FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken. Beszámolók, riportok, sajtószemle, ...
FELIRATKOZÁS FATÁJ-Online hírlevélre.
Kérem jelezze szakterületét, cégét, annak kapcsolóit.
Hivatkozás:
Ha felhasználja bármely cikket a FATÁJ-ból, hivatkozzon rá annak kapcsolójával is.

innoLignum Sopron 2019

HYAB Kft
FATUDAKOZÓ
HOLZ-FA Faipari Kft
HUNNIA FAGÉP - Jó magyarnak lenni!
FORMANCE Kft
FATÁJ nyitólap
FATÁJ archívum:

FATÁJ-online
médiaajánlat
pdf

FATÁJ RSS
FATÁJ RSS súgó

FAGOSZ, Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség
A FAGOSZ a FATÁJ kiadója.

Dr. Gerencsér Kinga: Fafeldolgozás mobil szalagfűrésszel
(A 2002-ben megjelent kiadvány online változata.)

Keres egy céget, intézményt, iskolát? Kezdje itt:
fatudakozo.hu
woodinfo.hu
woodinfo.eu
Akác
termékek
Magyar-
országról:
hungarobinia.hu
FAIPARI, ERDÉSZETI
apróhirdetések
DÍJMENTESEN

FAIPARI, ERDÉSZETI
szakkönyvek


Husqvarna Magyarország Kft - Erdészeti és kertészeti gépek kereskedelme. HUSQVARNA, JONSERED, PARTNER, GARDENA.

FAGOSZ filmtár a Hazai Erdésznél

Nemzeti kincsünk az erdő - 40 kisfilm

Erdészeti és Faipari Dolgozók Szakszervezete

Magán Erdotulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége

Országos Erdészeti Egyesület

Hobbi Faesztergálás


A pdf-ekhez az Acrobat Reader itt tölthető le:


2009-03-27

Lazítsunk - A famegmunkálás mint házimunka

Részlet a Magyar Néprajz című kiadvány (főszerkesztő Domokos Ottó) III. kötetéből, Kézművesség - Fafeldolgozás - A fafeldolgozás mint házimunka.

A fa használati tárgyakká, eszközökké történő feldolgozása a magyarság legrégibb foglalkozásai közé tartozik. Erre vall szókészletünk számos finnugor eredetű kifejezése: fejsze, forgács, fúr, kéreg, reped, ró, szalu (hornyolóbalta), szeg (ék), szel, szil (szilánk), vág. Népünk a Kárpát-medencébe bizonnyal magával hozta a kéreg- és famegmunkálás sokféle munkamódjának ismeretét, bár erről tárgyi bizonyítékok - a fa- és kéregeszközök pusztulása miatt - nem állnak rendelkezésünkre. A 16. századból fennmaradt összeírások megemlékeznek teknőcsinálókról, sindelyhasogatókról, csobolyókészítőkről, esztergályosokról, hordófalkéselőkről, kapuvésőkről, tál- és tányércsinálókról, ami arról tanúskodik, hogy a jobbágyfalvakban faragáshoz értő emberek éltek, és a faragómesterség igen szakosodott. A vöröskői sindelyhasogatók és teknőcsinálók az uraság erdejében szabadon vághatták a fát, de évente zsindelyt és teknőt tartoztak adni a földesúrnak (1559). Bethlen Gábor lehetővé tette, hogy az udvarhelyszéki Zetelaka, Kis- és Nagyoláhfalu lakói deszkával és zsindellyel róják le adójukat, amiből arra következtethetünk, hogy ezekben a falvakban a fafeldolgozás a 16. században virágzó háziiparrá, a lakosság fő megélhetési forrásává fejlődött.

