A hazai erdő alapú szektor eddig nettó szénelnyelő volt

Bevezetés

Az erdők szénforgalma a nagy globális anyagforgalmi ciklusok egyik legfontosabb eleme. Ma már sokan tudják, hogy a széndioxid az egyik legfontosabb olyan üvegház gáz (ÜHG), ami bolygónkat lakhatóvá teszi számunkra, de azt is, hogy az emberi tevékenység a széndioxid légköri koncentrációjának jelentős növekedését idézte elő. Az a (talán megalapozatlan) vágy is széles körben elterjedt, hogy a klíma további változását meg tudjuk akadályozni, és hogy ebben (az ún. zéró nettó kibocsátás vagy más néven a klímasemlegesség elérésében) az erdők megfelelő kezelése sokat segíthet.

Mostanában gyakran hivatkoznak is az erdők szénlekötésére, valamint az erdők és a fatermékek széntárolására. Sajnos e hivatkozásokban számos tájékozatlanság, tévedés és félreértés érhető tetten; emiatt pedig időnként túlzott elvárások is megfogalmazódnak arra nézve, hogy az erdők mennyiben segíthetnek minket az ÜHG kibocsátásaink ellensúlyozásában. Egy torzításmentes kép felvázolása érdekében cikkünkben az ország hivatalos ÜHG leltárának becslései alapján foglaljuk össze a hazai erdők és faipar (az alábbiakban együtt „erdő alapú szektor”) közelmúltbeli ÜHG forgalmának főbb adatait és jellegzetességeit, valamint néhány törvényszerűségét.

Bevezetésként kiemelendő, hogy a cikkben hivatkozott becslések és az azokból levont következtetések az ország összes, erdőtervvel rendelkező erdejére vonatkoznak. Az egyes ÜHG-k különböző mértékű melegítő hatását ún. széndioxid-egyenértékben fejezzük ki. Ez a széndioxidnak egy olyan mennyiségével egyenlő, amely az adott gázéval azonos melegítő hatással bír.

A leltári számításokat a SOE ERTI az Agrárminisztériummal együttműködésében, a hivatalos országos statisztikák (elsősorban az Országos Erdőállomány Adattár) és kapcsolódó kutatási eredmények alapján készíti minden évben. A becslések a széles körben elfogadott, a tudomány mai állása szerinti legjobb nemzetközi módszertan alkalmazásával történtek. (A  módszertant 2006-ban az IPCC-nek nevezett, a klímaváltozással kapcsolatos kérdésekben általánosan elfogadott konszenzust képviselő intézmény dolgozta ki; az ENSZ és az EU pedig ennek a módszertannak a használatát írta elő.) A módszertan alkalmazásának helyességét az ENSZ és az EU számos alkalommal ellenőrizte, ami az adatok megbízhatóságát jelentősen növeli. A közölt számok alapjául szolgáló, az ENSZ felé benyújtott legutóbbi részletes ÜHG leltári jelentés (amely az adatsorokat 1985-től kezdve tartalmazza) kb. ez év májusától itt lesz elérhető.

Az erdő alapú szektor ÜHG forgalma

Tekintettel arra, hogy a széndioxid csak egyike a sok üvegház gáznak, érdemes először áttekinteni a szektor teljes ÜHG forgalmát. A főbb számokat az 1. táblázat foglalja össze. Ez alapján megállapítható, hogy az erdő alapú szektor összességében az utóbbi években (de már évtizedek óta) nettó nyelőként működő rendszer volt, vagyis a klímaváltozást lassítja; ugyanakkor a becsült nettó egyenleg (részben természetes, részben módszertani okok miatt) ingadozó.

A leltárban szereplő gázok közül a klímaváltozás előidézésében a legjelentősebb szerepet  a CO₂ játssza; a többi gáz kibocsátása eddig nem volt számottevő. 2022-ben viszont, amikor a korábbiaknál több erdőtűz volt, a dinitrogén-oxid és a metán kibocsátás a többszörösére nőtt. Ezt érdemes figyelmeztetésként kezelni: ha az erdőtüzek a jövőben (pl. éppen a klímaváltozás miatt) megszaporodnának, akkor azok jelentős forrásai lehetnek a széndioxidnál sokkal erősebb üvegház gázok kibocsátásnak.

A mezőgazdasági és más földhasználati szektorok összességében (nem túl nagy) kibocsátók, de ezt az erdő alapú szektor nettó nyelése ellentételezi. Tágabb összehasonlításban az erdő alapú szektor nettó szénmegkötése az ország összes (a földhasználati szektor nélküli), kibocsátáshoz képest kicsi: annak ellenére, hogy az az utóbbi időben ütemesen csökken, jelenleg csupán kb. 12%-át tudja csak ellentételezi.

Kiemelendő, hogy ilyen ellentételezésre elvben csak a földhasználati (angol elnevezése alapján a LULUCF) szektor, ezen belül jelenleg csak az erdő alapú szektor képes. Emiatt, de az ÜHG-ok forgalmának értelmezéshez és annak számunkra minél kedvezőbb befolyásolása érdekében is elengedhetetlen a szénforgalmi folyamatok részletesebb elemzése.

Az erdő alapú szektor szénforgalma

A szénforgalom talán komplikáltabb, mint sokan gondolják (l. az 1. ábrát), és gyakran elfelejtik, hogy a biomasszában megkötött szén legnagyobb része a lebontó vagy égési folyamatok eredményeként előbb-utóbb szinte teljes egészében visszakerül a levegőbe.

