Himnusz táblakép az innoLignumon

Tavaly a FATÁJ-ban bemutattuk már Smidt Róbert felvidéki fafaragót és alkotását, a Himnusz című 5x2 méter méretű, tölgyfából faragott táblaképét.

Most viszont élőben tekinthettük meg az alkotást, hiszen látható volt az innoLignum alatt, valamint az alkotó részlétesen bemutatta azt a vásár megnyitója keretében. A táblakép Magyarországon már több helyszínen látható volt, s most eljutott Sopronba is. A vásár után pedig a Soproni Egyetemen a Ligneumban lesz kiállítva.

Smidt Róbert így mutatta be alkotását a vásár megnyitóján, miközben lézer fénnyel jelezte, hogy a faragásnak éppen melyik részletéről beszél.

(A képre kattintva az nagyítható.)

Felvidékből jöttünk családommal Szőgyénből. Esztergomtól 25 km-re található felvidéki, 3000 lakosú település. Nem fafaragóként tanultam ki a szakmát, hanem mint építész, a fához semmi közöm nem volt. Ugyanakkor már több mint 25 éve foglalkozom fafaragással és festészettel. Természetesen az építkezésekben is otthon vagyok.

E táblakép gondolata 2010-ben a Trianon évforduló környékén született meg a fejemben. A sok más munka mellett egységes történelmi képet kellene alkotni, mert nálunk pl. Felvidéken úgy volt a történelem oktatás, hogy amit megtanultunk, arra nem volt semmi szükségünk, sőt kárunkra is volt a dolog. Úgy tanították a magyar történelmet, hogy ne is ismerjük meg őseink művét, teljesítményét, büszkeségét, erejét. Történelmi alkotásokat, emlékműveket, oltárokat faragok és bútorokat is.

Szörényi Levente művész úrral beszéltem meg 2010-ben, hogy szeretnék egy ilyen táblaképet megfaragni, amin a történelmünk lenne megjelenítve, amire azt kérdezte: Ezt komolyan gondolod? Gondolom, mint zenész tudta, hogy mekkora és milyen kemény fába vágom a vésőmet. Vele beszéltem meg nagyon sok részletet, jelenetet, sok bor elfogyott a kép előtt, hogy jó ötletek, gondolatok jöjjenek.

A kép 6 éven át készült. 2017. március 12-én volt az első, ősbemutatója Tatán a díszteremben. Azóta ez a kép Magyarországon zarándokúton van, ez most a 14. helyszín. Még 6 helyszín van hátra. A végleges helyét januárban az Országházban fogja elfoglalni.

A jelenlévőknek talán nem is kell mondanom, hogy tölgyfában lett megfaragva ez a táblakép. Kb 500-800 kg súly, 5 méterszer 2 méteres. 5 elemből áll össze, hogy szállítható, mozgatható legyen. Történelmünket ábrázolja. Úgy tanultuk, hogy a honfoglalás volt a kezdet. Igen, kezdet volt, de az több száz éves folyamat volt, amire nem mondhatjuk, hogy jelen voltunk. Vándorolt a nép és jöttünk, jöttünk befele. Ami lényeges: 907-ben (ezért is van így feltüntetve: 1110 esztendő tölgyfába vésve) volt a pozsonyi csata. Tudjuk mindannyian, milyen nagy jelentősége volt. A Honfoglalásra pecsétet tett. Az akkoriak azt a dicső csatát vívták meg, ami által most itt lehetünk és magyarul beszélhetünk. Ha nem lett volna a pozsonyi csata, talán most nem lehetnénk itt, nem beszélhetnénk magyarul.

Egy fát látunk a középpontban. A központi kép maga a pozsonyi csata. Árpád, két fia és a csatajelenet. A fának vannak gyökerei, törzse, lombozata. A gyökér, a gyökérzet ragaszkodik a földhöz. A törzs, ami ha erős, elbírja az ágakat, a lombozatot, amiben olyan fontos történelmi szereplők kaptak helyet, mint Géza fejedelem, Hunor, Magor, kicsit visszamenve a régmúlt világba. Szent István király, az államalapítónk. Mátyás király. itt két hely üresen volt. Tata város polgármestere kérdezte: Oda mit szeretnék faragni? Mondtam: Fogalmam sincs, de mondjál jó ötletet. Erre mondta: Hol marad a család? A család a legfontosabb alkotó része létünknek, nemzetünknek. Család nélkül nincsenek fejedelmek, pápák, elöljárók se, a család a legfontosabb. Itt van egy apa két gyermekkel, a tudás átadása, a régi tudás őrzője. Anya, aki megszül, életet ad. Életet ad azzal, hogy megszül és azzal, hogy etet, gondoz, viseli gondunkat, hazavár. Itt több szimbólum is van: a kenyér, a nyitott kapu, a fény.

Szent László király, lovag királyunk. Egyetlen rendalapítónk, boldog Özséb. Az egyetlen magyar rend, a Pálos rend alapítója. Pilishez köthető, onnét indult a rend hódító útjára, ha jól tudom: most Lengyelországban van a fő székhelye. Anno Magyarországról ki lettek üldözve.

Ez az egység, ez az életfa, ha jobban megnézzük: Nagy-Magyarországot formázza. A tetején a lombot összefogja a Szent Korona, mindannyiunk Szent Koronája, fölötte pedig ott a remény fény, a reménysugár. Ezt a fát évszázadok alatt tépték a viharok, melyek megnehezítették létünket. A pozsonyi csata után 110 évig nyugalom következett a Kárpát-medencében, be tudtunk rendezkedni, építkezni tudtunk. várakat, falvakat, településeket tudtunk építeni. Utána jött a tatár vész, a pusztítás.

