Magyarországon 2030-ig mintegy 1300 km² kedvezőtlen vagy rossz állapotú élőhelyet kéne helyreállítani, amihez legalább 111 milliárd forintra, 2032-ig pedig legalább 137 milliárd forintra lenne szükség. A számítás 19 korábbi LIFE- és KEHOP-projekt tapasztalataira épül.

Az erdők különösen nagy súlyt képviselnek: a tanulmány szerint 553 km² erdei élőhelyet kellene 2030-ig helyreállítani, ennek költsége 55 milliárd forint, vagyis a teljes összeg mintegy fele. A fajlagos költség az erdők vonatkozásában 100 millió forint/km² (FATÁJ megjegyzés: hektáronként 1 millió forint).

A magyar mintában több erdőhelyreállítási projekt is szerepel szerte az országból: a Life4Oak Forests tölgyes-helyreállítási program, az Őrségi Nemzeti Park „Erdőt, természetesen!” projektje, a Bükki Nemzeti Park őshonos fafajokra építő állományátalakítása, egy zempléni komplex élőhelyfejlesztés, illetve a Hortobágyi Nemzeti Park és az OAKEYLIFE pusztai tölgyeseket érintő projektjei. Ezekben visszatérő elem az inváziós fajok visszaszorítása, az őshonos fafajok arányának növelése, a természetközelibb erdőszerkezet kialakítása, a vadkár elleni védelem, illetve a holtfa mennyiségének növelése.

A tanulmány azt a következtetést vonja le, hogy a természetvédelemre és a természet helyreállítására elkülönített többletforrásokra van szükség. A szerzők uniós szinten önálló természet-helyreállítási alap létrehozását javasolják. Ez a természetkárosító támogatások kivezetésével és az így felszabaduló összeg átirányításával többletforrás bevonása nélkül finanszírozható lenne. A természet-helyreállítási folyamat biztosítására javasolják a helyreállítási terv összekapcsolását a következő uniós költségvetési időszak tervezésével.

Külön hangsúlyt kap a potenciális földtulajdoni és -kezelési konfliktusok előzetes feltárása, az érintett gazdálkodók ösztönzése és szükség esetén kárpótlása, valamint az érdemi szakmai és társadalmi egyeztetés.

Erdők esetében ez különösen fontos, mert a védett, Natura 2000 területek természetvédelmi célú helyreállítása sokszor nemcsak pénz, hanem kezelői, tulajdonosi és intézményi együttműködés kérdése is.

A tanulmány angol nyelven készült és letölthető a Magyar Természetvédők Szövetsége honlapjáról.

Ujj Zsuzsanna – természetvédelmi programfelelős, MTVSZ

Közös nyilatkozat a környezetvédelmi omnibusz javaslatról

Bevezetés
Az Európai Bizottság által 2025. január 29-én bemutatott „versenyképességi iránytű” általánosan pozitív fogadtatásra talált az osztrák, horvát, cseh, magyar, lengyel, szlovák és szlovén faipari szövetségek körében. Az elmúlt években az Európai Unió messze eltávolodott a gazdasági realitásoktól, míg más régiók szándékosan erősítették versenyképességüket és vonzóbbá váltak a vállalkozások számára. Álláspontunk célja a jelentős költségnyomás alatt álló gazdaság versenyképességének javítása. A vállalatoknak sürgősen konkrét segítségre és a gazdasági megújulás egyértelmű jelzésére van szükségük. Az új terhek azonnali moratóriuma hatékony és szükséges lépés ahhoz, hogy a Bizottság versenyképességi célkitűzései összhangba kerüljenek az európai vállalkozások tényleges helyzetével.

Ennek fényében öt olyan kulcsfontosságú uniós jogszabályt azonosítottunk, amelyekkel az környezetvédelmi omnibuszjavaslat keretében foglalkozni kell, mivel azok kezelhetetlen kötelezettségeket rónak tagvállalatainkra, amelyek többsége kis- és középvállalkozás. Különösen az EU erdőirtásmentes termékekkel foglalkozó rendelet (EUDR) egy újabb szabályozási kezdeményezés, amely nagy bizonytalanságot és frusztrációt okozott az egész faipari értékláncban. Noha támogatjuk az EUDR célját, hogy megállítsa a globális erdőirtást, a rendelet nem a megfelelő eszköz ennek eléréséhez.

Véleményünk szerint elengedhetetlen az európai gazdaság versenyképességének erősítése a bürokrácia csökkentése révén, ezáltal hatékony segítséget nyújtva különösen a kis- és középvállalkozásoknak.
Az alábbiakban egy első áttekintés található:
I. Az erdőirtásmentes termékekről szóló rendelet
II. A fenntartható termékek ökodizájnáról szóló rendelet
III. Ipari kibocsátásokról szóló irányelv
IV. A csomagolásról és a csomagolási hulladékokról szóló rendelet
V. Természet-helyreállítási rendelet

I. Az erdőirtásmentes termékekről szóló rendelet (EUDR):

Bár teljes mértékben támogatjuk a globális erdőirtás megállításának célkitűzését, meggyőződésünk, hogy az EUDR nem a megfelelő eszköz ennek eléréséhez. A rendelet gyengíti a hazai erdőgazdálkodási ágazatot, annak ellenére, hogy Európában nem történik erdőirtás. 2024 végén, a rendelet alkalmazásának egy évvel történő elhalasztása az első lépés volt a sürgős kockázatok enyhítése felé.

A rendelet hatályával és kötelezettségeivel kapcsolatban azonban továbbra is komoly aggályok merülnek fel (nem csak a kkv-k, hanem az egész értéklánc tekintetében, mivel az gyakran a kkv-któl származó adatokra támaszkodik). Az EUDR alapvető problémái változatlanok maradnak: a rendelet előírja a gazdasági szereplők számára, hogy hatalmas mennyiségű, rendkívül részletes információt gyűjtsenek, ami nem jelent valódi értéket, hanem túlzott bonyolultságot és jelentős bürokratikus terheket eredményez.

Ezenkívül aggodalmunkra ad okot, hogy az EUDR-ből eredő potenciális költségnövekedés aláássa termékeink versenyképességét a nemzetközi piacokon.