Ha egy élő szervezet elpusztul, a szervezetét alkotó elhalt szervesanyag (az elpusztulás körülményeitől függően) átmenetileg más széntárolókba is kerülhet. Ezekből különböző idő alatt, de végül mindig megtörténik a lebomlás. Ezért a szénmegkötés mellett mindig figyelembe kell venni a korábbi (esetleg sok évtizeddel korábbi) megkötésekből felszabaduló szénmennyiséget is. Kibocsátáshoz vezet pl. a biomassza esetében a fakitermelés és a mortalitás; a holtfa széntároló esetében pedig az évekkel korábban elhalt faanyag lebomlása. Az avar mennyisége csak erdőtelepítésekben nő egy ideig; a többi erdőben egyensúlyban levőnek tekintjük, vagyis összességében a szénegyenlegét nullának vesszük. Ugyanígy, zavartalan erdőkben zajlik egy nagyon lassú széntartalom-növekedés, ugyanakkor gyérítéskor, de főleg véghasználatok idején kibocsátás is megfigyelhető, ezért ezek eredőjét (aminek mérése egyébként szinte lehetetlen is) a szervetlen talajok esetében nullának vesszük, vagyis azokat összességükben szénegyensúlyban lévőknek tekintjük.

A fatermékek esetében sem csak arról van szó, hogy a papír, rostfából és fűrészáruból készített termékek lekötésben tartják a szenet. Ez ugyanis csak egy ideig lehetséges, és az évekkel-évtizedekkel korábban készített fatermékekből minden évben jelentős mennyiségű széndioxid szabadul fel. (A fűrészáruból készített fatermékek esetében pl. az IPCC fent említett módszertana 35 éves felezési idővel számol.)

Fentiek miatt a szénmegkötés helyett – az összes folyamatra együtt utalva – mindig szénforgalomról és annak adott pillanatra vonatkozó (pl. aktuális) egyenlegéről kell beszélni. Az ÜHG leltári szénegyenleget, valamint a megkötő és kibocsátó folyamatok nagyságát a 2. táblázat mutatja.

Kiemelendő, hogy a biomassza esetében különösen gyors kibocsátás származik a tüzifából, amit nagyon rövid időn belül (1-2 év) eltüzelnek. (A tüzifa égetésből származó nemcsak széndioxid kibocsátás keletkezik, de azokat nem az erdészeti ÜHG leltárban becsüljük.) A biomasszára, de más széntárolóra is érvényes, hogy abszolút értékben mind az egyenleget növelő, mind az azt csökkentő tétel jóval nagyobb, mint az egyenleg. Ez másként megfogalmazva azt jelenti, hogy a szénnyelés jelentős része (az erdő alapú szektorban jelenleg kb. 70%-a) a szektor saját kibocsátását kell ellensúlyozza, és csak a maradékot lehet más forrásokból származó kibocsátások ellentételezéseként értelmezni.

Hangsúlyozandó az is, hogy a biomassza esetén az egyenleg nettó kibocsátás is lehet. Előfordulhat, hogy a fanövekedésből származó szénlekötés csökken (pl. az erdők idősebbé válásával), a mortalitás viszont megnő akár annyira is, hogy az egyenleg szénlekötés helyett nettó kibocsátás lesz akkor is, ha az élő fák kitermelését nem fokoznánk. A nettó szénlekötés az erdők nem állandó és örökké tartó tulajdonsága. A nettó kibocsátás kockázata már a közeljövőben megnőhet a melegedés és aszályosodás következtében, elsősorban az ezek miatt fellépő mortalitás megnövekedése miatt.

Elvben felmerül annak a kérdése, hogy hogyan tudnánk egyrészt a megkötő folyamatokat fokozni vagy legalább megőrizni, másrészt a kibocsátó folyamatokat visszaszorítani? E kérdések megválaszolásában segít a 3. táblázat. Ez az ÜHG leltárban előírt, a lehetséges beavatkozások főbb változataihoz igazodóan definiált kategóriákra mutatja a közelmúltbeli fajlagos (egy hektárra eső) nettó egyenlegeket.

Területegységre vonatkoztatva a legtöbb szenet az erdőtelepítések kötik meg, és nemcsak a biomasszában, hanem az avarban, a holt fában és talajban is. (Erdőtelepítéseken az ÜHG leltárban mindig a 20 évnél nem régebbi telepítéseket értjük. Természetesen vigyázni kell arra, hogy a termőhelynek hosszú távon megfelelő fafajokkal végezzünk telepítéseket, különben a telepítés után megkötött szén a fák pusztulása miatt hamar visszakerül a levegőbe.)

A többi – 20 évnél régebb óta létező – erdő fajlagos megkötése kicsi, de mivel nagy területen tenyésznek, összességében ezen erdők lekötése a legnagyobb. Ezekben az erdőkben nemigen tudjuk növelni a nettó szénlekötést, viszont mivel ezek az erdők sok szenet tartalmaznak azokban a széntárolókban (biomassza, holtfa és avar), amelyek könnyen kibocsátás áldozatául válhatnak, a legfontosabb az, hogy minden lehetséges módszerrel megőrizzük a fák életképességét és akadályozzuk azt, hogy különféle abiotikus és biotikus károk érjék őket.

Az erdő művelési ágból való kivonás ugyanakkor minden esetben jelentős kibocsátással jár úgy a biomasszát, mint a többi széntárolót illetően: ilyen esetekben a sok év alatt a biomasszában, holtfában, avarban, esetenként a talaj felső rétegében felhalmozott nagy mennyiségű szén nagyon gyorsan kerül vissza a levegőbe. Ha az állomány esetleg erdőtűz áldozata lett, az dinitrogén-oxid és metán felszabadulással is jár. Ha nagy területen történne helyrehozhatatlan erdőkárosítás, az a nagy mennyiségű ÜHG kibocsátás miatt jelentős pozitív visszacsatolást gyakorolna a klímára: tovább fokozná a klímaváltozást.

Az ÜHG egyenleg szempontjából tehát fontos feladat a (megfelelő fafajokkal történő) erdőtelepítés, a meglévő erdők egészségi állapotának megőrzése, az erdőtüzek elleni védelem és az erdőterület csökkenésének akadályozása.

