II. Országos Akác Nap, Faipari Konferencia volt Túrkevén - 3. rész

Ez a II. Országos Akác Nap, Faipari Konferencia volt Túrkevén -2. rész cikk (2015-05-29) cikk folytatása. Ebben

dr. Jung László, a FAGOSZ elnöke,

Kárpáti Béla, az EESZT ügyvezető elnöke és

Támba Miklós, a Napkori Erdőgazdák Zrt. elnöke

előadása olvasható.

A konferencián Támba Miklós volt az utolsó előadó a faipari blokk végén, de e cikksorozatban előrébb vettük eladását, hisz logikailag inkább a két másik erdészeti előadáshoz illeszkedik. Mivel a faiparosok után szólt, azért van előadásában esetenként utalás az előtte elhangzott előadásra.

Dr. Jung László, a FAGOSZ, a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség elnöke.

Az előadás vetített anyaga.

Mivel lehetne bevezetni az előadást, ilyen teljesen szakma specifikus előadást? Kunvidéken is biztos mondják: nincs az a rakott szénásszekér vagy szalmásszekér, amelyikre még egy villával fel ne lehetne dobni. A fafeldolgozásnál nem azt lehet mondani, hogy rá lehetne rakni egy villával, hanem, hogy meg kellene rakni azt a szekeret. Erre építeném fel a gondolatsort.

Mindenképpen szükségét éreztem, hogy magáról a FAGOSZ-ról is szóljak. Az elmúlt időben ez a fagazdasági szót az elődök nagyon jól kitalálták, hiszen beszélünk erdőgazdálkodásról, fafeldolgozásról, s a fagazdasági szóban e kettőt ötvözzük. A kettő egymástól elválaszthatatlan egységként dolgozik, egymás lüktetését kell érezze, majdhogynem determinálja egyik a másikat. Az erdőgazdálkodás ökológiai törvények alapján dolgozik, de annak azt követően vannak ökonómiai következményei is.

Nagyon szerencsés a két minisztérium táblájának, logójának elhelyezése. Ez nem titok, erről beszélnünk kell, tudnunk kell, Miklós barátom, a főtitkárunk derítette ki, hogy a feldolgozó ipar hová tartozik. Állami cégeknél is jelentős fafeldolgozó bázisok vannak. Helyettes államtitkár előadásából is látni lehetett, hogy az állami erdőgazdaságoknál milyen volumenű fafeldolgozás van. Továbbá itt vannak magán feldolgozók is, melyek valahová tartoznak. A kutató munka eredménye lett, hogy a fafeldolgozás a Nemzetgazdasági Minisztérium kompetenciája. Az elválaszthatatlan rész, az alapanyag pedig a Földművelésügyi Minisztérium fennhatósága.

Nem olyan rég volt a tisztújítás, ahol voltunk olyan bátrak azt mondani, hogy a FAGOSZ kapcsolatteremtési helyzetbe is került. Érezzük, hogy a fafeldolgozás - nem akarom azt a szót használni, hogy bajban van - fejlesztési lehetőségben van, s ha fejlesztési lehetőségek vannak, akkor az is, hogy egy villával még rá lehet dobni.

Pár képet készítettem, hogy mi a FAGOSZ tevékenysége. A 80 tagunk között fontos, hogy milyen meghatározó, hány embert foglalkoztató cégek vannak. A 22 erdészeti részvénytársaság egyenként mintegy 1000-2000 főt foglalkoztat. A faipari és többi tagjaink esetén is nagyon fontos, hogy vidékről beszélünk. Mindegy, hogy város, kistelepülés, vidékről beszélünk. A vidék megtartó képessége, a vidéken megtermelhető alapanyag, a vidéki munkaerő alkalmazása.

Tevékenységünk olyan PR munkát is jelent, ami a fa feldolgozás fontosságára, a további lehetőségekre hívjuk fel a figyelmet. Elhangzott az együttműködés. Az OEE-vel és a MEGOSZ-szal együttműködés piktogramját rajzoltam fel. Olyan együttműködési megállapodásunk van, hogy bármi hatás ér bennünket, amire válaszolnunk kell, egymás nélkül nem lépünk. Ha nincs közös találkozási pont, könnyen elbeszélhetnénk egymás mellett. Például: Erdőtörvény. mai napig is azt mondjuk, hogy az erdőtörvényt nem megnyitni, hanem újat kellene csinálni. Problémáink vannak vele.

A képen az Egererdő Zrt Szalajka völgyben lévő Szabadtéri Erdészeti Múzeumából egy vízhajtásos gatter. A mérnökszemlélet, elég komoly rivalizálás folyik hál istennek a soproni fások, meg az erdészek között, mindenképpen mérnöki tevékenységről van szó. Szándékosan azért tettem be a fúrás, faragás, gyalulás képeit, hogy bizony a mérnöki tevékenység során a termék előállításánál nagyon komoly szempontokat kell figyelembe venni.

Az erdőgazdálkodás és a nyersanyag bázis oldaláról villantanék fel egy-két tényezőt gondolatébresztésül. Az erdőtörvény határozza meg az erdőgazdálkodás kereteit. A hazai az Európában az egyik legrégebbi gyökerekkel bíró és a legmagasabb szintű erdőnyilvántartás és erdőtervezés és ezáltal az erdőben gazdálkodás determinációja van jelen. Erdőrendezés, erdőtervezés. A magyar erdők üzemtervezettek: minden 10 évben az erdőket előre megtervezik, felmérik és megtervezik. A gazdálkodótól független költségvetési szervezet határozza meg, hogy az elkövetkező 10 esztendőben mit kell és mit lehet csinálni. Ez a mechanizmus kizárólag ökológiai alapon hozza meg a döntést. Az a kék oszlopokkal jelzett számsor, hogy a magyar erdőkből mennyi fa termelhető ki, ezt határozza meg a tőlünk független szervezet. Egyenként, erdőrészletenként mérik fel a favagyont, a termőhelyi viszonyokat és határozzák meg az erdőgazdálkodási jövőt. A NÉBIH Erdészeti Igazgatóság adatait láthatjuk. Látjuk tehát a lehetőséget kékkel és narancssárgával tényleges kitermelést.

Az erdőtelepítés később majd növeli ezt a lehetőséget, de annak növekedése majd csak nagy sokára lesz kitermelhető. A most rendelkezésre álló kitermelési lehetőségek majdnem egyharmadát nem termeljük ki! Az Egererdő esetében részletesen kielemeztük, hogy miért nem termeljük ki a lehetségest. Erről tudnék beszélni, csak az nem országos szám. Ez nagyon nagy kérdés, hiszen ez nemzeti vagyon. Az erdőtervező azokat a prioritásokat, feltételeket, az összes érvényes előírást (természetvédelmi, vadgazdálkodási, erdészeti) figyelembe vette a kitermelhető mennyiség megállapításánál.

