Az éghajlatváltozás és a biológiai sokféleség csökkenése okozta kettős globális válság miatt egyre fontosabbá vált az erdőtulajdonosok ösztönzése az erdőgazdálkodás javítására. Az olyan gazdasági ösztönzők, mint a környezeti (vagy „ökoszisztéma”) szolgáltatásokért történő kifizetések (PES = Payments for Environmental Services) segíthetnek az erdei környezeti szolgáltatások – például a vízgyűjtő területek védelme vagy a szén-dioxid-tárolás – iránti kereslet és kínálat jobb összehangolásában.

Ezek meghatározása a szolgáltatók (azaz az erdőtulajdonosok és -gazdálkodók) és a felhasználók közötti önkéntes tranzakciók, amelyek a természeti erőforrásokkal való gazdálkodás szerződésben rögzített szabályaihoz kötöttek. A legtöbb PES ilyen szerződésekről szól, nem pedig valódi „piacokról”, ahol a kereslet és a kínálat terén több érdekelt fél is részt vesz. Az Európai Bizottság nemrégiben iránymutatást tett közzé a PES-rendszerekre vonatkozóan.

• Magánrendszerek: a magánszolgáltatások kedvezményezettjeinek közvetlen felhasználói befizetéseivel járnak, például az ivóvízfelhasználók vagy a vízerőművek részéről, és így szintén környezetvédelmi finanszírozási eszköznek minősülnek.

• Állami rendszerek: a közszektorbeli szervezetek a magánkedvezményezettek nevében járnak el a feltételes támogatások erőforrás-gazdálkodókhoz történő eljuttatásában.

A PES-rendszerek már néhány évtizede léteznek, de ebben az évezredben sokat bővültek.

Európában az agrár-környezetvédelmi rendszerek (pl. a mezőgazdasági üzemek biológiai sokféleségének növelése) jelentették az elsődleges csatornát.
Létezik azonban néhány magán- és állami erdészeti PES és PES-szerű kezdeményezés is, például a szén-dioxid-kompenzáció vagy az EU vidékfejlesztési programjának erdőtulajdonosoknak nyújtott támogatása révén. Világszerte a PES-t elsősorban az erdővédelem ösztönzésére használták, az erdőtulajdonosoknak fizetve azért, hogy kevesebb erdőt vágjanak ki.

Mi szükséges egy működőképes PES-rendszer bevezetéséhez?

I. A PES kialakulásához bizonyos előfeltételek szükségesek:

• Az alapvető közgazdasági alapelvek alkalmazása: a szolgáltatást igénybe vevők fizetési hajlandóságának meg kell haladnia a szolgáltatók elfogadási hajlandóságát: ellenkező esetben, ha a keresleti oldalon felajánlott kifizetések nem elegendőek a kínálati oldalon felmerülő erdőgazdálkodási többletköltségek fedezésére, az önkéntes megállapodások nem fognak működni. Európában a környezetgazdálkodás nagy része hagyományosan nyilvános, ami valószínűleg korlátozza a magánszemélyek fizetési hajlandóságát.

• A szolgáltatásvásárló és az eladó intézményei jól működnek: kollektív koordinációs tevékenységre lehet szükség mindkét oldalon. Előre létező intézmények hiányában az embereknek önszerveződésre van szükségük, többek között az ingyenélési forgatókönyvek elkerülése érdekében (pl. a szolgáltatás kedvezményezettjei megtagadják a fizetést). Európában a környezetvédelmi szolgáltatásokra szabott intézmények kevésbé elterjedtek.

• Biztonságos földbirtoklási és hozzáférési jogok szükségessége: csak ezek birtokában válhatnak az erdők és más természeti erőforrások kezelői hatékony szolgáltatókká. Ellenkező esetben harmadik felek veszélyeztethetik a gazdálkodást. Európában jellemzően jobban meghatározzák a földbirtoklási és hozzáférési jogokat. A trópusokon ez a feltételezés gyakran nem áll fenn.

II. Ha már működik, hogyan tervezhetjük meg és hajthatjuk végre a PES-t a legjobb hatások elérése érdekében?

• Az erdőtulajdonosok mint szolgáltatók területi célzása másokkal szemben alapvető fontosságúvá válik, ha a korlátozott szolgáltatási (vagy állami) költségvetés miatt nem lehet mindenkit bevonni. A magas szolgáltatásintenzitás, a nagyfokú veszély/hatás és az alacsony költségek jelentik a legfontosabb célzási kritériumokat.
• A kifizetések differenciálása ahelyett, hogy hektáronként, háztartásonként vagy falvanként ugyanazt fizetnék, jelentősen növelheti a költséghatékonyságot, amikor a szolgáltatás költségei nagymértékben eltérnek a földtulajdonosok és a kezelők között, és így a nagyobb környezeti megtérülés elérése érdekében a költségvetést meg kell húzni. Európában a differenciált kifizetések elterjedtebbek voltak, mint a területi célzott kifizetések.

• A környezeti eredmények (pl. a biológiai sokféleség növekedése), nem pedig a cselekvések (pl. megváltozott erdőgazdálkodás) kifizetése néha növelheti a hatékonyságot – a cselekvés-eredmény hibridek gyakran ajánlottak. Az agrár-környezetvédelmi PES-ek eredményalapú/hibrid rendszereket kísérleti jelleggel alkalmaztak Európában.
• Ha a szolgáltatókat nem szankcionálják, ha nem tartják be a szabályokat, a PES „ingyen ebéd” lesz – a PES-szabályokat azonban a gyakorlatban gyakran rosszul hajtják végre, és rengeteg az erkölcsi kockázat. Nagyon keveset tudunk az európai PES-rendszerek be nem tartásáról.

