---

A Debreceni Erdészet és a hajdúsági állami erdőgazdálkodás története

Nem mindennapi könyvet tarthat kezében az olvasó. Ilyen részletes, alapos és szép kivitelű munkával ritkán találkozik az érdeklődő.

Puskás Pál 2007-ben az illetékes erdőgazdaság kiadói ígéretével kezdte el a Debreceni Erdészet történetének megírását. Azonban a gondolat már előbb megfogalmazódott és az anyaggyűjtés is már régóta folytatódott. (Megjegyezzük, hogy három év alatt nem lehet ilyen hatalmas könyvet elkészíteni).

Puskás Pál (35 éve) és szerzőtársai hosszú időn keresztül belülről látták a szakmát, sőt alakítói voltak a tárgyalt erdészetek történetének, munkálatainak. Ezért szinte személyes jellegűek egyes fejezetek. Sőt, a könyv elég nagy terjedelemben, közel 100 kolléga egyéni visszaemlékezését tartalmazza. Erdőmérnökök, erdészek mondják el életútjukat, munkásságukat.

A könyv tekintélyes vastagságú, 616 oldalt olvashatunk, alapos megismerésére hetek, hónapok kellenek. Kiválóan alkalmas téli esték hasznos eltöltésére.

Hallatlan nagy mennyiségű, 516 jó minőségű fotót találunk a könyvben, mely egyúttal meghatározza a mű hangulatát. A képeken Debrecen környéki elragadó parkerdei tájakat, csendéleteket láthatunk. Legnagyobb számban a dokumentumfotókat nézhetjük a könyv lapjain. Elgondolkoztató, hogy hogyan tudták összegyűjteni a különböző korok, szakágak régi képeit. Mindezek a tárgyalt kor, az erdészet és az erdőgazdálkodás leghitelesebb dokumentumai.

A cím- és hátsó lapon a Debreceni Erdészetet épületét és a legnagyobb parkerdei beruházását láthatjuk. A belső borítólapokon és a többi oldalakon is több helyen a gyönyörű, szép rajzolatú régi térképekből válogatott a szerző.

Külön figyelemre méltó, hogy a könyvet, nagy áldozatot vállalva, Puskás Pál családi vállalkozása a debreceni Nagyerdő Kft. adta ki, amely ma is végzi az erdészeti munkálatokat a Nagyerdőben.

Ezek után nézzük a könyv tartalmi részét, mely igen sokrétű, és sokoldalú tényadatokban, dokumentumokban bővelkedik. Ennek csak vázlatos bemutatására vállalkozhatunk, kiragadva néhány érdekességet.

Szerkezetileg négy fő részre tagozódik a könyv, megjegyezve, hogy valamennyi önállóan is megjelenhetett volna.

Az első rész a legnagyobb terjedelmű, hiszen több erdészetet és erdőgazdaságot mutat be Puskás Pál igen nagy időtartományban. A XVIII-XIX század időszakát a szerző az országos hírű erdészettörténész Penyigei Dénes és még több szerző munkája alapján állította össze.

A szerző az 1945 utáni időszak Hajdúságban történt elképesztően sok és szinte követhetetlen átszervezéseit alapos részletességgel tárja elénk. A táblázatok sorozatából megtudjuk, hogy milyen erdőgazdaság, erdőgondnokság, üzemegység, fafeldolgozó üzem volt és azt is, hogy ki hol dolgozott, milyen beosztásban és meddig? Csemegézhetünk a munkakörökben: igazgató, főmérnök, erdőhivatal vezető, erdőgondnok, erdészetvezető, műszaki altiszt, revizor, erdőkerülő, kerületvezető és beosztott erdész, könyvelő, pénztáros, bérszámfejtő, iktató, gondnok, beszerző, kovácsmester és meglepő is akad: üzemorvos, mezőgazdász, kertész, lovász.

Kiegészítésként megemlíthetjük, hogy 1919 előtt is volt erdőfelügyelőség Debrecenben és az erdőigazgatóság nem végzett erdőkezelést, hanem az erdőhivatalok és az erdőgondnokságok. A legnagyobb részletességgel a Debreceni Erdészet történetét ismerhetjük meg. Ezen belül külön érdekes az országos hírű Nagyerdő bemutatása és a Parkerdészet tevékenysége.

A többi egységet csak felsoroljuk, jelezve fontosságukat, megjegyezve, hogy a szerző ezeket is részletesen tárgyalja: Bocskaikerti Erdőhivatal, Nagycserei Erdészet, Bánki Erdészet, Debreceni Fatelep, asztalos üzem Berettyóújfalui Erdészet, nagyüzemi csemetekertek, Püspökladányi Erdészet-erdészeti kísérletek.