Véleményünk szerint az EUDR jelenlegi változata a gyakorlatban nem tűnik jogilag végrehajthatónak. A rendelet, a GYIK és az iránymutatások ellentmondásos információkat tartalmaznak, és a végrehajtás során jogbiztonság hiányát eredményezik a vállalatok számára. Javítások nélkül az EUDR nem kívánt következményekkel járhat az EU gazdasági rugalmasságára nézve, és alááshatja a közvélemény bizalmát a politikai döntéshozatali folyamatokban. A környezetvédelem és a gazdasági életképesség közötti jobb
egyensúly megteremtése érdekében a következő alapelveket javasoljuk a megközelítés felülvizsgálatához:

• „Kockázatmentes” besorolás létrehozása az elhanyagolható erdőirtási kockázattal rendelkező országok számára. Ez a kategória egyszerűsítené a követelményeket, azokat alapvető dokumentációra korlátozva, a teljes átvilágítás helyett.
• A kellő gondosság elvének alkalmazását az első alkalommal forgalomba hozott termékekre kell összpontosítani. A kereskedelmi lánc további szereplői, illetve a kereskedők felelőssége csak nagyon korlátozott lehet, a kellő gondosság elvének alkalmazásával kapcsolatos kötelezettségek megkettőzése nélkül.
• A bűnösség vélelme helyett alkalmazzák a kockázatalapú végrehajtást. Az erdőirtás elsősorban Európán kívüli probléma: Európában az erdőterületek 1990 óta több mint 14 millió hektárral nőttek. A teher nem terhelheti egyformán az összes szereplőt. Ehelyett az EU-nak és az EU tagállamainak meg kell határoznia a kockázati gócpontokat, és célzott intézkedésekkel kell reagálniuk – termékspecifikus, régióspecifikus vagy vállalatspecifikus intézkedésekkel. Ezt a kockázatalapú megközelítést hatékonyan alkalmazzák más uniós eszközökben is, például a kényszermunkáról szóló rendeletben.

Ezek a javaslatok megőriznék a rendelet környezeti integritását, miközben jelentősen csökkentenék a bürokráciát. Ennek megvalósításához elengedhetetlen az EUDR jogszabályi módosítása. Ezért határozottan hangsúlyozzuk, hogy az EUDR-t be kell építeni a közelgő Omnibus-kezdeményezésbe, és minden konkrét hatálybalépési dátumot legalább két évvel el kell halasztani, hogy elegendő
idő álljon rendelkezésre a jelenlegi rendelet alapos újraértékeléséhez.

II. A fenntartható termékek ökodizájnáról szóló rendelet (ESPR):

Az ESPR az EU körforgásos gazdaság stratégiájának sarokköve, amely a korábbi ökodizájn irányelvet az energiahatékonyságon túl kiterjeszti, és akár 16 termékre vonatkozó követelményt is magában foglal. Ezek mind a teljesítményre, mind az információkra vonatkoznak, az adatátvitel legfontosabb eszközeként a digitális termékútlevél (DPP) szolgál. A kezelhető átmenet biztosítása érdekében fokozatos megközelítés ajánlott. Az ESPR nem biztosít mentességet a kkv-k számára. Általánosságban az ESPR-intézkedések fokozatos, arányos bevezetését javasoljuk, amely elkerüli az ipar túlterhelését és biztosítja a valódi hozzáadott értéket. Mivel egész ágazatoknak kell alkalmazkodniuk, a rendelkezésre álló tanácsadókra nehezedő nyomás és a költségek emelkedése várható.

A DPP célja, hogy széles körű információkat nyújtson: kézikönyvek, címkék, egészség és biztonság, valamint minden további információ. Ehhez a vállalati munkafolyamatok teljes digitalizálása szükséges, ami magas előzetes beruházást és szakembereket igényel, különösen a kkv-k esetében. Lényegében ezek változáskezelési folyamatok. A vezető kkv-k visszajelzései szerint az alkalmazkodás ideális
esetben 2+ évet igényel (3-6 hónap előkészítés, 6-12 hónap megvalósítás, 6-9 hónap stabilizálás). Mivel egész ágazatoknak kell alkalmazkodniuk, nagyon valószínű, hogy előre láthatóan hiány lesz piaci tanácsadókból és szakosodott vállalatokból. A DPP megvalósításához elegendően hosszú átmeneti időszakokat javaslunk, amelyek lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy alkalmazkodjanak az üzleti modelljükben szükséges átalakuláshoz, miközben segítik az ESPR céljainak elérését.

Míg az EU célja, hogy 2030-ra világszerte vezető szerepet töltsön be a körforgásos gazdaság gyakorlatában, az ESPR jelenlegi végrehajtása időben és összetettségében egyaránt ambiciózus. Az új szabályok a legfontosabb közbenső (vas, acél, alumínium) és végtermékekre (textil, bútor, matrac, gumiabroncs) csak 2028-tól lépnek hatályba. Az előkészítő tanulmányok nagyon fontosak, mivel ezek képezik a termékekre vonatkozó szabályok alapját. Véleményünk szerint a folyamatnak ki kell terjednie a gazdasági megvalósíthatóságra, az ágazat – mind a nagyvállalatok, mind a kkv-k – mélyreható ismeretére, valamint a átmenet megfelelő időkeretére. Jelenleg úgy látjuk, hogy aránytalanul nagy hangsúlyt fektetnek a jelentéstételi követelményekre. Az elsők jelentései szerint a piacok még nem állnak készen a magasabb költségek viselésére. Szeretnénk kiemelni, hogy az átállás költségeit végső soron a fogyasztóknak kell viselniük. Ezenkívül a termékekre vonatkozó szabályok hosszabb bevezetési időszakát javasoljuk, mivel a jelenleg közölt 18 hónap rendkívül szűk határidő a tervezési és gyártási folyamatok, valamint az adatkezelés digitalizálásának kiigazítására a vállalatokban.

Íme két példa a jelentési követelményekre:

• Komoly aggodalomra ad okot a veszélyes anyagok (SOC) kötelező jelentése, amelynek keretében több ezer anyagot kell nyomon követni és részletesen dokumentálni, egészen a termék összetevőinek szintjéig. Ez a részletességi szint jelentős tesztelési kapacitást, szakértői ismereteket és infrastruktúrát igényel, ami jelenleg sok gyártó számára irreális. Javasoljuk, hogy egy korlátozott SOC-listára összpontosító kísérleti fázis lenne a legpraktikusabb.
• A nem értékesített fogyasztási cikkek megsemmisítésére vonatkozó javasolt szabályok szintén kihívásokat jelentenek. A legtöbb vállalat már most is elkerüli a megsemmisítést gazdasági okokból, azonban az új rendelkezések komplex jelentéstételi kötelezettséget rónának rájuk, beleértve a „kettős felhasználású” termékeket, például a munkaruhákat is, attól függően, hogy azok B2B vagy B2C értékesítésre kerülnek-e. Ez jelentős nehézségeket okoz a végrehajtás során. Javasoljuk, hogy a hatásvizsgálatban különös figyelmet fordítsanak a javasolt szabályok megvalósíthatóságára, és vegyék figyelembe, hogy a jelentéstétel és a kötelező újrafelhasználás vagy felújítás költségei miatt a fogyasztóknak hajlandónak kell lenniük a többletköltségek viselésére.

