A bejárás során a Gyulaj Zrt. által kezelt erdőterületek változatos vízrajzi adottságait mutatta be, és közösen kerestük a Vízügyi Igazgatósággal a hatékony vízmegtartási megoldásokat a KDTVIZIG szakmai közreműködésével.

Ezekkel a fejlesztésekkel cél az erdei klíma javítása a katasztrofális aszályok idején, és a rovaroktól, a madarakig, emlősökig az állatvilág részére egy-egy kis oázisként működő vízállás létrehozása, mely az ökológiai rendszerek életét segíti.

A KDTVIZIG képviseletében Horváth Angéla igazgató, Beke Zsolt szakaszmérnök és Trencsényi-Borsó Alíz vízrendezési referens vett részt.

A Gyulaj Zrt. képviseletében Gőbölös Péter vezérigazgató, Szi Benedek Sándor termelési-, kereskedelmi és természetvédelmi vezérigazgató-helyettes, Dudás Szabolcs műszaki és beruházási előadó, Papp Dávid erdőművelési és fahasználati műszaki vezető, Horváth Csaba erdőművelési és fahasználati műszaki vezető, Kárász Attila erdőművelési műszaki vezető vettek részt.

A Tolna vármegyében a Gyulaj Zrt. Pincehelyi Erdészetének területén a vízmegtartási lehetőségeket vizsgáltuk Németkér községhatárban a kiszáradt Vájer-tónál, a Bikács–németkéri erdőtömbben; Paks községhatárban a Duna menti Imsósi erdőtömbben, és Tengelic községhatárban a Tengelici-tónál.

A Gyulaj Zrt. Hőgyészi Erdészeténél a tókák és patakok vízkezelésének lehetőségeit vizsgálatuk meg pl. a Donát-patak környékén. Kurd és Mucsi környékén a tókák kialakításának a lehetőségeit kerestük.

A Gyulaj Zrt. Tamási Erdészeténél az árokrendszereknek a vízmegtartási vizsgálatát a Határvölgyi árok példáján elemeztük.

forrás: GYULAJ Zrt.

A Föld szárazföldi állat- és növényfajainak mintegy háromnegyede valamilyen mértékben erdei ökoszisztémákhoz kötődik. Az erdők számos szolgáltatást nyújtanak: faanyagot, vadhúst, gombát és gyümölcsöt adnak, mérséklik a klímaváltozás hatásait, és turisztikai szerepük is jelentős. Ezek az értékek és hatások azonban csak ott érvényesülnek, ahol az erdők jól érzik magukat. Ahová nem valók, ott természetes körülmények között más élőhelytípusok jellemzőek: jól ismerjük a szavannák és sztyeppék füves pusztáit, a lápokat vagy a fátlan tundra növényzetét. E területeken, ha fákat telepítünk, azok nem tudják kifejteni jótékony hatásukat, sőt, különféle problémákat okozhatnak.

A homok mai valósága: ipari erdők, melyek még a tájat is szárítják

Ilyen konfliktusterületet jelentenek a hazánk síkvidékei, különösen a homokhátságok, azaz a Kiskunság és a Nyírség. E területek az ún. erdőssztyepp, sőt a klímaváltozás miatt egyre inkább a sztyepp zónába tartoznak. A legszárazabb hátsági részeken zárt faállományokat ipari jellegű erdőgazdálkodási módszerekkel lehet fenntartani, melyek kivétel nélkül egykorú, szinte mindig homogén fajösszetételű, gyakran idegenhonos állományokat eredményeznek. Aljnövényzetük többnyire gyér, leginkább inváziós fajokat tartalmaz. Biodiverzitás szempontjából tehát az őshonos sztyepp és erdőssztyepp élőhelyekhez képest visszalépést jelentenek. A kérdés, hogy ez megéri-e a társadalom számára gazdaságilag vagy klímavédelmi szempontból?

A homokfásítás eredeti célja a túllegeltetés miatt kialakult homokmozgások megfékezése volt, mely tulajdonképpen egy ideiglenes sikertörténetnek tekinthető, de sajnos nem egy ideális végállapotnak. A legszárazabb, magasan fekvő homokhátsági területeken a fák vízigénye nagyobb, mint amennyi csapadék formájában a területre hullik. Ez korlátozza a növekedésüket és gazdaságosságukat. E faállományok jelentős része gyenge egészségi állapotban van, a jövőbeli felújítások pedig biztosan nem fognak gazdaságilag megtérülni, sőt tűzveszélyességük miatt komoly kockázatot jelentenek. De ha nem égnek le, és nem is a gazdasági oldalról ítéljük meg őket, akkor is fennáll egy nagyon komoly negatívum: szárítják a tájat, ami a klímaváltozás miatt amúgy is száradó tájban a klímavédelmi funkciót is megkérdőjelezi.

A homoki erdők párologtatása nem növeli a csapadékmennyiséget, csak máshonnan vonja el a vizet

Homokhátságaink fátlan területei a talajvíz beszivárgási zónái – itt jut a csapadék a talaj mélyebb rétegeibe –, míg a zárt erdők alatt nincs beszivárgás. A természetes hidrológiai ciklus részeként a beszivárgott talajvíz a homokhátságok mélyedéseiben és peremterületein újra felszínközelbe kerülhetett, és táplálta a mezőgazdasági kultúrákat, az üde gyepeket és a tavakat. A fokozott faborítás ezt a vízforrást csökkenti. A termésátlagok visszaeséséhez és a tavak kiszáradásához a túlzott erdőborítás is hozzájárult. Már az 1990-es években úgy becsülték, hogy a homokfásítás a táj szárazodásának 10–15 százalékáért felelhet, és azóta ez az arány csak növekedett. A víz, amit a zárt homoki erdők elpárologtatnak, azokról a helyekről hiányzik, ahol a természetes vízkörforgás szerint kellene elpárolognia. A fák összességében nem növelik a régió párolgását, így a homoki erdők vélt párásító és csapadéknövelő hatása nem valós jelenség.