Ellenségen arcot nem ábrázoltam. Nincs ellenséges arc a képen, kivéve a központi kép, a pozsonyi csata jelente. Nem azért nem, mert az ellenség arra méltatlan, hanem gondolataim szerint az ellenség nem az, akivel csatáinkat vívjuk és vérünket ontjuk, hanem azok a személyek, aki otthonukban kényelmes foteljükben ülve, aljasan uszítják az embereket egymás ellen.

A török pusztítás 150 éve. Rákóczi-szabadságharc, aki felvidéki, vagy ismeri: Krasznahorka vára kicsit megbújva a háttérben. 1848 szabadságharc: itt kimondottan felvidéki temetői csata van ábrázolva a képen. Aradi 13-ak, a 13 oszlop, a bujdosás, a menekülés korszaka. I. Világháború, a nagy világégés, amikor hőseink, katonáink, a férfiak nem hazánkban vívták meg csatáinkat, hanem el kellett menni messze vidékekre. Itt a búcsúztatás, a búcsú képe. A lövészárok. Csoportképeket láthatunk: a hűség, a barátság, bajtársiasság, a halál.

Itt az egész történelmünk folytatásában jött egy nagyon jelentős dolog: a Trianon. A szétszakítás. Ez is nehéz ábrázolási folyamat volt. Szörényi Leventével megbeszélve itt a Trianon szimbóluma a gyökerek, amint kitépődnek a földből, az ökölbe szorított kéz. Innét teljesen más lett a történelem. Ami utána lett, az mind Trianon következménye, napjainkig. Ezt követte a II. Világháború. Itt nagyapám történetét faragtam meg. Tatáról ment ki a frontra, a doni lövészárkokba, ahova több mint 920-an mentek ki és csak 22-en tértek vissza. A búcsúztatás, a lövészárok, a sírok, a visszavonulás. A levél haza: a szerető anya, feleség várja fiát, férjét és csak a levél érkezik meg: ő többé az életben nem fog visszatérni. Tatán ezt egy nagy emlékművön is megfaragtam és akkor egy idős hölgy odajött és megcsókolt: Úristen, ez az én történetem, ez velem történt meg, az én vagyok ott a képen.

Ezek a csodálatos dolgok, hogy az egyszerű emberek, akik ezt megélték, még mindig látják magukat a képekben, jelenetekben.

A II. Világháborúhoz köthető: a gulág. Sok barátom megjárta a gulágot, sok könyvet írtak a gulágról, ezt ábrázolni igen nehéz volt. Azt az éhezést, szenvedést, amit ott végigéltek, végigszenvedtek, aki hazajutott talán el tudta mondani, de lehet, hogy nem is merte elmondani. Itt kimondottan szemeket, nyitott szájakat, érző, szenvedő arcokat ábrázoltam. Egy icike-picike kis kép, ahol emberi alakzatokat, arcokat nem látunk. Nagyon sok az ismeretlen, történelmünk gyászos pillanata. A recski haláltábor. Mikor magyar magyart gyilkolt. Itt a kőbánya, mely kicsit úgy van ábrázolva, mint a sirató asszony. Van egy nagyon jó ismerősöm, aki megjárta ezt a vendégszerető tábort. Neki nincsenek ujjai, mert úgy kínozták, hogy a kezét hátrakötötték és az izzó vaskályhához nekidöntötték. Ez volt a recski haláltábor.

Egy felvidéki jelenet következik. Itt a sváb, német településeken megtörtént a kitelepítés. Itt is felvidéki jelenet: az otthon maradt családtag, a gyászos menet, mely megy a marhavagonba és viszik el az ismeretlenbe. Családomból is sokakat kitelepítettek Tatára és környékére, a bizonytalanba.

1956. Tavaly ért véget az 56-os emlékév. Csatajelenet Budapest utcáin, lyukas 56-os zászló. Az orosz tankok, lánctalp, Molotov koktél. Mindez nagy vonalakban történelmi sorsfordító események. Erre mondta egy illető: kár volt ilyen képet faragni, amely ennyire pesszimista. Kérdem: miért pesszimista? Mert, hogy mindig csak sírunk. Erre Tata város polgármestere - aki szintén ott volt - azt mondta: ez nem arról szól, hanem hogy látni kell őseink milyen nagy áldozatot hoztak azért, hogy magyarul beszélhessünk, írhassunk, magyarul népdalokat énekelhessünk. A gyermekeink magyar iskolába járhassanak. Mi ezt talán legjobban Felvidéken érezzük. S ott van a tetején az a remény fény, ami mindig is megvolt, megvan és meg is lesz. Ez a legfontosabb.

A két sarokban pedig láthatjuk védangyalainkat Szent Mihály és Gábriel arkangyalt a kereszténység szimbólumával.

Talán ennyi lenne a képhez. Szeretném azt, hogy éljünk úgy és tegyünk a dolgunkat a faiparban és bárhol, ahol dolgozunk, hogy büszkék lehessünk arra, hogy magyarok vagyunk. Gyerekeink is legyenek magyarok. Isten éltessen mindenkit, köszönöm.

Leírta és fotó: Mőcsényi Miklós

Kapcsolódó:

Himnusz táblakép fafaragással FATÁJ 2017-11-21