III. Ipari kibocsátásokról szóló irányelv (IED):

Az IED növekvő erőfeszítéseinek és költségeinek megállítása érdekében szelektív fejlesztésekre van szükség:

• A környezetirányítási rendszerekre (EMS) vonatkozó jogi követelményeket jelentősen egyszerűsíteni kell (pl. vegyi anyagok leltárának és átalakítási terveinek). A minősített EMS-t (pl. ISO 14001) működtető vállalatoknak további kiigazítások nélkül kell tudniuk azt működtetni.
• Az engedélyezés és a megfelelőség értékelésének felgyorsítása érdekében az illetékes hatóságoknak – első lépésként – csak a benyújtott dokumentumok teljességét és hihetőségét kell ellenőrizniük, ha ezeket a dokumentumokat minősített tervezőirodák vagy szakértők állították össze. A hatóságok általi mélyreható vizsgálat csak akkor szükséges, ha az engedélyezett felek jelentős kifogásokat emelnek ezekkel az eljárásokkal szemben.

IV. Csomagolás és csomagolási hulladékokról szóló rendelet (PPWR):

A nemrégiben elfogadott uniós csomagolási és csomagolási hulladékokról szóló rendelet (PPWR) egyszerűsítése és bürokrácia csökkentése elengedhetetlen, mivel a rendelet számos rendelkezése nem felel meg a gazdasági valóságnak. A rendelet számos rendelkezésének megfelelőségi igazolása és a jogi megfelelésről szóló műszaki dokumentáció (amelyet esetleges hatósági ellenőrzés esetére készenlétben kell tartani), valamint a részletes adatszolgáltatás túlzott terhet jelent sok piaci szereplő számára. Az alábbiakban néhány példát sorolunk fel azokra a követelményekre, amelyek ebben a formában nem valósíthatók meg:

• A 29. cikk (2) és (3) bekezdésében szereplő, az újrafelhasználható szállítási csomagolásokra vonatkozó szabályok nem megvalósíthatók, mivel az e bekezdésekben szereplő 100%-os kvóta irreális. Ezek a követelmények azt jelentenék, hogy a harmadik országokból egyszer használatos csomagolásban szállított termékeket újra kell csomagolni/kicsomagolni, de a tagállamokból származó, egyszer használatos csomagolású termékeket is újra kell csomagolni/kicsomagolni, ha ezeket a termékeket aztán egy tagállamon belül B2B kereskedelemben, illetve egy vállalatcsoporton belül határokon átnyúló kereskedelemben továbbadják.
• Ez azt is jelentené, hogy az egyszer használatos szállítási csomagolásokat vagy a szállításhoz használt értékesítési csomagolásokat, például a közbenső ömlesztettáru-tárolókat, vödröket, hordókat és kannákat minden méretben és anyagból, újra kell csomagolni, ha azokat egy másik tagállamból vagy harmadik országból importálják, majd B2B kereskedelemben továbbadják, mivel a 100%-os újrafelhasználhatósági kötelezettség 2030-tól lesz érvényes. Nincs értelme a csomagolt termékeket újracsomagolni/újratölteni csak azért, hogy teljesüljön a 100%-os újrafelhasználhatósági kötelezettség. Ez több csomagolást (nevezetesen a szükséges újrafelhasználható csomagolást), felesleges munkaerőt és költségeket eredményez, és az egésznek nincs hozzáadott értéke.
• Ez azt jelenti, hogy kivételt kell tenni a harmadik országokból és a tagállamokból egyaránt importált, eldobható csomagolású árukra.
• Ez a 100%-os kvóta azt is jelenti, hogy 2030-ra a műanyag raklapcsomagolások és pántok de facto betiltásra kerülnek, és nincsenek újrafelhasználható alternatívák. A műanyag raklapcsomagolások és pántok létfontosságú szerepet játszanak az ellátási láncokban: mivel az automatizált folyamatok segítségével nagy mennyiségeket lehet gyorsan stabil rakományegységekbe csomagolni, könnyen méretezhetők, és a raklapokat könnyűvé és biztonságossá teszik a szállítás során.

A rendelet teljes végrehajtását – beleértve az összes konkrét hatálybalépési dátumot – legalább két évvel vagy annál többel el kell halasztani (javaslat: 2026 augusztusa után 2-3 évvel kell megállítani az órákat). Ez idő alatt a rendeletet alaposan felül kell vizsgálni és ki kell igazítani, hogy alkalmazása praktikus és megvalósítható legyen.

V. Természet-helyreállítási rendelet:

Az üzleti közösség támogatja a Bizottság erőfeszítéseit a biológiai sokféleség védelme érdekében a leromlott élőhelyek helyreállítására – számos gazdasági és vállalkozói tevékenység az egymással összekapcsolt funkcióikban egészséges ökoszisztémákat használ. A versenyképesség és Európa gazdasági helyzetének biztosítása egyértelműen meghatározott célokat, gazdaságilag megalapozott intézkedéseket, koherens eszközöket és a természetvédelemre vonatkozó szabályozási keret megbízható, hosszú távú fejlesztését igényli.

Három fő szempontunk a következő:

• A nem rontás elve és a biológiai sokféleség védelmének nagyszabású kiterjesztése csökkenti a meglévő területek potenciális felhasználási lehetőségeit, lehetetlenné teszi a gazdasági tevékenységeket ezeken a területeken, és csökkenti Európa vonzerejét üzleti helyszínként.
• Egy ilyen célkitűzés megköveteli a különböző érdekek és egymással versengő felhasználások gondos társadalmi, ökológiai és gazdasági egyensúlyba hozását. Jelenleg azonban még teljesen tisztázatlan, hogy milyen „védelmi igény” létezzen a Natura 2000 hálózatán kívüli, helyreállított és rehabilitált területek esetében. Gazdasági szempontból a romlásmentesség elve rendkívül nagy kihívást jelent, különösen a Natura 2000 hálózaton kívüli területeken és azokon a területeken, ahol nem végeznek helyreállítási intézkedéseket, és a rendelet továbbra is a Natura 2000 területekre korlátozza a romlás tilalmát.
• A rendeletben szereplő alapvető jogok csak az EU Alapjogi Chartájának 37. cikkén (környezetvédelem) alapulnak – az alapvető tulajdonjogot nem említik.
• A javasolt nagyszabású célok és intézkedések végrehajtása beavatkozik a földtulajdonosok és a földhasználók tulajdonjogába – e célok elérése érdekében nagyobb hangsúlyt kell fektetni az önkéntes részvételre, a konzultációkra és az erőteljesebb pénzügyi ösztönzőkre vagy kompenzációra.
• Helyreállítási tervek – rugalmasabb ütemtervek: A nemzeti helyreállítási tervek időbeli és általános tartalmi követelményei nagyon ambiciózusak és nehéz teljesíteni őket, tekintettel a magas bürokratikus terheknek és a kormányzati források személyzeti és pénzügyi korlátainak. A Bizottság elismeri azt is, hogy a helyreállítási terv elkészítéséhez átfogó, minőségbiztosított adatokra van szükség. Ezek az adatok azonban általában csak az élőhelyvédelmi irányelv szerinti kiemelt élőhelytípusokra és fajokra vonatkoznak, ami lehetetlenné teszi a végrehajtási intézkedések alapját képező helyreállítási tervek időbeni és átfogó elkészítését.

