Azok számára, akik hozzám hasonlóan nagy lelkesedéssel üdvözölnek minden klímabarát kezdeményezést, túráznak, kirándulnak a hazai erdőkben, ám elhanyagolható tudással rendelkeznek az erdőgazdálkodásról, jöjjön egy rövid, de igen lényeges szakmai gyorstalpaló, amelyen én is átestem ideérkezésem előtt.  Azok pedig, akik álmukból felverve is pontosan felmondják az olyan alapfogalmakat, mint örökerdő, Pro Silva, szálalás, nyugodtan ugorjanak.

Alfred Möller (1860–1922) német erdészkutató volt az, aki megalkotta az örökerdő fogalmát. Fő célkitűzése az erdő tarvágás (végvágás) nélküli kezelése volt, elsősorban a talaj védelmének érdekében. Az általa helyesnek tartott erdőgazdálkodás jellegzetessége, hogy az erdőborítás folyamatos marad, az állományklíma fenntartható, az erdőszerkezet változatos. Hazánkban jelenleg az erdőrészleteket üzemmódok szerint erdőgazdálkodási kategóriákba sorolják. Ezek határozzák meg az erdőben alkalmazható erdőfelújítási eljárásokat és a fakitermelés módját hosszú távra.

Üzemmód lehet: vágásos, ekkor az erdő egy területén határozott vágásterületen végeznek fakitermelést, így felújítási terület keletkezik. Ezen belül három típus van: tarvágás, fokozatos felújító vágás és szálalóvágás.

Örökerdő üzemmód, ahol vágásterület nélkül történik a folyamatos fakitermelés, felújítási terület keletkezése nélkül (nem keverendő a szálalóvágással).

Átalakító üzemmód, amely a vágásos üzemmódról a örökerdőre való áttérést szolgálja.

Faanyagtermelést nem szolgáló üzemmód, amikor a fakitermelés legfeljebb kísérleti, erdővédelmi vagy erdőfelújítási céllal folytatható – célja a természetes folyamatok szabad érvényesülése.

Pro Silva: természetközeli erdőgazdálkodás

A Pro Silva Hungaria Egyesület (PSH) határozott szakmai álláspontja, hogy a meglévő, magas természetességű, őshonos főfafajú erdeink fenntartása, bővítése, fejlesztése érdekében a legjobb módszer a Pro Silva elvek szerinti természetközeli erdőgazdálkodás.

Ennek alapja az örökerdő üzemmód, amely biztosítja az ökoszisztéma-szolgáltatások fenntartását, az erdei biodiverzitás védelmét, valamint a klímaváltozáshoz való alkalmazkodóképességet és a gazdálkodás stabilitását. A Pro Silva elvek alkalmazása azonban sokrétűbb, részletesebb szakmai szempontokat is figyelembe vesz, mint amit jelenleg az örökerdő üzemmód hazai szabályozása előír.

A laikusok számára talán a legegyszerűbb úgy megfogalmazni, hogy ez az erdőgazdálkodási típus a természeti környezethez és annak változásaihoz folyamatosan alkalmazkodik. Ennek eredménye a fenntartható erdőgazdálkodás. Ha ezt végiggondoljuk, viszonylag gyorsan ráébredünk, hogy az elveknek megfelelő erdőgazdálkodás közel sem jellemző hazánkban. Annak ellenére, hogy a PSH 1989 óta létezik, tagjai között erdőgazdálkodók, természetvédők és ökológusok is vannak.

Az eltelt évtizedekben számos kutatást végeztek el, jó néhány szakmai javaslatot tettek le a jogalkotó asztalára – hogy ez utóbbi milyen eredménnyel járt, az vitatható. Legutóbb 2025-ben, az azóta jogerőre emelkedett, tarvágások bővítését is lehetővé tevő jogszabálytervezet kapcsán fogalmazta meg az egyesület az erőteljes aggályait:

„A jelenlegi jogszabálytervezet bővíti a tarvágás alkalmazhatóságának kereteit az őshonos fafajú, természetvédelmi rendeltetésű erdőkben, valamint az őshonos állományalkotó főfafajokból álló erdők esetében a mageredetű természetes felújítás kötelezettségét is eltörölné, ami a PSH által képviselt szakmai elvekkel nem egyeztethető össze.”