 

Erdőben gazdag hegyvidéken századunk elejéig - néhol évtizedekkel később is - szinte minden falusi parasztember értett a ház körül és a gazdaságban szükséges faeszközök készítéséhez. Udvarhelyszékről írták 1829-ben: "Az egész székben . majd minden gazda alkalmatos holmi mezei s házi eszközeinek kicsinálására fából; szekere, szánja, boronája, lajtorjája, váluja, ülőpadai, ágyfája s egyebek készítésére" (Haáz 1942: 71). Hasonlóképp jellemzi a szakirodalom az Ormánság, a Bakony, a Börzsöny, a Bükk és a Zempléni-hegység erdőkkel övezett településeinek lakosságát is. Fában szegényebb tájon, az Alföldön is éltek olyan parasztok, akik értettek a famegmunkáláshoz, és a maguk szükségletére több munkaeszközt - például szerszámnyelet, kocsihámfát - kifaragtak. Tevékenységük a paraszti önellátás keretében végzett házi munkának számított. Voltak olyan parasztemberek, akik terményért vagy visszasegítés fejében másoknak is készítettek gazdasági, háztartási eszközöket. Ezeket a barkácsolónak, ezermesternek nevezett faragókat, akiknek a famunka megélhetési forrást is jelentett, parasztspecialistának tekintjük. Némely, erdőben bővelkedő hegyvidéki településen, ahol kevés és sovány talajú volt a termőföld, s ezért a földművelés nem biztosította a lakosság megélhetését, a fafeldolgozás már a 16-17. században kinőtt az önellátó házi munka keretei közül, és más vidékek szükségleteit is ellátó háziiparrá fejlődött. Számos községben a faragó háziipar a lakosság jelentős részének foglalkozásává, következésképp a település arculatának meghatározójává vált: ilyenek {413.} a Bakonyban Bakonybél, Kislőd, Lókút, Baranyában Császta, Szászvár, Hosszúhetény, a Börzsönyben Diósjenő, Kemence, a Bükkben Cserépfalu, Kisgyőr, Varbó, a Zempléni-hegyvidéken Háromhuta, Székelyföldön Telekfalva, Lövéte, Pálfalva, Zetelaka, Siklód, Varság stb. A századfordulón, az akkori országhatárokon belül, a házi faiparral - a vesszőfonást is beleértve - 753 községben 11 958 család foglalkozott (Gaul 1902: 18). Az egykorú statisztika nem tarthatott igényt teljességre, de így is tájékoztat a háziipari keretek között folyó fafeldolgozás jelentős méreteiről. Legtöbben a bognárságot, illetőleg a gazdasági eszközök készítését (3007 család), majd a zsindelyfaragást (2647 család) és a kádárságot (2066 család) űzték. A magyarokon kívül a Felföldön és a Dunántúlon szlovák, Kárpátalján ukrán (rutén), Erdélyben román háziiparosok is dolgoztak.

 

Városainkban már a középkorban differenciálódott a fát földolgozó kézművesség (asztalos-, esztergályos-, kádár-, kerékgyártó-mesterségre), és a 15-16. században az észak- és nyugat-magyarországi városokban, a 18-19. században az alföldi mezővárosokban és kisebb településeken sorra alakultak a mesterembereket tömörítő céhek. A céhbeli kézművesek egyre nagyobb népességet tudtak ellátni különféle faedényekkel, faeszközökkel, s több helyen érdekellentétbe kerültek a képesítés nélküli háziiparosokkal, specialistákkal, akik a piacokon versenytársaik voltak. A céhes faiparosok és a kontárnak tekintett parasztspecialisták, háziiparosok gyakori érdek-összeütközéseire és ezek hátterére másutt térünk ki. A famegmunkáló specialisták sok tekintetben a 20. század első felében is meg tudták tartani szerepüket, mivel szükség volt munkájukra, készítményeikre, és részben olyan famunkákra szakosodtak, amelyekkel a képesített mesterek nem foglalkoztak (pl. favillakészítés, teknővájás).

 

Az erdőt, a határt járó parasztember ismerte környezetét: tudta, melyik fafajta mire alkalmas és figyelte, hol lát épületelemnek, szerszámnak, tárolóedénynek alkalmas fát, amit magának megszerezhet. Szekérlőcsnek például természetes hajlású faágat választott, amiből a lőcsöt kevés faragással kialakíthatta, és az erősebbnek is bizonyult. A kinézett fát alkalmas időben kivágta és otthon, a faragószínben dolgozta fel. A jobbágyokat 1848-ig faizási jog illette meg, amelynek értelmében a földesúr erdejében saját szükségletükre épület- és tűzifát vághattak. Ebből a házilag feldolgozott szerszámfa is kikerült. A jobbágyfelszabadítás után a közbirtokossági és uradalmi erdőkből szerezték be faszükségletüket.