Tehát évente 2,7 millió bruttó m3, amit lehetne, de nem termelünk ki. Ezen belül a véghasználat adja a méretesebb választékokat és a teljes fakitermelés döntő többségét, ebben 2,3 millió bruttó m3 az évenkénti akkumuláció, amit nem termelünk ki.

Igen aktuális a kocsánytalan tölgy helyzete. A kitermelhető adatsorban (kék) nincs összecsuklás, sőt enyhe növekedést mutat. Mindig az előző üzemtervezés által felvett adatokat kénytelen behalmoztatni az erdőrendező, az olló egyre jobban nyílik. Mindig több lesz az akkumuláció. Itt 27% ennek hányada, illetve közel 0,4 millió bruttó m3 a mennyisége.

Ez az ábra azt mutatja meg, hogy élő 100 m3-ből (összes fafajra) a nagy átlagot illetően mi jön ki. A termelési apadék, majd az iparifa-tűzifa, s a további feldolgozás arányai láthatóak. A fehér mezőben lévő adatok a régebbi, az alatta, fölötte szereplő számok pedig a mai arányokat mutatják. Az iparifa hányad tehát 39%-ra ment vissza a korábbi 45-48%-ról. Egyik ok, hogy a bányászat lényegében megszűnt Magyarországon. A papírfa-rostfa, egyéb iparifa mellett már ki sem írtam, hogy bányafa, hiszen az már a számítási hibán belül van. Annak mérete feldolgozóipar számára nem alkalmas, így tűzifa lesz belőle. Az elmúlt időszakban jelentős eltorzulás van a választékmegoszlásban.

Ha az annak idején az egyetemen oktatott és tanult hossztolási és választékolási rendszert működtetnénk, akkor körülbelül 330 ezer m3-nyi rönk többlet jelenne meg. Nyilván nem mindegy, hogy ez milyen fafajban jelenik meg. E séma működését nem az erdész, nem a faiparos, hanem a vevő határozza meg. Ha azt mondja a vevő, hogy neki nem kell a bükk fűrészáru, akkor nem is dimenzió, választékolás, hossztolás mértéke a bükk kérdése, hanem a bükk landol vissza jobb esetben a papírfánál és a rostfánál, rosszabb esetben sajnos a tűzifánál. Ugye hallottunk már olyat, hogy az erdészek elégetik a rönköt. Na, ez azért van. Mit csináljon vele a faiparos, mit csináljon vele az erdész? Valahová el kell adnia. Mondhatnánk, hogy akkor ne termelje ki. Igen ám, de van az a rész, ami abból szükségeltetik.

Még mindig a választékoláshoz. Ezt a képet azért szoktam bemutatni, hogy így könnyű ugye tölgyből késrönköt választékolni. Minden évben csináljuk az erdészeinknek az erdészversenyt, ott készült a felvétel. Az egyik versenyszám a választékolás. Ez már ökonómia. Kedves erdész kolléga! Ott van előtte a fa. A fejében van a sablon és tudja a piaci utasításokat. Meg ilyen fa is van: gibe-guba. ha m-est kivesz, az dimenzióban jó, de nem éri el azt a hosszt, ami a feldolgozási minimális hossz. Ehhez tartozik egy táblázat. Nehéz volt megtalálni. Bal oldalon látható, hogy a fűrészrönknek mik a kritériumai. Megadja a hosszakat, az alaki hibákat, síkgörbeség, göcsösség, csavarodott növés, kettősbél, kéreg benövés, korhadás, rovarrágás. Vettem a régi, hosszú időn át élt magyar szabványt - ez ott volt minden erdészetnél, s most egyet sem találtam az erdőgazdaságnál -, de az élet átalakult, s már nincs használatban. A jobb oldalon pedig az egyetem szokvány táblázata látható. Barnással jelöltem, ami rontotta a rönk pozícióját. A kék a semleges, a zöld ahol "javult", lazított a szabvány. A táblázat tetején látható a hossz és az átmérő. Nagyon hosszú ideig, még a '90-es évek derekán is 2 m-nek ismertük a rönk hosszát. Ma ez a szokvány 240 cm-ről beszél. A korábbi ábrán látható volt, hogy csökken a rönk aránya. Hasonlóan az átmérőnél: valamikor 18 cm-től elfogadott volt, ma csak 24-től. Persze a műszaki szakemberek erre kapásból mondják, hogy annak milyen hatása van a kihozatalra. Szembe kell nézzünk a tényekkel, mikor arról beszélünk, hogy kevesebb az alapanyag. Az ággöcsöknél a III. osztályú rönknél annak idején nem volt göcs méret és sűrűség kritérium, csak az volt a feltétel, hogy egészséges legyen. Mára ennél szigorúbb a szokvány. Tehát ha valaki lát egy 30 cm átmérőjű, 2,4 m hosszú tölgy rönk, de van egy 20 cm-es göcs valamelyik oldalán, azt nem fogja átvenni az átvevő a szokvány miatt. Tehát megint megy vissza a választékskálán és esetleg landol a farostfában, az erőműben, aprítékban.

A másik fontosabb és inkább teoretikusabb és a mai összejövetelünknek talán ez is egyik alapgondolata, hogy mi a FAGOSZ-nál célokat határoztunk meg, amikhez most hozzáteszem, hogy a vállalkozások és az alapanyag-termelők kapcsolatának kiépítése, folyamatos karbantartása és a hasonló megállapodási rendszerünk, mint amit most a bútorosokkal kötöttünk, hogy kommunikáljunk egymással. Ma fel tudok sorolni legalább 5-6 olyan meghatározó vállalkozást, amely úgy fogott bele a fejlesztésébe, hogy egyetlen-egy erdész emberrel nem ült le tárgyalni, hogy van-e alapanyag, mennyiért és biztosan meg fogja-e kapni. Itt nem 100 m3-es, hanem akár 100 ezer m3-es nagyságrendekről beszélek.

Tudomásul kell venni, hogy minden ipar, ami elindul, az előbb-utóbb stabilitást akar. Láttuk a tűzifa adatot. Mi egyébként a tűzifába beletesszük a fafeldolgozásnál keletkezett akár darabos, akár fűrészpor alapanyagot is. Arra most már iparág, energetikai politika épül rá. Ha nem tudjuk növelni a fakitermelésünket, akkor az energetikai szektor joggal követeli a számára szükséges mennyiséget. Nehogy a kocsi megelőzze a lovat, mert ez oda vezethet. Felépülnek óvodák, iskolák, nem a nagy erőművekről beszélek. Az egy szükséges, ma már mindenki azt mondja: rossz lépés volt, de szükséges lépés volt. Ha most elkezdjük az óvodákat, kórházakat, közintézményeket megbíztatni, ezeket rászoktatjuk a megújuló energiaforrás hasznosítására, akkor hosszútávon kell nekik biztosítani a fát.