AT – Osztrák Faipari Szövetség
CR – Horvát Faipari Klaszter
CZ – Csehországi Faipari Vállalkozások Szövetsége
CZ – ALDP – Erdészeti és Faipari Vállalkozások Szövetsége (Cseh Köztársaság)
HU – Fabunio – Magyar Bútor- és Faipari Szövetség
HU – FAGOSZ – Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség
PL – Lengyel Faipari Gazdasági Kamara
SK – ZSD SR – Faipari Gyártók Szövetsége (Szlovák Köztársaság)
SL – CCIS – Faipari és Bútoripari Szövetség (Szlovénia)

A természet helyreállításáról szóló uniós jogszabály biztosíthatná, hogy a súlyosan leromlott élőhelyek helyreállításával fékezzük a biológiai sokféleség elvesztését és a klímaváltozást. A két éves vita után kialakított kompromisszumos javaslatot az Európai Parlament elfogadta, de – mivel a jogszabályt nem támogató Ausztria, Belgium, Hollandia, Finnország, Olaszország, Lengyelország és Svédország után márciusban Magyarország nagy meglepetésre visszavonta az addigi támogató véleményét – a javaslat elvesztette az Európai Tanácsban szükséges minősített többséget.

A jogszabályt nem támogató tagállamok polgárai nem értenek egyet a döntéshozóikkal. Ez derült ki egy Hollandiában, Finnországban, Magyarországon, Olaszországban, Lengyelországban és Svédországban végzett felmérésből, amely szerint négyből három állampolgár támogatja a jogszabályt.

A most készült reprezentatív felmérésből kiderül, hogy a tervezetet nem támogató országok lakosságának túlnyomó többsége szerint a biológiai sokféleség csökkenése negatív hatással van az emberekre, a mezőgazdaságra és a gazdaságra, és ezt a problémát sürgősen, az ökoszisztémák helyreállításával kell megoldani.

A természet helyreállításáról szóló jogszabálytervezet Olaszországban kapta a legnagyobb társadalmi megerősítést, ahol a polgárok 85%-a támogatta, ezt követi Magyarország 83%-kal, majd Lengyelország 72%-kal. A megkérdezettek mindössze 6%-a nem értett egyet a törvény elfogadásával. A felmérés teljes eredménye itt olvasható. 

A BirdLife Europe, a ClientEarth, az Európai Környezetvédelmi Iroda és a WWF EU alkotta #RestoreNature koalíció szerint: „Ezek az eredmények azt bizonyítják, hogy egyes tagállamok figyelmen kívül hagyják az állampolgárok természet iránti aggodalmát. Annak ellenére, hogy a holland, finn, magyar, olasz, lengyel és svéd lakosság 75%-a támogatja a tervezetet, kormányaik továbbra is megtagadják tőlük a természet helyreállításának hasznait, beleértve a szélsőséges időjárási eseményekkel szembeni védelmet, az egészséges élethez szükséges környezeti állapotot és testi-lelki jóllétet, valamint a hosszú távú gazdasági előnyöket. Ezek a számok alátámasztják, hogy mennyire fontos, hogy az EU elfogadja a javaslatot. Senki sem nyer, ha a természeti környezetünk elpusztul, miközben mindenkinek jó, ha hagyjuk, hogy a természet megerősödjön.”

Néhány hónapja hasonló felméréseket végeztek Ausztriában és Belgiumban is, ahol hasonló magas százalékban álltak ki a természet helyreállításával kapcsolatos célok mellett a megkérdezett állampolgárok.

Az eredmények egybecsengenek az Európai Unió tizenegy környezetvédelmi miniszterének kérésével, melyben arra ösztönzik miniszter kollégáikat, hogy a közösen vállalt kötelezettségeiknek megfelelve lépjenek fel felelős vezetőként és a június 17-i környezetvédelmi tanácsülésen fogadják el a jogszabályt.

A természet-helyreállítási törvény elfogadása érdekében a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a WWF Magyarország márciusban levelet írt Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszternek. Kérésükre egyelőre nem kaptak választ.

A felmérésről

A fenti eredmények a Savanta független kutatóintézet által végzett felmérésből származnak. A Savanta 6190 válaszadót kérdezett meg Lengyelországban, Finnországban, Svédországban, Olaszországban, Hollandiában és Magyarországon 2024. május 1-9. között. A felmérésbe bevontak körét úgy választották ki, hogy kor, nem és régió szerint országosan reprezentatív legyen minden országban. Az adatokat egyenletesen súlyozták az egyes országok között. A teljes körű eredmények itt találhatók.

forrás: WWF

A káros állami támogatások 1,7 billió USD-ra rúgtak 2022-ben, a magánberuházások pedig 5 billió USD-t tettek ki, így összesen 30-szor több támogatást öntöttünk környezetkárosító tevékenységekbe, mint annak megőrzésére. Pedig, ha jól bánnánk velük, akkor a természetalapú megoldások a szükséges kibocsátás-csökkentés akár harmadát is biztosíthatnák 2030-ig, hozzájárulva a víz- és élelmiszerbiztonság, az egészség, a biológiai sokféleség és a gazdaság fenntartásához is. Ha a szárazföldek és az óceán 30%-át védelem alá vonnánk és javítanánk a mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és halászati gyakorlatokat, akkor akár évi 454 milliárd USD bevétel-növekedésre számíthatnánk. Ehhez azonban a finanszírozást 2030-ra meg kellene triplázni, a káros szubvenciókat pedig fel kellene számolni. A természet védelme a legolcsóbb megoldás, ezért ennek közvetlen támogatását előnyben kellene részesíteniük a kormányoknak. Az ösztönzők, a szabályozás és az innovatív pénzügyi eszközök kulcsfontosságú szerepet játszanak a magánfinanszírozás katalizálásában a természetet kímélő fenntartható gazdálkodás és helyreállítás terén.

Világszerte évente közel 7 billió USD-t – vagyis a globális GDP közel 7%-ának megfelelő összeget – fektetünk be állami és magán forrásokból olyan tevékenységekbe, amelyek közvetlenül ártanak a természetnek. Ezzel szemben a környezet megóvását és helyreállítását támogató ún. természetalapú megoldásokra csupán 200 milliárd USD-t költünk – derült ki az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) finanszírozással foglalkozó legfrissebb jelentéséből.

Ez azt jelenti, hogy percenként 13 millió dollárral támogatjuk meg a természet rombolását, ami több mint 30-szor több, mint amit annak védelmére és fenntartható használatára költünk.