 

Lips szerint a fakéreg a legkönnyebben munkálható faanyag, ebből ered, hogy az emberiség legrégibb tartóedényei, kosarai, enyhelyei kéregből valók (Lips 1962: 124). A magyarság ősi kéregművességére utal a gyermekrigmus néhány sora: "Egyszer volt egy ember, Szakálla volt kender, Nyírfa tarisnyája, Cserefa csizmája." Az Őrségben, Zalában, Baranyában, az északi hegyvidéken és a Székelyföldön készültek fakéregből különféle tároló- és ivóedények.

 

Éghajlati viszonyaink között a nyír-, hárs-, cseresznye-, éger-, fenyő- és fűzfa kérge volt alkalmas edénykészítésre. A sükői székely vadcseresznyefa kérgéből készítette a kászut (kéregtáskát). Májusban, cseresznyevirágzáskor a sima, ág és bog nélküli fakérget lehántotta, otthon vízbe áztatta, hogy kellően puha, hajlékony legyen. Ezután az összehajtott kérget a szélén 2-3 ujjnyira bicskával átlyuggatta és mogyoró- vagy rózsafabotról pattintott hasítvánnyal, ún. kávával összefűzte. A 40-50 cm magas, 20-30 cm átmérőjű kászut cseresznye és más gyümölcsök szedésére, tárolására {414.} használták. Kezdetlegesebb volt az összehajtott fakéregnek hosszú tüskékkel való összetűzése. Előfordult, hogy a kéregtáskára iszalagból fogót erősítettek.

 

Zalában hárs- és gesztenyefa kérgéből 40-50 cm magas, 70-75 cm átmérőjű gabonaés terménytárolók is készültek, amelyeket a saját háncsból sodrott szijáccsal varrtak össze. A frissen összevarrt edénybe hamut töltöttek, hogy felszívja a kéreg nedvességét. Ugyanott és Erdélyben pásztorember készítette nyírfakéreg sótartók, méhbefogó kasok, fűz- és égerfakéregből való ivópoharak is fennmaradtak. A nyírfakéreg sótartók oldalát karcolással díszítették is. A kéregedények elnevezése eléggé változatos: Göcsejben, Alsó-Őrségen kászli, kászó, Székelyföldön kászu, az Ormánságban sarginya, szükő, Zalában turba, a Balaton-vidéken kobak, kaponya, az északi hegyvidéken döbön, kazup ~ kozup, kolomp, medence, a Mezőségen toboz.

 

Rokon népeink közül a cseremiszek a század elején a leírtnál sokrétűbb, fejlettebb kéregművességet őriztek, például a hárs-, nyír- és szilfakéregből varrott kosarakon, edényeken kívül hársfaháncscsíkokból bocskort és papucsot is fontak (Wichmann 1908).

 

Kós Károly úgy véli, hogy a kéregedények után az egy darab fából faragott edények, eszközök alkotják népi eszközvilágunk legrégibb rétegét (Kós 1980: 13-37). Ezeket a faragáshoz értő parasztember úgy formálta, hogy a lehető legkisebb alakítással váljanak használható tárggyá. Csíkszentdomokoson, ahol századunk elején még mindenki elkészítette a családja számára szükséges eszközkészletet, a következő faragott faedényeket és -eszközöket használták: puliszkaliszttartó tekenő, kalácssütő tekenő, dagasztó- vagy sütőtekenő, mosótekenő, merő- vagy szórólapát, merítőkanál, eszteke (hosszú nyelű fakanál), ivókanna, ejteles (régi űrmérték), mozsár, sótartó tál, légej (csobolyó-féle), hurkatöltő, kilinta (sajtkészítő edény), szuszék (fatörzsből vájt gabonatároló). Mindezek juhar-, nyír-, jegenye- vagy fűzfából készültek. A csíki faedényfaragó szalut (faragófejsze), egyenes és görbített kézvonót, különböző méretű teknőpucoló gyalukat, görbe élű kanálpucoló késeket és egy pár fúrót használt.