Az ÜHG egyenlegek elszámolása az EU emisszió-kereskedelmi rendszerében

Érdemes végül a fenti ÜHG leltári trendeket annak kontextusában értelmezni, hogy az EU klímatörvényi rendszerében (a korábbi ENSZ-szintű vállalások egyfajta folytatásaként) milyen elvárásokban egyeztek meg a tagállamok az erdő alapú szektoruk jövőbeli nettó egyenlegére nézve. A 2026. január 1-től 2030. december 31-ig terjedő időszakra hazánk vállalása az, hogy egy magas célértéknél: évi 5,72 millió tonna CO₂ egyenértéknél nagyobb legyen a teljes LULUCF ágazat éves ÜHG egyenlege (a részleteket l. itt).

Ezt a vállalást az ismertetett trendekre és a klímaváltozással és más környezeti kockázatokra: az erdők várhatóan romló állapotára tekintettel nagyon nehéz lesz megvalósítani; most valószínűbbnek tűnik az, hogy az EU rendeletben előírt célokat sem hazánk, sem sok más tagállam nem fogja tudni elérni.

A következő öt évben ezért mindenképpen akadályozni kell azt – amennyire csak lehet –, hogy az erdők eddigi nettó szénnyelése a kibocsátások irányába tolódjon el. E cél érdekében az erdők alkalmazkodásának minél sikeresebb segítését kell a közeljövő legfontosabb erdészeti feladatának tekinteni.

forrás: SOE ERTI

A december közepén a Nature folyóiratban megjelent tanulmányban a tudósok azt állítják, hogy a térség közeledik ahhoz, amit „hipertrópusi” klímának neveznek: egy forróbb, szárazabb és változékonyabb állapothoz, amely széles körű fapusztulást válthat ki, és gyengítheti a bolygó egyik legfontosabb szénelnyelőjét.

A szerzők arra figyelmeztetnek, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős csökkentése nélkül az Amazonasban 2100-ra évente akár 150 napnyi „forró aszály” (a szélsőséges hőség által súlyosbított, rendkívüli szárazság) is előfordulhat.

Ez még az esős évszak csúcsát jelentő hónapokra, például márciusra, áprilisra és májusra is vonatkozik, amikor az ilyen szélsőségek ma szinte nem fordulnak elő.

„Amikor ezek a forró aszályok jelentkeznek, az már olyan klíma, amelyet egy hipertrópusi erdőhöz társítunk”, mondta Jeff Chambers, a Kaliforniai Egyetem, Berkeley professzora egy közleményben. „Ez túl van azon a határon, amit ma trópusi erdőnek tekintünk.”

Hogyan tárták fel a tudósok az Amazonas töréspontját

A Kaliforniai Egyetem (Berkeley) kutatóinak vezetésével készült tanulmány több mint 30 évnyi hőmérsékleti, páratartalmi, talajnedvességi és fényintenzitási adatot használ a közép-brazíliai Manaustól északra fekvő kutatási parcellákból.

Itt a fatörzsekbe szerelt érzékelők lehetővé tették a csapat számára, hogy megfigyelje, miként reagálnak a fák a növekvő hőségre és a csökkenő nedvességre. Az El Niño által hajtott, közelmúltbeli aszályok idején a kutatók két fő stresszpontot azonosítottak.

Amikor a talajnedvesség nagyjából a szokásos szint egyharmadára esett, sok fa bezárta a levélpórusait, hogy vizet takarítson meg. Ez megakadályozta, hogy szén-dioxidot vegyenek fel, amelyre a szöveteik építéséhez és javításához van szükségük.

A tartós hőség ezután buborékok képződését okozta a nedvben, ami megzavarta a víz szállítását; a kutatók ezt az embóliához hasonlították, vagyis egy vérér hirtelen elzáródásához, amely szélütéshez vezet.

A gyorsan növő, alacsony faanyag-sűrűségű fajok különösen sérülékenyek voltak, és nagyobb számban pusztultak el, mint a nagy faanyag-sűrűségű fák, közölték a kutatók.

„Ez arra utal, hogy a másodlagos erdők sérülékenyebbek lehetnek… mert a másodlagos erdőkben nagyobb arányban fordulnak elő ilyen típusú fák”, mondta Chambers. Ezek olyan erdők, amelyek az ember vagy természetes jelenségek okozta károsítás után természetes úton regenerálódtak.

A kutatók több helyszínen és több aszály során is ugyanazokat a vészjeleket találták. Ez azt jelenti, hogy az Amazonas vélhetően hasonló, előre jelezhető módon reagál a hőségre és a szárazságra.

Bár az éves famortalitás jelenleg alig haladja meg az 1 százalékot az Amazonasban, a kutatók úgy becsülik, 2100-ra nagyjából 1,55 százalékra emelkedhet. Bár ez csekély változásnak tűnhet, egy az Amazonas méretű erdőben már fél százalékpontos növekedés is hatalmas számú elveszett fát jelent, tette hozzá Chambers.

Mit jelent a „hipertrópusi” klíma, és miért számít?

A szerzők a hipertrópusi térségeket úgy határozzák meg, mint amelyek melegebbek a történelmi trópusi klímák 99 százalékánál, és amelyeket sokkal gyakoribb, intenzívebb aszályok jellemeznek.

Szerintük ilyen éghajlatnak nincs párja a modern történelemben. Ilyen csak akkor fordult elő a trópusokon, amikor a Föld jóval melegebb volt, nagyjából 10 és 40 millió évvel ezelőtt.

A mai trópusi övezetekkel ellentétben, ahol a hőmérséklet viszonylag stabil, és a csapadék ciklusai egész évben sűrű növényzetet tartanak fenn, a hipertrópusi klíma szélsőséges hőséget, elhúzódó száraz évszakokat és a heves viharok lehetőségét hozna.

A változás súlyos következményekkel járhat, amelyek jóval az Amazonas határain túl is érezhetők.