A tiltakozás hatástalan maradt – ahogy 150 szervezet és 46 ezer állampolgáré is.

Kik, miért, kiknek

Vendéglátónk, Laczkó Péter 2002 óta az egyesület tagja, jelenleg egyik alelnöke  is. Meggyőződése, hogy ez a fajta erdőgazdálkodási mód választ adhat a klímaváltozás kihívásaira. Így érthető, hogy örömmel üdvözölné, ha szélesebb körben is elterjedne. Jelenleg hazánkban 33.000 ha, az erdőterület 1,7% az, ahol az örökerdő üzemmódban gazdálkodnak, ennek töredéke pedig, ahol a Pro Silva elveknek megfelelően.

„Fontos lenne, hogy ezt az arányt minél hamarabb, akár 10%-ig növelnünk. Ilyen és ehhez hasonló ismeretterjesztő kampányokkal, a magas természetességi mutatókkal rendelkező erdőterületek támogatásával, a társadalom széles köreinek bevonásával, és az erdőökológiai kutatások eredményeinek felhasználásával.” – mondja, amikor arról kérdezem, hogy véleménye szerint mekkora erdőterületet lehetne ennek az elvnek megfelelően művelni.

A jelenlegi rendezvény, amely egy sorozat első állomása (további nyolc követi majd, az ország különböző területein), egyrészt azt a célt szolgálja, hogy népszerűsítse ezt az erdőgazdálkodási módot. Miközben a felmerülő kételyekre, kérdésekre is választ ad. Másrészről pedig az akadozó párbeszédek előmozdítása, az érintett szakmák, illetve a civilek között. Amelyeket sok esetben rossz beidegződések, szakmai elefántcsonttornyok, nem megfelelő jogszabályok nehezítenek.

A meghívottak között így a magánerdő-tulajdonosok mellett az állami erdőgazdaságok, a nemzeti parkok, az erdészeti hatóság munkatársai és civil szervezetek is voltak. Sajnos utóbbiakból fájóan kevesen jelentek meg.

De térjünk vissza ide, Füzérkajata 21/C-be,

ahol tehát – jelen pillanatban is – gazdálkodás folyik. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a korábban szakmai szempontok szerint egyenként kiválasztott fát, fákat egy három állandó főből álló csapat kitermeli. Mindeközben fokozottan ügyelnek az erdő talajára.

A kivágott fa környezetében (mint azt mi is látjuk) megjelenik az újulat. Abban az esetben, ha a „lék” – ahogy a szaknyelv fogalmaz – kicsi, akkor a környező fák koronái benövik, így nem érkezik elég fény a talajra. Tehát az újulat vagy meg sem jelenik, vagy elpusztul. Ha megfelelő méretű, akkor pedig megjelenik és növekedésnek indul.

Az újulatot, a fény és csapadékhiány mellett, más külső tényezők is erősen visszavethetik. Ezek pedig ezen a vidéken a szarvasok és az őzek.

Mint azt Péter lakonikus rövidséggel összefoglalja: a sertéspestis hatása miatt vaddisznókár gyakorlatilag nincs. És, mivel ez az erdőrészlet az üzemtervi besorolás szerint a szürkefarkas élőhelye is, kevésbé kell küzdeni az őzek, szarvasok örökös étvágyával, mint más területeken.

A későbbiekben a terepi bemutató során felkeresünk olyan területeket is, ahol a farkasfalka ritkábban látogat és ott szembesülök azzal, mit is eredményez ez. Gyakorlatilag az az újulat van biztonságban, amelyet kerítés véd. A többi esetében abszolút esetleges, hogy tíz év múlva lombkoronájuk zárja-e az eget, vagy derékmagas bokorszerűségekké válnak a folyamatos rágás miatt. Ha mindez itt, a szürkefarkas közelségében így van, könnyen el lehet képzelni, mi történik azokon a területeken, ahol nincs jelen ragadozó, és a vadászatra jogosult sem végzi megfelelően a feladatát.

