Európa egyik legmeghatározóbb agroerdészeti rendezvényén Németh Márton, a Silvanus Forestry ügyvezető igazgatója és Harry Greene, a Propagate társalapítója közösen tartott előadást a magyar nemesítésű ’Turbo Obelisk’ akác klóncsoport nemzetközi alkalmazási lehetőségeiről.

Az EURAF konferencia az európai agroerdészeti szakma kiemelt találkozóhelye, ahol gazdálkodók, kutatók, erdészek, vállalkozások és szakpolitikai szereplők mutatják be a fás mezőgazdasági rendszerek legújabb eredményeit. A neuchâteli forró nyári rendezvényen egyértelműen érzékelhető volt, hogy az agroerdészet már nem szűk szakmai terület, hanem gyorsan fejlődő, komoly környezeti és gazdasági lehetőségeket kínáló ágazat.

Harry Greene az amerikai agroerdészet új generációs véleményformálója, aki saját videóival a közösségi média egyik leggyorsabban növekvő agroerdészeti csatornáját építi. A Propagate munkájában az agrárerdészeti tervezés, a technológia és a projektfejlesztés mellett hangsúlyos szerepet kap a gazdálkodói jövedelmezőség és az új, piacképes üzleti modellek kialakítása.

A közös előadás a ’Turbo Obelisk’ agroerdészeti és regeneratív erdészeti alkalmazását, valamint a faanyagtermelés, a szénmegkötés, a talajvédelem és a gazdasági értékteremtés összekapcsolását mutatta be. A FATÁJ olvasói előtt már ismert klóncsoport a Silvanus több évtizedes nemesítési munkájának eredménye, amelyet gyors és egyenletes növekedés, kedvező törzsalak és magas iparifa-kihozatal jellemez.

Az együttműködés igazi különlegességét azonban az akác története adja. Az Észak-Amerika keleti részén őshonos fafaj évszázadokkal ezelőtt került Európába, Magyarországon pedig meghatározó gazdasági fafajjá vált, és jelentős termesztési, szelekciós és nemesítési kultúra alakult ki körülötte.

A Silvanus és a Propagate kizárólagos amerikai licencmegállapodásának köszönhetően az akác most, mintegy harminc év magyar nemesítési munkájának hozzáadott értékével tért vissza őshazájába. Az együttműködés egyszerre kapcsolja össze a magyar erdészeti hagyományt, az amerikai forestry-tech szemléletet és az agroerdészet gyorsan fejlődő nemzetközi piacát.

A neuchâteli közös szereplés így nemcsak egy új szakmai partnerség bemutatása volt, hanem egy különleges történet új fejezete is: az Amerikából Magyarországra került akác magyar nemesítési eredményként tért vissza Észak-Amerikába, hasznosítása pedig már folyamatban van.

(x) Silvanus Forestry Kft.

szerző: Gelencsér András, Pannon Egyetem, MTA VEAB, HUN-REN-PE Levegőkémiai Kutatócsoport

Magyarországra idén nyáron már második alkalommal borul rá a hőkupola, a kontinensnyi léptékű hőhullámok egy különösen brutális fajtája. Ilyenkor odakint a forróság tartós és szinte elviselhetetlen, az épületekben sem igen találni enyhülést, az emberi szervezet pedig jobb híján túlélő üzemmódba kapcsol. Az ilyen és ehhez hasonló hőhullámok az 1990-es évek óta egyre szaporodnak, trendszerűen egyre tartósabbakká és intenzívebbeké válnak. Ugyanakkor az idősebb generációk tagjai között még mindig akadnak olyanok, akik ezeket a letagadhatatlan változásokat egy kézlegyintés kíséretében „régen is volt már ilyen meleg” felkiáltással elintézik. Amúgy nem szerencsés hosszabb időszak átlagos időjárásának (definíciószerűen az éghajlatnak) statisztikailag leírható változásait a szubjektív egyéni érzékelés hatáskörébe utalni: a szélsőséges időjárási eseményekre kihegyezett emberi emlékezet ugyanis előszeretettel mazsoláz ki a régmúltból meggyőződését alátámasztó történéseket.