A természetnek ártó, közpénzből finanszírozott támogatások 1,7 billió USD-ra* rúgtak 2022-ben, ami 10-szerese annak, mint amit a természetalapú megoldásokra (165 milliárd USD) fordítottak a kormányok. A káros támogatások 66%-a a fosszilis tüzelőiparba, 20%-a a mezőgazdaságba, a maradék pedig a faipari és halászati szektorokba irányult.

*Fontos megjegyezni, hogy az UNEP becslésében csak az explicit állami támogatásokat vette figyelembe, ezért az 1,7 billió USD egy nagyon konzervatív szám – a Nemzetközi Valutaalap (IMF) implicit támogatásokat is figyelembe vevő becslése szerint csak a fosszilis energiaiparba 7 billió USD áramlott 2022-ben.

Globálisan a fosszilis tüzelőanyagok fogyasztói támogatása megduplázódott az elmúlt évben, a 2021-es 563 milliárd dollárról 2022-re 1,16 billió dollárra nőtt. Ez a drámai növekedés azokból a fogyasztókat védő szubvenciókból fakad, amelyeket az orosz-ukrán háború miatt egekbe szökő fosszilis üzemanyagárak hívtak életre. Ezek tetejébe jött még az energiaköltségek csökkentését célzó nagyjából 500 milliárd USD többletkiadás (ennek nagyjából 70%-át Európában költöttük el).

A mezőgazdaságba több mint 345 milliárd USD környezetkárosító támogatás áramlik évente. Ezek a rosszul tervezett vagy irányzott támogatások (pl. egyes termékek ártámogatása vagy a szubvenció műtrágya inputhoz kötése) a környezet kizsigeréléséhez és a rossz gyakorlatok fenntartásához vezetnek. A Világbank szerint

a mezőgazdasági ártámogatások évi 2,2 millió hektár, vagyis 37 balatonnyi erdő pusztulásáért tehetők felelőssé.

A közpénzeken túl, a magánszféra környezetkárosító beruházásai éves szinten 5 billió USD-t tesznek ki, ami 140-szer több, mint amit a természetalapú megoldásokba fektetnek a cégek (35 milliárd USD). Az 5 billió USD is valószínűleg alulbecslés, mivel a közvetett negatív környezeti hatásokkal járó tevékenységek nem szerepelnek benne.

A természetnek ártó magánfinanszírozásból

• az építőipar és a gépipar,
• az elektromos közművek és a független áramtermelők,
• az olaj- és gázipar,
• az ingatlanüzemeltetés,
• valamint az élelmiszer- és dohányipar részesült a legtöbbet.

Míg ezekbe a tevékenységekbe irányult a természetkárosító magánfinanszírozás közel fele, addig az összes magánbefektetés mindössze csak 16%-át képviselték ezek – tehát jól irányzott politikákkal és ösztönzőkkel arányaiban jelentős eredményeket lehetne elérni a természetrombolás megállítására.

Bár az országok (és egyre több cég) a nemzetközi színtéren megállapodások és ígéretek formájában elköteleződtek a környezet- és klímavédelem mellett, a kitűzött célokat csak úgy lehet elérni, ha ezeket a káros támogatásokat mielőbb felszámolják, illetve újratervezik.

A természetalapú megoldások költséghatékonyak, a megóvás a legolcsóbb

A természet széles körű pusztítása és leromlása nemcsak az életet fenttartó rendszereket fenyegeti, de súlyosbítja az éghajlati válságot is. A növényzet és talaj által elnyelt és elraktározott légköri szén kulcsfontosságú féket biztosít az ember okozta klímaváltozás fokozódásával szemben:

a természetalapú megoldások a szükséges kibocsátás-csökkentés akár harmadát is biztosíthatnák 2030-ig, azonban az ökoszisztémák károsodásával ez a segítő hatás is gyengül.

Az IPCC arra is rámutatott, hogy óriási kiaknázatlan potenciál rejlik abban, ha jól bánunk a természettel: a természetalapú megoldások – vagyis azok az intézkedések, amelyek az ökoszisztémák védelmét, helyreállítását, valamint a fenntartható gazdálkodást segítik – nemcsak költséghatékonyak, de számos járulékos hasznot is hoznak a víz- és élelmezésbiztonság, az egészség, a gazdaság, a biológiai sokféleség és az éghajlatváltozás szempontjából.

Az IPCC szerint a szárazföldek és az óceán legalább 30%-ának megóvása és helyreállítása 2030-ig kritikus fontosságú, és ezt a biológiai sokféleség megőrzéséről szóló 2022-es megállapodás célul is tűzte ki. Azonban ezek a megoldások még mindig borzasztóan alulfinanszírozottak.

A jelenlegi évi 200 milliárd USD finanszírozást 2030-ra meg kellene triplázni, 2050-re pedig megnégyszerezni ahhoz, hogy a kitűzött éghajlati, biodiverzitási és fenntarthatósági célokat el tudjuk érni.

Ez 2030-ra évi 542 milliárd USD-t jelentene, ami még így is eltörpül a jelenleg természetkárosító tevékenységekre szánt támogatások szintje (7 billió USD) mellett – annak csak mindössze 8%-a. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy becslések szerint a 30%-os természetvédelmi cél elérésével akár évi 454 milliárd USD bevétel-növekedésre számíthatunk a védett területeknek és a jobb mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és halászati gyakorlatnak köszönhetően, akkor a szükséges éves beruházás gazdaságilag is többszörösen megtérülne.

Az UNEP adatai szerint a fenntartható gazdálkodási módokba (pl. agroerdészet, fenntartható legeltetés, takarónövények alkalmazása) való beruházások megnégyszereződhetnek 2025 és 2050 között. Mivel ezen módszerek jelentős bevételt is hoznak, jó lehetőséget kínálnak a magánbefektetések számára is. Számítások szerint a fenntartható földgazdálkodás akár évi 75,6 billió USD gazdasági hasznot hozhat.

A természet helyreállítására (pl. újraerdősítés, a tőzeglápok, mangrove-mocsarak és tengerifű-mezők helyreállítása) fókuszáló természetalapú megoldások igénylik a legmagasabb beruházást – vagyis 2030-ra az éves finanszírozás több mint fele erre mehet el – annak viszonylag magas költségei és az ökoszisztémák leromlott állapota miatt globális szinten.

A helyreállításon túl a 2030-as célok teljesítéséhez kritikus szerepet játszik a meglevő ökoszisztémák megóvása: az UNEP becslése szerint a természetalapú megoldások számára szükséges újabb földterületek 80%-át a védett területek teszik ki, miközben ezek az extra finanszírozás csak 20%-át igénylik költséghatékonyságuknak köszönhetően.

A védett területek hektáronkénti költségei ugyanis lényegesen alacsonyabbak, mint a helyreállításé, aminek költségei átlagosan hatszor magasabbak. De a védelem már csak azért is előnyben részesítendő, mert a helyreállítás nem mindig képes teljes mértékben helyrehozni az ökoszisztémákat és a biológiai sokféleséget.