A talaj vízkészletének helyes gazdálkodása szempontjából a homokhátsági erdők területének csökkentésére van szükség. Hosszú távon ezt a természet meg is fogja tenni, de érdemes ezt időben felismerni, és megtenni a megfelelő lépéseket, melyek könnyen és gyorsan megvalósíthatók a törvényi szabályozás racionalizálásával. Szükség van például a felújítási kötelezettség eltörlésére, illetve a felújításkor előírt záródási értékek csökkentésére. E módosításokra az erdőtulajdonosok már régóta várnak.

Az extenzív legeltetés, a méhészet és az ökoturizmus is alternatívát kínálhat a veszteséges faültetvények helyett

Új, szárazságtűrőbb fafajokkal és ökotípusokkal a probléma teljes mértékben nem hidalható át. Ha csak a korábbi gyakorlatot kívánjuk velük folytatni, akkor ezek nem mások, mint áramvonalasabb szárnyak a zuhanó repülőgépen, melyekkel nagyobb sebességgel lehet végül a földbe csapódni. Lecsökkentett erdőterület és jóval nyíltabb állományok esetén azonban természetvédelmileg sem kifogásolható a déli formák ellenőrzött behozatala – amennyiben invázióveszéllyel nem járnak és a klímaváltozással spontán is megjelenhetnének, ha a terjedésük útját nem szabdalta volna fel az emberi tájhasználat.

A törvénymódosítások révén erdőborítás alól mentesülő területeken alternatív tájhasználati formákra lesz szükség, ami klimatikus, hidrológiai és talajtani szempontból száraz gyepeket jelenthet. A homok megkötésére ezek is ugyan olyan alkalmasak, mint az erdő, sőt a lágyszárúak gyorsabb növekedése miatt hamarabb is megteszik, mint a friss erdőtelepítések. A túllegeltetést azonban el kell kerülni, mert a korábbi évszázadokban ez vezetett a homokmozgásokhoz (nem a fák hiánya a tájban). A területeken extenzív legeltetés, méhészkedés vagy ökoturizmus jöhet szóba, de a művelés teljes megszüntetése is előnyös lehet azon tulajdonosok esetén, akiknek a faültevényeik ráfizetésesek voltak.

Az egykori árterek visszaerdősítése pótolhatja a homokon kieső erdőterületet

Magyarország erdőborítása azonban törvényileg nem csökkenhet. A homoki erdők helyett, alternatív megoldást kell találni. A folyószabályozások után a mentett oldalra került mélyártéri szántók egy része a homoki erdőkhöz hasonlóan gazdaságtalanul működik, és csak a kompenzációk révén éri meg a gazdáknak művelni őket. Ez össztársadalmi szinten ráfizetés.

Amennyiben visszaadjuk e területeket a víznek, a szántóföldi művelés már nem folytatható, azonban számos olyan fafaj és erdőtípus van, mely jól bírja, sőt, jóval nagyobb növekedést ér el, ha időszakosan víz borítja. Az ősi árterek vízjárásának visszaállításával jelentős erdősíthető területeket kapunk, és ezek az erdők már a korábban említett előnyök mindegyikével bírnak.

A gazdaságilag jelentős faanyagtermelés mellett jó vadeltartóképesség jellemzi őket (lásd pl. Gemenc), és a fák által elpárologtatott víz párásító, hűtő és akár csapadéknövelő hatása valós, hiszen itt a többletpárologtatás az országból máskülönben elengedett vízből történne.

Tölgyesi Csaba,

a Szegedi Tudományegyetem kutatója

forrás: Másfélfok

A Víz Koalíció Víz Hete 2026 programsorozatának részeként, április 4-én, szombaton mesés, vizes, erdős kalandozásra hívtuk a gyáli családokat a kiserdőbe. Kikerültek a Jálics Meseösvényre a tavaszi mesék. Kvíz kérdésekkel lehetett bejárni a meseösvényt, a vizes makettet, az erdő és víz állomásokat és aki válaszolt a feltett kérdésekre, az csokitojást és ajándékot kapott.

A kalandozásban kimerült családokat limonádéval, zsíros kenyérrel és finom sütikkel vártuk, a felnőttek beszélgettek, a gyerekek nyuszit simogattak, a vállalkozó kedvűek az arcfestést is kipróbálták.

Az eseményre kilátogatott Balajti István, a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltje és ha már ott volt, akkor beszélgettünk vele a kiserdő helyzetéről és a térség vizes problémáiról.

Innentől látogatható a kitett 7 db tavaszi mese a Jálics Meseösvényen, sétáljatok a kiserdőben és hallgassátok meg a QR kód leolvasásával a 2-4 perces meséket. Hamarosan kiteszünk egy térképet segítségül.

Köszönjük a meseíróknak a kedves meséket és rövidesen ajándéksorsolást tartunk a beküldők között. Figyeljétek a fb.oldalunkat.

A tavaszi mesék, amelyeket megtaláltok a Jálics Meseösvényen:

Szalontai Ibolya: Az erdő ébredése

Körmendi Klára: Tavaszi rügyek

Igó Krisztián: A szívünkben élő ünnepi varázs

Körmendi Klára: A tavasz ébredése a kiserdőben

Farkas Fanni: Nyúl, aki elfelejtette a Húsvétot

Varga Attila: Danika és a Tavasztündér

Juhász Anita (A.J.Rosalie): Húsvéti kalamajka

forrás: Eleven Gyál

Már több mint kilencszázan jelezték hajlandóságukat arra, hogy összesen mintegy 26 ezer hektár elárasztását lehetővé téve segítsék közös ügyünket. A szükséges műszaki és egyéb feltételek megteremtése után tavaly több mint 4 ezer hektár területre 14 millió köbméter vizet vezettek ki a vízügyi szakemberek.

