Megemlékezés dr. Majer Antal születésének 100. évfordulója alkalmából

Az esemény kezdetekor üdvözölték őket: dr. Bidló Anrást (SOE EMK dékán), dr. Lakatos Ferencet (SOE EMK Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet igazgatója), Balogh Ákost (AM Erdészeti Igazgatási Osztály, osztályvezető) és munkatársait, Urbán Pált (OEE Erdőművelési Szakosztály elnöke), elnök urakat, igazgató urakat, kollégákat, a sajtó képviselőit és minden vendéget.

Varga László (Bakonyerdő Zrt. vezérigazgató) köszöntötte az egybegyűlteket.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nagy tisztelettel köszöntelek benneteket. Azért nem mondom, hogy "kedves vendégek", hiszen azt gondolom, hogy ilyen magas szintű szakmai rendezvényre nem vendégek jönnek, hanem elsősorban olyan munkatársak, akiket érdekel ez a szakma és szeretnének megemlékezni dr. Majer Antalról.

Köszöntöm Önöket a Bakonyerdő Zrt. Farkasgyepűi Erdészetének kezelésében álló forrasztókői egzótásban. 100 éve született dr. Majer Antal erdőmérnök, aki a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen az erdőműveléstan egyetemi tanáraként oktatta a jövő generációit. Emellett erdő-esztétikával is foglalkozott. Tanítványai lelkébe beleplántálta az erdők számtalan szépsége iránti tiszteletet és szeretetet. Ebből az alkalomból kívánunk emléke előtt tisztelegni a mai emléknapon. Az erdő poézise c. könyvében gyönyörű gyűjteményt állított össze professzor úr, aki szakmájában a legkiválóbbak közé tartozott, s volt szeme és füle a magas rendű műélvezethez is. A magyar költészet birodalmát is keresztül-kasul barangolta, hogy felkutassa mindazokat az értékeket, amelyek létrejöttéhez az erdők, a fák adták az ihletet.

A mindennapi élet gondjai, küzdelmei, kudarcai megfárasztják az embert. Nem egyszer érzi, hogy jó lenne elmenekülnie, kiszabadulnia, valahol kis lélegzethez jutnia, kiszellőztetnie zúgó fejét, zaklatott lelkét, mérgezett vérét, fulladó tüdejét, de hol? Szerencsére sokan rájöttek már, hogy az erdőnél nincs jobb orvossága elgyötört testünknek és lelkünknek. Külön világ. Csoda rejtő, álom hazám ez az erdő. A kötetéből Illyés Gyula gondolatát idézem itt és most, ezen a helyen.

Az 1950-es évek közepén az ERTI egyik fő kutatási témája volt az egzóták meghonosítása hazánk területén. Ennek során az egzóta fajok klímaállóságának vizsgálata céljából számos növényfajt gyűjtöttek össze arborétumainkban. A meghonosítás következő lépcsője a kísérleti egzóta telepek létesítése volt, amelynek során már csak az erdészeti szempontból jelentőséggel bíró fajok telepítését tervezték. Esztétikai megfontolásból számításba jöhetett néhány dekoratív faj is. Általános irányelv volt, hogy a telepítéseknek erdő jelleget adjanak, ezért nem szórt elegyben, hanem kisebb-nagyobb foltokban végezték a telepítést. Az ország számos területén létesültek akkor a legkülönfélébb termőhelyi adottságok mellett kísérleti egzóta telepítések.

Az emléktábla felirata: Dr. Majer Antal erdészeti kutató, tanszékvezető egyetemi tanár, a mezőgazdasági (erdészeti) tudományok doktora. 1920-1995.

Erre az időszakra nyúlik vissza az ugodi, forrasztókői egzóta telepítés története is. A telepítés 1954-től kezdődött dr. Majer Antal erdőmérnök irányításával, aki akkor az ERTI Ugodi Kísérleti Állomás vezetője volt. Rajta kívül Márkus László és a volt Ugodi Erdészet szakemberei: Weibl Elemér erdészetvezető, Berger György erdőművelési műszaki vezető, Csombó Görgy kerületvezető erdész tettek sokat a kert létrehozásáért.