Lehet, hogy holnapután megjelenik valaki, hogy mégis csak átveszem az átmérő 20 cm-es göcsöst, azt fogjuk mondani: nagyon örülünk neki, csakhogy a szerződések megköttettek.

Azért mondtam a kunvidéken is megálló mondást, hogy nincs az a szekér, amire ne lehetne még egy villával rátenni. A designereknek fel kell hívni a figyelmét, hogy létezik a világos színű bükk. Ma szerintem a bükk van a legmegalázottabb helyzetben. Megint visszacsatlakozom a hossztolásra. A régi hossztolás az egészséges álgesztet nem korlátozta méretben. 100%-ban álgesztes lehetett régen a bükk rönk. Most próbáljon valaki eladni álgesztes bükköt. Szóba nem állnak vele. Erre vigyázzunk, mert arra valaki egyszer majd rá fog izgulni, vagy iparágat alapít rá, amiről mi lemaradunk.

Azzal zárom, hogy ez az együttműködés ilyenné fog válni, hogy az erdőből kivezető út fával lesz kirakva, vagy az erdőbe vezető út fával lesz kirakva, de hogy hasznosítanunk kell, amit a jó ég megadott nekünk, abban biztos vagyok.

Kárpáti Béla, EESZT, Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács ügyvezető elnöke

Az előadás vetített anyaga.

Az ilyen konferenciákon, ahol zöld ruhás emberekkel találkozom, nagyon örülök, mert a hallgatóság nagy része a terméktanácsunk tagja. Szolidan mindig kis terméktanács rendezvényt sejtek a konferenciák mögött. Ahogy körbenézek a teremben, édesapákat látok, édesanyákat, és arra gondolok, ami nekem sokszor eszembe jut a gyerekeimmel kapcsolatban - nekem négy van, kicsik még -, esténként mikor hazaérek, látom őket és eszembe jut: te Úr Isten! Ma összesen két órát láttam őket. Reggel egy órát, este a lefekvésnél jó esetben másfél-két órát. A szememben az óvónők, a bölcsődés nők felértékelődnek. Nagyon támogatom őket. A feleségem is pedagógus. Nem pedagógiai előadást szeretnék itt tartani, csak azt szeretném kihangsúlyozni, hogy akik amúgy megszokott munkát végeznek, az előkészítő fázist, a bölcsödét vagy óvodát vezetik, nagyon nagy munkát végeznek, hiszen ők komplett iparágak alapanyagait biztosítják.

Az erdészeti és energetikai csemetekertek is ilyenek. Itt nem lenne miről beszéljünk, ha nem lennének meg azok a csemetekertek, ahonnan a megfelelő genetikájú szaporítóanyagok megérkeznek az energetikai vagy erdészeti területekre.

Röviden a Terméktanácsunkról. 2013. óta az energetikai szót is szerepelteti a nevében. A piaci igény miatt erre reagálnunk kellett és az energetikai termelőket is be kellett vennünk a csemetekertesek közé. Az összes hazai legális csemetekert tagja a Terméktanácsnak. Sajnos vannak illegális kertek, melyek elég erős piactorzító hatást fejtenek ki. 6-8-10 milliárd Ft az éves árukészlet. Ez egyrészt becslés, másrészt a csemete hazai áron mért értékét mutatja. Ez az összeg nagyon kevés. Amint hallottuk akár néhány asztalosipari cég bevétele is kitesz ugyanennyit. Ugyanakkor gondoljunk bele, hogy nem lenne nekik milliárdos forgalmuk, ha nem lenne faanyag hozzá, amihez mi biztosítjuk a szaporítóanyagot.

Tehát stratégiai szektorról van szó.  Nagyon örülünk neki, hogy a minisztériumon, illetve a Nemzetgazdasági Minisztériumon belül is felfigyeltek erre a kérdésre. Közel 600-650 engedélyes csemetekert van az országban. Számuk csökkenő tendenciát mutat. A terméktanács termelőinek vidéken megkötő szerepe van. A csemetekert üzemeltető kollégák pontosan tudják, hogy olyan alulképzett, sok esetben szélsőségesen hátrányos helyzetű társadalmi rétegnek tudunk fizikai megélhetési szezonális munkát biztosítani télen, illetve olyan mezőgazdasági időszakokban, amikor más mezőgazdasági ágazat nem tud nekik munkát adni. Amikor a csemete kiemeléseket végezzük, akkor más munkák állnak, vagy mennek, de nem azt a réteget tudják alkalmazni. Valós munkahelymegkötés, amiről beszélünk. Egy-egy csemetekertben naponta átlagosan 40-80 fő dolgozik.

Terméktanácsunk tagja az Európai Szaporítóanyag Szövetségnek és az Erdészeti Csemetekertesek Szövetségének. Így közvetlen kapcsolatunk van az EU felé. E szövetségekben benne van az összes EU tagállam erdészeti és energetikai szaporítóanyag szövetsége. Így például amikor az Akác Koalíció felmerült, első kézből tudtunk informálisan adatokat szerezni a kollegáktól és pontosan tudtuk, hogy mi az a jogi helyzet, amivel szembe kell nézni és mi várható.

A Nemzeti Agrárkamarának stratégiai partnere vagyunk. Egyébként az összes szakmai szervezettel, az Országos Erdészeti Egyesülettel, FAGOSZ-szal, MEGOSZ-szal társ-karöltve vagyunk. Tehát amikor olyan kérdés vetődik fel, együtt dolgozunk.

A csemetekerti engedélyek száma lehet látni, hogy lényegesen csökken. Ennek több oka van. Az alapvető probléma a csökkenő mennyiségű első kivitelű erdőtelepítés. Ezek veszik fel a legnagyobb csemetemennyiséget. Ahogy a helyettes államtitkár úr előadásában is láttuk, mi nagyon támogatjuk az 10 ezer ha-os célt, mert ezek a 2 ezer ha körüli számok nagyon alacsony felvevő piacot jelentenek. A feketepiac pedig sajnos a pótlásokban nagyon erősen jelentkezik. Tisztelet a kivételnek, de Magyarországon nagyon kevés helyen vannak a pótlások hatóságilag megfelelően kezelve. Bizonyos adminisztratív okok miatt olyan papírokat alkalmaznak a csemete felhasználásban sokszor, amelyek nem digitalizáltak, így bizonyos kiskapukra adnak lehetőséget. Ez sajnos hosszabb távon egyes vállalkozásokat csőd felé visz. Nehezen megjósolhatóak a piaci igények. Vannak negatív tapasztalatok, amikor csemeteégetéssel kell a végén a felhalmozódott árukészlettől megszabadulni. Erre sok esetben nem mernek a termelők beruházni. Nagyon változnak az erdőművelési módok is. Nem akarok belemenni ennek előnyeibe, hátrányaiba, de egy biztos, hogy a felvevő piac esetenként nagyon hullámzik.