 

Göcsejben a famozsár, a lükü egyetlen körte-, cseresznye- vagy tölgyfatörzsből, kezdetleges módon készült. A jól kiszáradt fatörzsön először megjelölték a mélyedés kerületét, és rövid, majd hosszabb vésővel kezdték a vájást. Amikor vésővel már nem tudtak dolgozni, égetéssel folytatták az üreg mélyítését. A kivájt üregbe 2-3 marék cserfakérget szórtak, rá parazsat tettek, és a lüküt a földre fektetve időnként forgatták, hogy minden oldalon egyenletesen égjen ki. Miután a tűz kialudt, a kiégett fát vizes ronggyal hűtötték és az elszenesedett farészeket kikotorták. Ezt addig csinálták, amíg a mozsár ürege a kívánt szélességet és mélységet el nem érte. A 19. század közepe előtt a famozsarat erdőben gyűjtött taplóval égették ki. Nagyobb, 120-130 cm magas mozsarak égetéséhez áttüzesített vasgolyókat is használtak. A lükü égetése nehéz, hosszadalmas munka volt, rendszerint télen végezték, s néha három hónapig is eltartott (Gönczi 1914: 629-630).

 

Ugyancsak Göcsejben a 19. század végén házilag készítettek csöbröt, vödröt, sajtárt, tejesszökrönt, zsírosvéndüt (bödönt), egyes faragók boroshordót, puttonyt, szánkót, köpülőt, kendertörőt, tilót, gyermekállót, bölcsőt, szövőszéket, jászolt, vályút, kovásztartó fát, sótartót, faekét, malomalkatrészeket is.

 

A lombos erdők övezetében a parasztemberek - a kereket kivéve - maguk elkészítették a szekér alkatrészeit, de volt olyan hegyvidéki település, például a székelyföldi Atyha, ahol a századforduló tájáig a kerék is házi famegmunkálással készült (P. Madar 1973: 86-90). A kerékagy fúrása, a keréktalp készítése és a küllőzés szakértelmet és jó szerszámokat igényelt, ezért ezeket a munkákat másutt már korábban specialistákra vagy képesített mesterekre bízták. Az 1900-as évektől a kerékkészítés az {415.} elzárt fekvésű hegyvidéki településeken is egyre inkább kézműves specialisták vagy mesteremberek munkája lett.

 

A maga munkaeszközeit kifaragó parasztember gondosságára példa, mire ügyeltek az atyhai székelyek a szekérnek való fa kiválasztásakor: északi fekvésű helyről választották, mivel ott a fa az állandó egyirányú szél következtében ellenállóbbá vált, télen (decemberben vagy januárban) vágták ki és holdtölte idején, mert - úgy tartották - akkor nem eszi meg a szú, és tartósabb lesz; kerékagynak, tengelynek, keréktalpnak, küllőnek a fatörzs földhöz közeli végét használták fel, és minden alkatrészhez a legjobbnak tartott fafajtát választották. Az egyik kiválasztási szemponttal egybehangzó a perőcsényi (Nógrád m.) faragók véleménye: "Csak télen vágott fábú' lehet dolgozni, mer' az alszik, elállt a leve, nem fog szuvasodni." A sok nemzedék tapasztalatán alapuló, gondos nyersanyagválasztást a korszerű szakipari anyagismeret jórészt igazolja.

 

A házi szerszámkészítés legfontosabb eszköze a faragószék, amelynek táji elnevezése igen változatos: vonószék (Bakony), bakszék (Ormánság), szijószék, szijópad (Dunántúl), jancsi, jancsibak, fajankó (Alföld), kézvonószék (Kalotaszeg), kézvonópad, késelőpad (Udvarhelyszék). A megfaragni való fát a faragószék feje szorítja le a mozgatható lábító vagy papucs segítségével. Az így rögzített fadarabot a faragószéken lovagló ülésben ülő parasztember vonókéssel (kézvonó, szijókés) munkálja meg. A parasztfaragók ezenkívül faragóbaltát vagy toport, fejszét (a székelyeknél szalu), vésőket és fúrókat használtak. Kalotaszegen az alkalmazás célja szerint megkülönböztettek csaperesztő, légyszegeresztő és gereblyeszegeresztő fúrút.