Persze a sporteredményeken pallérozódott társadalom többsége számára is többet jelentenek a hőmérsékleti rekordok, mint az éghajlati statisztikák felfelé kúszó trendvonalai. Pedig a valóságban utóbbiaknak van nagyobb jelentősége, a trendszerű változások hozzák magukkal az egyre gyakoribbá és intenzívebbé váló időjárási szélsőségeket. Hogy egy hőmérsékleti rekord az idén dől meg, jövőre vagy netán öt év múlva fog, annak az éghajlatváltozás szempontjából nincs jelentősége.

A földtörténet során a gigantikus éghajlati rendszer, amely a légkörön kívül magában foglalja az óceánokat, a szárazföldeket, az állandó jég birodalmát (az ún. krioszférát), és az élő természetet (bioszférát), sőt csillagászati tényezők és a Föld mélyében zajló események is befolyásolják, néhány kataklizmikus eseménytől eltekintve trendszerűen csak igen lomhán változott. Emberi léptékkel mérve az éghajlati változások többségét aligha lehetett volna érzékelni. Ez persze nem jelenti azt, hogy az emberi történelem folyamán ne lettek volna kegyetlen időjárású évek, vagy hosszabb-rövidebb ideig tartó, súlyos megpróbáltatásokkal járó időszakok (lásd „hét szűk esztendő”).

A napjainkban zajló éghajlatváltozás azonban szinte kataklizmikus jelenség, a drasztikus változások nemhogy egy emberöltő alatt, de évtizedes időskálán is jól érzékelhetőek, különösen azok számára, akiknek bármi köze maradt a természethez.

A Föld-légkör rendszerben tárolt energia gyorsuló ütemben növekszik (ezt hívjuk globális felmelegedésnek), kézzelfogható jelei a felszíni átlaghőmérséklet emelkedésén túl az óceánok hőtartalmának növekedése (és a hőtágulás miatt bekövetkező tengerszint emelkedés), a Föld lázmérőjének tartott magashegyi gleccserek rohamos olvadása és az északi sarkvidék úszó jegének zsugorodása.  Ez utóbbi tényen az sem változtat, hogy Donald Trump elnök tavaly tavasszal leállította a NOAA globális jégmegfigyelő műholdas rendszerének finanszírozását, mondván, hogy nincs olyan, hogy klímaváltozás. A globális felmelegedés ténye a környezetünkben tapasztalható trendszerű éghajlati változásokban, köztük az egyre gyakoribbá váló szélsőséges időjárási eseményekben (például az extrém hőhullámokban) ölt testet. Bármennyire is sovány vigasz, de ezen változások legnagyobb vesztesei egyelőre nem mi, emberek vagyunk, hanem a bennünket körülvevő természet. Persze ne legyenek illúzióink, a természet pusztulását mi sem fogjuk ép bőrrel megúszni. A magyar mezőgazdaságban az idén eddig elszenvedett súlyos aszálykárok ebből csupán ízelítő.

De tehetünk-e bármit ez ellen, globálisan, nemzeti szinten vagy egyénileg? Ami a globális felmelegedés folyamatát illeti, annak „irányítása” a klímapolitika ma is uralkodó toposzával (hogy ti. képesek vagyunk megállítani a klímaváltozást) ellentétben soha nem is volt az emberiség kezében. Ezt a jelenséget gigantikus léptékű természeti folyamatok okozzák, az emberiség szerepe abban merül ki, hogy geológiai léptékű környezetalakító tevékenységével útjára indította és még napjainkban is erősíti ezeket a folyamatokat.

A kezdeti lökést az üvegházhatású gázok, elsősorban a szén-dioxid légköri koncentrációjának számottevő növelése jelentette a fosszilis tüzelőanyagok iparszerű égetése és a kiterjedt természetpusztítás (pl. erdőirtások) révén. Ezzel a Föld (és amúgy más, adott légkörrel rendelkező égitestek) felszíni hőmérsékletét szabályozó természetes üvegházhatás többlet muníciót kapott, és az éghajlati rendszer elindult a kezdetben alig érzékelhető felmelegedés útján. A melegedést az emberi tevékenység a kiterjedt és súlyos, szabad szemmel is látható levegőszennyezéssel (füst és szálló por, ami a nagyobb vulkánkitörésekhez hasonlóan árnyékoló és hűtő hatást fejt ki) az 1980-as évekig részlegesen ellensúlyozni tudta. Az 1990-es évektől azonban, a hatékony levegőtisztasági intézkedések mellékhatásaként immár semmi nem állt a felmelegedés útjába, ami ekkor vett látványos lendületet.