Nagyon erős generáció váltás is van. Lehet látni olyan generációt, amely folyamatosan hagyja abba, adja át, vagy adná át másnak csemetekertje üzemeltetését. Van termelői szerkezetátalakulás, aminek során a kicsi kertek beolvadnak a nagyokba. Ezt úgy kell érteni, hogy termelő esetében is. Nem akarok állami erdőgazdasági Zrt-ket kiemelni, de van olyan, ahol eddig volt 70 vagy 30 engedély és ezek száma folyamatosan megy össze. Gondolom, ennek adminisztratív okai vannak.

Sok esetben szüneteltetés van: nem akarja valaki visszaadni a termelői engedélyét, de érzi, hogy az ő szektorában, mondjuk akácban vagy tölgyben abban az évben nem lesz neki piaca, ezért szüneteltetést kér, ilyenkor nem vonják vissza az engedélyt. Ennek erdőgazdasági hatásai vannak. A tölgy termés legutóbbi hektikussága alapján időnként a csemete mennyisége nagyon megugrik. A kiegyensúlyozottabb termelés megnyugtatóbb lenne.

Ha megnézzük az összes engedélyek görbét, mely az ábrán a legfölső kék és lement 620-ra, akkor lehet látni, hogy az egyéni magán termelők adják a csemetekertek zömét. Stabilan megvan az állami erdőgazdaságok mintegy 70 kertje.

A Terméktanácsban mindenki tag a 0,5 ha-ostól a 130 ha-os kertig. Nagy mértékű a fluktuáció a termelők között.

Mik lennének a kitörési pontok? Egyik az export növelése. Ez most 20-30%. Ez úgy nőhetne, ha minőséget, illetve a termelékenységet lehetne valahogy javítani. A gépesítés és az öntözőrendszerek 10-15 évvel ezelőtti, vagy még régebbi technológiát használnak. A kertészeti lobbi annyira erős, hogy ezekből a támogatásokból általában az erdészeti csemetekertek, tehát az energetikai ültetvények, az erdőgazdaságok alapanyagait biztosító erdészeti szektor, a bútoripar alapanyagát biztosító csemetekertek nem tudnak részesülni. Így az öntözéstechnikájuk annyira elavult, hogy sok esetben nem tudnak megfelelő minőséget termelni. Így van a kiszolgáló épületek hiányával is. Nem sok csemetekertbe kell elmennünk ahhoz, hogy lássunk olyat, hogy a föld szélén válogatják a csemetét. Mindannyian tudjuk, hogy a föld szélén vagy fedett helyen -5 fokban nem ugyanúgy lehet csemetét válogatni.

Hűtőtárolók hiánya. Az erdőtelepítéseket az időjárás annyira hektikussá teszi, hogy hol lehet, hol meg nem lehet telepíteni. Ezért gyakorlatilag azok a csemetekertek működnek jól, ahol megvan a csemete hűtőtárolásának a lehetősége. annak, hogy hetekkel előre leteszem a csemetét, bizonyos felhasználóknál, bizonyos szakmai kapcsolatoknál lehetséges. Ugyanakkor akár napi szintű megrendelések is jönnek be, amit nehéz lekövetni termelői oldalról.

Fontos lenne a magplantázsok karbantartása és felújítása, ami genetikai biztonságot jelentene az országnak.

Termelési mutatóink. 2013-ban 208 millió csemetét termeltünk az országban. A 2007. évi 307 millió csemete után ez a nagy szakadék: gyakorlatilag az égetés időszakát élhették át a termelők. Szerintem Luzsi József 2006-2007-ben egy-két hajszálást elveszthette valószínűleg, amikor a kötegelt, egyébként piackész csemetéjét el kellett égesse. Nem tudta eladni. Ugyanis az történt, hogy beígértek egy erdőtelepítés támogatási programot, amire felkészült a szektor, két év alatt felfutottak a csemetekertek, megvolt a csemete mennyiség, s a végén elhalt a támogatás. Tehát amikor erdőtelepítési támogatási program jön, erre nagyon kell vigyázni, hiszen erre ebből élő emberek erre rákészülnek, belefektetik a bért, a szakanyagot, költséget halmoznak fel és a végén nem tudják eladni.

Ugron helyettes államtitkár diájáról vettem gyorsan: 18 e ha-ról 5 e ha-ra esett le az erdőtelepítés. Akkori, talán felesleges ígérgetések következménye volt ez.

A fő fafajokra ha rátekintünk, 2013-ban masszívan megvannak a fő fafajok termelési mutatói. Ezek a mutatók elég gyorsan tudnak változni. 2013-ban jött egy tölgy terméssel kapcsolatos negatív év. Az akác 36 milliós adata nagyjából kiegyenlített. Főleg a kocsányos tölgyre szeretném felhívni a figyelmet. Lehet látni, hogy amikor jó termés van, sajnos megvan a termelői oldalon sok esetben nem mondom, hogy naivitás, inkább azt mondom, hogy a technológia elmaradása (nincsenek megfelelő iskolázógépek, stb.). Ezért amikor van, gyorsan vetünk. Ennek eredményeként nagyon fel tud ugrani pl. a kocsányostölgy, ami pl. ahhoz a 307 milliós csemeteszámhoz nagymértékben hozzájárult.

A következő dián tendenciák láthatóak. Szakmailag majdhogynem összehasonlíthatatlanok. Itt az erdőfelújítások, pótlások területi arányát ha nézzük az Erdészeti Adattárból, illetve az erdészeti előállított csemeték darabszámát egy grafikonon lehessen nézni. Lehet látni, hogy 2011-12. között lehet, hogy csökkent a termelés, de ugyanakkor a piac felvevőképességét még így is biztosította.

Szeretnék az árakról is beszélni. Az áfa nagyon nyomja a termelőket. E dián láthatók informálisan begyűjtött árak. A terméktanácsunk mindig figyel arra, hogy a piaci szereplőket semmilyen mértékben ne adja ki. Az export és a belföld közötti különbség érdekes. Ennél sokkal érdekesebb, hogy a környezetünkben lévő termelők mennyivel más árakon adnak el. A legszemléletesebb a kocsányos tölgy vagy az akác ára akár Ausztriában összehasonlítva a magyar exporttal. Az a probléma, hogy ez az árkülönbözet jelenleg holland meg belga kereskedőknél realizálódik.

Nagyon fontos Magyarországon valahogyan elérni, az irreálisan alacsony csemete árak emelését. Ha legalább a csehországi vagy a horvátországi árakat valamennyire megközelítenénk, az már lényegesen jobb lenne. A horvátoknál nem szabad elfelejteni, hogy ott egy állami erdőgazdaság van, amely beszámítja a támogatási kvótába a csemetét is. Ott nincsenek maszek csemetekertek, a csemete mintegy hozzájárulás az erdősítéshez. Ők gondolom belföldi okokból magasan dotálják az árakat. A szlovák vagy a cseh átlagár is magáért beszél. Magyarországon ezekkel az árakkal küzdünk. Van piac, mert Szlovákiában az erdeifenyőt, feketefenyőt, nyárat, azt gyakorlatilag tőlünk viszik ki az összest, ők ezekkel nem nagyon foglalkoznak.