A trópusi erdők több szén-dioxidot nyelnek el, mint bármely más ökoszisztéma. De stresszhelyzetben jóval kevesebbet vesznek fel; a különösen száraz években az Amazonas olykor több szén-dioxidot bocsátott ki, mint amennyit elnyelt, jegyezték meg a szerzők.

Ahogy a globális hőmérséklet tovább emelkedik, az Amazonas szénmegkötő képességének bármilyen csökkenése felgyorsíthatja a felmelegedést világszerte. Sőt, közvetlenül hozzájárulhat is ehhez. Az elmúlt években egyes esőerdők részei a hőség és a szárazság által vezérelt rendkívül súlyos tűzszezonokat éltek át, ami nagy mennyiségű szén-dioxid kibocsátásához és az ökoszisztémák megterheléséhez vezetett.

Ami az Amazonason történik, könnyen hatással lehet más erdőkre is. A szerzők egyértelművé teszik, hogy a nyugat-afrikai és a délkelet-ázsiai esőerdők a hőmérséklet emelkedésével hasonló kockázatoknak lehetnek kitéve, attól függően, milyen gyors és milyen mértékű a kibocsátáscsökkentés.

„Minden attól függ, mit teszünk”, mondta Chambers.

„Ha korlátozás nélkül, kedvünk szerint bocsátjuk ki az üvegházhatású gázokat, akkor ezt a hipertrópusi klímát hamarabb hozzuk létre.”

forrás: EuroNews

A Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint 2020 és 2022 között az európai erdők évente csak 332 millió tonna CO₂-t nyeltek el – ez közel harmadával kevesebb, mint a 2010–2014 közötti időszakban. A kutatást az EU független tudományos kutatószervezete, a Joint Research Centre vezette.

„Ez a trend, párosulva az európai erdők csökkenő klímaellenálló képességével, azt jelzi, hogy az EU klímacéljai komoly kockázatba kerülhetnek” – áll a tanulmányban.

Az erdők szerepe kulcsfontosságú

Az EU jelenlegi tervei szerint az erdőknek több százmillió tonna szén-dioxidot kellene megkötniük, hogy ellensúlyozzák az ipari kibocsátásokat. Ma az erdők és a mezőgazdasági földek az éves uniós üvegházhatásúgáz-kibocsátás mintegy 6%-át ellensúlyozzák – ez 2 százalékponttal kevesebb, mint amennyire az EU-nak szüksége lenne a céljai teljesítéséhez. Ráadásul a rés elvárhatóan tovább nő 2030-ra.

„Az, hogy az erdőktől várjuk a klímacélok teljesítését, túlzottan optimista gondolkodás” – véli Agustín Rubio Sánchez, a Madridi Műszaki Egyetem ökológia- és talajtudomány-professzora.

„Az erdők segíthetnek, de nem szabad számokkal tervezni velük, mintha fix mérlegszereplők lennének” – tette hozzá.

Kiszámíthatatlan veszélyek, politikai dilemmák

Az EU tagállamai jelenleg is tárgyalnak a 2040-re tervezett új, jogilag kötelező klímacélokról, amelyekben jelentős szerepet szánnak az erdőknek a nem csökkenthető ipari kibocsátások ellensúlyozására. Azonban egyre több döntéshozó ismeri el: ez lehet, hogy nem megvalósítható.

„Mit tehetünk, ha olyan tényezők veszélyeztetik az erdőket, amelyekre kormányként nincs befolyásunk – mint az erdőtüzek vagy az aszály?” – tette fel a kérdést Romina Pourmokhtari, Svédország környezetvédelmi minisztere egy sajtótájékoztatón.

Mi a megoldás?

Bár sok veszély valóban a klímaváltozás következménye, a tanulmány szerint vannak kezelhető kockázatok is: a túlzott fakitermelés visszafogása, ellenállóbb, fajgazdagabb erdők telepítése, a természetes tűzvédelmi zónák kialakítása.

Ezek a lépések növelhetik az erdők szénmegkötő képességét, és ellenállóbbá válhatmak az időjárási szélsőségekkel és a kártevőkkel szemben.

Európa erdői már nem tudják teljesíteni azt a kulcsszerepet, amit az EU klímastratégiája nekik szánt. A visszaesés nemcsak ökoszisztémák pusztulását, hanem a klímapolitika megingását is jelenti. A következő években a döntéshozóknak újra kell gondolniuk: valóban támaszkodhatunk-e ennyire az erdőkre – vagy ideje sokkal erőteljesebb kibocsátáscsökkentésre törekedni máshol is.

Forrás: Reuters / MagyarMezőgazdaság

A Nature Synthesis című folyóiratban közzétett kutatásuk bemutatja, hogyan segítettek a számítási modellek az anyag kifejlesztésében, amely ígéretes tulajdonságokkal rendelkezik a szén-dioxid és a kén-hexafluorid tárolására.

Az oxigénből, nitrogénből és fluorból álló szerves szupermolekula ketrecként működik a kisebb molekulák számára.

A fák ültetésével ellentétben, amely lassú, az ilyen, ember alkotta molekulák gyorsabb elnyelést kínálnak az üvegházhatású gázoknak a környezetből.

szerk/ford: Tóth János, forrás: FossBytes / SkyNews

A klímaváltozás hatásaira reagálva az elmúlt években a világ országai több, a hőmérséklet-emelkedés visszaszorítását szolgáló célt tűztek ki maguk elé. A párizsi megállapodásnak megfelelően arra törekszenek, hogy a föld légkörének felmelegedését két Cel­sius-fok alatt tartsák az iparosodás előtti mértékhez képest. Sőt erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a felmelegedés csak másfél Celsius-fokos legyen. Ennek érdekében az Európai Unió tagországai 2030-ra 55 százalékkal akarják csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, majd – az euró­pai klímarendeletben foglaltak szerint – a klímasemlegességét is el szeretnék érni 2050-re.