Fejajánlások száma: 907 db / Felajánlott terület: 27 237 ha / Felajánlott ingatlanok: 2312 db

Az online bejelentőfelület megújításával most nemcsak a felajánlások intézhetők egyszerűbben, hanem gördülékenyebbé, gyorsabbá vált a kiértékelésük is.

forrás: Energiaügyi Minisztérium

A természetes erdők – a trópusoktól a mérsékelt övig – moha- és zuzmófajokban rendkívül gazdagok. A természetes mérsékelt égövi erdők, mint például a hazai bükköseink és tölgyeseink, több száz moha- és zuzmófajnak adnak otthont. E fajok, melyek legnagyobb tömegét a fán élő, úgynevezett epifiton fajok adják, számos ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtanak, így például nagy mennyiségű esővizet, a napi lehulló csapadék kb. 5–15%-át képesek megtartani azáltal, hogy megkötik, majd lassan (passzívan) visszaengedik a vizet a környezetükbe. Ezáltal lassítják a hirtelen, nagy mennyiségben lezúduló esővíz elfolyását és az erdei talaj lemosódását.

Veres Katalin kollégánk társaival gyakorlati szakemberek számára is kézzelfogható, „moha- és zuzmóbarát” erdőkezelési módszerekre tettek javaslatot. Felmérésük során a vizsgált faegyedek kérgén összesen 70 moha és 55 zuzmófajt találtak.

A leggazdagabb közösségeket azokban az erdőkben találták, ahol vagy nem volt intenzív az erdőgazdálkodás az elmúlt pár évszázadban, vagy az állományok 100 évnél idősebbek voltak. Kimutatták, hogy a hazai tölgyesek természetességi állapotát jól tükrözi a bennük élő moha- és zuzmóközösségek gazdagsága, az erdei specialista fajok, így ezen indikátor tulajdonságuk a természetvédelmi gyakorlat számára is jól használható.

Érdemes most keresni ezeket a gyönyörű lényeket, a zuzmókat és mohákat az erdőkben!

Fotók: Veres Katalin és Németh Csaba

forrás: ECOLRES

A lassan felengedő talajon a hó olvadéka fokozatosan szivárog a mélyebb rétegekbe, miközben a hótakaró mérsékli a talaj párolgását. A vízhiányos időszakokkal jellemezhető jelenlegi klimatikus környezetben ez olyan természeti adottság, amelynek tudatos kihasználása és kezelése érdemi segítséget nyújthat az erdőgazdálkodók és a mezőgazdasági termelők számára egyaránt.

A téli csapadék – különösen a hó – sajátossága, hogy az olvadás üteme általában lassabb, így kedvezőbb feltételeket teremt a beszivárgásra, mint a hirtelen lehulló, nagy intenzitású esőzések. Ez az Alföldön, ahol a talajvízszint hosszú ideje süllyedő tendenciát mutat, különösen fontos vízutánpótlási lehetőséget jelent.

Az Erdészeti Klímaadaptációs Fórumon (EKF) belül működő Erdészeti Vízgazdálkodás, Vízpótlás munkacsoport álláspontja szerint az olvadás során keletkező vizek minél nagyobb arányú helyben tartása reális és szükséges cél. Ez azonban csak az érintett szereplők – erdőgazdálkodók, mezőgazdasági termelők, vízügyi igazgatás és természetvédelmi szakemberek – együttműködésével valósítható meg (1. kép).

Mindez kiemelt jelentőségű az Alföld erdészeti tájcsoport tekintetében, ahol a vízhiányos időszakok hatásai fokozottan jelentkeznek, és a táj vízmegtartó képessége az elmúlt évszázadban jelentősen csökkent. 

1. kép: Jó vízellátottságú mocsárerdő

Az Alföld vízgazdálkodását hosszú ideje a csapadék és az olvadékvíz gyors elvezetése jellemzi. Ennek elsődleges célja a belvíz megjelenésének megelőzése volt, amely a gazdálkodást akadályozó veszélyforrásként jelent meg. A kiterjedt csatorna- és árokrendszerek ugyan hatékonyan csökkentették a belvízkockázatot, ugyanakkor jelentősen mérsékelték a talajvíz természetes utánpótlódásának lehetőségét (3. kép).

A megváltozott éghajlati körülmények között egyre inkább indokolttá válik e rendszerek funkcióinak újragondolása mind az erdőterületeken, mind az azokkal szomszédos mezőgazdasági tájakon.

3. kép: Elfolyás lassítása előtt	4. kép: Duzzasztás hatása

A hóolvadás során felszabaduló olvadékvíz lehetőséget teremt a talajnedvesség növelésére; az erdők és mezőgazdasági területek vízellátottságának javítására; a későbbi aszályos időszakok hatásainak mérséklésére; valamint a természetes vízmegtartó folyamatok erősítésére (5.kép).

Az erdőterületeken a fás növényzet, az avarréteg és a fejlett talajszerkezet együttesen kedvez a beszivárgásnak. A visszatartott víz javítja a mikroklímát, mérsékli a hő- és vízstresszt, és hozzájárul az erdők ellenálló képességének növeléséhez. 

5. kép: Síkvidéki meanderező patakmeder maradványa

Gyakorlatban alkalmazható vízvisszatartási megoldások erdőkben

• Számos erdőterületen találhatók olyan árkok és csatornák, amelyek elsődleges feladata a víz gyors elvezetése volt. A jelenlegi körülmények között ezek időszakos, rugalmas kezelése indokolt lehet. Ideiglenes lezárásuk vagy szűkítésük – például egyszerű fa- vagy földgátakkal, zsilipekkel – lassíthatja az olvadékvizek lefolyását, és növelheti a beszivárgás mértékét (2., 4. kép).
• Kisebb léptékű, alacsony költségű műtárgyak (fenékküszöbök, lépcsőzetes gátak, rőzsegátak) alkalmazása segíthet a víz visszatartásában anélkül, hogy jelentős elöntést okozna. Ezek a megoldások különösen jól illeszkednek az alföldi, kis esésű területekhez.
• Az erdőkön belüli mélyedések, egykori erek, laposok időszakos vízzel való ellátása természetes módon növeli a táj vízmegtartó képességét. Ezek a területek gyakran ökológiai szempontból is értékesek, és összekapcsolhatók vizes élőhelyek mozaikos hálózatává.
• A talajszerkezet megőrzése – különösen a nehézgépes munkákkal végzett közelítés, kiszállítás időzítésével, a taposási károk csökkentésével – közvetlenül javítja a beszivárgási kapacitást. Az avar és holtfa visszahagyása szintén növeli a vízmegtartást.