A gyakorlati problémák. A csemetekerteknél tehát fontos lenne költséghatékonyság érdekében a technológiai fejlesztés. A genetikai alapok nagyon fontosak lennének. A jövőre gondolva stratégiai kérdés, hogy honnan hozzuk a szaporítóanyagot. Szerbia irányából könnyebb Magyarországra erdeifenyő magot szerezni, mint máshonnan. Vannak esetek, hogy Lengyelországból hoznak be piaci okokból erdeifenyőt, ami egyszerűen nem bírja a magyar nyarat. Gyökfő magasságban a homok megsüti. Vigyáznunk kellene, hogy milyen irányból hozzuk ezeket a genetikai alapokat, melyek 20-30-40 év múlva lesznek termelhetők.

Fontos, hogy a tölgymakk nincs, akkor az nem csak nálunk nincs, hanem a Hargitán sincs, illetve Szlovákiában sincsen. Ez Kárpát-medencei kérdés. Ezért, mint terméktanács nagyon erősen szorgoskodunk azon, hogy a Kárpát-medencén belüli termelőkkel folyamatosan tartsuk a kapcsolatot.

Összegzéskén. Igény esetén a csemete termelő szektor képes biztosítani a felvevő piac igényét. A szektor szakmaisága biztosított. A terméktanács vezetőségében is az állami erdőgazdaságoktól a kistermelőkig benne vannak a szakemberek. Felkészülnek a jövő kérdéseire, mint például a turboakác kérdése, vagy a különböző nyár fajok ügye. Az ár-érték arány az export igényeknek is megfelel. A szaporítóanyag beszerzési irányokat, főleg a magét azt újra kellene gondolja a szektor.

Köszönöm a figyelmet.

Támba Miklós, Napkori Erdőgazdák Zrt. elnöke

Az előadás vetített anyaga.

Köszönöm szépen a lehetőséget. Azt gondolom, hogy Noémi után, ilyen szépen csengő hang után és az után, hogy azzal fejezte be: rózsásan látja a jövőt, nekem kicsit nehéz szólnom. Főleg azután, hogy Glattfelder Béla államtitkár úr engem úgy vezetett föl - aminek én egyébként örülök, mert egész életem filozófiája volt: még szegény édesapám (aki már sajnos nincs velem, velünk) mindig azt mondta: fiam, az igazságot két ember mondja meg, a gyerek és a részeg ember. Részeg soha ne legyél, de ha gyerek tudsz maradni, az soha nem baj. Talán ezért is választottam, hogy mindig megmondom, amit igazából gondolok.

Először szeretném - kedves Béla - köszönetét kifejezni annak a százezer akáccal foglalkozó embernek, akinek felvállaltad azt az ügyét. Mert tehetted volna azt is, hogy elengeded a füled mellett, akkor ma talán nem lennénk itt. Szeretném megköszönni, hogy megérezted azt a veszélyt, amely az akác fafajra leselkedett és tetted a dolgod, akkor még Brüsszelben. Szeretném azt is megköszönni, hogy ezt a mai fórumot létrehoztad, és kinyújtottad a kezed felénk és idehoztad hozzánk, remélem nagyon szívesen jöttek a Földművelésügyi Minisztériumnak a minisztere, és itt van velünk Ugron Ákos helyettes államtitkár úr, akinek úgy tudom, hogy az a dolga, elsősorban a magyar erdők gazdálkodásával kiemelten foglalkozzon. Nagyon remélem, hogy ebbe beletartozik a magánerdő gazdálkodás is, amely a mai ünnep gerincét adja. Az kiemelkedő jelentőségű akác terület, amit a magánerdő gazdálkodók kezelnek.

Ezen bevezető gondolatok után szeretnék rátérni, s a mai napot is felhasználva, tanult barátaimat idézve olyan entrée-t mondanék, amit szeretném, ha hazamenve is kicsit tovább gondolnánk. Saját felismerésem volt Körülbelül 40 éves lehettem, amikor rájöttem, hogy szegény embernek szegényesek a gondolatai. Úgy gondolom, hogy bármilyen poszton, akár családapaként, akár cégvezetőként, akár helyettes államtitkárként, vagy ne adj Isten minisztériumi főosztályvezetőként dolgozik, vagy még attól kisebb beosztásban is, az a dolga, hogy ezt a nemzetet gazdaggá tegye. Ha már a történelem és elődeink elmulasztották, úgy jártunk, ahogy jártunk, s itt a legutóbbi dátumot említették Trianont, ahol elvesztette az ország a területének a kétharmadát és az erdeinek több mint 80%-át. S jött a második világháború, amely szerintem még ennél is jobban kitolt velünk, mert bevittek bennünket egy olyan táborba a mostani, velünk egy asztalnál ülők, hogy mi Sztálin elvtárs uralma alá tartoztunk, s erről úgy gondolom, hogy sem apáink, sem mi magyar nemzet nem igazán sokat tehettünk.

Talán itt az új időszak, amit én úgy gondolom, hogy a rendszerváltás óta írunk. kellő távolságban vagyunk már ahhoz, hogy leszűrjük a tapasztalatokat, s azt merem ma már mondani, hogy elég sokat becsaptak bennünket ahhoz, hogy hagyjuk magunkat még egyszer megtéveszteni. Mert megtévesztettek bennünket elég sokat a választásokkor. Úgy gondolom, hogy az a kormány, amelyik hatalomra került 2010-ben - nem véletlenül került 2/3-dal hatalomra, azért mert az előtte lévők már elég sokat elrontottak - azt, amit hirdet, azt a bizonyos polgári értékrendet jó lenne, ha valóban a napi gyakorlatban realitássá tudnánk váltani, s megpróbálnánk ebben a kérdéskörben érezhetően és hathatóan előre lépni.

Ezt szeretném az előadásom fő gondolatává tenni, hogy szegény embernek szegényesek a gondolatai, ezért nekünk gazdagnak kell lennünk. Gazdagok úgy lehetünk, ha az érdekkörünkbe tartozó összes folyamatot befolyásolni tudjuk, illetve befolyásoljuk. Nagyon örülök, hogy Noémi után szólhatok, tudni illik az, amit ő itt bemutatott a fejlesztési célok között, az felöleli a gazdaság és a társadalom összes területét. Megmutatja, hogy invesztálni kell és hova. Igen ám, csakhogy könnyű a DERULA Kft-nek - bocsánat, hogy ezt mondom - mert ilyen csinos vezetője van egyszer, másodszor felkészült, harmadszor pedig sok pénzük van. Sokkal nehezebb nekünk magánerdő gazdálkodóknak, akkor amikor arról beszélünk, hogy a magyar faipar jövőjének meghatározója a magyar erdő, amelyben, elhangzott itt ma már, hogy milyen faanyagot szeretnének, de az is elhangzott, hogy milyet is lehet még használni. Tehát tulajdonképpen nincsen értéktelen faanyag.