 

A faragás, mint házi munka, leginkább a téli hónapokban folyt, amikor a fészerben vagy szín alatt a parasztemberek megjavították, kiegészítették eltört vagy megrongálódott szerszámaikat, és újakat készítettek. A Zempléni-hegyvidék lakói a kutatók szerint fa eszközanyaguk 80%-át maguk állították elő. Többen foglalkoztak erdei fakitermeléssel és tűzifaeladással, mint faragással, de a saját szükségletre történő szerszámkészítés igen jelentős volt. Egy Duna-Tisza közi községben, Kecelen a ház körül szükséges fafaragást minden tizedik parasztember elvégezte. Akadt, aki a kocsi- és eszközjavításokon kívül eperfából új széket, díszes tükörrámát is készített ráérő idejében. "Ha kidobtam egy gyümölcsfát, eltettem. Hátha jó lesz valamit faragni" - mondta egyikük.

 

Nehéz a fafaragó házi munka szerepét, más szóval a házi famegmunkáláson alapuló önellátás mértékét a magyar parasztság vagy akár egy kistáj tárgyi ellátottságában megállapítani, mivel ehhez hiányoznak az előmunkálatok. A kutatás csak néhány tájra vonatkozóan - például Bakony, Szilágyság - tárt föl erről adatokat. Annyi bizonyos, hogy az önellátást szolgáló faragó házi munka szerepe függött a növényföldrajzi viszonyoktól, és koronként változott. Utóbbira lássunk egy példát. Tövisháton (Szilágyság) számos faluban az 1950-es években is az a szokás járta, hogy az udvarló legények hímes guzsalyt, mángorlót, sulykot, kapatisztítót vagy más használati eszközt készítettek és ajándékoztak szeretőjüknek. A szerelmi ajándékot régen a legények faragták, a fiú "ha igazán szereti (a lányt), kivirágozza, hogy dicsekedhessen a másik, mit tud az ő szeretője". Több évtizede, az első világháború utáni évektől azonban a faragott ajándéktárgyakat specialisták készítik viszontszolgálatért vagy pénzért az ügyetlenebb és a vagyonosabb legények részére (Kós 1974b: 105-114).

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

 

 

DomoTrend Kft - Lakberendezés Európa neves design-muhelyeibol.

A Microsonic Hunter-1™ kifejezetten olyan eszköz, mely az impulzusszeru zajbehatás káros következményeitol (dörej-ártalom) óvja meg viselojét, míg csendes környezetben a kello hallást biztosítja.

AKE - A perfekt megoldás

Dunaker Kft - Alapítva 1986

105 hazai furészüzem gazdasági teljesítménye - 2010. - Megvizsgáltunk 105 hazai furészüzemet muködteto vállalkozást (60 kemény-lombos, 44 lágy-lombos, 1 fenyo-feldolgozó) a 2010-es évi teljesítményei alapján.

Fagazdasági felszámolás számláló - 2012.május - Összegyujtöttük a fagazdaság szakterületein muködo (muködött) Magyarországon bejegyzett cégeket, amelyeknél a 2012-es évben indult el a felszámolási, ill. végelszámolási eljárás.

Grube Kft

Zalaerdő Zrt - Erdészek az erdoért

Forestinvest.hu

Erdészeti gépek, eszközök, muszerek, kiegészítok kereskedelme.

ERFARET Tudásközpont

Magyar Belsőépítészet

FATUDAKOZÓ - az online faipari cégtár

KARDEX Kft - Erdészeti-faipari termelés, kereskedelem. Furészáru termelés: elsosorban bükk és tölgy. Belföldi, nemzetközi szállítás. Export-import tevékenység.

LEITZ Hungária Szerszám Kft




 A FATÁJ lapot kiadja a FAGOSZ
Minden jog fenntartva. All rights reserved.