Az utolsó pontban említetthez kapcsolódóan hangsúlyozni kell, hogy a mezőgazdasági művelés alatt álló területekről lefolyó felszíni vizek általában nagyobb eróziós hatással bírnak, mint az erdők esetében (6. kép). A fásított és erdősült területekről származó vizek minősége kedvezőbb, kevesebb hordalékot és tápanyagot szállítanak.

Az erdősávok (erdőszegélyek), mezővédő fásítások és agrár-erdészeti rendszerek csökkentik a lefolyás sebességét, elősegítik a hó felhalmozódását és javítják a környező szántók vízellátottságát is. 

6. kép: A hóolvadék balról szántó felől, jobbról erdőből csordogál

Európai szinten hasonló elveken alapulnak a természetes vízmegtartó megoldások (Nature-based Solutions, NbS), amelyek Hollandiától Németországon át a mediterrán térségig egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Ezek lényege, hogy a vízgazdálkodási kihívásokra nem kizárólag műszaki, hanem a táj természetes folyamataira építő válaszokat adnak. Közös jellemzőjük a kis léptékű, tájba illesztett beavatkozások előtérbe helyezése, amelyek egyszerre szolgálják a vízvisszatartást, a klímaadaptációt és a biodiverzitás megőrzését.

Az elmúlt években Európa-szerte, valamint Magyarországon is több olyan kezdeményezés indult, amely kifejezetten az erdők vízvisszatartó szerepének erősítésére irányult, és amelyekben erdőgazdálkodók, állami erdészeti társaságok, vízügyi és erdészeti szakemberek aktív szerepet vállaltak. Ezek a projektek jól mutatják, hogy a vízvisszatartás az erdőgazdálkodás mindennapi gyakorlatába is beépíthető.

• A LIFE Peat Restore projekt (Németország, Lengyelország, balti államok) keretében lecsapolt erdős és lápos területek vízháztartását állították helyre. Erdőterületeken a lecsapoló árkok megszüntetése vagy szabályozhatóvá tétele, kisebb földgátak és fenékküszöbök kialakítása révén nőtt a talajnedvesség és stabilizálódott a talajvízszint. (forrás: LIFE Peat Restore)
• A LIFE FORESTWATER és LIFE Moist Forests projektek Közép-Európában az erdőkön belüli vízmozgás lassítására koncentráltak, rőzsegátak, ideiglenes visszatartó létesítmények és mélyfekvésű erdőrészletek vízellátásának helyreállításával. (forrás: LIFE Restore for MDD)
• Németország több tartományában – különösen Brandenburgban – indultak el az ún. „Schwammwald” (~szivacserdő) programok, amelyek célja, hogy az erdők a csapadékot – így a hóolvadékot is – minél nagyobb arányban helyben tartsák, elsősorban a mesterséges vízelvezetés visszafogásával és a talajkímélő erdőgazdálkodás erősítésével. (forrás: foretnature)

A hazai „Vizet a tájba” program jó példája annak, hogyan lehet együttműködésen alapuló megoldásokat kidolgozni. Az állam, a helyi közösségek, a vízügyi és természetvédelmi szakemberek és a gazdálkodók közösen keresik azokat a beavatkozásokat, amelyek egyszerre szolgálják a vízvisszatartást, a gazdálkodás biztonságát és a természeti értékek megőrzését.

Magyarországon is találhatók olyan jó gyakorlatok, ahol erdészeti irányítás mellett, erdőgazdálkodók aktív részvételével valósultak meg természetes vízmegtartó beavatkozások.

• A Bereg térségében megvalósult vízvisszatartási beavatkozások során – állami és magánerdő-gazdálkodók, valamint vízügyi és természetvédelmi szakemberek együttműködésével – erdőkön belüli csatornák szabályozásával és ideiglenes vízvisszatartással javították a ligeterdők és keményfás erdők vízellátottságát. A cél itt is az volt, hogy az erdők ne csupán elszenvedői, hanem aktív elemei legyenek a vízgazdálkodásnak. (forrás: WWF)
• A Gemenci és a Dráva menti ártéri erdőkben több helyszínen zajlottak olyan vízpótlási és vízvisszatartási beavatkozások, amelyekben az érintett erdőgazdaságok (állami erdészeti társaságok) kulcsszerepet játszottak. Ezek a projektek az egykori ártéri vízjárás részleges helyreállítását, az erdei mellékágak és laposok időszakos vízellátását célozták, ami kedvezően hatott az erdők vitalitására és természetességére. (forrás: Amazon of Europe)
• A Kaszói Erdőgazdaság területén a 2010-es évek közepén, LIFE-támogatással (KASZÓ-LIFE projekt) valósultak meg olyan vízgazdálkodási és élőhely-rekonstrukciós beavatkozások, amelyek az ártéri és ligeterdők vízellátásának javítását célozták. Erdészeti irányítás mellett, természetvédelmi és kutatóintézeti együttműködésben a felszíni vizek visszatartásával, tavak és vízszabályozó műtárgyak fejlesztésével javították az erdők talajnedvesség- és talajvízviszonyait, hozzájárulva az erdők klímaalkalmazkodó képességének és természetességének erősítéséhez. (Forrás: KASZORT)
• Az Őrségi Nemzeti Park és környező erdőterületek esetében az erdészeti kezelés és a vízvisszatartás összehangolása hosszabb ideje jelen van a gyakorlatban. Erdőkben és erdőszegélyeken végrehajtott kisebb léptékű beavatkozások – árkok lezárása, vízszintek megemelése, vizes élőhelyek restaurációja – hozzájárulnak a táj mozaikosságának és vízmegtartó képességének növeléséhez. (forrás: BFNP)

Ezek a hazai példák jól mutatják, hogy a természetes vízmegtartó megoldások nem kizárólag természetvédelmi projektek, hanem az erdészeti szakma által is alkalmazható, működő gyakorlatok, amelyek az alföldi és dombsági erdőkben egyaránt értelmezhetők.