A helyzetet nem egyszerűsíti az sem, hogy míg vannak civil szervezetek, állampolgárok, amelyek szót emelnek a szürkefarkas védelmében és/vagy a természetközeli erdőgazdálkodás mellett, számukra a vadászat mint eszköz – azokon a területeken, ahol természetes predátor nem korlátozza a vadállományt – sem igazán elfogadható. Ha korábban akadozó párbeszédekkel jellemeztem a helyzetet, itt talán az „önmagukkal folytatott diskurzusokkal” lehetne a sok szereplős (vadászatra jogosult, erdőgazdálkodó, civilszervezetek, jogalkotó) kommunikációt leírni. Ennek pedig a legnagyobb vesztesei maguk az erdők.

Mit ér a fa, ha holt?

Ha a mai nap során elhangzott szakmai viták leggyakrabban használt szavait listáznám, a „lék” mellett dobogós lenne a „holtfa” vagy „habitatfa” is. Ezenkívül  akármerre lépek, a talajt kisebb-nagyobb, épp vagy már korhadó ágak, gallyak, fatörzsek borítják. Ehhez képest megtudom, hogy vendéglátónk, és a hozzászólók sem elégedettek a holtfa mennyiségével. De miért is fontos ez? És akkor mennyi lenne az „elég”?

Bár nem akarom megerősíteni azt a minden tudományos alapot nélkülöző képet, miszerint az erdészek mind nyugodtak, higgadtak – most valóban minden megszólított (teljesség kedvéért a természetvédelem munkatársai is) nyugodtan, higgadtan válaszol a kérdéseimre. Így – miután a békáról kiderült, hogy erdei béka, a gombáról, hogy érdestönkű tinóru – a holtfákat is szóba merem hozni.

A holtfa

– tudom meg – stabilizálja az erdőket. Szerves anyagot, nedvességet, tápanyagot és az újulatnak mikroélőhelyet biztosít. Ezenkívül élőhelyet ad azoknak az élőlényeknek, amelyek ezt használják táplálkozó- vagy élőhelyül. A villámárvizekben érintett vidékeken különösen nagy szerepe lehet(ne). Viharok, heves esőzések és más éghajlati szélsőségek esetén megakadályozza a talajeróziót, stabilizálja a felszínt, a vízfolyásokban lassítja a víz levonulását (ezáltal csökkenti az árvízveszélyt).

Pétertől később megtudom azt is, hogy az adott erdőrészletben a tölgy-csipkéspoloska – amely Magyarországon mintegy 600 ezer hektárnyi erdőre jelent potenciális veszélyt – gyakorlatilag nem okozott kárt. Azt is megtudom, hogy a megfelelő habitafa (vagyis ki nem vágható fa) kiválasztása ugyanolyan fontos, hosszas mérlegelést igénylő feladat, mint a szálalásra kijelölté.  A szempontok között lehet például az, hogy az adott fafaj különleges értékű, mert kevés van belőle, és kívánatos a gyakoribb előfordulás, vagy hogy odú, fészek van rajta.

Amikor pedig arról beszélünk, hogy mennyi a holtfa egy területen, akkor egy pontosan meghatározott kritérium alapján az erdőkezelő elvégzi a mérést – amelybe a lábon álló és a földön fekvő fa is beletartozik. A PSH egyik elnökségi tagja ennél a pontnál hangsúlyozza, hogy mindez nem pillanatnyi állapotot tükröz, hiszen például egy viharkár után valószínűleg jóval nagyobb számot kaphatnánk, mint előtte.

Profitorientált vagy/és idealista?