A telepítéshez szánt csemetéket Iváncról, Csákánydoroszlóról szerezték be és a helyszín közelében, a Nagyföltés tisztáson előnevelő kertet létesítettek. A tiszafák a szentgáli tiszafásból származnak. A csemetéket Barabics Elemér nevelte Iváncon, majd innen kerültek Ugodra. Az első telepítések idején a kertet még nem kerítették be, így a csemeték jelentős vadkárt szenvedtek. A gondos ápolás ellenére számos növényfaj telepítése kudarcba fulladt. Néhány viszont meglepően erőteljes növekedést mutatott. A kipusztult egyedeket vagy pótolták, vagy újabb fafajok egyedeit telepítették a helyükre.

(A kép rákattintva nagyítható.)

A kertben ma a következő fontosabb egzóta fajok találhatóak: atlasz cédrus, simafenyő, óriás mamutfenyő, zöldduglasz fenyő, oregoni hamisciprus, nyugati tuja, óriástuja, koreai jegenyefenyő, kaukázusi jegenyefenyő, kolorádói jegenyefenyő és közönséges jegenyefenyő.

Majer Antal nyugdíjas éveiben is szívesen látogatta a kertet. Végső búcsút 1992-ben tett látogatásakor vett tőle. Utolsó látogatásának emlékét kedvelt kilátóján, a felettünk lévő forrasztókőn elhelyezett emléktábla őrzi. Büszkén emlékezem arra, hogy az 1979-1980-as tanévben harmadéves erdőmérnök hallgatóként részese lehettem annak a felejthetetlen élménynek, amilyen türelemmel professzor úr tanított minket az erdőnevelés tudományára. Örvendj az erdő csöndjének! Ha egyedül vagy annak, hogy egyedül lehetsz, ha nem vagy egyedül, annak, hogy nem kell egyedül légy. Vágyódj arra, amit a holnap hoz és örvendj annak, ami ma van.

Üdv az erdésznet! Köszönöm, hogy meghallgattatok.

(A képre kattintva térképen látható, hogy hol található az egzótakert.)

Dr. Lakatos Ferenc (SOE EMK Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet igazgatója) köszöntője:

Tisztelt vezérigazgató úr, osztályvezető úr, dékán úr, elnök úr, kedves kollégák! Arra kaptam felkérést, hogy rövid köszöntőben ismertessem Majer Antal munkáját, életútját, mi mindent tett le arra a képzeletbeli asztalra. A rövid út alatt, amíg ide értünk a vadászháztó, azonban rá kellett jönnöm, hogy ott a buszban is többen voltak, akik sokkal többet tudnak nálam Majer Antalról és szerencsére lesz annak is lehetősége, hogy ők is szót kapjanak és a személyes élményeket is elmondhassák.

Nekem nem volt szerencsém hozzá, ez koromból adódik. Ahogy végignézek itt a társaságon: jó néhányan vannak, akik hozzám hasonlóan nem találkozhattak már Majer Antallal személyesen. Még egy dolog, mielőtt belekezdenék a részletekbe: napra pontosan öt évvel ezelőtt avattuk fel a Majer Antal kilátót a szentgáli tiszafás fölött. Utoljára akkor volt lehetőségem ilyen szép körben megemlékezni elődömről.

Professzor dr. Majer Antal egyrészt mint gyakorlati szakember, másrészt mint tudós kutató, harmadrészt pedig mint ragyogó oktató tette le a névjegyét arra a képzeletbeli asztalra. Egyszerű családból származott. Édesapja jó nevű kőműves volt. Antal fia nyolcadik, legkisebb gyermekként, 1920. január 3-án látta meg a napvilágot a Káloz melletti Sárhatvanban. Dégen végezte el az elemi iskoláit, majd a nagyhírű veszprémi piarista gimnáziumba került. Itt fogékonysága elsősorban a matematika és a fizika iránt nyilvánult meg. Rédei Dezső földrajz-biológia szakos tanár hatására érdeklődése a botanika felé fordult.

Saját bevallása szerint ez két, látszólag ellentmondó tudományterület határozta meg pályaválasztását. Érettségi után felvételt nyert Sopronba a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya- Kohó- és Erdőmérnöki Karára, ahol 1944-ben jeles eredménnyel szerzett erdőmérnöki oklevelet.