Ehhez kötődik az Egyesült Nemzetek Szövetségének (ENSZ) tudományos testülete, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) feladata is: átfogó, objektív és átlátható módon értékelni a klímaváltozás jelenlegi és jövőbeli folyamatait, hatásait.

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület a legfrissebb, 2022-es, összességében hatodik értékelő jelentésükben foglalkozik a földhasználati (erdészeti és mezőgazdasági) szektor klímaváltozást mérséklő szerepével is. Az értékelés összegzi és számszerűsíti a szektorban tapasztalt múltbéli üvegházhatású gázok kibocsátásának mértékét és trendjét, a klímaváltozás mérséklésére irányuló intézkedések faj­táit és lehetséges hatásaikat, valamint áttekinti a szektorban rejlő lehetőségeket. Az idei jelentés az erdőgazdálkodásnak, az agrárerdészeti rendszereknek és a faiparnak kiemelt szerepet tulajdonít.

Csökkenteni kell a kibocsátást

Király Éva, a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének kutatómérnöke lapunknak elmondta: az éghajlatváltozás témájában sokat említett energetikai, ipari és hulladékgazdálkodási szektorokban a károsanyag-kibocsátás csökkentése az egyetlen lehetőség a klímaváltozás mérséklésére. Szavai szerint ugyanakkor a földhasználati szektor több módon is hozzájárul a kibocsátás csökkentési célok eléréséhez.

Az ökoszisztémák képesek a légköri szén-dioxidot megkötni, elég csak az erdők biomasszájában vagy a talaj szerves anyagaiban tárolt széntartalomra gondolni. Emellett ezek a szektorok olyan alapanyagokat biztosítanak, amelyek helyettesítő termékként más ágazatokban teszik lehetővé, hogy csökkenjen a kibocsátás. A biomassza megújuló energiaforrásként történő felhasználása pedig elősegíti a fosszilis tüzelőanyagokból származó szén-dioxid-kibocsátások csökkentését – mutatott rá a kutatómérnök. Király Éva hozzátette: már 2014-ben az ötödik értékelő jelentés is hangsúlyozta az erdészeti szektor szerepének fontosságát, mivel a földhasználati szektoron belül az erdők biomasszája és a talaj a két erőforrás, ahol a szént a legnagyobb mértékben meg lehet kötni. A szakember úgy véli: mivel az EU célként vállalta, hogy gazdasága és társadalma 2050-re klímasemleges lesz, ez még fontosabbá teszi az erdészeti ágazat szerepét. – A nettó nulla kibocsátás csak úgy érhető el, ha a szénkibocsátásokat minél nagyobb arányban azok elnyelésével ellensúlyozzuk, és jelen helyzetben ebben az erdőgazdálkodás a leghatékonyabb – fűzte hozzá.

Az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója, Borovics Attila a magyar erdészeti szektor helyzetére is kitért a nemzetközi jelentés kapcsán, kifejtette: az erdőgazdálkodás hazánkban jelenleg is a legjelentősebb mértékben járul hozzá a klímaváltozás mérsékléséhez. Mint fogalmazott, Magyarországon a földhasználati szektor már jelenleg is nettó szénelnyelő, a szénmegkötések döntő részét az erdőgazdálkodás és a fatermékek produkálják.

Szükség van az aktív erdőgazdálkodásra

Borovics Attila kifejtette: a földhasználati szektor jelentős rövid távú szénmegkötési potenciált kínál viszonylag alacsony költségek mellett, azonban a kibocsátás csökkentő intézkedéseken túl kulcsfontosságú a folyamatos alkalmazkodás a klímaváltozás már jelenleg is érzékelhető hatásaihoz. 

Az erdők alkalmazkodási folyamataiban aktív emberi közreműködés szükséges annak érdekében, hogy sem az erdőtakaróban, sem az erdei szolgáltatások elérhetőségében és a szén-dioxid-csökkentési potenciál mértékében ne alakuljanak ki kedvezőtlen változások – jegyezte meg. Ennek kapcsán Borovics Attila hangsúlyozta, az erdőfelújításnál így érdemes olyan fajú és származású növényt vinni a területre, amely képes alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Jelezte, hogy az evolúcióhoz képest százszoros sebességgel változik a természet, és erre csak átgondoltan lehet reagálni. Például azzal, hogy délről, akár a Balkánról hozunk ide csertölgy makkot vagy csemetét, olyat, amely ötven év múlva nálunk várható szárazabb és melegebb éghajlathoz már alkalmazkodott.

Hazánkban kiváló a tudásbázis

Borovics Attila beszélt arról is, hogy hazánk az erdőgazdálkodásban megvalósuló szénmegkötéseknek köszönhetően évente jelentős kvótabevételekre tesz szert. – Fontos lenne olyan szabályzórendszer és ösztönzők alkalmazása, amelyek az erdőgazdálkodókat érdekeltté teszik a klímavédelmi beruházásokban, alkalmazkodóképesebb, nagyobb megkötéseket eredményező gyakorlatok kialakításában, és erőforrásokat biztosítanak ezek finanszírozására. Azaz szükség lenne a kvótabevételek nagyobb arányú visszaforgatására az erdőgazdálkodás fejlesztése érdekében – hangsúlyozta.

A szakember elmondta, hogy az erdőgazdálkodási gyakorlatok megváltoztatása nemcsak megfelelő gazdasági ösztönzőket igényel, hanem korszerű tudásbázist, naprakész kutatási eredményeket, innovatív jövőbe mutató megoldásokat, valamint az intézményrendszer fejlesztését és szakképzett munkaerőt is. Szavai szerint e téren hazánk nemzetközi összehasonlításban is jól áll.