Térfogatok, köbméterek ismertetése következik, amit időnként farkasüvöltés tarkít – nem, nem azért, mert az alapvetően távolságtartó ragadozó közel merészkedett volna, hanem mert az egyik résztvevő telefonjának ez a csengőhangja. Kicsit irigykedem is, van egy olyan sejtésem, hogy nem Google Playről töltötte le. Mindeközben mozgásba jön a csapat, új erdőrész következik. Péter mellé zárkózom és felteszem a mai utolsó kérdésemet:

– „Oké, ez mind jó az erdőnek, rovaroknak, klímának – de egy profitorientált magánerdő-tulajdonosnak, erdészetnek?”

Szerinte alapvető probléma, hogy sem az erdészeti középfokú, sem pedig a felsőoktatásban nem megfelelő súllyal oktatják ezt a fajta gazdálkodási szemléletet. A gyakorló erdészek közül sokan nem nagyon ismerik. Ezért félnek tőle. Úgy gondolják, hogy a hagyományos vágásos gazdálkodással szemben sokkal kisebb a gazdasági haszon – pedig nem így van.

A gazdasági haszon messzemenően ugyanaz. Sőt, eseteként még magasabb is lehet, mint a vágásos gazdálkodás esetében. Mindez igaz akár a nagyobb területekre is.  „Ezt azért is emelem ki – mondja –, mert sok esetben ér az a kritika, hogy csak kis erdőrészekben lehet ezzel szórakozni, nagy gazdaságot nem lehet így üzemeltetni. Ezért is ide szerveztük ezt a nyitó bemutatót, hiszen ennél az örökerdő üzemmódban kezelt 330 hektárnál nem hiszem, hogy erősebb cáfolat szükséges.”

forrás: AgroFórum

A fórum célja már nem csupán a problémafeltárás, hanem a gyakorlati megoldások közös kidolgozása annak érdekében, hogy erdeink a klímaváltozás kedvezőtlen hatásai közepette is stabil, – divatos kifejezéssel élve – rezíliens ökoszisztémaként hosszú távon fennmaradjanak. A fórum célul tűzte ki egy Erdészeti Klímaadaptációs Stratégia (EKS) előkészítését, a lendületes működése pedig várhatóan lehetőséget teremt arra, hogy a tudomány, az igazgatás és gyakorlati élet szereplői a cél érdekében összefogjanak.

A közös munka keretei: platform, munkacsoportok, rugalmasság

A fórumot levezető Szalai Károly (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) hangsúlyozta: az éghajlatváltozás kihívásai nem kezelhetők hagyományos eszközökkel. Egy olyan nyitott, rugalmas szakmai platform létrehozása szükséges, ahol a kutatási eredmények és a terepi tapasztalatok közvetlenül hasznosulhatnak.

Az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum keretében munkacsoportok felállítására tett javaslatot, melyek a klímaváltozás erdőket érintő kihívásaira keresnek gyakorlati és stratégiai válaszokat, kialakítva végső soron az erdészeti ágazati klímaadaptációs stratégiát. A csoportok – az elképzelés szerint – többek között a különösen sérülékeny termőhelyeken álló erdők helyzetének rendezésével, a hosszabb távon sérülékeny erdőtípusokkal, az elemzési és monitorozási rendszerek fejlesztésével, az erdészeti vízgazdálkodással, a vadhatás csökkentésével, a gazdasági fenntarthatóság kérdéseivel, valamint a szükséges szabályozási feladatokkal foglalkoznak. A munkacsoportokban széles körű szakmai együttműködés valósulhat meg, a gyakorlati tapasztalatok és a tudományos ismeretek összehangolásával.

„Ökológiai katasztrófa” – erdőpusztulás és gazdasági következmények

Mocz András, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára a megnyitójában rámutatott, hogy az erdők állapotának romlása európai szintű jelenség, amelynek fő oka az időjárás szélsőségesebbé válása és a talajok vízháztartásának romlása. A klímaváltozás hatásai a magyar erdőket sem kímélik: a tartós vízhiány miatt több állomány annyira legyengült, hogy megmentésük azonnali beavatkozást igényel.