Nyári szakmai gyakorlatát két ízben is Erdélyben Zilahon és Csíkszeredán teljesítette. Végzés után is itt szeretett volna elhelyezkedni, de a háborús események ezt nem tették lehetővé neki. 1944. december 1-én a Veszprémi Erdőhivatalnál, mint segéd erdőmérnök állt munkába. 1945-ben már a Szentgáli Erdőgondnokság vezetője. 1946-47-ben a Franciavágási Fűrész- és Vasútüzemnél üzemvezető. 1948-50. között az Ugodi Erdőgondnokság vezetője, ezután 1953-ig az Ugodi Erdőgazdaság igazgatóhelyettes főmérnöke. Emellett már 1951-től akadémiai ösztöndíjasként az Erdészeti Tudományos Intézet is foglalkoztatta.

A fentiek mutatják, hogy elég sokoldalú gyakorlatot szerzett az erdész szakma terén. Majer Antal végül 1953. nyarán a kutatómunka mellett döntött, s az Erdészeti Tudományos Intézet munkatársa lett. 1957-től 1961-ig az Erdőművelési Osztály vezetője volt. Ekkor az Alma Mater hívó szavára Sopronba ment és 1985. évi nyugdíjba vonulásáig az Erdőművelési Tanszéket vezette.

Iskolateremtő egyéniség és szenvedélyes kutató, oktató volt. Meggyőződése volt, hogy a szakmai gyakorlati és tudományos tevékenységet nem lehet szétválasztani. A gyakorlati problémákat mindig tudományos alapossággal igyekezett megoldani. Ugyanakkor tudományos téziseit szigorúan gyakorlati tapasztalatokra építette. Kutató tevékenységét a Bakonyban kezdte: célja a bükkösök természetes felújításának ökológiai alapokra helyezése volt. Innen jutott el az erdőtipológiáig.

Mi ez az erdőtipológia? Bár ahogy végignézek a társaságon, azt hiszem a jelen lévők 95%-a megfelelően tisztában van ezzel a kérdéssel. Az erdők megfelelő rendszerezése, típusokba foglalása. Meghatározza azokat az ismérveket, amelyek alapján az erdőket a gyakorlat kívánalmainak megfelelően rendszerezni lehet, s ezek alapján részletesen le is írja azokat. Ezt az ország valamennyi természetszerű és kultúr erdőtársulására kidolgozta.

Hosszú időtartamú erdőnevelési kísérletek egész sorát indította el Sopronban és a bakonyi erdőkben. Felújította nagy elődje: Roth Gyula professzor kísérleteit, amelyek nélküle a feledés homályába merültek volna. Akadémiai doktori értekezését Állománynevelés hatékonyságának fokozása címmel 1973-ban védte meg. Irányításával az Erdőműveléstani Tanszék számos nemzeti park, tájvédelmi körzet és természetvédelmi terület kezelési tervét készítette el.

Két rendkívül színvonalas könyve jelent meg. A Bakony tiszafása 1980-ban, valamint a Fenyves a Bakonyalján 1988-ban. Nagyon szívós és józan kutató volt. Igen következetesen a gyakorlati tapasztalatokra és a tudomány eredményeire támaszkodva dolgozott és nyilatkozott. Munkássága mennyiségi és minőségi oldalról tekintve is rendkívül gazdag, sokrétű. Ezt 28 könyv és könyvrészlet, valamint 168 szakcikk és tudományos publikáció fémjelzi. Oktatóként szigorú és következetes volt. Sokat adott, de sokat is követelt.

Szerinte két szép, felemelő hivatás van az életben: az emberek és az erdő nevelése. Számára mindkettő megadatott. Előadásaiból sugárzott az erdő és a természet szeretete.

Mivel fontosnak tartotta, kiharcolta, hogy tárgyait a hallgatóság jobb okulására a tanév végén 5 napos tanulmányúttal zárják. Csak halkan jegyzem meg: az idei évtől ismét 5 napos a művelés tanulmányút.

Nem volt szakbarbár. Hatalmas szaktudásához mély humán műveltség is társult. Az erdőművelési tárgyak záró fejezete nála az erdő-esztétika volt, ahol az erdő zenével, irodalommal és képzőművészettel kapcsolatát mutatta be színesen a hallgatóságnak. Utolsó megjelent könyve Az erdő poézise, líra az erdőről, fáról, fényről, csendről címmel jelent meg 1993-ban.

Nős volt, egy lánya született 1948-ban. Közel 25 éve, 1995. december 29-én, néhány nappal 76. születésnapja előtt távozott az égi erdőkbe. Szombathelyen, a temetőben sírját hatalmas fenyőfák árnyékolják és vigyázzák örök álmát.