A természetvédelmet finanszírozni főként állami feladat, de a magánforrásoknak is bővülniük kell

Az államok költenek a legtöbbet a természetalapú megoldásokra, az évi 200 milliárd USD több mint 80%-a állami beruházás biodiverzitási és tájvédelemi programokba, valamint a fenntartható mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és halászati gyakorlatok ösztönzésére.

Ezek a beruházások 11%-kal nőttek 2022-ben az előző évhez képest, amit részben a COVID-19 világjárvány utáni zöld újjáépítési tervek ösztönöztek.

A biodiverzitás megőrzésére szánt finanszírozás több mint fele négy országból (USA, Franciaország, Olaszország és Németország) származik – amit egyrészt az USA megnövekedett környezetvédelmi kiadásai, másrészt az EU 2030-as biodiverzitási stratégiájához köthető forrásai tettek lehetővé.

A természetalapú megoldásokba irányuló magánfinanszírozás továbbra is szerény, a teljes finanszírozás kevesebb mint 20%-a. Ennek mértéke 2030-ra megtriplázódhat, de ennek egyelőre korlátot szabnak a piaci tényezők. Viszont a természetvédelmet finanszírozni továbbra is főként az állam feladata, hisz a természeti környezet megóvása közjónak tekinthető.

A természetalapú megoldásokra fordított éves kormányzati kiadásnak 2025-re meg kellene duplázódnia a jelen szinthez képest (165 milliárd USD), 2030-ra pedig 2,5-szörösére, évi 439 milliárd USD-ra kellene növekednie.

A káros támogatások felszámolásán túl átgondoltabb ösztönzőkre és szabályozásra van szükség

Az UNEP jelentése hangsúlyozza, hogy pusztán a természetalapú megoldásokba való befektetések felskálázása nem lesz elegendő, ha a természetkárosító tevékenységek támogatása ugyanúgy folytatódik. Mindenekelőtt az utóbbiak támogatását kell drasztikusan megvágni, és lehetőség szerint olyan tevékenységekbe átcsatornázni, amelyek javítják a természet állapotát, vagy legalább nem ártalmasak arra.

Ahogy a jelentés számai megmutatták, a világnak bőven lenne pénze a természet megóvására és helyreállítására, az eszközeink is megvannak, de átgondoltabb ösztönzőkre és szabályozásra van szükség a források átcsatornázásához.

A káros szubvenciók felszámolásán túl, fontos lenne az állami támogatások összehangolása az éghajlati, környezetvédelmi és fenntarthatósági célokkal. A természet védelme a legolcsóbb természetalapú megoldás, amely kritikus fontosságú előnyökkel jár a biológiai sokféleségre és az éghajlatra nézve, valamint társadalmi-gazdasági szempontból is rengeteg hasznot hoz, ezért ennek közvetlen támogatását előnyben kellene részesíteniük a kormányoknak.

Emellett a kormányzati ösztönzők és szabályozás kulcsfontosságú szerepet játszanak a magánfinanszírozás katalizálásában a természetet kímélő fenntartható gazdálkodás és helyreállítás terén. Az állam a zöld taxonómiákon és vállalati fenntarthatósági követelményeken keresztül is hathat a piaci szereplők beruházási és működési szokásaira.

Az EU például jogszabállyal igyekszik visszaszorítani az erdőirtást és fenntarthatóvá tenni a globális ellátási láncokat, illegálissá téve bizonyos vállalatok számára, hogy olyan termékeket (pl. szója, pálmaolaj és kakaó) használjanak, amelyeket illegálisan elfoglalt területen vagy kivágott erdő helyén termeltek meg.

Ezeken túlmenően az olyan innovatív pénzügyi eszközök, mint például a zöld kötvények, a vegyes finanszírozási alapok és a környezetvédelem fejében történő adósságcsökkentés is nagyban hozzájárulhatnak a természet- és klímavédelmet támogató magánfinanszírozás bővüléséhez.

Lehoczky Annamária
Éghajlatkutató, szabadúszó környezeti szakújságíró és a Másfél fok állandó szerzője. Doktori (PhD) fokozatát az éghajlatváltozás kutatásában szerezte.

forrás: másfélfok

Elsi Katainen finn európai parlamenti képviselő (Renew) nehéznek nevezi az uniós természetvédelmi rendeletről folytatott vitákat.

„A Parlament előadója, a Környezetvédelmi Bizottság alelnöke, César Luena (S&D) szigorúbb helyreállítási célkitűzéseket szeretne, míg mások enyhíteni szeretnének azokon. A tárgyalások polarizálódtak” – mondta Katainen az Európai Parlament Finn Információs Irodája által szervezett rendezvényen. A polarizálódást jól mutatja, hogy az Európai Parlament jobbközép néppárti frakciója a természet helyreállításáról szóló rendelet egészét le akarja állítani.

Katainen nem igazán örül a rendeletnek, de nem is támogatja annak elhagyását. Úgy véli, hogy a biológiai sokféleség csökkenésével kapcsolatos problémák mindenképpen napirendre kerülnének a két év múlva kezdődő következő parlamenti ciklusban.

A Bizottság javaslata szerint 2030-ig a különböző ökoszisztémák leromlott területének 30 százalékát kellene helyreállítani. Az Európai Parlament várhatóan júliusban szavaz a javaslatról, majd azt követően a tagállamok kormányait képviselő Tanács elé kerül.

Az uniós erdészeti politikával kapcsolatos kérdések különösen fontosak Finnország számára, amely Európa legnagyobb erdőterülettel rendelkező országa. Földterületének több mint 75 százalékát erdők borítják.

A tőzeglápok újbóli nedvesítésének fogalma nincs meghatározva

Az EP-n belüli vitákat megnehezíti az alapvető kutatási információk hiánya. Elsi Katainen példaként említi a tőzeglápok újbóli nedvesítését, amelyet európai szinten nem definiáltak.

„A tőzeglápok újbóli nedvesítése javasolt, de ezek sokfélék, és hidrológiájuk és növényzetük nagyon különbözik egymástól. Hogyan határozzuk meg az újra nedvesítést? Miről döntünk itt valójában? Ha az erdőket újra nedvesítik, az metánkibocsátást eredményez? Hihetetlenül nehéz tárgyalni valamiről tudományos alap nélkül. Ilyenkor ideológiai csatározásokba torkollik az ember. Világos definíciókra van szükségünk” – mondta Katainen.

Általános szinten a tőzeglápok újra nedvesítése a talajvízszint megemelését jelenti a tőzeglápok erdeiben, például a lefolyás elzárásával. Ennek célja a tőzeg lebomlásából származó üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése.

„A természetvédelmi irányelvek hiányosságainak megszüntetése”

Maija Rantamäki, a Finn Erdészeti Szövetség nemzetközi és uniós erdészeti ügyekért felelős vezetője rámutatott, hogy az erdők Finnország legfontosabb természeti erőforrásai.