Az európai és hazai tapasztalatok közös tanulsága, hogy az erdők kulcsszerepet töltenek be a természetes vízmegtartásban: puffertérként működnek a szélsőséges vízháztartási helyzetekben, javítják a beszivárgást, és összekapcsoló elemei lehetnek az erdőgazdálkodási és mezőgazdasági vízvisszatartási intézkedéseknek. Ez a szemlélet jól illeszkedik a magyarországi, különösen az alföldi adottságokhoz.

Jelenleg a vízvisszatartáshoz és vizes élőhelyek kialakításához kapcsolódó támogatási források a kiírásnak megfelelően mezőgazdasági és erdészeti szereplők számára is elérhetők. Ez indokolttá teszi az összehangolt tervezést és a közös megoldások keresését.

A mezőgazdasági termelők számára a futó KAP támogatási időszakban elérhető a KAP „Agrár-erdészeti rendszerek telepítése, ápolása és fenntartása” című pályázat. A támogatás révén olyan fásítások valósíthatók meg, amelyek (többek között) növelik a táj változatosságát, mérséklik a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait, hozzájárulnak a biológiai sokféleség megőrzéséhez, védik a talajt, a vizet és a levegőt (7. kép). A pályázatok beadására 2025-ben volt lehetőség, de várhatóan – minimálisan módosított tartalommal – a futó időszakban ismét meghirdetésre kerülnek.

A KAP „Természetközeli és vizes élőhelyek kialakítását elősegítő beruházások és azok fenntartása” támogatás 2026-ban nyílik meg, első benyújtási időszaka 2026. február 19. és március 11. között lesz elérhető. A felhívás keretében mezőgazdasági termelők olyan nem termelő beruházásokhoz igényelhetnek támogatást, amelyek a táji vízvisszatartás erősítését, természetközeli élőhelyek kialakítását és a biológiai sokféleség növelését szolgálják. A támogatás lehetőséget biztosít többek között füves, cserjés és vizes élőhelyi elemek létrehozására és többéves fenntartására, hozzájárulva a mezőgazdasági területek ökológiai állapotának javításához, valamint a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást segítő táji vízgazdálkodási megoldások elterjedéséhez.

A KAP „Vízvisszatartást célzó létesítmények (tókák) létesítése és fenntartása” című felhívás keretében az elmúlt két évben kimondottan az erdőgazdálkodók élhettek a támogatással. A program során csapadékvíz visszatartására szolgáló kisebb víztározók, ún. tókák hozhatók létre, amelyek a felszíni csapadék lassú elszivárogtatásával, párolgásával mérséklik a száraz időszakok kedvezőtlen hatásait.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladatának tekinti, hogy a klímaváltozás hatásaira gyakorlati válaszokat adjon, és segítse a gazdálkodókat az alkalmazkodásban. A jelenlegi hóhelyzet jó alkalmat teremtett arra, hogy felhívja a figyelmet a vízmegtartás jelentőségére, valamint arra, hogy az erdők és a vízgazdálkodás összehangolt kezelése hosszú távon az egész agrárium érdekeit szolgálja.

Az EKF Erdészeti Vízgazdálkodás, Vízpótlás munkacsoport bízik abban, hogy az idei hóolvadás tapasztalatai hozzájárulnak egy olyan szemlélet megerősödéséhez, amely az Alföld vízkészleteinek megőrzését és a fenntartható gazdálkodást helyezi előtérbe.

A cikkben szereplő fotók készítője: Szegvári Zoltán Péter
forrás: Erdészeti Klímaadaptációs Fórum / Erdészeti Vízgazdálkodás, Vízpótlás munkacsoport / NAK

Szövegrészlet a videóból:

„Ez a fajta vízmegtartás, amit mi csinálunk, ahhoz is hozzásegíti az erdőt, hogy kánikula idején, több hónapos aszály alatt a fák, a növényzet tudjon párologtatni és tudjon hűtőhatást kifejteni. Ezt most már egyre többen komolyan veszik. Egyre több termofotó készül városi parkokról, vízzel ellátott zöldfelületekről, hogy mennyire komoly hőszabályozó tevékenységet folytatnak azok a fák, melyek még mindig rendelkeznek megfelelő vízmennyiséggel egy több hete tartó aszály után. Tudhatjuk az általános iskolás időkből is, hogy minden falevél párologtat és hőt von el. Minden kis falevelet úgy kell elképzelnünk, mint egy kicsi kis légkondicionálót, ami a fáról hűvös levegőt küld le nekünk.

forrás: Ipoly Erdő Zrt.

Egy magyar lófajta nyomában: a muraközi lovak

A Dráva és a Mura folyók között fekvő táj évszázadokon át adott otthont egy különleges magyar lófajtának: a muraközi lónak. A 20. század változásai azonban, veszélybe sodorták a fajtát, a mezőgazdaság gépesítése és a határváltozások miatt, az állomány drasztikusan lecsökkent. A muraközi ló szinte a teljes eltűnés szélére került. Ma azonban újra remény csillan. Elkötelezett tenyésztők és hagyományőrzők dolgoznak azon, hogy ez a régi magyar fajta, ismét méltó helyet kapjon.

Feltárul a Pityerszeri Skanzen múltidéző világa

Az Őrség vadregényes dombjai között sajátos településforma alakult ki: a szeres falvak. Ezekben a településekben a házcsoportok nem szorosan egymás mellett állnak, hanem elszórva, kisebb egységeket, úgynevezett szereket alkotva. Az Őrség egyik legszebb ilyen szeres településrésze Pityerszer, ahol a népi építészet ma is eredeti formájában látható.