Büszkeséggel tölt el, hogy a korábban általa vezetett Tanszéket ma, mint Intézet igazgató én irányíthatom és a mai nap emlékét feleleveníthettem.

Jó szerencsét! Üdv az erdésznek, köszönöm, hogy meghallgattatok.

Török András (a korábbi Állami Erdészeti Szolgálat Veszprémi Igazgatóságának munkatársa) köszöntője:

Tisztelt emlékező barátok! Egyetemi éveim egyik meghatározó élménye volt,amikor a professzor úr megkért: végezzem el az ugodi, forrasztókői egzótakert fafajainak magassági és vastagsági növekedésvizsgálatát. A feladat különleges fontosságát jelezte, hogy a helyszínre ő maga kísért el. Közel állt hozzá ez a táj, ez kitetszett minden mondatából. Nem csoda, hiszen innen indult pályája, itt jegyezte el magát az erdőkutatással örök életre. A Bakony, ezen belül Forrasztókő kedvelt tartózkodási helye volt.

20 évvel később Visszatérés az álmok erdejébe című írásában így ír róla: "Híres kilátónktól, a Forrasztókőről, ahonnan mindenütt csak erdőség, s a hegység legmagasabb 6 pontja látható, elvétve tűnt fel fenyő. Nyiladékszegélyként, vagy tisztások lehatárolójaként alkalmazták. 1953-ban a Forrasztókő igen változatos termőhelyén 15 hektáron olyan állomány átalakítási kísérletbe kezdtünk, ahová egzótákat, főleg fenyőféléket telepítettünk. Ma már közel 40 éves rudas, szálas állomány mutatja, hogy különösen a douglas, a vörösfenyő, a simafenyő, valamint a hamisciprus, az óriás.fa, a vöröstölgy kiválóan nőnek." Ezeket a sorokat olvasva, nem kis büszkeséggel töltött el az a tudat, hogy az említett egzóták növekedésvizsgálatánál én is segítségére lehettem a professzor úrnak.

(A kép rákattintva nagyítható.)

Diplomamunkám elkészítésekor is sokszor igénybe vettem a segítségét. A farkasgyepűi Roth féle kísérleti területek kiértékelése akkortájt az Erdőműveléstani Tanszék kiemelt kutatási területe volt, amelyben az itt diplomamunkát készítő erdőmérnök jelöltek is besegítettek. Amikor a téma egyik részfeladatát professzor úrtól megkaptam, figyelmeztetet: az erdő- és termőhely-típus térképezés nagy pontosságot, körültekintést igénylő feladat. Majd forrásmunkát ajánlott. Nagy szeretettel bocsátotta rendelkezésemre az általa írt, fél évszázados kísérletek, A farkasgyepűi bükkösökben című könyvét.

Későbbi beszélgetésünk kapcsán megtudtam tőle, hogy már régóta foglalkoztatta a farkasgyepűi kísérleti területek sorsa. Erről így emlékszik a professzor úr: "Még az 50-es évek elején találkoztam Roth Gyulával Ugodon, kértem, kísérjen el Farkasgyepűre, a kísérleti területre, de ő nem volt hajlandó rá. Szerinte oda már nem érdemes menni, a háború előtti kényszerű letermelés miatt az úgy elgyertyánosodott, hogy ott már nincs helye kutatási munkának." Úgyhogy egy időre elfelejtettük Farkasgyepűt, egészen az 1970-es évekig.

Ekkor javaslatot tettem 260 hektáros kutatási bázisterület létesítésére Farkasgyepűn, tekintettel arra, hogy az addigi kutatási területek az alkalmazott kutatások számára túl kicsiknek bizonyultak. Merész elgondolás volt, hiszen jószerével a terület határait sem ismertük pontosan. Annak rekonstruálásában ifj. Roth Gyula volt segítségemre, aki résztvevője volt az 1936. évi IX. IUFRO Kongresszusnak, melynek egyik bemutató helyszíne volt a farkasgyepűi kísérleti terület.

Diplomamunkámat megírtam, soproni tanulmányaimat befejeztem. A sors kegyes ajándékaként a professzor úrral a kapcsolatom nem szakadt meg. Legtöbbször Arácson, az ősi birtokon találkoztam vele. Egy alkalommal épp szürethez készülődtünk. A szüretelő edények elmosása után sokáig beszélgettünk. Hamarosan megelevenedett a múlt, előjöttek az ugodi emlékek, a professzor úr erdőkutatásának színhelyei. Egy megtörtént esetet mesélek.