Ebben a zászlóshajó az állami erdőgazdálkodás, melyet mi követendő példának tekintünk. Szeretnénk legalább pénzügyileg olyan helyzetben lenni, mint ők. Szakmailag talán azt gondolom, hogy ez nem realitás, hogy olyan helyzetben legyünk, de van erre már kitalált módszer, amikor a szakirányítás rendszere létrejött és az remekül működött.

A magán erdőgazdálkodás feltételrendszere olyan, amilyen. Úgy jött létre, ahogy, ez már történelem. Ezen már nem kellene keseregjek, és ne keseregjen senki kollégám és tulajdonostárs sem. Amit fontosnak tartanék tovább hangsúlyozni, hogy megítélésem szerint az ágazatban minden szereplőnek szemléletváltásra van szüksége. Többször elmondtam, újra elmondom. Azt gondolom, hogy ezen a bolygón, ebben a hazában első az ember és tudjuk ma már azt, hogy egy ember is számít. Azt is szeretném mindenkinek a figyelmébe ajánlani, hogy az erdő közjóléti szolgáltatásait a társadalomnak jobban el kell ismernie. Kövessük azokat, akik gazdagabbak tőlünk, tehát más a gondolataik sem olyan szegények. Az osztrákokat tudom példának hozni. Amikor a MEGOSZ 20 éves volt, az MTA-n egy osztrák érdekképviselő azt mondta, hogy azon dolgozik az egész osztrák kormány az érdekképviseletekkel közösen, hogy egyetlen egy Euro cent megtermelt jövedelem se maradjon bent az erdőben.

Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, mert az a megtévesztés, amit a liberális kormányok - ez több volt sajnos - itt hagytak gondolkodásban, bizonyos területeken még emberekben is, akik igyekeznek - nem rossz szándékot sejtek, hanem jó szándékot sejtek többször - félrevezetve megvalósítani, az nem biztos, hogy jó. Ha nem leszünk gazdagok, nem tudjuk kihasználni az értékeinket, lehetőségeinket, akkor továbbra is nagy versenyben alul maradunk.

A másik fontos dolog, amit korábban úgy fogalmaztam meg, hogy a vidéken megtermelt jövedelmet gázcsöveken keresztül vezetik ki. Aki kicsit mélyebben benne van ebben a körben, annak nem hiszem, hogy el kell mondjam azt, hogy mire gondolok. Mondok egy másikat, az a 22 részvénytársaság, amelyik működik a vidéken és ebből az erőből élnek. Azok a jövedelmük nagy részét a városokban hagyják. Adóforintként is. Igaz, hogy ez majd visszaosztásra kerül, de úgy gondolom, hogy ez a kérdéskör megérdemli azt, hogy kapjuk fel a fejünket és lássuk, hogy a vidék jelentősen néptelenedik el. Nem biztos, hogy a DERULA Kft-nak és a mi befektetéseinknek is a vagyonbiztonsági helyzete nagyon jó lesz, ha ez a folyamat tovább zajlik.

Azt sem szabad elhallgatnom, hogy a forrásainkat - uniós és nemzeti forrásokra gondolok - jövedelmező befektetésekbe kell fordítanunk. Ez nem jelenti, hogy nem lehetnek olyan próbálkozásaink, melyek esetleg kudarcot vallanak.

Az állami erdőnek a fafaj összetételét lehet itt látni. Ez azt mutatja, hogy az értékes erdők az államnál vannak. Ha úgy tetszik, a zöld barátainknak e kell nagyon izgulniuk a magánerdő gazdálkodók miatt, illetve legyenek büszkék arra, hogy ilyen nagy területű akácos az, amelyet képesnek tartottak arra, hogy védett területté nyilvánítsák. Szeretném megkérdezni az ittlévőket, hogy ha mondjuk azok közé az emberek közé tartozna, akinek Istenmezeje környékén van egy agyagos domboldalon 10 ha akácosa, és azt most éppen le akarná vágni, mert a gyerekének az esküvőjét meg akarja tartani, akkor a 10 ha akác árának a többszörösét kellene rákölteni, hogy a törvényi előírásoknak megfeleljen. Ha nem felel meg, konkrétan annak, hogy itt őshonos fafajjal kell felújítani, még azt is előírják neki, hogy milyen fafaj milyen elegyarányban legyen rajta, ahhoz el kellene adni az összes vagyonát, hogy ezt a műveletet vége tudja hajtani.

Látszik, hogy a magánerdőben az akác 38%-ot tesz ki. Sajnos a mi tölgyeseink sokkal kevesebbek. Ezek általában faluszéli veszélyeztetett tölgyesek. Ami magánerdőbe visszakerült, azok kicsit értéktelenebb erdők, mint az államiak. Még egyszer mondom, ezen ma már nem siránkozunk.

Azon siránkozom, amilyen helyzetben van a magánerdő gazdálkodás. Azt is ki merem jelenteni és nem akarom dramatizálni ezt a helyzetet, de határozottan állítom, hogy a visszafejlesztése folyamatban van. Azt is mondom, hogy ezt nem ez a kormány idézte elő, ezt a folyamatot a liberális gondolkodás indította el, mely gondolkodásmódban, mint ahogy már mondtam, az ember sajnos nem sokat számít. Viszont úgy gondolom, hogy a politikai szándék, a kinyilatkoztatás, azok a fajta tettek, amelyek az akác ügyében összefogásként megjelentek, szerintem ezeket példaként lehetne állítani az egész szakma elé: hogy kell összefogni egy ügy érdekében. Ehhez az is kell, hogy tudjunk erőt mutatni. Legyen mögöttünk politikai akarat és ehhez még egyszer, nem fényezve Bélát - bocsánat a szóért - de azt gondolom, hogy kellett ő, aki mögé föl tudott sorakozni az Erdészeti Egyesület, a FAGOSZ, az Agrárkamara és mindenki, aki a jó célt felismerő politikus mögé besorakozhatott.