Az egyre melegebbé váló légkör egyre több vízgőzt képes gőz formájában magában tartani anélkül, hogy az kicsapódna (vagyis felhők tudnának belőle képződni): 1 Celsius fokos hőmérséklet-emelkedés hatására 7 százalékkal nő a légkörben tárolható vízgőz mennyisége. Ugyan a megnövekvő felszíni párolgás több vízgőzt juttat a légkörbe, de a tárolási kapacitás növekedését nem képes utolérni (mivel előbbi lineáris, utóbbi hatványfüggvénnyel leírható folyamat).

A több vízgőz erősebb üvegházhatást jelent, ez tovább fokozza a felszíni hőmérséklet növekedését.

Ugyanakkor a kicsapódás (felhőképződés) szempontjából meghatározó relatív páratartalom a hőmérséklet növekedésével csökken, vagyis a légkör egyre szárazabbá válik. Ennek következményeként csökken a légkörben a felhőképződés mértéke, szakszóval a felhőborítottság, amivel arányosan a földfelszínre jutó napsugárzás intenzitása megnő, tovább fokozva a párolgást és növelve a felszíni hőmérsékletet. A globális felhőborítottság mértéke  megbízható műholdas és felszíni mérések adatai alapján az elmúlt húsz évben már több mint egy százalékot csökkent, ami az azóta észlelt globális felmelegedés legalább a feléért tehető felelőssé. A levegő alacsonyabb relatív páratartalma megnöveli a felszíni párolgás mértékét, ami a talajfelszín egyre növekvő mértékű vízvesztéséhez, kiszáradásához vezet. A kiszáradó talajfelszín ráadásul egyre kevésbé képes a víz körforgásához a nedvesség utánpótlását biztosítani, azaz csökken a helyi záporok, zivatarok képződésének esélye is.

Felszíni vizeink vízgyűjtő területei ugyanezért fokozatosan megszűnnek vízgyűjtőként funkcionálni, így vízmennyiségük csökkenése borítékolható.

Fenti fizikai folyamatok okán az aszályhelyzet további trendszerű súlyosbodása elkerülhetetlennek látszik, az aszályos időszakok gyakoriságát, hosszát és intenzitását tekintve egyaránt. Érdekes módon Magyarországon is egyre többen vannak, akik a súlyosbodó csapadékhiány és történelmi aszály mögött háttérhatalmi összeesküvés nyomait vagy a jégkárelhárító rendszer mellékhatásait sejtik, de a valóság ennél jóval kevésbé izgalmas. Akár hőmérővel és relatív páratartalom mérővel is ellenőrizhető alapvető fizikai folyamatok állnak a trendszerű változások hátterében. Ez pedig rossz hír.

Ha a természet már ennyire saját kezébe vette a „globális felmelegítést”, mennyi mozgástere maradt az emberiségnek? A kincstári optimista és politikailag kínosan korrekt klímapolitikai narratívával szemben gyakorlatilag semmi. Az egybites fősodorbeli narratívával összhangban tételezzük fel, hogy a klímaváltozást az üvegházhatású gázok – elsősorban a szén-dioxid – a fosszilis tüzelőanyagok égetéséből származó többlet kibocsátása okozza. Ekkor is a napjainkban tapasztalható éghajlati változások jórészt a 20–30 évvel ezelőtti szén-dioxid kibocsátás következményei lennének. A légkörbe bocsátott üvegházhatású gázok melegítő hatásának kifejtéséhez ugyanis idő kell: a szén-dioxid közel egy évszázadig szorgoskodik a légkörben, folyamatosan gyűjtögeti az energiát és átadja a Föld-légkör rendszernek (legnagyobb részét az óceánoknak).