Az 50-es években, amikor erdőtipológiai kutatásokkal foglalkoztam, bejelentkezett hozzám Siskov, orosz erdészprofesszor. A dolgaim úgy alakultak, hogy érkezésekor nem tudtam jelen lenni, ezért munkatársaimat bíztam meg: fogadják őt, s hogy ne unatkozzon, mutassák meg neki az ugodi erdőket. Ezt a feladatot végül is Hutwagner Jóska bácsi, fogatos látta el, ki kellő tudományossággal bemutatta az asperulás bükkösöket és a többi erdőtípust is. Az orosz professzor Jóska bácsi erdőtipológiai ismeretein annyira elcsodálkozott, hogy a Szovjetunióban hamarosan cikk jelent meg a szaksajtóban arról, hogy Magyarországon olyan fejlett az erdőtipológia tudománya, hogy még a fogatosok is ismerik az erdőtípusokat.

Csakhogy a Jóska bácsi minden nevet elkeresztelt. Így lett az asperulából aszperula, az Oxalisból  okszálisz, a Melica-ból melita. Csak később tudtam meg, hogy a Melica-ból azért lett melita, mert a Jóska bácsinak megtetszett egy bakonykoppányi lány, akit Melitának hívtak. A Jóska bácsinak Arács is harács maradt mindörökre. Professzor úr, tetszik tudni, hogy hívják Ugodon az egzótást? Nem, hogy hívják kérdeztem. Eg Zoltánnak. A név hallatán a professzor úr akkorát nevetett, így én őt még nem hallottam nevetni soha. Majd hosszasan ismételte: Eg Zoltán, Eg Zoltán, ez nagyon jó.

A 80-as évek elején, amikor már a Füredi Erdészetnél dolgoztam, nyaranta gyakori vendég voltam a professzor úrnál. Mindig szívesen fogadott. "András, ha teheted, nyisd rám az ajtót" mondta. Gyakran találtam erdészek társaságában. Egyik alkalommal Szép Gyula, arácsi nyugalmazott erdésszel az Arács feletti bokor erdőkről beszélgettek. A féltő szeretet fogalmazódott meg bennük, amikor megállapították, hogy fogyó területük miatt védelmet érdemelnének ezek a társulások. Két, erdőt szerető ember nyílt, őszinte beszélgetésének voltam a tanúja. Ha az ember nem ismerte volna őket, nem tudta volna megmondani: ki a professzor, ki az erdész.

Varga Domokos Erdő és lélek című írásának egyik mondata jutott eszembe. Rang, vagy képzettség mit sem számít. Mérnök-e valaki, technikus-e, vagy egyéb erdész. Aki itt nem tud egyszerűen emberré válni, az erdő fogékony fiává, az barbár idegen ebben a birodalomban. Beszélgetésüket hallgatva jöttem rá a professzor úr különös egyéniségének egyik titkára is, amit röviden így lehetne megfogalmazni. Mindenkit tanítani és mindenkitől tanulni. Kivételes adottságai mellett talán ennek az olthatatlan, mindenkit kikérdezni vágyó tudás szomjának is köszönhette páratlan erdőismeretét.

Visszaemlékezve, felejthetetlen, szuggesztív hangvételű előadásaira, bennem mindig azt az érzést keltette, hogy ő az, aki mindent tud az erdőről, erről a csodálatos, misztikus világról. Vannak stúdiumok, melyeket jószerével teljesen elfelejtettem, az ő tanításai azonban belém vésődtek, végérvényesen, kitörölhetetlenül. Időközben a professzorság terhét letette. Az erdőt azonban tovább szolgálta. Megromlott egészsége ellenére is hallatlanul nagy munkatempót diktált magának. Élete alkonyán teljesült két dédelgetett álma is. Az erdő témájú versekből, a magyar erdők és a magyar költészet nászából született látomásokról csodálatosan szép válogatása látott napvilágot, melynek ezt a címet adta. Az erdő poézise.

Elérhetetlennek tűnő vágya valósult meg, mikor betegágyából felkelve két érett unokájával visszatért álmai erdejébe, a Bakonyba. Három napon át járták a Bakony rengetegét. A harmadik napon, visszatérőben Forrasztókő fehér szikláinál megállt, távolba tekintett, hosszan búcsúzott.