A Műszaki Erdészet változását 1945-től nyomon követhetjük 1994-ig a megszűnésig. Ez a folyamat országosan is lezajlott.  A speciális erdészeti gépüzem és építés megszűnt. A sok tapasztalt szakember szétszéledt és elveszett a szakmának. Ma már teljesen ismeretlen típusú gépkocsikkal szállítottak egykor: GMC, Rába, Ford, MÁVAG.

Meglepetésként olvashatjuk a szakmai és civil szervezeteket, versenyeket és rendezvényeket, melyeket bőséges fotóanyaggal illusztrált.

A fejezet végén felvázolja a Hajdúsági Erdőgazdaság Nemzeti Vállalat azon erdészeteit, melyeket eddig nem ismertetett és kevésbé kötődtek Debrecenhez: Abádszalók, Bagamér, Guth, Hajdúhadház, Örvényszög, Szeghalom, Szolnok, Téglás, Haláp, Tiszacseg, Tiszadob, Tiszafüred.

Megemlékezik az Állami Erdőrendezőség és az erdőfelügyelet szervezeti változásairól és személyzetéről is.

A második részben Földi Lajos az erdőművelést mutatja be a Debreceni Erdészetnél. Először a területváltozásokat, majd a maggyűjtést, csemetetermelést, erdőfelújítást, károsításokat, végül a fafajpolitikát tárgyalja.

A végén a Nagyerdő faállományát, annak változását láthatjuk 1954-től 2010-ig az üzemtervek alapján, összehasonlító térképekkel illusztrálva.

A sok táblázatot átnézve egyértelmű a tölgy területének növekedése és az akác jelentős csökkenése. Külön megemlékezik az üzemtervet készítő kollégákról is.

A Vass Tamás által írt, harmadik, erdőhasználat fejezetben nyomon követhetjük azt, hogy hogyan jutott el a még kezdeti kézi munkavégzés a teljes gépesítés fokára. Néprajzi részletességgel írja le a fahasználat-fakitermelés, múltját, szerszámait, módszereit, a közelítési eszközöket, a technológiáját. A szállítás és értékesítés után a fatelepeket és fűrészüzemet veszi számba. Aprólékos pontossággal felsorolja a fahasználatban dolgozó összes kolléga nevét. 1966-tól láthatjuk az évenkénti fakitermelést, különböző bontásban.

Külön érdekesség, talán mosolyogni való, hogy a fakitermelő brigádok fotóin az emberek mellett egyenlő tagként ott vannak a lovak is.
Külön elismerés illeti Vass Tamás erdőmérnököt, mert több mint 20 éve farag s megkapta a népi iparművész elismerést is és számos alkotása látható a parkerdőben.

A negyedik részben Erdős Lajos a legfiatalabb szakágazatot, a Debreceni Erdészet közjóléti tevékenységét mutatja be. Az 1960-as években indult páratlan fejlesztő munka eredményeképpen Debrecenben és környékén Magyarország második legnagyobb közjóléti erdőterülete létesült. (Budapest és környéke az első). A Nagyerdőn, Pallagi úton, Erdős pusztán, Nagycserei, Fancsikai, Bánki és a Vekerin megvalósított fejlesztések során egy igen összetett, sokoldalú, színes parkerdő, pihenő erdő mozaik alakult ki. Külön ki kell emelni a kisebb nagyobb tavakat, a Bánki Arborétumot és a tájházat. A természetvédelmi és történelmi emlékhelyek, valamint a környezeti nevelés az élő kapcsolatot jelenti a lakossággal.

Valamennyi fejezet végén irodalomjegyzéket és forrásmegjelölést találunk. Dicséretes a nyomdatechnika, szép a tipográfia, finom a papír minősége.

A könyv igazi érdeme, hogy az erdészetek és a hozzájuk tartozó üzemek valamennyi dolgozóját számba veszi. A sikeres erdőgazdálkodás az összes dolgozó közös munkájának eredménye. Erről a rendszerváltozás után teljesen megfeledkeztek.

Erdőmérnökök, erdészek és az erdészet valamennyi dolgozója bizonyára örömmel veszi kezébe a könyvet, hiszen saját életüket, munkáságukat is olvashatják. Az adatbázisokat felhasználhatják a korszak kutatói és mintául, módszerként szolgál, a többi hasonló erdészet történetének megírásához. A szakmáját szerető erdészt, a kor hangulatát látjuk, és a hétköznapi élet elevenedik meg a sorokat olvasva.

A könyv méltóan mutatja be a Debreceni Erdészetet és a Hajdúsági erdőgazdálkodást.

A könyv megvásárolható Puskás Páltól és a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészeténél.

Forrás: ForestPress