Nemzeti Kincsünk az Erdő – Erdők és csapadék

500 milliméter – ez a bűvös érték szó szerint létkérdés erdeink szempontjából. Évente, rendszeresen legalább ennyi csapadék szükséges ahhoz, hogy az erdők kialakuljanak, lévén a legnagyobb vízigényű növénytársulás ez az életközösség.

Vízmegtartás a börzsönyi erdőségekben

A Börzsöny Magyarország egyik legősibb és legtitokzatosabb hegysége. Régi vulkán maradványa, melynek erdői között még ma is érezni lehet a táj formáló erejét. Ez a vulkanikus eredet annyiból szerencsés, hogy a vizek jobban a felszínen tudnak maradni, mint egy mészkőhegységben. Emellett a nemzeti park szakemberei az elmúlt években természetközeli vízvisszatartó rendszereket alakítottak ki.

Látogatás a geszti Tisza-kastélyban

A Körös-Maros Nemzeti Park területén található, a geszti Tisza-kastély. Az épületet egy közel 20 hektáros park övezi, mely kivételes látványt nyújt. Ismerkedjünk meg mélyebben a helyszínnel.

A teljes műsor (26:00)

– Egy magyar lófajta nyomában: a muraközi lovak
– Feltárul a Pityerszeri Skanzen múltidéző világa
– Nemzeti Kincsünk az Erdő – Erdők és csapadék
– Vízmegtartás a börzsönyi erdőségekben
– Látogatás a geszti Tisza-kastélyban

Forrás: Hazai Vadász
Szerkesztette: MM

A magyarországi települések a klímaváltozás hatásait elsősorban a vízhez kapcsolódóan érzik: veszélyt jelent a nagy esőzések okozta elöntés vagy villámárvíz, a belvíz, az árvíz és az aszály, illetve az egyre súlyosbodó szárazság, vízhiány. A vízkárokkal érintett önkormányzatoknak az önkormányzati tulajdonban lévő utak, ingatlanok károsodása esetén gyakran vis maior támogatásért kell folyamodnia. Az aszály is komoly kihívás a településeken élők, gazdálkodók számára, a hőhullámok, hirtelen hőingadozások pedig az egészségügyi kockázatokat növelik, ami szintén számos feladatot ad az önkormányzatoknak is.

A vízgazdálkodási problémák kezelésének további nehézsége, hogy a víz nem ismeri a közigazgatási határokat, egy vízfolyás vagy állóvíz vízgyűjtő területe a leggyakrabban több települést érint. A KTM Önkormányzati Államtitkársága vezetésével, a WWF Magyarország és partnereik részvételével zajló LIFE LOGOS 4 WATERS projekt ezért a vízgyűjtő szintű együttműködések előmozdítását tűzte ki célul. A projektben résztvevő síkvidéki és dombvidéki mintaterületeken összefogó önkormányzatok és különböző szakmai ágazatok szereplőinek másik fontos küldetése a helyben alkalmazható természetalapú vízmegtartó megoldások széles körű megismertetése és elterjesztése.

Költséghatékony, természetközeli megoldások

A szakmai partnerek közreműködésével összesen 14 településen, két mintaterületen – a dombvidéki Püspökszilágy térségében és a síkvidéki Bátya környékén – valósultak meg olyan természetalapú, vízmegtartó beavatkozások, amelyek konkrét választ adnak a különböző térségek sajátos vízgazdálkodási problémáira.

Dombvidék – Püspökszilágy és térsége

A Nyugat-Cserhát települései a villámárvizek, sárelöntések, erózió és aszály okozta károkra kerestek helyi megoldásokat. Az összetett probléma kezelése érdekében Püspökszilágy vezetésével 9 település közel 30 helyszínén készültek élő- és holtfasövények, vízmosáskötések az erózió fékezésére, valamint lefolyáslassító szivárgó rönkgátak. Ezek a kisléptékű beavatkozások a vízgyűjtő terület számos pontján képesek felfogni a vizet, és együttesen fejtik ki hatásukat, mellyel mérsékelni tudják mind a hirtelen lezúduló csapadék okozta károkat, mind pedig az aszály következményeit. A település a Szilágyi-patak partján kialakított Víz útja tanösvénnyel és a vízmegtartást bemutató interaktív kiállítással várja az érdeklődőket.

Síkvidék – Bátya és a környező települések

A Kalocsai-Sárköz valaha a Dunával szerves kapcsolatban álló ártér volt, de erre ma már csak a tájban itt-ott még megtalálható holtágak emlékeztetnek. Mára a belvíz ritka vendég lett, a tájat leginkább a vízhiány, a kiszáradó holtágak és az aszály sújtja. A vízmegtartást itt a Bátya vezetésével megvalósult két holtág-rehabilitáció, több települési zöld-kék infrastruktúra-fejlesztés és csapadékvíz-tározás szolgálja, kiegészülve egy szabadtéri közösségi térrel és két tanösvénnyel Kalocsán és Dusnokon.

A LIFE LOGOS 4 WATERS projekt fejlesztéseinek egyik legfontosabb jellemzője, hogy viszonylag kis költségigényűek, sok esetben akár helyi erőforrások felhasználásával is kivitelezhetők, így más településeken is könnyen megvalósíthatók. Ezek a megoldások:

• csökkentik a vízkárokat és mérséklik a villámárvizek okozta kockázatot,
• segítik a csapadék és a belvíz helyben tartását, ami aszály idején rendkívül fontos,
• zöldebb, hűvösebb, élhetőbb környezetet hoznak létre,
• új funkciókkal látják el az elhanyagolt területeket,
• növelik a települések rekreációs lehetőségeit,
• erősítik a helyi közösségeket.

A projektben két „pályázat a pályázatban” program is megvalósult, amelyek keretében országosan további több mint 40 önkormányzat csatlakozott a vízmegtartó törekvésekhez.