Ugyanerre lenne most szüksége a magánerdő gazdálkodásnak. Ha ez nem következik be, azt gondolom, hogy nagyon súlyos helyzet elé nézünk. Olyan Erdőtörvény szerint működünk, amelyez egyszerűen csak büntető törvénykönyvnek lehet csak nevezni. Igaz, hogy odahívtak ennek a létrehozásába, de az érdemi dolgok az utolsó pillanatban kerültek a döntéshozó elé, amiről mi nem is tudtunk. Azt gondoltuk, hogy ezt az Erdőtörvényt mi alkotjuk, de be kellett látnunk, hogy ezt az Erdőtörvényt még a nagyszerű, több cikluson át működő, zöld vezetői posztban lévő államtitkár úr szeleként fújták föl és alkották meg, amelytől nem tudom, hogy milyen ok miatt nem kíván ez a kormányzat ennyi idő alatt sem megszabadulni. Annak ellenére, hogy széltében mindenki hangoztatja és mondja, hogy kódexre van szükségünk és változtatnunk kell ezen az Erdőtörvényen.

Rontotta a helyzetünket a jó szándék ellenére, mert a jó szándékot támogattuk messzemenőkig, hogy igenis ezt a földet, erdőterületet magyar kézben kell tartani. Azokat a specialitásokat lehet, hogy a gyorsaság miatt, vagy lehet, hogy rossz szakmai háttérmunka miatt, amit úgy gondolom, hogy nem az érdekképviselet elsődleges dolga megcsinálni, a Földtörvény az erdőgazdálkodást lehetetlenné teszi bizonyos területeken. Nagyon hosszú ideig tart a kezelői jog átvezettetése.

Szakirányításról szóltam.

Ami igazolja, amit 2009-ben, vagy 2010. elején az Erdőtörvény elfogadása után mondtam és az ilyen szlogenné vált, hogy jobb volt, mint lett. Tehát jobb lett volna, ha nem születik meg az a 2009. évi Erdőtörvény, az itt van ebben a számban, tessenek megnézni. 100 ezer ha-ral nőtt a nem működő magánerdők területe. Erről mélyen hallgat mindenki, s naponta ezek a számok nagy mértékben növekszenek.

Ezek a területek - nem mi készítettük a számadatokat - , az a 100 ezer ha és amiről beszélt Jung László is, ez 1,2 millió m3 fa-kiesést jelent, amiről úgy gondolom, hogy nem mondhatunk le. Ennek az áfájának a töredékéből meg lehetne oldani a szakirányítási támogatás nemzeti pénzügyi forrását. Szándék kellene hozzá.

Azt gondolom, hogy az elmúlt időszak, amely napjainkban történt, s szintén bekövetkezett, hogy 32 milliárd Ft-ot vontak ki az erdészeti ágazatból, illetve mondhatom úgy is, hogy nem tudtuk elkölteni azt, amit nagyon kemény harcok árán sikerült a MEGOSZ-nak elérnie, hogy ez a forrás rendelkezésre álljon. Miért nem? Mert nem volt annyi erőnk, hogy át tudjuk azt vinni, amiről ma itt beszéltünk: ha nem leszünk gazdagok, akkor nem leszünk okosak. Gazdagok pedig úgy lehetünk, hogy ha minőségi fát termelünk, vagy erdeink szolgáltatásait úgy adjuk el, hogy megfizessék.

Az államiaknál úgy gondolom, ez nem probléma, mert az adófizetők pénzéből igenis kell költeni azokra a célokra, melyekre költenek. Mi is költünk a magánerdőben közjóléti célokra. Nem akarom a cégünket fényezni, de erdei iskolát működtetünk, 10 milliós nagyságrendben költünk arra, hogy a közjót szolgáljuk és a környezetünkben olyan nemzedéket neveljünk fel, amely a környezethez tudatosan viszonyul és nem teszi tönkre azt.

Szó volt az erdőtelepítés nagymértékű visszacsökkenéséről. Nagyon egyszerű, nem kell mellébeszélni. Egyszerű a történet. Küldetéstudatból úgy gondolták, hogy ugyanannyi pénzből több erdőt fognak létrehozni, ezért lecsökkentették az egységárat azon a főosztályon, ahol jelenleg is még abból a körből dolgoznak, akik ezt akkor eldöntötték és véghezvitték. Ehhez nagyon könnyen kaptak politikai támogatást. Aztán bebizonyosodott, amit akkor leírtunk: 18 ezer ha-ról 3 ezer ha-ra esett vissza az erdőtelepítés. Azt csak közbevillantom, hogy még jelenleg is nagyon sok ember van, aki még a mostani ellenőrzések kapcsán is a fejét a falba veri, mert esetleg most derül ki, hogy esetleg milyen hibát követett el, mert annyi jogszabályi előírást tettek bele, hogy ha egy gödröt át tudott ugrani, s a másikból ki tudott mászni, a következőbe biztosan belepusztult. Ez nem jól van így. Úgy gondolom, hogy ez nagy probléma.

Azért címzem valamilyen szinten ezt a kérdéskört a most hatalmon lévő, illetve a szakmát felügyelő helyettes államtitkár úrnak, mert az a szomorú, hogy az erdőpotenciál kár miatt is, illetve az a szomorúság, hogy ezt a pénzt az idén is el lehetett volna költeni. Senkinek rajtunk kívül eszébe nem jutott, hogy mondjuk a kertészeti ágazathoz hasonlóan gépbeszerzési jogcímet kiírjunk és ezt az ágazatot megsegítsük és megtámogassuk és lássa legalább a gesztusát annak, hogy mi ezt komolyan gondoljuk és segíteni akarjuk a magánerdő gazdálkodást. Ez a pénz sajnos átkerült más területre. Szerencsére a mezőgazdaságban úgy gondolom, hogy a vidék fejlesztésére fogják használni.

Azt gondolom, hogy a helyzetünk ezek után kritikussá vált és ennek a hatásai messze mutatóak, akkor nem túlzok, és nem arról beszélek, hogy már megint sírunk valamiért, hanem talán az igazat mondom. Meggyőződésem, hogy átgondolt, átfogó nemzeti fejlesztési terv nélkül a magánerdő gazdálkodásnak és egyáltalán az erdőgazdálkodásnak és az Erdőtörvénynek a politika legmagasabb szintjére emelése nélkül ebben a kérdésben átfogó előretörés és hosszú távú, megnyugtató megoldás nem születhet. Ezért arra kérem a jelenlévőket, akik ezért tudnak tenni, sokat tegyenek.

Az az összefogás - Jung László elmondta már -, hogy a FAGOSZ, a MEGOSZ, a Nemzeti Agrárkamara és az OEE egyértelműen megfogalmazza, hogy új Erdőtörvény kell. Nem azért kell új Erdőtörvény, hogy a zöldeket orrba vágjuk - bárkinek ez a gondolata vetődik fel -, hanem azért kell új Erdőtörvény, mert követnünk kell azt a gondolatot, hogy az erdőben megtermelt jövedelmet nem hagyhatjuk elveszni, erre nagyon nagy szüksége van az országnak. Azért is van erre szükség, mert az nem működhet, hogy emberek a tulajdonuk miatt sírjanak, zokogjanak, elveszítsék vagyonaikat, azért mert a jogszabályi háttér nem reálisan ítéli meg ezt a kérdést. Ha olyan helyzetben lennék, hogy ezért sokat tehetnék, nem aludnék nyugodtan és addig fényezném a kilincset, ahol kell, amíg ebben változás nem történik.