Könnyen belátható, hogy a tegnap kibocsátott szén-dioxid molekuláknak még nem volt idejük hőenergiát gyűjtögetni, azért a többlet hőenergia javarészt múltbeli kibocsátásokból származik. Tehát még ha a nemzetközi nekibuzdulásnak megfelelően kezdenénk is valamit az üvegházgáz kibocsátással (amit természetesen csak a kommunikáció szintjén teszünk), akkor is az elmúlt 20–30 év összes kibocsátásának melegítő hatása még nagyobbrészt „benne van a csőben”, és onnan mindenképpen ki fog jönni, akármi is történik. Márpedig az elmúlt 30 évben 70 %-kal több szén-dioxidot bocsátott ki az emberiség, mint azt megelőző három évtizedben (1965 és 1995 között). E késleltetett hatás, valamint a beindult és megállíthatatlan természeti folyamatok miatt a nemzetközi helyzet fokozódni fog, ezért bármennyire is nehezünkre esik, barátkozzunk meg a gondolattal, hogy a jövő éghajlata, amiből már most kóstolót kapunk, bizony egyre elviselhetetlenebbnek ígérkezik.

Ha globálisan ennyire kilátástalan a helyzetünk, nemzeti szinten mit tehetünk mégis? Egyetlen mondatban összefoglalva a legfontosabb teendőnk, hogy mentsük a természetet! Ez egyszerre jelentené az éghajlatváltozás következményeinek enyhítését, a természeti erőforrások megőrzését, sőt gyarapítását, ezzel élhetőbb környezet kialakítását és túlélésünk biztosítását, még drasztikusan romló környezeti feltételek mellett is. Ennek konkrét teendőiről napjainkban szerencsére rengeteg szó esik, szakemberek tucatjai fogalmaznak meg a nyilvánosság előtt megszívlelendő és tudományosan megalapozott javaslatokat, amelyek befogadására immár a politika részéről is nyitottság mutatkozik. Például a talajaink kiszáradását elősegítő mélyszántás elhagyása, a talajok humusztartalmának növelése, a párolgási veszteséget mérséklő talajtakarás.

A hazánkban tapasztalható kedvezőtlen változások jellemzésére találó mondás, hogy „a szél az új eső”, sajnos száraz levegőben a szél nagymértékben fokozza a párolgást. Ezért megfontolandó erdősávok telepítése nyílt területeken, és a víz vissza- és megtartásának minden szóba jöhető módszere. A talajvízzel való takarékosság, esetleg visszapótlásának lehetőségei, az erdőállomány fenntartható művelése és megőrzése, ha szükséges, szárazságtűrő idegenhonos fajtákkal, hogy csak néhány fontos teendőt említsünk a teljesség igénye nélkül.

De még ennél is fontosabb lenne egy szemléletbeli fordulat, hogy a természetet ne legyőzendő ellenségnek, hanem túlélésünk létfontosságú feltételének tekintsük.

Ne tegyük tönkre, betonozzuk le, építsük be és szabdaljuk szét, hanem segítsünk neki élni és túlélni! Ha Magyarország népessége 1981 óta folyamatosan csökken, akkor miért van még mindig szükség zöldmezős ipari beruházásokra, lakóparkokra, bevásárlóközpontokra, parkolókra? Miért kell ma Magyarországon naponta több mint tíz futballpályányi zöldterületet beépíteni? Inkább meg kellene fordítani ezt a trendet, és egyre több beépített területet vissza kellene adni a természetnek. Nem túlzás az az állítás, hogy az emberiségnek természet nélkül nincs jövője. Ugyanis bármennyire is el vagyunk telve önmagunkkal és a technológiai fejlődés szédítően látványos eredményeivel, egyetlen emberi alkotás sem rendelkezik azzal a képességgel, amellyel a legegyszerűbb élőlények is: a természet anyag- és energiaáramából való megújulás (szaporodás) képességével. Ennek szimbóluma a zöld, ahogy a légköri szén-dioxidból és vízből néhány hónap alatt – és ingyen – fotoszintézissel felépülnek a növények levelei. Az emberi alkotások világában a „zöld” jelző csak marketingkommunikációs lózung: zöld energia, zöld hidrogén, zöld áram, zöld csomagolás.