Tudásátadás mindenkinek egyszerű és interaktív formában

A projekt részeként létrejött Víztükör weboldalon virtuális sétán keresztül be is lehet járni a mintaterületeket, és közelről meg lehet tekinteni a beavatkozásokat és azok környezetét. Az interaktív és játékos online felület azzal a céllal készült, hogy minél többen megismerjék a vízmegtartás fontosságát és szerepét a mindennapokban, akár háztartási, akár táji szinten. Az oldal egyszerű, közérthető stílusban segít bemutatni a projekt eredményeit.

A viztukor.hu oldalon található térképen böngészhetünk a már működő kisléptékű, természetes vízmegtartó megoldások között. A „Vízgazdálkodj okosan!” játékban pedig kipróbálhatjuk a projektben alkalmazott természetes vízmegtartó megoldásokat.

Az iskolás korú gyerekek szemléletformálásához a WWF Magyarország kidolgozta az ingyenesen elérhető VÍZTÜKÖR környezeti oktatási csomagot, melynek tartalma egy felsős korosztálynak szóló játékos foglalkoztató munkafüzet, tantermi és terepi tanórasegédletek, egy oktatói előadás, valamint a játékokhoz és kísérletekhez letölthető kellékek és tanulói feladatlapok.

Szintén a LIFE LOGOS 4 WATERS projekt keretein belül készült az Eltékozolt vizeink című kisfilm Szendőfi Balázs természetfilmes közreműködésével, ami látványos felvételekkel hívja fel a figyelmet az ország kiszáradásának folyamatára és a vizesélőhelyek riasztó állapotára, de bemutatja azokat a hatékony, jól működő megoldásokat is, amelyek reményt adnak a változásra.

Együttműködés és szakmai tudásmegosztás

„A projekt eredményei jól mutatják, hogy a természetalapú vízmegtartó megoldások nem csupán elméleti javaslatok, hanem a mindennapi életben is működőképes, hatékony eszközök, amelyek csökkentik a klímaváltozás okozta károkat, és élhetőbb környezetet teremtenek. Azonban néhány helyi beavatkozás önmagában nem elegendő ahhoz, hogy megküzdjünk az egész országot egyre fenyegetőbben szorongató éghajlatváltozással. Ahhoz, hogy valós, tájléptékű hatást érjünk el, szükséges, hogy a természetalapú vízmegtartás a közeljövőben ne kivétel, hanem elterjedt, országos gyakorlat legyen” – mondta Kerpely Klára, a WWF Magyarország klímavédelmi szakértője.

„A LIFE LOGOS 4 WATERS projekt a különböző szereplők – kormányzat, önkormányzatok, vízügyi szakemberek és civil szervezetek – közötti hatékony együttműködésre épít, és mutat példát a közös munkában rejlő lehetőségekre a vízgazdálkodás területén – mondta dr. Szatzker Petra, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium projektvezetője. – A projekt során kialakított integrált szemléletű településfejlesztési és együttműködési gyakorlatok – mint a Vízgyűjtő Érdekegyeztető Fórumok vagy a Vízgyűjtő Pályázati Program – olyan mintát teremtettek, amely országos szinten is adaptálható. Fontos eredmény, hogy a hazai támogatáspolitika – többek között a 2025. október 29-én megjelent KEHOP Plusz ZKI operatív program felhívása – már ezekre a tapasztalatokra épít, és támogatja a települések együttműködését a zöld-kék infrastruktúra-fejlesztés terén. Ezáltal a LIFE LOGOS 4 WATERS projekt keretében kipróbált jó gyakorlatok a következő években széles körben is elterjedhetnek, a bevett gyakorlat részévé válhatnak.”

A projekt szakmai partnerei, a Klímabarát Települések Szövetsége, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Magyar Mérnöki Kamara és az Országos Vízügyi Igazgatóság leendő és gyakorló mérnököknek, hatósági szakembereknek, önkormányzati munkatársaknak, gazdálkodóknak szóló képzéseiben és kiadványaiban kézzelfogható, jól adaptálható természetalapú megoldásokat és ezek alkalmazását segítő elveket és tapasztalatokat gyűjtöttek össze. A Klímabarát Települések Szövetsége készített egy online Jó gyakorlat gyűjteményt is, ahol hazai megoldások mellett európai példák is találhatók.

A WWF Magyarország új online szemléletformáló eszközei, játékai és oktatási anyagai pedig biztosítják, hogy minél többen megértsék a víz megőrzésének jelentőségét, és az újításra nyitott önkormányzati vezetőknek ne ellenállással kelljen megküzdeniük, hanem lakossági támogatásra támaszkodhassanak természetalapú vízgazdálkodási fejlesztési ötleteik megvalósításban.

A projekt az Európai Unió LIFE programjának támogatásával, valamint a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg. Azonosítószám: LIFE20 CCA/HU/001604
Megvalósítás időtartama: 2021. október 1. – 2025. december 31.

Projektpartnerek:

• Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (koordináló kedvezményezett)
• Bátya Község Önkormányzata
• Klímabarát Települések Szövetsége
• Magyar Mérnöki Kamara
• Nemzeti Közszolgálati Egyetem
• Országos Vízügyi Főigazgatóság
• Püspökszilágy Község Önkormányzata
• WWF Világ Természeti Alap Magyarország Alapítvány

forrás: LIFE LOGOS 4 WATERS

Változott a vízügy hozzáállása

– Az éghajlatváltozás jelei ma már szemmel láthatók – mondja Czirják Csaba. – A határban járva feltűnő, hogy a vegetációs időszakban minden szárad és sárgul. Az erős UV-sugárzás égeti a leveleket, kevés a csapadék és a vizek sem úgy érkeznek, mint régen. Hiányoznak a több napig tartó, áztató esők – helyettük hirtelen lezúduló záporok, viharos zivatarok gyakran jéggel pusztítják a növényeket. A változó klíma megváltoztatja a természeti viszonyokat, és ez közvetlenül hat vissza a növényzetre is. A folyóinkban is extrém alacsony a vízállás: télen nem volt hó és eső, elmaradt a zöldár. A Sebes-Körös vízszintje tavasszal annyira lecsökkent, hogy a meder feléig be lehetett gázolni. A Kis-Sárréten egyedül a körösladányi duzzasztó biztosít pótlást. Abban hiszek, hogy a táj adottságait kell kihasználni – mondja az egyesület elnöke, aki meglepő kijelentést tesz: – A Sárrét mindenütt nádas akar lenni.