Ugyanezt gondolom a Földtörvényről is, hogy azt módosítani kell.

Azt pedig nagyon fontosnak tartanám, hogy az a fajta politikai kinyilatkoztatás, amelyet a miniszterelnök úrtól kezdve helyettes államtitkári szintig mindenki nagyon jól és nagyon komolyan, szívből jövően hangoztat, azt végig kell vinni az egész igazgatáson. Mert nem azért ülnek ott, hogy megkeserítsék az emberek életét, hanem azért, hogy őket megsegítsék és abba a helyzetbe hozzák, hogy a versenyképességük hasonló legyen a velünk együtt versengőkével. Igazából annak örülnék majd, ha egyszer Noémi majd amikor majd elénk áll, akkor majd úgy számolna be, hogy ezt a céget magyar érdekeltségű tulajdonosi kör vette meg. Semmi bajom egyébként a cég tulajdonosaival, kiváló emberek, magam is ismerem őket, de ezt jobban szeretném.

Azt gondolom, hogy a szakirányítási hálózatot vissza kell állítani. A támogatási rendeleteket nagyon remélem, hogy úgy fogják megalkotni, hogy kiveszik belőle az aknákat és nagyon egyszerűen, nagyon könnyen, gyorsan hozzá lehet férni. Ha a magánerdőt továbbra is magára hagyjuk és nem igyekszünk és nem támogatjuk a falugazdász hálózat mintájára, ahol azért sokkal egyszerűbb helyrehozni a hibákat, sokkal egyszerűbb megoldani a problémákat, mint az erdőben, a legkorlátozottabb tulajdonban, ami ellen egyébként nem tiltakozunk, csak az ellen a mód ellen tiltakozunk, ahogy azt most sajnos el kell hogy szenvedjük.

Ebben a kérdéskörben nagyfokú előrelépésre és szemléletváltásra van szükség.

Ki kell mondjam: meggyőződésem, hogy a magyar erdőgazdálkodásnak legfontosabb célkitűzése kell legyen - ahol ez megtehető - a minőségi fatermesztés. Ha ezt a célt megtesszük, attól a közjót még ugyanúgy tudjuk szolgálni. Természetesen nem gondolom, hogy húzgálni kellene az oroszlán bajszát és egy 20 ezres város szélén le kellene vágni egybefüggően 20 ha erdőt. Erre úgy gondolom, hogy ma már normális ember - a szakmában meggyőződésem szerint normális, elkötelezett emberek dolgoznak többségében - , ezt semmiképpen nem akarja. Ezt nem hiszem, hogy meg kell követelni egy nemesnyáras esetében, amelyet mezőgazdasági technológiaként kell végiggondolni. Nem azért csináljuk a nemesnyárasokat, mert szépnek gondoljuk a nyárfát, mert meg akarjuk etetni az őzzel vagy a szarvassal, hanem azért, mert hasznot akarunk belőle. Itt a haszonelvűség kell, hogy döntsön. Azt hiszem, ebben a körben nem kell hangoztassam azt, hogy a faültetvények bármelyik mezőgazdasági kultúrától sokkal kisebb környezeti terhet jelentenek.

Amikről előttem részletesen szóltak, úgy gondolom, azt csak megerősíteni tudom, igen ezt kellene tenni és nagyon gyorsan.

Kell hogy szóljak arról, amit szintén le kell állítani. Természetesen az erdész ember tudja, hogy az erdőtelepítést a termőhely meghatározza. Viszont azt nem tudomásul venni, hogy klímaváltozás van és annak tényére nekünk mint szakembereknek nem készülni, az ősi tudást, tapasztalatot nem felhasználni, hogy csak több száz év múlva képes a fa követni a klímaváltozást, ha ennek nem megyünk elébe, akkor óriási hibát követünk el. Majd megint azt mondják nekünk, mint amikor az erdészek kopárokat fásítottak Magyarországon olyan helyen, ahol addig semmi nem volt. Ugyanakkor ha elmegyünk Franciaországba, azoknak a francia erdészeknek szobrot állítanak, akik kopárokat fásítottak idegenhonos fajokkal.

Szemléletváltás: kötelességünk magunkat, gyerekeinket, unokáinkat gazdaggá tenni, mert a szegény embernek szegényesek a gondolatai.

Ennek tükrében üldözhettük az akácot, ami remélem, hogy ténylegesen lekerült a napirendről. Azért ne aludjunk el, mert azért ez mélyen belénk ivódott, sajnos még belénk is.

A birtokpolitikáról szeretnék szólni. A MEGOSZ írásban is megtette ezt a javaslatát. A magánerdő tulajdonosok nagyon szívesen átadják és elcserélik az értékes, védett területeiket gazdasági célokat szolgáló erdőkre. Kérjük az állam jelenlévő képviselőit, hogy ezt vigyék a kormány elé és szorgalmazzák és ne tegyenek tönkre embereket azért mert rájuk szabadították ezt a fokú védettséget. Senkitől nem várható el, hogy e kérdésben ne lenne lépés.

Ugyanezt gondolom a birtokösszevonások támogatására. Ez annak a nemzeti fejlesztési tervnek kellene hogy a része legyen, ami a magánerdő gazdálkodás fejlesztéséről szól. Bízom benne, hogy a legmagasabb szintre, a kormány, illetve az Országgyűlés elé kerül az Erdőtörvény vonatkozásában is. Nagyon nagy problémát jelent a tulajdoni elaprózódás, ami ellen tenni kell valamit, mert ez már az igazgatást is nagymértékben fogja terhelni. Olyan térmértékű területek öröklődnek meg, amelyeket már nyilvántartani sem lehet és valamikor ezt az ajtót be kell tenni. Nem hiszem, hogy ezen az úton nem kell végigmenni, s normális viszonyokat kialakítani. Ha ezt megtesszük, akkor több mint 400 ezer erdőtulajdonosnak tudunk a kedvére tenni. A 30 ezer bejegyzett magánerdő gazdálkodó képes lesz, hogy jó minőségű fa alapanyagot termeljen és adót fizessen, amiből szolgálhatjuk a közcélt. Nem hiszem, hogy Magyarországon van még olyan tulajdoni forma, amely a közjót annyira szolgálná, mint az erdő.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. Még egy gondolatot szeretnék a legvégére. Azt pedig külön köszönöm, hogy államtitkár úr és helyettes államtitkár úr végigülte ezt a fórumot, mert ez az első alkalom életemben, hogy ilyen szinten végigülték és a fórumot a legvégéig meghallgatták. Ezért nekik kérek külön tapsot, köszönöm szépen.

Forrás: A konferencián elhangzottak.
Lejegyezte és fotó: Mőcsényi Miklós