Példaként a Délalföldi Erdőgazdaságot említette, ahol az erdeifenyő és a kocsányos tölgy pusztulása az erdőgazdaságnak erdőfelújítási kötelezettséget is keletkeztet. Hangsúlyozta, hogy a klímamodellek szerint a hazai termőhelyek néhány évtizeden belül akár alkalmatlanná is válhatnak a mai erdőtípusok számára, ezért az erdők megóvása kiemelt nemzeti feladat.

Tudományos válaszok és gyakorlati javaslatok

Borovics Attila, a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézet (SOE ERTI) főigazgatójának bevezető gondolatai szerint a klímaváltozás olyan sebességgel zajlik, hogy a természetes alkalmazkodási folyamatok önmagukban nem elegendőek. Aktív emberi beavatkozásra van szükség, amit egy iteratív, terepi kísérleteken alapuló tanulási folyamat hatékonyan támogathat. Előadásában széleskörű, több pontból álló javaslati csomagot ismertetett, amely többek között a genetikai diverzitás növelését, a szaporítóanyag-fejlesztést, a támogatott migráció alkalmazását és a vadállomány szabályozását is tartalmazza. A SOE ERTI ehhez olyan, már létező döntéstámogató rendszereket is kínál, mint például a SiteViewer és a TEMRE (Távérzékelésen alapuló Erdőállapot Monitorozó Rendszer).

A gyakorlat sokszor előrébb jár, mint a szabályozás

Az erdőgazdálkodók visszajelzései szerint az alkalmazkodás a mindennapi gyakorlatban már megkezdődött, nem mindig tudatos választásként, hanem a változásokra adott kényszerű válaszként. Ennek során a gazdák gyakran úgy érzik, a jogszabályi környezet és az adminisztratív akadályok hátráltatják őket.

Ripszám István (Mecsekerdő Zrt.) arról számolt be, hogy a Mecsekben kiszáradó bükkösök helyére – tekintettel a megváltozott és várhatóan még tovább változó klímára – mozaikosan elegyített állományokat telepítenek természetes felújítással. A hatékony és eredményes adaptáció érdekében sürgette a gyakorlati tudás rendszerezését és visszacsatolását a döntéshozók felé, különösen a támogatások tervezése során.

Több hozzászólás is rávilágított a kisparcellás erdőgazdálkodás nehézségeire: a lassú ügyintézés, a célzott tanácsadás hiánya és a nem kellően motiváló támogatási rendszer miatt sokan elbizonytalanodnak. Dombóvári Dénes és Ódor József a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) részéről világos és kiszámítható kompenzációs rendszer kialakítását sürgette, különösen a magánerdők esetében. A felmerülő erdőfenntartási tevékenységek végrehajtására reálisan akkor lehet számítani, ha azok gazdasági fenntarthatósága biztosított, azaz az erdőgazdálkodás kompenzációkkal kiegészített bevételei fedezetet biztosítanak a felmerülő költségekre és a folyamatban résztvevők megélhetésére.

A prioritási sorban élen az Alföld

Az Alföldi Erdőkért Egyesület képviseletében Raisz Árpád hangsúlyozta, hogy kerülni kell a párhuzamos munkát, és erősíteni kell az együttműködést, különösen a helyi kezdeményezések országos szintű becsatornázásával. Felhívta a figyelmet a túltartott nagyvadállomány súlyos problémájára, amely – minden technológiai erőfeszítés ellenére – komolyan veszélyezteti az erdősítések sikerét.

Oktatás, szemléletformálás, társadalmi elfogadottság

A fórumon elhangzottak alapján világossá vált: az erdők jövője nemcsak a szakemberek ügye. A társadalmi támogatás elnyeréséhez és az átállás erőforrásigényének elfogadtatásához célzott kommunikációra, oktatásra és szemléletformálásra van szükség. A SOE ehhez tudásbázist és oktatási kapacitást kínál, a FAGOSZ hírportálja (FATÁJ) és az Országos Erdészeti Egyesület pedig a különféle szakosztályai tudásának koordinált összefogásával tudna szakmai támogatást nyújtani a fórum munkájához.