Végül kiemelte azt is, hogy a sajtóban a tűzifakérdés kapcsán felmerült az erdőirtás problémája, amely Európában, így Magyarországon sem értelmezhető. Ez a globális szinten létező veszély hazánkban elképzelhetetlen. Sőt az erdővel borított területek nagysága és az erdőkben felhalmozódó faanyag mennyisége is folyamatos növekszik a a visszafogott fenntarthatóság elvét követő gazdálkodásnak, valamint az erdőtelepítési, fásítási programoknak köszönhetően.

forrás: Magyar Nemzet 09-06

Az IPCC legújabb jelentése szerint a mező- és erdőgazdálkodási gyakorlatok javításával, valamint az ökoszisztémák megőrzésével és helyreállításával 2050-ig évente 8-14 milliárd tonna szén-dioxidot lehetne eltávolítani a légkörből gazdaságosan (vagyis tonnánként 100 USD-nál alacsonyabb költségek mellett) – ez több, mint ha globálisan azonnal kivonnánk az összes belső égésű motorral szerelt autót a forgalomból. Sőt, az intézkedések közel fele ennél is olcsóbb, tonnánként 20 USD-nál is kevesebbe kerülne, és többségük azonnal felskálázható volna. Az EU-28 erdői (2015-ös adatok alapján) az unió teljes éves kibocsátásának nagyjából 13%-át elnyelik, és megfelelő ösztönzőkkel az évi 569 millió tonna szénelnyelő potenciál 78%-kal növelhető volna. A mérséklés második legfontosabb lába, hogy mit termesztünk ezeken a földeken: kiterjedtebb, de nem kizárólagos növényi alapú táplálkozással és fenntarthatóbb termelési gyakorlatokkal tovább csökkenthetőek a kibocsátások. Az energianövényekkel ezzel ellentétben óvatosan kell bánni, mert rossz alkalmazással árthatnak is. A pénz már most is rendelkezésre áll a mezőgazdasági és erdészeti támogatási rendszerben, csak nagyon rosszul költjük el őket.

A globális klímaváltozást okozó üvegházgáz-kibocsátások közel egynegyede élelmünk termeléséhez és a természetes ökoszisztémák használatához – sok esetben helytelen kezeléséhez, pusztításához – kötődik. Ha azonban okosabban és jobban bánnánk az erdőségekkel, a talajjal és a többi ökoszisztémával, akkor azok óriási segítséget tudnának nyújtani a klímaváltozás mérséklésében – hangsúlyozza az IPCC legfrissebb jelentése (Hatodik Értékelő Jelentés, III. Munkacsoport).

Az ökoszisztémák már eddig is csendben lassították a klímaváltozást, ugyanis az emberiség által kibocsátott szén-dioxid közel harmadát kivonták a légkörből – ezzel időt nyerve nekünk. Az IPCC szerint, ha az ökoszisztémák megfelelő mértékben lépést tudnak tartani a felmelegedéssel, akkor a klímaváltozás mérsékléséhez szükséges intézkedések akár 20-30%-át biztosítani tudná a mezőgazdaságot, erdőgazdálkodást és egyéb földhasználattal kapcsolatos tevékenységeket magába foglaló szektor. Ráadásul ennek jó része gazdaságosan teljesíthető volna: a földhasználat javításával, valamint az ökoszisztémák megőrzésével és helyreállításával 2020 és 2050 között évente 8-14 milliárd tonna szén-dioxidot lehetne eltávolítani a légkörből tonnánként 100 USD-nál alacsonyabb költségek mellett. Sőt, az intézkedések közel fele ennél is olcsóbb, tonnánként 20 USD-nál kevesebbe kerülne.

Összehasonlításképp, a különböző, még nagyrészt gyerekcipőben járó high-tech szén-kivonó megoldások (pl. szén-dioxid közvetlen megkötése a légkörből gépek segítségével) ennél sokszorosan drágábbak lennének az átlagosan 100-300 USD/tonna feletti költségükkel. Erősen kérdéses az is, hogy ezek megfelelő ütemben és mértékben felskálázhatók lennének-e – vonta le a következtetést az IPCC.

Ezzel szemben a földhasználattal és ökoszisztémákkal kapcsolatos megoldásokat már évtizedek óta ismerjük, és sok helyütt gyakoroljuk is. A legtöbb gazdaságos megoldás már most készen elérhető, és felskálázása már rövid távon lehetséges volna.

Mely intézkedésekben van a legnagyobb potenciál?

Az IPCC az olyan mérséklési megoldásokat tekinti gazdaságosnak, amelyek tonnánként 100 USD-nál kevesebbért távolítják el a szén-dioxidot a légkörből. Ezt tekinthetjük annak az árnak, amit a társadalom még hajlandó kifizetni a klímaváltozás mérséklését célzó intézkedésekért. Tehát ez a költséghatár megmutatja, hogy a fizikailag lehetséges mérséklési potenciálból mennyi az, ami reálisan megvalósítható.

A 2020-2050 közötti időszakra vonatkoztatva az erdők és más természetes ökoszisztémák állapotát javító intézkedések adják a gazdaságos mérséklési megoldások legnagyobb hányadát. Potenciál szempontjából ezt követi a mezőgazdasági gyakorlatok javítása, a harmadik helyen pedig a kereslet és az igények megváltoztatása áll.

Átfogó ágazati tanulmányok szerint az erdők, tőzeglápok, part menti vizes élőhelyek, szavannák és gyepek védelmével, helyreállításával és jobb gazdálkodással átlagban évente 7,3 milliárd tonna szén-dioxid (CO2-ekvivalens) kibocsátást tudnánk megelőzni és/vagy megkötni a légkörből. Ez olyan, mint ha 1,6 milliárd benzin-hajtású személygépkocsit kivonnánk a forgalomból (ami valójában kicsivel több, mint az összes gépjármű az utakon világszerte).