Fontos szerepet játszanak a finn nemzetgazdaságban, és ha az uniós természet helyreállításáról szóló rendelet végrehajtása után az erdészeti ágazat beszerzési tevékenységére is hatással lehet.

Finnország fizikai exportjának 17,5 százalékát az erdészeti ipar termékei teszik ki, az ágazat által generált adóbevétel pedig 2,7 ezer milliárd euró.

Rantamäki úgy véli, hogy az uniós természet helyreállításáról szóló rendelet meg fogja szüntetni a természetvédelmi irányelvek hiányosságait. Ugyanakkor bírálta a Bizottságot, amiért túlságosan részletekbe bocsátkozik. Példaként említette a függeléket, amely a folyamatos erdőborítású erdőgazdálkodás előnyben részesítését és a tarvágások korlátozását említi.

„A helyreállítás eszközeit nem lehet uniós szinten meghatározni. A folyamatos takarás például teljesen más dolog a boreális övezetben, mint a mediterrán országokban” – jegyezte meg Rantamäki.

A kutatások kimutatták, hogy míg az EU-ban a folyamatos erdőborítású erdőgazdálkodás elterjedt, Finnországban a legjobban a gazdag tőzeglápokon alkalmazható, míg más területeken egyáltalán nem. A jól gondozott, egyenletes korú állományokkal rendelkező területeket például nehéz átállítani a folyamatos erdőgazdálkodásra.

A célok korlátozzák az erdőgazdálkodást

Rantamäki szerint az egyes ökoszisztémákra vonatkozó konkrét célok meghatározása, ahogyan azt a javasolt rendelet teszi, úgy fogja irányítani és korlátozni az erdőgazdálkodást, ahogyan azt a nemzeti intézményeknek kellene fenntartaniuk.

„A rendelet az erdészeti és mezőgazdasági ökoszisztémákra vonatkozó mutatókat határoz meg, amelyekről jelentést kell tenni a Bizottságnak. Ezek közé tartozik többek között a holtfa mennyisége, a talaj szén-dioxid-tárolása, a madárfajok köre és az erdők egyenlőtlen korszerkezete. Ezek közül néhány kedvezően alakult Finnországban, de az ilyen követelmények meghatározása az erdőgazdálkodás ellenőrzését jelenti” – mondta Rantamäki.

Rantamäki beszédének üzenete az, hogy az Európai Uniónak nem szabadna meghatározni a természet helyreállítására vonatkozó rendelet végrehajtásának módját.

„Egy példa arra, amit a közép- és dél-európai emberek, úgy tűnik, nem értenek, az ellenőrzött égetés, amellyel megfelelő élőhelyeket lehet létrehozni az égetett növényzetet és erős hőt igénylő fajok számára. Az ellenőrzött égetés nem szerepel a természet helyreállításáról szóló rendelet mellékletében a módszerek között, ami dióhéjban elmondja, hogy itt sokkal több helyi és nemzeti szakértelemre van szükség” – mondta Rantamäki.

„A szigorú környezetvédelmi szabályozás egyre szükségesebbé válik”

A panelbeszélgetésen részt vett Meri Kallasvuo, a finnországi Natural Resources Institute (Luke) vezető kutatója és programigazgatója is. Ő is azt mondta, hogy 27 tagállamban ugyanazt az erdészeti politikát alkalmazni nem célszerű.

„Elegendő nemzeti szabadságot kell biztosítanunk. A finnországi körülmények nagyon különböznek a Földközi-tenger partvidékétől” – mondta Kallasvuo.

Kallasvuo szerint fontos, hogy javítsuk a megújuló erőforrások felhasználásának hatékonyságát, ugyanakkor meg kell védeni az erdők ökoszisztéma-szolgáltatásait.

Kallasvuo új módszereket és szabályokat sürgetett a biológiai sokféleség csökkenésének megakadályozására. Elmondta, hogy még „egy csomó stratégia” sem volt elég a biológiai sokféleség csökkenésének megállítására Finnországban.

Az önkéntes részvételen alapuló sokoldalú erdőpolitika nem vált be. Szigorú környezetvédelmi szabályozásra kezd szükségessé válni. Ez arra kényszerít minket, hogy teljesen új utakon gondolkodjunk’ – mondta Kallasvuo.

Forrás: forest.fi
Írta: Tero Karjalainen
Fatájolta: MM

Észrevétel: A fentiek a finnek sajátos problémáit mutatják be. Az minden esetre látható, hogy minden országnak – ahogy Finnország is teszi – célszerű a saját érdekeit keményen megfogalmaznia a Bizottság részére.

A Green Deal célok között ugyanis szerepel a természet védelme és helyreállítása, a Biodiverzitás Stratégiának pedig két kulcsfontosságú üzenete az, hogy a védelem önmagában nem elég, megerősített megközelítésre – azaz jogilag kötelező célokra – van szükség. A jobb szabályozáshoz azonban szigorúbb eljárás szükséges: a Bizottság ezért javaslatot fogadott el a Természet helyreállításáról szóló jogszabályra és a hatásvizsgálatra 2022. június 22-én. Az esztendő második félévében a cseh elnökség alatt pedig folytatódtak a Tanácsban a megbeszélések, ahol ismét bebizonyosodott, hogy sok a nyitott kérdés és aggály a javaslattal kapcsolatban.

Tekintsük át röviden, hogy mit érdemes tudni a javaslatról. Először is az általános célkitűzés (a tervezet 1. cikkelyében szerepel) a helyreállítási célok meghatározása. A végrehajtási keretrendszer egyrészt a nemzeti helyreállítási tervekre, másrészt a monitoringra és a jelentésekre épül.  Az általános célkitűzés hozzájárul a biológiai sokféleség és az önszabályozásra képes természet folyamatos, hosszú távú és fenntartható helyreállításához, valamint az EU klíma-céljaihoz. Ambíciózus helyreállítási célkitűzések kerültek meghatározásra: 2030-ra a helyreállítási intézkedések az EU szárazföldi és tengeri területének 20%-át kell lefedjék, 2050-re pedig minden helyreállításra szoruló ökoszisztémára vonatkozóan intézkedéseket kell életbe léptetni.

Meghatároztak konkrét helyreállítási célokat is, amelyek közvetlenül az Élőhelyvédelmi Irányelv szerinti élőhelytípusok, fajok, tengeri élőhelyek, városi ökoszisztémák, folyók konnektivitásának, beporzók, agrár-ökoszisztémák és erdők állapotának javítását célozzák. A meglévő jogszabályokon, így az Élőhelyvédelmi Irányelven alapuló célok, amelyek a javaslatban a 4. és 5. Cikkre hivatkoznak: a leromlott ökoszisztémák 2030-ra legalább 30%-ának, 2040-re 60%-ának és 2050-ig 90%-ának helyreállítására irányuló intézkedések bevezetéséről szólnak, és arról, hogy 2050-re újra össze kell kapcsolni a fajok élőhelyeit. Továbbá szükséges betartani a „állapotleromlás megakadályozása/elkerülése” elvét a Natura2000 hálózaton belül és kívül is.