Van valami borzongatóan jelképes abban, ahogy a tartós szárazság és a brutális hőség hatására Magyarországon az erdők már nyár közepén elkezdenek sárgulni és leveleiket hullatni: sárga lapot adnak nekünk.

Jó lenne minél előbb megtennünk, amit még módunkban áll, mielőtt villan a piros lap…

forrás: portfolio

A tartós vízhiány, a forró nyarak és az enyhe telek miatt a fenyők természetes védekezőképessége csökken. A beteg állományok felszámolása után gyors és szakszerű erdőfelújításra van szükség, különben az inváziós növények, például a bálványfa és a selyemkóró foglalhatják el a területet.

Cikkünkben bemutatjuk a fenyőpusztulás okait, következményeit és azt is, hogyan lehet a károsodott területeken ellenállóbb erdőket létrehozni.

forrás: NEFAG Zrt.

A magyar erdőgazdálkodásról, valamint európai kitekintésről, Csóka Péter, a FAO nyugalmazott igazgató-helyettese tartott előadást, míg az erdőkárokról Prof. Dr. Lakatos Ferenc PhD rektorhelyettes, (Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar) beszélt. A szeminárium Dr. Illés Gábor osztályvezető (Soproni Egyetem, ERTI) klímaváltozásról tartott előadásával zárult.

Vasárnap a nyári hőség ellenére lezajlott az EFOL Sprint Európa-bajnokság melyen 347 versenyző állt rajthoz Veszprém belvárosában. A csapatok látványos felvonulását követően az ActiCityben került sor az ünnepélyes megnyitóra, ahol beszédet mondott Ugron Ákos Gábor, a VERGA Zrt. vezérigazgatója, Varga Tamás Veszprém város alpolgármestere, Kovács Ferenc az OEE Erdei Sportok Szakosztályának elnöke, valamint Mārtiņš Gaigals az EFOL elnöke. A köszöntőket követően került sor a sprint futamok eredményhirdetésére.

Gratulálunk minden sprintfutam résztvevőnek, és sok sikert kívánunk a további versenyszámokhoz!

forrás: VERGA Zrt.

A Gran Abuelo belsejéből nem lehetett teljes mintát venni anélkül, hogy veszélyeztetnék a fát, ezért a kutatók statisztikai modellek alapján becsülték meg a korát. Ez izgalmas eredmény, de a dendrokronológusok többsége szerint még nem elegendő ahhoz, hogy új rekordot hirdessenek.

Így a világ legidősebb, biztosan igazolt élő fája továbbra is a Matuzsálem, amelynek pontos helyét éppen azért tartják titokban, hogy megóvják a turistáktól és a vandalizmustól.

Akármelyikük az idősebb, egészen döbbenetes belegondolni: ezek a fák már akkor is éltek, amikor a Stonehenge még épült, és számtalan civilizáció felemelkedését és bukását „végignézték”.

forrás: Természetismeret Magazin

Az elmúlt években Európában szinte minden nyáron találkozhattunk pusztító erdőtüzekkel. Korábban elsősorban a mediterrán országok számítottak a legveszélyeztetettebb térségeknek, ma azonban egyre gyakrabban alakulnak ki nagy tüzek Közép- és Észak-Európában is.

A szakértők szerint ennek egyik legfontosabb oka az, hogy a kontinens talajai egyre szárazabbak, miközben a hőhullámok hosszabbá és intenzívebbé válnak. A két folyamat egymást erősíti: a kiszáradt növényzet könnyebben meggyullad, a tüzek pedig tovább rontják a talaj és az ökoszisztémák állapotát.

A Copernicus műholdjai is riasztó képet mutatnak

Az Európai Unió Copernicus Vészhelyzet-kezelési Szolgálata (CEMS) folyamatosan figyeli a kontinens szárazsági viszonyait és az erdőtüzek kockázatát. A 2026 nyári elemzések szerint Európa jelentős részén tartós csapadékhiány alakult ki, miközben a rekordközeli hőmérsékletek tovább szárították a talajt. Ennek következtében több országban egyszerre nőtt meg a nagy kiterjedésű tüzek kialakulásának esélye.