Közös stratégia – közös felelősség

A fórumon a NAK bemutatta a készülő EKS – egy lehetséges – tartalmi vázát, amely a 2016-os Nemzeti Erdőstratégiát kiegészítve nyújthat iránymutatást a gyakorlati erdőgazdálkodóknak. Ennek során elhangzott: a stratégia nem lehet kizárólag elméleti eszmefuttatás, csak akkor lesz hatékony, ha valódi, működő – helyi szinten is értelmezhető – válaszokat kínál minden erdőgazdálkodó számára.

Luzsi József, a NAK alelnöke hangsúlyozta, hogy az erdőgazdálkodás jövője közös ügy, amelyben minden szereplőnek kompromisszumkészséget kell tanúsítania. Felhívta a figyelmet arra, hogy a természet változásaihoz kell alkalmazkodni, nem pedig merev szabályokhoz, ezért rugalmasabb jogszabályokra és üzemtervezésre van szükség. Kiemelte, hogy a klímaváltozás miatt pusztuló erdők felújítása nem lehet kizárólag a magánerdő-gazdálkodók terhe, ehhez állami támogatás kell.

Végül – az esemény zárásaként – mindenkit együttműködésre, alázatra és gyakorlati megoldások keresésére buzdított, hogy olyan klímaadaptációs terv szülessen, amely a magyar erdők javát szolgálja.

Az irány egyértelmű: alkalmazkodni kell, és ezt csak közösen lehet. A fórumon elindult közös gondolkodás megalapozhatja azt a szakmai együttműködést, amely biztosítja, hogy a magyar erdők a jövőben is betölthessék klímavédelmi és ökoszisztéma-szolgáltató szerepüket – immár az új kihívásokhoz igazodva, megerősödve.

forrás: NAK Erdészet

A jelenlévők gondolatokat váltottak a természeti folyamatokra alapozott erdőgazdálkodás részleteiről. Szó esett a jelölés, a szerkezeti változatosság, a lékgazdálkodás, fakitermelés és közelítés módjáról, a vadkár elleni védekezésről, valamint természetvédelmi vonatkozásokról.

A témák izgalmas és előremutató szakmai vitára adtak lehetőséget, amely reményeink szerint előremozdította a folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodási módok népszerűsítésének ügyét.

A bejáráson részt vettek magánerdő-gazdálkodók, az erdőfelügyelet és erdőtervezés munkatársai, állami erdészetek, nemzeti parkok, civil szervezetek, és a sajtó képviselői is.

forrás: Pro Silva Hungaria

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) erdészeti ágazati kerekasztal egyeztetést szervezett, a szektor, illetve társágazatok meghatározó szereplőinek részvételével. A meghívottak közt szerepeltek többek közt az Agrárminisztérium, a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság, a Soproni Egyetem, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, az Országos Erdészeti Egyesület, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége, a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség, a Pro Silva Hungária Egyesület, az Alföldi Erdőkért Egyesület, az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács, illetve a NÉBIH vezető képviselői.

Az erdei ökoszisztéma szolgáltatásait minden ember élvezi, ezekre az egész társadalomnak szüksége van. A fák és az erdők a klímaváltozás kapcsán különösen nagy fontosságúak, hiszen nagyban hozzájárulnak a légköri szén tartós megkötéséhez, valamint a fosszilis energiahordozók felhasználásának csökkentéséhez. Ugyanakkor a légkör felmelegedése és a szárazodás az erdők fennmaradását is veszélyezteti. Az erdészeti klímakutatók előrejelzései alapján a hazai termőhelyi viszonyok néhány évtizeden belül olyan mértékben megváltozhatnak, hogy azok a jelenlegi erdőknek vagy általában a fás vegetációknak már nem biztosítanak életlehetőséget. Az erdők, mint kiemelt nemzeti kincsünk megmentésére is kellő figyelmet kell tehát fordítani.