Üdv az erdésznek.

Dr. Bidló András és dr. Lakatos Ferenc megkoszorúzta Majer Antal emléktábláját.

Varga László és Török András megkoszorúzta Majer Antal emléktábláját.

Varga László felolvasta a tábla közelében lévő emlékkő feliratát: Az egzótás létrehozásában Majer Antal segítségére voltak: Berger György erdész műszaki vezető, Csombó György erdész, Gombai Ferenc ERTI munkatárs, dr. Márkus László erdőmérnök és Weibl Elemér erdészetvezető. Rájuk is emlékezünk ma.

Bácskai Péter (Hajagi Természetvédő és Szabadidő Egyesület elnöke) megkoszorúzta az emléktáblát.

A résztvevők közösen elénekelték az Erdészhimnuszt.

Dr. Bidló András, dr. Lakatos Ferenc, Varga László és Török András elültették az emlékfákat.

Rövid séta következett az egzótakertbe, illetve fel Forrasztókőhöz, a kilátóponthoz.

(A kép rákattintva nagyítható.)

(A kép rákattintva nagyítható.)

Forrás: A helyszín
Leírta és fotók: Mőcsényi Miklós

Kapcsolódó:

Dr. Majer Antal OEE Erdész Panteon

Dr. Majer Antal (1920-1995) Soproni Egyetem, EMK, EEI

Majer Antal kilátó

Sétáljunk fel a Dr. Majer Antal kilátóhoz! HazaiErdész videó

Madárszemmel - Dr. Majer Antal kilátó HazaiErdész videó

Átadták a Dr. Majer Antal kilátót a Miklós Pál hegyen HazaiErdész videó

Szoborállítás - Majer Antal, Igmándy Zoltán FATÁJ 2010-02-03 - a szobor állítás szándékának bejelentése.

Észrevétel:

A II. Vh. után jelentős volt a fahiány Magyarországon, így építőfa sem volt elég, az pedig a mai napig elsősorban fenyő. Bizonyára e helyzetből adódott a számtalan kísérlet arra, hogy a hazai erdőkben több fenyőt lehessen nevelni, s így jöttek létre az ország különböző vidékein az erdészeti egzóta kertek, kísérletek. A luc a Mátrában, Zalában és más felé is sok esetben pusztul manapság.

Forrasztókőn gyönyorű, egészséges egzóta fenyőféléket láthattunk, mely állományok immár több, mint 60 évesek. Az itteni és a sok más helyen lévő hasonló, létező, élő egzóta fenyő kísérleteket talán érdemes lenne abból a szempontból áttekinteni és kiértékelni, hogy melyik faj melyik termőhelyen és magasságban nem lenne-e alkalmas a pusztuló lucosok szerkezetváltó lecserélésére.

A faanyaguk kiváló, azzal nem lenne gond. Úgy tűnik - a sok évtizedes tapasztalatok alapján - lenne e célra alkalmas, bevált egzóta fenyőféle. Kétségtelen problémát jelentene azonban a megítélés: e fajok elterjedt (több, mintkísérleti) erdészeti alkalmazása abból a szempontból, hogy ezek itt nem őshonosak. Hiszen egzóták.

Kérdés azonban, hogy az a klíma, melyet manapság tapasztalunk és melyet a közelebbi és távolabbi jövőre az ezt kutatók előre vetítenek, nos az a klíma őshonosnak tekinhető-e? Lehet-e az ősivel a változóhoz alkalmazkodni, vagy valamilyen mértékben más megoldásokat is be kellene vetni? Pláne, ha itt van íme kezünk ügyében, bizonyított eredményekkel. (Pardon, utóbbit majd az erre felkent hozzáértők állapíthatják meg.)

Első nekifutásra mindenképpen figyelemre méltő lenne a hozzáértők részéről az immár közel 70 éves egzóta kísérleteket e szempontból mihamarabb kiértékelni, s ennek eredményét a nagyközönség számára is érthetően közzétenni.

Ez persze nem volt több, mint kósza észrevétel a helyszínen tapasztalak, az ott szerzett benyomások alapján. Jó szerencsét: Mőcsényi Miklós

(A helyszín, a társaság + az időjárási körülmények ismét megmutatták: rossz idő nincs, csak hibás öltözködés. Senkit se zavart az egyfolytában szemerkélő eső.)