A száraz növényzet különösen veszélyes, mert már egy kisebb szikra is elegendő lehet egy gyorsan terjedő tűz kialakulásához.

Nemcsak a hőség, hanem a csapadékhiány is számít

A kutatók szerint az erdőtüzeket nem kizárólag a magas hőmérséklet okozza. Legalább ilyen fontos szerepet játszik a hónapokon át tartó csapadékhiány.

Ha a talaj kiszárad, a növények vízhiányos állapotba kerülnek, leveleik és ágaik könnyebben kiszáradnak, így sokkal gyúlékonyabbá válnak. Emiatt egy hőhullám jóval nagyobb pusztítást okozhat, mint ugyanaz a hőség egy csapadékosabb évben.

A szakemberek ezt gyakran „összetett szélsőséges eseménynek” nevezik, amikor több kedvezőtlen időjárási tényező egyszerre jelentkezik.

Az erdőtüzek már nem csak a mediterrán térség problémái

Az elmúlt években Franciaországban, Németországban, az Egyesült Királyságban és más közép-európai országokban is rekordméretű tüzek alakultak ki. A 2026-os nyáron Franciaországban és Spanyolországban az év első hét hónapjában jóval az átlag feletti terület égett le, miközben Görögországban és más dél-európai országokban is rendkívüli készültséget rendeltek el.

A tudósok szerint Európa a világ leggyorsabban melegedő kontinense, ezért a tűzveszélyes időszakok várhatóan hosszabbak és gyakoribbak lesznek.

Magyarország sem kivétel

Bár hazánkban ritkábbak a mediterrán országokhoz hasonló óriási erdőtüzek, az elmúlt évek hőhullámai és aszályai megmutatták, hogy a veszély nálunk is nő.

A tartós csapadékhiány nemcsak az erdőket, hanem a mezőgazdasági területeket is kiszolgáltatottabbá teszi a tüzeknek. Emellett az alacsony talajnedvesség tovább súlyosbíthatja az aszályt, ami jelentős terméskiesést okozhat.

A szakemberek szerint a vízvisszatartás, a természetes élőhelyek megőrzése és az erdők megfelelő kezelése kulcsszerepet játszhat a jövőbeni károk mérséklésében.

forrás: planetZ

A gyors észlelésnek és az összefogásnak köszönhetően sikerült még időben megfékezni a tüzet, mielőtt nagyobb területre átterjedhetett volna.

Köszönjük a tűzoltóknak a gyors helytállást! Gratulálunk az oltásban résztvevő kollégáinknak is.

Kérjük Önöket is, hogy közös erővel vigyázzunk továbbra is az erdeinkre, mert ezekben a napokban a tűzveszély rendkívül magas és tényleg elég egyetlen apró szikra is.

forrás: KEFAG Zrt.

Az oltási munkálatokban a hivatásos tűzoltók mellett a szentendrei, leányfalui és szigetmonostori önkéntes tűzoltók, valamint a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat is részt vett. A Szentendrei Erdészet munkatársai a tűzoltók helyszíni szállítását, valamint az oltóvíz folyamatos utánpótlását is biztosították.

A tűz megközelítőleg 10,5 hektár területet érintett. Az utómunkálatok jelenleg is zajlanak, a hétvégén pedig a terület folyamatos ellenőrzése és a tűzőrség biztosítása következik.

Köszönjük a beavatkozásban részt vevő szervezetek és Pilisszentlászló közösségének együttműködését és segítségét!

A tartós szárazság miatt továbbra is fokozott óvatosságra kérünk minden erdőlátogatót: egyetlen szikra is elegendő ahhoz, hogy súlyos károkat okozó erdőtűz alakuljon ki.

forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.

Hivatásos Vadászok Versenye Bujon – ki lesz a legjobb 2026-ban?

A Hivatásos Vadászok Országos Szakmai Versenyét 2026-ban, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Bujon rendezték meg. A döntőn az ország mintegy 2730 hivatásos vadásza közül, a vármegyei válogatókon legeredményesebben szereplő 19 szakember mérhette össze elméleti és gyakorlati tudását.