A 10. Cikk tartalmazza az erdei ökoszisztémákra vonatkozó célkitűzéseket. A tagállamoknak nemzeti szinten javuló tendenciát kell, hogy elérjenek – az e rendelet hatálybalépésétől 2030. december 31-ig tartó időszakban, majd ezt követően háromévente, amíg a 11.cikkben meghatározott kielégítő szinteket el nem érik, az erdei ökoszisztémákban az alábbi mutatók mindegyikének tekintetében: álló holtfa; fekvő holtfa; az egyenlőtlen korszerkezetű erdők aránya; az erdők összekapcsolódása; mezőgazdasági területekhez kötődő közönséges madárfajokra vonatkozó mutató, szervesszén készlet.

Kulcsfontosságúak a nemzeti helyreállítási tervek, így a tagállamoknak maguknak kell eldönteniük a javaslattervezetben is felvázolt előkészítő munka alapján, hogy mit, hol és hogyan kell helyreállítani.

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács, 2022. november 21-én tartott ülésén a Természet helyreállítási javaslatról szóló vita a Bizottság kétoldalas tájékoztató dokumentuma alapján zajlott, amelynek címe „A természet helyreállításáról szóló rendelet – Mezőgazdasági, erdészeti és tengeri szempontok„. A legtöbb miniszter jogszabálytervezetre adott válasza üdvözlő volt, amit általában egy „de” követett. Az elsődleges aggodalmak a gyors bevezetés követelményére vonatkoztak, valamint a költségekre és az adminisztratív terhekre. Habár az új szabályok a Környezetvédelmi Tanács hatáskörébe tartoznak, a mezőgazdasági miniszterekkel mindenképpen kívánnak konzultálni.

Néhány felvetés a tervezettel kapcsolatosan, amely számos tagállamban megfogalmazódott:

Először is alapvető elvárás minden uniós jogszabállyal, stratégiával kapcsolatban, a szubszidiaritás elvének figyelembevétele. Az erdőgazdálkodás döntően tagállami kompetencia, egy unió egészére vonatkozó szabályozás nem képes megfelelően figyelembe venni az egyes országok termőhelyi, ökológiai és erdőgazdálkodási sajátosságait. A Bizottságnak tiszteletben kell tartani a nemzeti erdészeti politikákat. Érdemes Máltát felhozni példaként: az ország területének 33%-át beton borítja, tehát nincs elég földterülete, nemhogy mezőgazdasági vagy erdőterülete (ez utóbbi mindösszesen 5%) arra, hogy annak 10%-át a biológiai sokféleségre fordíthassák.

Emellett biztosítani kell az összhangot az uniós jogszabályok párhuzamos kezdeményezéseivel, különösen azokkal a javaslatokkal, amelyek a mezőgazdasági vagy az erdészeti ágazatot érintik. 

Fontos az is, hogy a jelenlegi válság idején hozott döntések ne befolyásolják az élelmiszertermelésre való képességet. A javaslatot – a COVID, a műtrágya és az energia árának emelkedése, valamint a háború okozta nehézségek miatt is – a mezőgazdaság prioritásait és az élelmezésbiztonság szem előtt tartva kell megközelíteni.

A természet helyreállítása nem azt jelenti, hogy teljes egészében visszatérünk a természeti folyamatokhoz, hanem leegyszerűsítve (a rendelet tervezet jóval összetettebb definíciót ad), azt az aktív vagy passzív folyamatot, amelynek eredményeképp egy ökoszisztéma, illetve élőhelytípus jó állapotba jut, és létrejön egy úgynevezett kedvező referenciaterület.

A jogszabálytervezet fontos korlátokat támaszt e tevékenységek folytatásával kapcsolatban. Rendkívül ambiciózus célokat tartalmaz, de ezeket rövid távon nehéz viszonylag biztonságosan megvalósítani, mert a határidők rövidsége mellett az új célkitűzések gyakran ellentmondásban vannak a más szakpolitikák keretében előírt célokkal.

Feltehetően a gazdák, halászok és élelmiszertermelők meg fogják fizetni ennek a javaslatnak az árát. Sürgősen meg kell vizsgálni, hogy mi lesz a következménye nemcsak a jogszabálynak, hanem az összes többi stratégiának, jogszabálynak, amelyek hatással lesznek az EU élelmezésbiztonságára. A pénzügyi veszteségeket minimalizálni kell, a költségeket a KAP költségvetéséből, valamint más alapokból szükséges fedezni. A megfelelő költség-kalkuláció elkészítése elengedhetetlen.

Tisztázni kell az alkalmazott módszertant, különös tekintettel a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás biodiverzitási mutatóira. Emellett pedig egyértelműbbé kell tenni bizonyos meghatározásokat, mint például az ökoszisztémák jó állapotának, vagy a kedvező referenciaterültnek a definiálását.

Szükséges a pragmatikus megközelítés, a hatóságok és a gazdasági szerepelők segítése érdekében.

A november 21-i ülésen Nagy István, Magyarország Agrárminisztere is véleményt nyilvánított, amelyben hangsúlyozta, hogy a javaslat jelentős hatással lenne mind a mezőgazdaságra, mind az erdőgazdálkodásra, emiatt is lényeges, hogy a mezőgazdasági miniszterek rendszeresen tájékoztatást kapjanak a jogszabályról. A Bizottság által javasolt célok a jelenlegi helyzetben nem megvalósíthatók. Az élelmezésbiztonság nem kerülhet veszélybe. Továbbá arról is beszélni kell, hogy a javaslat hogyan illeszkedik a KAP-hoz.

Látható, hogy magyar oldalról is hasonló aggályok merültek fel, mint számos más tagállamban. Reméljük, hogy az Unió intézményei, köztük annak a végrehajtó szerve (Bizottság), figyelembe veszi a megfogalmazott felvetéseket és félelmeket, és mindenki számára elfogadható jogszabályt sikerül majd véglegesíteni.

A következő lépések: A tervek szerint az előrehaladási jelentést idén decemberben fogadja el a Tanács. A soron következő, 2023. január 1-től regnáló svéd elnökség célja, hogy még nyár előtt általános megközelítést fogadjanak el, amely már most körvonalazódik: uniós szinten legyenek átfogó célok meghatározva, ugyanakkor a tagállamokra legyen bízva a végrehajtás irányítása. Az EP célja szintén az, hogy nyár előtt elfogadja a tervezetről szóló jelentését, és így 2023 2. félévében megkezdődhetnének a trilógus (háromoldalú)tárgyalások a Bizottság, a Tanács és az Európai Parlament között.

Korábbi írásaink a témában itt olvashatók, a tervezet angol nyelven pedig innen érhető el.

forrás: NAK/ Dósa Ildikó 12-05