítva.
• Konfliktusok és eltérő prioritások: Feszültségek keletkeznek a faanyag-termelés és a biológiai sokféleség védelme, az erdőhasználat és a rekreáció, az erdőkben történő szén-dioxid-tárolás és a faipari termékek, valamint az erdőterületek bővítése és az esetenként versengő mezőgazdasági földhasználat között.

A cél-prioritások nemzeti szintű hasonlóságai a következők: a közös célok között szerepelt a biogazdaság további fejlesztése, valamint az erdők fenntartható gazdálkodása és multifunkcionalitása. Az utóbbi két cél megvalósításának módját az egyes országok eltérően értelmezték. Emellett az erdők ellenálló képességének növelése és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásuk mindenhol kiemelt fontosságúnak bizonyult, de a helyreállítás nem volt egyértelműen előre meghatározott fogalom. Az érdekelt felek bevonásának fokozása és az együttműködésen alapuló politikaalkotási megközelítések kevésbé prioritást élvező területnek bizonyultak.

A stratégia bevezetésének akadályai: (1) a hazai erdőpolitika alakulása; (2) a minisztériumok közötti hatalomelosztás, a meglévő adminisztratív struktúrák és a politika fragmentáltsága; (3) a humánerőforrás hiánya és a közfinanszírozás szűkössége; végül (4) a közvélemény, a polgárok értékei és a média szerepe.

„3×3” kulcsfontosságú ajánlások a politikai döntéshozók számára:

I. Közös európai irányvonal

1. Gondolják át és állapodjanak meg a közös európai erdészeti célkitűzésekben. Haladjanak túl a szektorális versenyen és a széttagolt politikaalkotáson azáltal, hogy közös prioritásokat határoznak meg az EU és a nemzeti erdészeti programokban.
2. Tartsák tiszteletben az európai erdőgazdálkodás sokszínűségét. Tervezzenek regionális szinten alkalmazkodó végrehajtási útvonalakat, amelyek tükrözik az ökológiai és társadalmi-gazdasági realitásokat.
3. Erősítsék meg az erdőpolitika társadalmi elfogadottságát. Vonják be a döntéshozatalba az EU, a nemzeti és a helyi szinten a civil társadalom és más érdekcsoportok képviselőit.

II. Tudás és innováció

1. Fektessenek be a tudás létrehozásába és terjesztésébe. Építsenek ki átfogóbb tudásbázisokat, és ösztönözzék a tudomány, az erdőgazdálkodás és a társadalom közötti együttműködést.
2. A politikai célok összekapcsolása a gazdasági ösztönzőkkel. Fel kell ismerni, hogy a legtöbb európai erdő magántulajdonban van; a politikai célokat össze kell hangolni a életképes üzleti modellekkel és bevételi forrásokkal.
3. Az éghajlatváltozás felhasználása a átalakulás előmozdítására. A zavaró tényezők nyomását lehetőségként kell felhasználni az erdők alkalmazkodóképességének és megújulásának elősegítésére.

III. Irányítás és átláthatóság

1. A politikai hatásokra vonatkozó információk javítása. Hozzanak létre mechanizmusokat a nemzeti politikák eredmények alapján történő értékelésére, összehasonlítására és kiigazítására.
2. Kezdeményezzenek párbeszédet az erdőgazdálkodásról. Tanuljanak a különböző politikai és intézményi hagyományokból.
3. Növeljék az átláthatóságot minden szinten. Biztosítsák az adatokhoz és a döntésekhez való nyílt hozzáférést, hogy a társadalom megérthesse és értékelhesse az erdők hozzájárulását a fenntarthatósághoz.

A hatékony végrehajtás biztosítása egy szilárd, közös uniós politikai kerettől függ, amely tiszteletben tartja a tagállamok eltérő adottságait, és felkészíti az intézményeket a felmerülő konfliktusok kezelésére, miközben erősíti az együttműködést, az átláthatóságot és az alkalmazkodó tanulást a kormányzás különböző szintjein.

forrás: European Forest Institute