Erdő Ernő bácsi meséi – A vadászok

A hivatásos vadászok azok a személyek, akik – ha kell – gondoskodnak az állatok táplálék ellátásról és zavartalan életüket is biztosíthatják az erdei élet színterén.

Madárvilág – A nyári fiókanevelés időszaka

A nyári időszak a madaraknál a fiókanevelés időszaka. Akár a szárazföldön, akár vizes élőhelyen legyen is a fészek, odafigyelésre és folyamatos táplálékbiztosításra mindenképp szükség van a szülőmadarak részéről. Megtekintettük, hogyan is megy ez néhány hazai madárfajnál.

Vadvilág – Nyári forróság, mozgalmas napok

Bár a nyári meleg passzivitásra sarkallhatná erdők-mezők vadjait, de a táplálékszerzés „kötelezősége” a létfenntartás okán mégis mozgalmassá teszi állataink hétköznapjait. Operatőrünk segítségével meglestük hazai vaddisznóink és gímszarvasaink mindennapjait.

A teljes műsor (26:00)

– Hivatásos Vadászok Versenye Bujon – ki lesz a legjobb 2026-ban?
– Erdő Ernő bácsi meséi – A vadászok
– Madárvilág – A nyári fiókanevelés időszaka
– Vadvilág – Nyári forróság, mozgalmas napok

Forrás: Hazai Vadász
Szerkesztette: MM

A tanulmány külön fejezetet szentel a klímaváltozásnak, amely Magyarországot az árvizek, az aszályok és a hőhullámok miatt az európai átlagnál is érzékenyebben érintheti. Az OECD szerint a kibocsátáscsökkentés mellett az alkalmazkodási intézkedések felgyorsítása is elengedhetetlen. 

Mindez az erdőgazdálkodás számára is egyértelmű üzenetet hordoz. Bár a jelentés nem fogalmaz meg külön erdészeti ajánlásokat, az alkalmazkodóképesség növelése, a tájhasználat fejlesztése és a természeti kockázatok mérséklése olyan célok, amelyekben az erdők szerepe megkerülhetetlen. A fenntartható erdőgazdálkodás egyszerre járulhat hozzá a klímavédelemhez, a vízvisszatartáshoz, a biodiverzitás megőrzéséhez és a vidéki gazdaság erősítéséhez.

A jelentés hangsúlyozza a hazai kis- és középvállalkozások termelékenységének javítását, az innováció ösztönzését és a digitalizáció felgyorsítását is.

Ez az erdőgazdálkodási és fafeldolgozó vállalkozások számára is fontos üzenet: a korszerű technológiák, a precíziós adatgyűjtés, az automatizáció és a magasabb hozzáadott értékű faipari termékek jelenthetik a hosszú távú versenyképesség alapját.

Az OECD szerint a humántőke fejlesztése, a szakképzés és az innováció támogatása szintén kulcsfontosságú. Ez a faiparban és az erdészeti ágazatban is felértékeli a korszerű szakmai tudást, a kutatás-fejlesztést és az egyetemek, kutatóintézetek, valamint a vállalkozások együttműködését.

A tanulmány arra is rámutat, hogy a hosszú távú gazdasági növekedés nem választható el a természeti erőforrások fenntartható használatától. Magyarország számára ezért olyan gazdaságfejlesztési stratégia lehet eredményes, amelyben az erdőgazdálkodás és a hazai fafeldolgozás nem csupán nyersanyag-előállító ágazatként, hanem a klímaalkalmazkodás, a körforgásos gazdaság és a vidéki fejlődés meghatározó szereplőjeként jelenik meg.

Az OECD elemzése így közvetve megerősíti: a jövő versenyképessége nemcsak a pénzügyi reformokon múlik, hanem azon is, hogy Magyarország mennyire tudja fenntarthatóan hasznosítani természeti erőforrásait – köztük az erdőket és a megújuló faanyagot. A jelentés üzenete egyértelmű: a gazdasági ellenálló képesség és a klímaalkalmazkodás egymást erősítő célok, amelyek megvalósításában az erdészeti és faipari ágazatnak is fontos szerepe lehet.

Tóth János, FAGOSZ, FATÁJ