Gaul Károly a magyar faipari szakoktatás úttörője

A budapesti magyar királyi Állami Középipar-tanoda Faipari szakosztálya 1883-ban kezdte meg működését. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter a Faipari szakosztály megszervezésével Gaul Károlyt bízta meg, aki az 1880-as években még igen kezdetleges faipari szakképzést igyekezett magasabb szintre emelni. Számos szakkönyvet, tankönyvet, szakcikket írt bemutatót szervezett. Ő volt az önálló és a magyar igényekhez szabott ipari oktatás és továbbképzés megteremtője. A továbbképzések az ipari és technológiai ismereteken túlmenően könyveléssel és kalkuláció készítésével is foglalkoztak.

Gaul Károlyt szakmai életútja, a faipari szakoktatásban és továbbképzésben elért eredményei teszik érdemessé bemutatásra.

Ezzel a bevezetővel jelent meg a FATE Faipari Tudományos Egyesület kiadásában Gaul Károly a magyar faipari szakoktatás úttörőjének életét és munkásságát bemutató füzet. A mű szerzője dr. Tóth Sándor László. A kiadványt támogatták Gaul Károly unokái Gaul Emil és Gaul Géza.

Az alábbi rövid kivonata a 27 oldalas füzetnek.

1854-ben a Torontál megyei kisközségben, Grabáczon (később Garabos) született Édesapja szabó kisiparos volt. Az elemi és a középiskola után 1875-től a budapesti kir. József Műegyetem gépészmérnöki szakosztályán tanult, majd 1880-ban szerzett gépészmérnöki oklevelet.

1876-ban még műegyetemi hallgatóként meghívták az akkor földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztériumban működő vámügyi szolgálathoz napidíjasként, amit az Ausztriával történt gazdasági kiegyezések tettek aktuálissá. Gaul Károlynak ugyanis áttekintése volt nemcsak a hazai, hanem más országok iparáról és rendelkezett a szükséges nyelvismerettel.

Számos országban tett tanulmányutat, melyekről visszatérve 1883-ban Trefort miniszter kinevezte a budapesti m. kir. Közép Ipar Tanoda tanárának és megbízta a Faipari szakosztály megszervezésével és vezetésével. Abban az időben ugyanis, tekintettel az ország nagykiterjedésű erdőségeiben rejlett nyersanyagbőségre, a faipart tekintették a leginkább fejlődőképes és legtöbbet ígérő iparágnak.

A minisztérium mind gyakrabban igényelte szakvéleményét a faipari fejlesztéseknél, a gépek kiválasztásánál, gyárak telepek terveinek elkészítésénél, kivitelezésének ellenőrzésében.

1903-ban Németországban, Svájcban és Ausztriában tanulmányozta az iparoktatás hatását a háziiparra és a kisipar fejlődésére. A Pallas és Révai lexikon faipari részét ő írta. Nyolc éven át szerkesztette a "Mintalapok" faipari köteteit.

Önálló munkája "A faipar köréből", valamint az Országos Erdészeti Egyesület által 1902-ben Deák Ferenc díjjal kitüntetett  "Magyarország házi faipara" c. kiadvány. Elkészítette, ill. szerkesztette a "Technológiai falitáblák ipariskolák számára" c. munkáit. Megírta a bútor- és kocsi-iparra vonatkozó fejezetett a "Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor és az 1896. évi kiállítás eredménye" c. könyvben. Az 1898. évi gyáripari statisztika faipar csoportjánál vezette a felvételi munkákat és megírta a faiparra vonatkozó anyagot. Tollából jelent meg az Iparművészet könyvében a bútorokra vonatkozó rész. Szakmai kiadványokban rendszeresen publikált. Kézzel írott, házilagosan sokszorosított tankönyvei ritka értéket képviselnek.

Az 1883-ban létrehozott Technológiai Iparmúzeum munkájában részt vett. A József Műegyetem Gaul Károlyt 1892-ben faipari technológiából magántanárrá habilitálták, ahol hetvenéves koráig tartott előadásokat, a közgazdasági karon meghívott előadó volt. Tanári működésének elismeréseképpen 1906-ban felsőipariskolai igazgatói címet, 1907-ben pedig rendkívüli egyetemi tanári címet kapott.

1907-ben Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter kinevezte a m. kir. Technológiai Iparmúzeum igazgatójává. 

Gaul Károly társadalmi téren is kiemelkedő munkát végzett. Választmányi, elnökségi, igazgatósági tagja több egyesületnek, így az Országos Erdészeti Egyesületnek, az Országos Iparegyesületnek, az Országos Magyar Iparművészeti Társulatnak, az Országos Gépész Egyesületnek, a Magyar Mérnök és Építész Egyletnek, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Tanszermúzeumnak, a Képzőművészeti Tanácsnak, ahol a Bútor szakosztályban működött.

A kereskedelmi miniszter saját kérésére, 1922-ben nyugállományba helyezte, egyúttal megbízta a fővárosi ipari továbbképző tanfolyamok ügyeinek további ellátásával. Nyugalomba vonulásakor megkapta a helyettes államtitkári címet.

1932-ban, 78 éves korában hunyt el. A hivatalos szervek, munkatársak, a tanítványok és a barátok kísérték utolsó útjára, a Kerepesi temetőbe, és a főváros által adományozott díszsírhelyre temették. Koporsójánál tanártársa dr. Szinnyei Ferenc az MTA levelező tagja méltatta érdemeit: "Gaul Károly neve fogalom volt. rendkívüli képzettségével valamint emberfeletti munkaképességével olyan pályát futott be, mint kortársai közül kevesen"

Az újpesti egykori ipariskola, majd Faipar Technikum, ma Faipari Szakközépiskola névadójának keresésekor már felvetődött Gaul Károly neve (az iskola ma Kozma Lajos nevét viseli). Méltó lenne Gaul Károly életművéhez, ha a hazai szakoktatásban szerepet játszó intézménynek lenne névadója.

A teljes emlékfüzet pedig itt érhető el.

A FATE emlékfüzetekből elsőként a Gaul Károlyról szóló jelent meg. A "Bódogh István a hazai állami bútoripar megszervezője" című füzet is rövidesen napvilágot lát.

MM