Mivel az erdőirtások a felelősek a szektorból származó kibocsátások közel feléért, így annak megelőzése bír a legnagyobb mérséklési potenciállal. Bár az erdőirtás mértéke 2010 és 2019 között globális átlagban csökkent, a szén-dioxid-tárolás és a biológiai sokféleség szempontjából kulcsfontosságú trópusi erdőkben összességében nagyobb volt a veszteség, mint a nyereség, míg a mérsékelt övi és boreális erdők enyhén gyarapodtak. A Föld legfontosabb szénraktárai közé tartozó mangrove-erdők pusztulása különösen súlyos volt az elmúlt néhány évtizedben.

Az IPCC jelentés azt is számba vette, hogy mik az erdőirtások mozgatórugói, és az eddig tapasztaltak szerint mik azok az intézkedések/körülmények, amik sikeresen visszafogták a pusztítást. Ahogy az alábbi ábra mutatja, a magasabb mezőgazdasági árak, a mezőgazdasági és városi területek, valamint az utak közelsége következetesen magasabb szintű erdőirtással jártak. Ezzel szemben a bűnüldözés megerősítése, a területek védelem alá vonása, a helyi közösségek pénzügyi jutalmazása az ökoszisztéma-szolgáltatások fenntartásáért, valamint az őslakosok jelenléte következetesen alacsonyabb szintű erdőirtáshoz vezettek.

2015-ben az EU-28 erdőinek mérséklési potenciálját évi 569 millió tonna szén-dioxidra becsülték a szén-dioxid megkötése és tárolása, valamint a biomassza nyersanyagként és energiaként való hasznosításának köszönhetően (ezzel magasabb kibocsátású alternatívákat helyettesítve), ami az EU teljes éves kibocsátásnak nagyjából 13%-a.

Uniós és tagállami szintű ösztönzőkkel és az intézkedések megfelelő kombinációjával az (akkori) EU-28 erdői évente további 441 millió tonna (+78%) szén-dioxid kibocsátást tudnának mérsékelni 2050-ig.

Sok múlik azon, hogy mit eszünk, és azt hogyan állítjuk elő

Az IPCC összesítése szerint a mezőgazdaságra és állattenyésztésre vonatkozó megoldások adják a mérséklési potenciál második legnagyobb hányadát: gazdaságosan átlagosan évente 4,1 milliárd tonna szén-dioxid-kibocsátást tudnánk megelőzni/kivonni a légkörből a talaj szénmegkötésének megőrzésével és fokozásával a szántóföldeken és legelőkön, agrárerdészettel, a bioszén (biochar) alkalmazásával a földeken, valamint a rizstermesztés, az állattenyésztés és a tápanyag-gazdálkodás javításával.

Ezek az intézkedések azért is sürgetőek, mert a mezőgazdaság és állattenyésztés metán és dinitrogén-oxid (a szén-dioxidnál sokszorosan erősebb üvegházhatású gázok) kibocsátása egyre növekszik. A metán elsősorban a kérődzők bendőjéből, az állatállomány trágyájából és a rizsföldekről szabadul fel, míg a dinitrogén-oxid a nitrogénműtrágyák és állati eredetű trágya (túlzott) alkalmazásakor.

A mérséklési potenciál harmadik legnagyobb hányadát a kereslet oldali intézkedések adják, mint például a „fenntartható, egészséges étrendre” való átállás, az élelmiszer-pazarlás csökkentése, valamint a fa és más növényi alapanyagok jobb felhasználása. Ezek gazdaságosan átlagosan évente 2,2 milliárd tonna szén-dioxid mérséklési potenciállal rendelkeznek.

A „fenntartható, egészséges étrend” az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) definíciója szerint elősegíti az egyének egészségének és jólétének minden dimenzióját, alacsony környezeti terheléssel jár, hozzáférhető, megfizethető, biztonságos, méltányos és kulturálisan elfogadható. Ehhez kapcsolódik a kiegyensúlyozott étrend fogalma, ami elsősorban növényi alapú élelmiszerekre (gabonák, hüvelyesek, gyümölcsök és zöldségek, diófélék és magvak) épül, és olyan állati eredetű táplálékot tartalmaz, amit fenntartható és alacsony kibocsátású gyakorlatokkal állítottak elő.

Csak óvatosan a bioenergiával

Az ún. bioenergia szén-megkötéssel és -tárolással (Bioenergy with carbon capture and storage, BECCS) technológia lényege, hogy a kifejezetten erre a célra termesztett növényeket (és növényi hulladékot) erőműben energiatermelés céljából elégetik, a keletkező szén-dioxidot pedig megkötik és a föld alatt eltárolják. Az IPCC szerint 2020 és 2050 között átlagosan évente 5,9 milliárd tonna szén-dioxidot lehetne eltávolítani a légkörből ezzel a módszerrel, azonban ebből mindössze 1,6 milliárd tonna az, ami gazdaságosan (100 USD/tonna alatti áron) elérhető lenne.

Ráadásul ez a technológia még korai fejlesztési stádiumban van, és nagyskálájú kivitelezése számos társadalmi-környezeti aggályt felvet – figyelmeztet a jelentés. A nem megfelelően végrehajtott energetikai célú növénytermesztés negatív hatással lehet a biológiai sokféleségre, a talaj termelékenységére, a vízháztartásra, ráadásul területet vehet el az élelmiszertermeléstől, veszélyeztetheti a helyiek megélhetését és földtulajdonjogi konfliktusokhoz is vezethet.

Ha rosszul hajtják végre őket, akkor a környezeti károkon túl a helyi lakosok is károsulhatnak, és összességében csökkenhet mind a természet, mind a közösségek ellenálló-képessége a klímaváltozással szemben.

A rossz fa rossz helyen, és a kiterjedt monokultúrás energiafa-ültetvények sokszor több kárt okoznak, mint hasznot, ezért az IPCC körültekintésre int a bioenergia skálázása kapcsán.