Az erdészeti ágazati kutatók, vezetők, gazdálkodói érdekképviseletek, szakemberek most a NAK szervezésében gyűltek össze a helyzet, valamint a lehetőségek és tennivalók felmérésére. A résztvevők meggyőződése szerint a legtöbb esetben van lehetőség az erdők alkalmazkodóképességének javítására. Kulcsfontosságú lehet az erdők természetességi állapotának helyreállítása, ugyanakkor egyes vélemények szerint ennél erősebb beavatkozásokra is szükség lesz, más fafajok és származások alkalmazásával olyan faállományok kialakítására, amelyek az előrejelzett termőhelyi viszonyok mellett várhatóan nem pusztulnak ki, és képesek az erdei életközösségek életfeltételeit fenntartani. Elsősorban a folyók menti síkvidékeken pedig meghatározó lehet a drasztikusan megváltozott talajvízviszonyok javítása, amely más ágazatok – vízügy, mezőgazdaság, környezet- és természetvédelem stb. – közreműködésén és szolidaritásán is múlik. A Vizet a tájba program jelentős előrelépéseket hozhat a mezőgazdaságban, ugyanakkor annak tervezése, végrehajtása során fontos figyelemmel lenni arra is, hogy annak hatása a kiszáradással fenyegetett erdőket is elérje.

Az erdők jövője érdekében mindenképp összefogásra és összehangolt cselekvésre van szükség mind az ágazaton belül, mind a kapcsolódó ágazatok között. A tanácskozás résztvevői hitet tettek erre, így hamarosan elkészülhet egy átfogó erdészeti klímaadaptációs stratégia. Ennek elkészítésének és végrehajtásának figyelemmel kísérésére a jelenlévők koordinációs fórum felállítását javasolták, a szaktárca irányításával.

NAK sajtóközlemény

A Pro Silva Hungaria gondozásában a múlt év végén jelent meg Ulrich Mergner A lépőkő-elmélet című könyve. A szerző a Bajor Államerdészet Ebrachi Erdészetének – ma már nyugdíjas – vezetője. A könyvben az örökerdő-gazdálkodás területén szerzett 30 éves tapasztalatait írja le és igazol három alapvető erdőkezelési felismerést:
– A természetvédelemmel integrált erdőgazdálkodás az ökológiai sokféleség fenntartását, sőt javítását és a gazdálkodást is sokkal hatékonyabban valósítja meg, mint a passzív védelem, illetve a pusztán nyereségorientált gazdálkodás!
– Sok kis terület védelme, illetve a termelésből való kihagyása jóval nagyobb biodiverzitást eredményez, mint egy ugyanakkora területű, de passzívan védett „erdőrezervátum”!
– A könyvben ismertetett elvek szerinti gazdálkodás jelentősen növeli az erdők ökológiai sokféleségét – ezzel a természeti értékét – és ezzel együtt az ellenálló-képességét mindenféle károsító hatással szemben!

A könyvben leírt eredményeket a 2007. óta szervezett, németországi „szálaló” tanulmányutakon részt vett erdészek már megismerhették, a könyv ezeket az ismereteket összegezve és rendszerbe foglalva ismerteti.
A könyv – amelynek kiadására az AM pályázati támogatása nyújtott lehetőséget – a Pro Silva Hungaria címein (ivan.horvath@t-online.hu és psh.keresztes@gmail.com) megrendelhető, de a szervezet 2022. május 16-i közgyűlésén is elérhető lesz.
Ára a vásárolni kívánt példányszámtól függ, 5 darabig 1900, felette 1600 Ft/db.

A Budapesti Erdőgazdaság 2010-ben adta ki Heinrich Reininger A szálalás elvei című könyvét. A kiadvány hamar elfogyott, de 2021-ben AM pályázati támogatása adott újra lehetőséget a könyv változatlan kiadására a Pro Silva Hungaria gondozásában. A könyv a Pro Silva Hungaria címein (ivan.horvath@t-online.hu és psh.keresztes@gmail.com) megrendelhető, de a közgyűlésén, 2022. május 16-án is elérhető lesz. Ára a vásárolni kívánt példányszámtól függ, 5 darabig 1900, felette 1600 Ft/db.

forrás: PSH