A Kis-Sárréten egykor 50 ezer, a Nagy-Sárréten pedig 90 ezer hektárt borított víz. A lapályok, gödrök, erek, elhagyott folyómedrek mind természetes víztározók lehetnének. A folyók és csatornák mellett fekvő árterek szintén alkalmasak lennének erre, ha kiengednék oda a vizet. Jó hír, hogy a vízügyi szemlélet változik: a korábbi vízelvezetés helyett ma már előnyben részesítik, hogy a víz visszakerüljön a tájba. Csakhogy nincs hová, mert a mélyebb árterületeket is szántófölddé alakították. Hosszú távon ez nem fenntartható. A megoldás az lenne, ha a szabályozási rendszer lehetővé tenné, hogy a gyengébb minőségű földeket gyepként vagy legelőként hasznosítsák a gazdák, és vízmegtartásra ösztönözzék őket a támogatási rendszer átalakításával. Ezeket a területeket időnként el kellene árasztani, ahogy évszázadokon át természetes módon is víz borította őket. A mezőgazdasági támogatásokat a fenntartható, ökológiai szempontból hasznos használathoz kellene kötni. Így nagy mennyiségű vizet lehetne tárolni anélkül, hogy költséges tározók építésére lenne szükség. Elég lenne tudatosítani: a meglévő mély fekvésű területeken kell időszakosan vizet visszatartani.

A mélytalajú erdők is kiváló terepei a víz megőrzésének (Fotó: Sárréti Vízőrzők-archív)

Összefogás és tenni akarás

Az egyesület a Kis-Sárréten dolgozik; Szeghalom környékén alakítanak ki referenciaterületet. Az adottságok ideálisak: két folyó – a Berettyó és a Sebes-Körös – mellett sűrű csatornahálózat található. Ezeket próbálják újra hasznosítani. A „Vizet a csatornákba” program keretében a folyókból juttatnak vizet a térségbe: megfelelő vízállásnál a zsilipeken keresztül visszaáramlik a víz a tájba. Egy régi holtágrendszert már sikerült is újraéleszteni: a Sebes-Körösből 400 ezer köbméter vizet emeltek át egy 4,5 kilométer hosszú, 16 hektáros önkormányzati holtágba. Ezzel nyolc hektár nádast és több kilométernyi csatornát töltöttek fel, pótolva a hiányzó talajvizet. A nagyüzemi mezőgazdaság ezzel szemben inkább szárítja a tájat: az öntözővíz 40 százaléka elpárolog, mielőtt leszivárogna, és akár szikesedést is okozhat. Az árasztás ezzel szemben azonnal visszapótlódó talajvizet biztosít, ezért támogatják ezt a módszert a vízőrzők.

Ami évtizedek alatt megváltozott, azt nem lehet néhány hónap alatt visszahozni, de a víz lassan visszahozza az életet: újra megjelennek a madarak, a kétéltűek, a halak, és az egész ökoszisztéma megújul. 

Mivel a vízügynek nincs elegendő kapacitása minden áteresz, zsilip és csatorna karbantartására, az egyesület tagjai saját szabadidejükben takarítják és állítják helyre ezeket. Nem nagy pénzből, de annál nagyobb lelkesedéssel alakítanak ki fokgazdálkodást: ásóval, lapáttal, gereblyével, kisebb kotróval segítik a víz útját, amerre az természetesen haladna – erdőre, legelőre, vagy akár – a gazdák kérésére – szántóföldre.

Az egyesület a helyi sajátosságokra építve mutatja be, hogyan lehet a vizet a tájban tartani, és azt visszavizesíteni. Így nő a talaj nedvességtartalma, emelkedik a páratartalom, és élhetőbbé válik a környezet növényeknek, állatoknak és embereknek egyaránt. A nagyobb vízfelület az emberek számára is előnyös: a holtág feltöltése után például konvektív csapadék képződését is megfigyelték. A civil szervezet saját és támogatói forrásokból dolgozik. Együttműködésük kiváló a Tiszántúli és a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatósággal, az állami erdészettel, a Szegedi Tudományegyetemmel, a Körös-Maros Nemzeti Parkkal, a szeghalmi önkormányzattal.

Víz a búzatáblában – az időszakos vízborítás kedvező hatással van a környező növényi kultúrára (Fotó: Sárréti Vízőrzők-archív)

Számításaik szerint Hajdú-Bihar egyharmada válhatna élhetőbbé és termőbbé ezzel a módszerrel. A Sárrét valaha vízjárta vidék volt, amelynek vizét csatornákon át levezették a folyókba – de ugyanazon a hálózaton ma vissza is lehetne juttatni.

– A szervezetünk célja, hogy a 2025-ös modernitáshoz igazodva hozzon vissza valamit a Kis- és Nagy-Sárrét régi világából. Bár az egyesületünk még csak féléves, olyan eredményeket tud felmutatni, amelyek országosan is egyedülállóak. Ha a program folytatódhat, és az agrárium, valamint a kormányzat is támogatja, jelentős változások következhetnek – összegezte tevékenységüket Czirják Csaba.

Az agrárium tehát ma inkább fékező erő, de a megoldás nem igényelne óriási összegeket, sokkal inkább összefogást. Ha több hasonló szervezet vállalná a csatornahálózat feltérképezését és a vízüggyel való együttműködést, sok helyen elindulhatna a folyamat. A Sárréti Vízőrzők példája mutatja: ha visszaadjuk a vizet a tájnak, a táj is visszaadja az életet.

forrás: CivisHír