A felskálázás legnagyobb korlátja a finanszírozás, pedig lenne elég pénz

A fenti, jelentős mérséklési potenciállal rendelkező intézkedések évtizedek óta jól ismertek, de felskálázásuk továbbra is borzasztó lassan halad. Ebben a finanszírozás, az elszámoltathatóság és az intézményi kapacitás hiánya jelentik a fő akadályokat az IPCC szerint.

A világ jelenleg évente 0,7 milliárd dollárt költ a földhasználathoz kapcsolódó mérséklési intézkedésekre – ez jóval kevesebb, mint az évi 400 milliárd dollár, ami ahhoz lenne szükséges, hogy a szektorban elérhető mérséklési potenciált kihasználjuk.

Ugyanakkor ez a becsült finanszírozási igény nem haladja meg a jelenlegi mezőgazdasági és erdészeti támogatások összegét, tehát annak előteremtése nem lehetetlen.

Ehhez a támogatások fokozatos átirányítására lenne szükség. Ezt hatékony szakpolitikai intézkedésekkel és a helyi szükségletekhez illeszkedő, átfogó befektetési tervekkel (pl. a nemzeti klímavállalások, azaz NDC-k részeként) lehetne felgyorsítani. Az érintettek (földtulajdonosok, gazdálkodók, befektetők, stb.) bevonása az intézkedések kidolgozásába és végrehajtásába elengedhetetlen ahhoz, hogy azok hosszútávon sikeresek legyenek.

Az Európai Zöld Megállapodás is jelentős hangsúlyt fektet a mező- és erdőgazdálkodás fenntarthatóságának javítására, elismerve, hogy a klímaváltozás mérséklését célzó földhasználattal kapcsolatos intézkedések csak úgy lehetnek sikeresek, ha azok összhangban vannak a természetvédelmi és talajvédelmi törekvésekkel, képesek biomasszát biztosítani a megújuló energia és épület szektornak, valamint bevételt a lakosoknak. A természetalapú megoldások jó példával szolgálnak erre.

A szektor tehát nemcsak élelemmel, nyersanyagokkal és számtalan nélkülözhetetlen szolgáltatással látja el az emberiséget, de hatalmas, viszonylag gyorsan megvalósítható mérséklési potenciált is kínál viszonylag alacsony költségek mellett. Azonban az IPCC arra is figyelmeztet, hogy a klímaváltozás fokozódásával a természet szénelnyelő kapacitása jelentősen csökkenhet, ezért

a fenti intézkedések semmiképp sem helyettesíthetik a gazdaság gyökeres átalakítását, ezek ürügyén nem halogatható a többi szektorban az azonnali és nagymértékű kibocsátás-csökkentés.

Borítókép: Yulian Alexeyev – Unsplash

Lehoczky Annamária

Éghajlatkutató, szabadúszó környezeti szakújságíró és a Másfél fok állandó szerzője. Doktori (PhD) fokozatát az éghajlatváltozás kutatásában szerezte.

forrás: Másfélfok

Az Európában egyedülálló kezdeményezést a holland TU Delft, a zürichi műegyetem (ETH) és a magyar Klímainnovációs Közösség hozta létre, többek között az EIT Climate-KIC támogatásával. Az egy éven át tartó program végén a legjobban teljesítő startupperek 25 000 eurós vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak ötletük megvalósítására.

Napjainkban a klímaváltozást érintő kérdések közül az egyik legsürgetőbb a szén-dioxid-kibocsátás megfékezése, amelyet az Európai Unió 2050-re vállalt klímasemlegességre vonatkozó célkitűzéseivel támogat. Ennek eléréséhez azonban nem elegendő a karbonkibocsátás csökkentése vagy leállítása, a már jelen lévő szén-dioxidot is szükséges kivonni a légkörből, amely többek közt a fokozott ipari és mezőgazdasági tevékenység következtében gyűlt össze. Kutatások szerint ahhoz, hogy a globális felmelegedés mértéke 1,5 Celsius-fokon belül maradjon, 2050-ig világszerte legalább évi 5 gigatonna szén-dioxid elnyelésére lenne szükség.

2021 nagy zöld hírei – Vajon mire számíthatunk 2022-ben?

Melyek voltak 2021 zöld húzótémái, amelyek a világot, így hazánkat is érintették? Ezek mennyiben befolyásolják vajon az idei évet?

A probléma megoldásához kíván hozzájárulni a második alkalommal meghirdetett Carbon Removal ClimAccelerator program, amely a TU Delft, a zürichi műegyetem (ETH) és a Klímainnovációs Közösség közös kezdeményezése. Az európai startupoknak szóló program a kontinensen egyedülálló módon a karbonelnyelésre fókuszáló projektek megvalósítását segíti. A szervezők február 6-ig várják olyan startupok jelentkezését, akik ígéretes ötleteikből a lehető legtöbbet szeretnék kihozni a környezeti hatás tekintetében és az üzleti életben egyaránt.

A tizenkét hónapos, három fázisból álló hibrid programban a résztvevők ötleteik továbbfejlesztésében, üzleti modelljük validálásában, saját környezeti hatásuk értékelésében, nemzetközi piaci növekedésben, valamint befektetésszerzésben kapnak segítséget. A szükséges háttértudást, szakmai mentorálást és üzleti coachingot a karbonelnyelés témájának legelismertebb szakértői, többek között sikeres vállalkozók, startup coachok, befektetők, és fizikusok biztosítják, ezáltal a kezdeti projektekből piacképes, valódi hatást elérő vállalkozások születhetnek. A startupoknak a program egyes szakaszainak végén pitch formájában kell számot adniuk fejlődésükről, ahol lehetőségük van továbbjutni a következő fázisba. Az egy éves programot teljesítő résztvevők a Carbon Removal ClimAccelerator végén összesen 25 000 eurós támogatást nyerhetnek el.

További információk a programról, és a jelentkezési űrlap ezen a linken található.

Forrás: Klímainnovációs Közösség alapján – greendex