Szerző: Sven Wunder

szerk/ford: Tóth János, forrás: EFI

Négy szakpolitikai út az erdei ökoszisztéma-szolgáltatások nyújtásának és keresletének összehangolására…

Az európai erdők számos erdei ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtanak, többek között faanyagot, szénmegkötést, élőhelyeket és rekreációs célú természetet. Az EU Green Deal erős lendületet ad egy olyan jövőbeni európai erdészeti politikának, amely ösztönzi a többszörös FES-ek biztosítását. Ezt a lendületet négy szakpolitikai útvonal ültetheti át cselekvésbe:

1. út: Az ökoszisztéma-szolgáltatások kínálatának és keresletének szisztematikus nyomon követése:
A megfigyelési technológiák (pl. távérzékelés, nemzeti erdőkataszterek, polgári tudományos megközelítések) kombinálása az ökoszisztéma-szolgáltatások kínálatára és keresletére vonatkozó, a politikai döntéshozók, a társadalom és az erdőtulajdonosok számára értelmezhető, térben kifejezett adatok összeállítása, valamint az időbeli fejlemények nyomon követése.

2. út: A szakpolitikák fokozott integrációjának elősegítése:
Az erdőkkel kapcsolatos világnézetek és kapcsolódó érdekek sokféleségének kezelése a) az erdőkkel kapcsolatos valamennyi társadalmi csoport számára hozzáférést biztosítva a politikai döntéshozatali folyamathoz, b) az elfogadott politikai célok és a politikai eszközök összehangolása, c) a politika végrehajtásának nyomon követése és d) a politikák megfelelő elfogadása.

3. út: Az ökoszisztéma-szolgáltatásokért történő kifizetések (PES = Payments for Ecosystem Services) rendszerének kidolgozása:
Megfontolandó egy erdőkre összpontosító európai PES-rendszer létrehozása, amelyet a) a legfontosabb prioritást élvező ökoszisztéma-szolgáltatásokra való összpontosítás, b) stabil (állami/magán) finanszírozási források, pl. pénz átirányításával, c) innovatív tervek – pl. fordított árverések – lehetősége, d) prioritást élvező területek, például olyan tájak, amelyek nagy potenciállal rendelkeznek az ökoszisztéma-szolgáltatások nyújtásában vagy nagy társadalmi keresletet támasztanak, és e) hosszú távú kötelezettségvállalás, valamint nyomon követési és megfelelési mechanizmusok jellemeznek.

4. út: Az alulról felfelé irányuló részvétel és tanulás lehetővé tétele az innovátorok körében:
Részvételi, alulról felfelé irányuló folyamatok elősegítése regionális/helyi szinten a prioritások feltérképezése és a lehetséges konfliktusok azonosítása érdekében. A transznacionális hálózatépítés felhasználása az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal kapcsolatos innovációkat kifejlesztő erdőtulajdonosok és -gazdálkodók közötti tanulás elősegítésére.

…mert az erdei ökoszisztéma-szolgáltatások tekintetében hat kihívással kell szembenéznünk.

– Pontatlan információk a keresletről és a kínálatról: Az erdei ökoszisztéma-szolgáltatásokra vonatkozó információk az elmúlt évtizedekben javultak, de még mindig többnyire a fakitermelésre összpontosítanak, különösen helyi vagy regionális szinten. Európában nincsenek rendszeres információk az erdei ökoszisztéma-szolgáltatások iránti társadalmi igényekről.

– Fokozódó nyomás az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra: Az éghajlatváltozás egyre nagyobb hatással van az európai erdőkre, és az alkalmazkodás elengedhetetlen, ami új veszélyeket és lehetőségeket teremt az ökoszisztéma-szolgáltatások nyújtására.

– Hiányzik a szakpolitikai integráció: Az EU erdészeti politikájában a környezetvédelemmel/megőrzéssel
kapcsolatos aggályok és az erdőhasználati érdekek közötti polarizáció tendenciája figyelhető meg, ami hatásköri vitákhoz vezet. Ez gátolja a kompromisszumkeresést és a többféle erdei ökoszisztéma-szolgáltatásra vonatkozó hatékony szakpolitikai kombinációk kialakítását.

– Kétértelmű szabályozási keretek: Az ellentétes érdekek kétértelmű és részben ellentmondásos szabályozási keretekben nyilvánulnak meg. Ezek együtt járnak a tulajdonjogok országonként markánsan eltérő kiosztásával, és korlátozhatják az erdőtulajdonosok lehetőségeit a kínálat megújítására.

– A kínálat és a társadalmi kereslet összehangolásának hiánya: A társadalom az erdőket a fajok élőhelyeként vagy a természetben való kikapcsolódás helyszíneként helyezi előtérbe, de az erdőtulajdonosok a legtöbb bevételt a fából szerzik.

– A feltűnő sokféleség korlátozza az egyméretű megoldásokat: Az erdők és az erdőgazdálkodási gyakorlatok Európa-szerte igen változatosak, például jelentős regionális eltérések vannak a fakitermelés intenzitása vagy az erdővel kapcsolatos kockázatok, például a tűzvészek között. Ez hangsúlyozza annak szükségességét, hogy az európai szakpolitikai kereteket regionálisan adaptált erdészeti szakpolitikai kombinációkba kell átültetni.

Szerzők:
Winkel, G., Lovrić, M., Muys, B., Katila, P., Lundhede, T., Pecurul, M., Pettenella, D., Pipart, N., Plieninger, T., Prokofieva, I., Parra, C., Pülzl, H., Roitsch, D., Roux, J-L., Thorsen, B.J., Tyrväinen, L., Torralba, M., Vacik,H., Weiss, G., Wunder, S.

szerk/ford: Tóth János, forrás: EFI