FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Lendületben az erdőtelepítések

Az elmúlt harminc évben kétszázezer hektárt ültettek be, most felgyorsulhat a folyamat. Mintegy 11 ezer hektárnyi új erdő létrehozásához járulhat hozzá a közeljövőben a Vidékfejlesztési program, az eddig elnyert pályázatoknak köszönhetően az elmúlt években mintegy 6.500 hektáron valósultak meg telepítések.

Az Agrárminisztérium arról tájékoztatott, hogy 2020-tól új lendületet kapnak az erdőtelepítések, amihez saját forrás felhasználásával az állami erdőgazdaságok is hozzájárulnak. A tervek szerint az állami erdészetek 550 hektárral bővítik az erdőállományt.

Az agrártárca szerint a telepítési kedvet az elmúlt időszakban hozott intézkedések is javították. – Azzal, hogy a korábbinál ösztönzőbb támogatáspolitika megvalósításába kezdtünk, a jövedelempótló támogatás összegét pedig az eddigi hektáronkénti 172 euróról 432 euróra emeltük, sikerült felhívnunk a gazdák figyelmét az ágazat kínálta lehetőségekre – fogalmazott a minisztérium. A kormány stratégiai célja, hogy 27%-ra növekedjen hazánkban a fával borított terület.

Új kiválasztási kritériumot is bevezettek a közelmúltban, amely a gyengébb adottságú mezőgazdasági területek erdősítését ösztönzi. – Az intézkedésekkel az volt a célunk, hogy a gyenge termőképességű mezőgazdasági területeken a gazdáknak versenyképes és vonzó megoldássá tegyük az erdőtelepítéseket – közölték.

A tárca adatai szerint a Vidékfejlesztési programon belül eddig összesen 1.300 támogatási kérelem érkezett az erdősítési pályázatra, az igényelt terület meghaladja a 11 ezer hektárt. A támogatói döntések folyamatosak, a felhívás pedig még napjainkban is nyitva van, így továbbra is várják azon gazdák kérelmeit, akik elkötelezik magukat e hosszú távú befektetés mellett.

Az eddig létrehozott összes új erdőterület mintegy fele, nagyjából háromezer hektár Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében létesült. Emellett Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar és Pest megye együttes részaránya is megközelíti a 25 százalékot. Kevés kivételtől eltekintve az ország keleti és középső része az, ahol eddig a legtöbb erdőtelepítés történt a támogatások segítségével.

A 2014-től elérhető támogatási program lassan a végéhez közeledik, a következő európai uniós költségvetési ciklus előkészítés alatt áll. – Az látható már most is, hogy a közös agrárpolitika forrásainak jelentős részét környezet- és klímavédelmi célokra kell majd fordítaniuk a tagországoknak.

Így 2020. után is folytatódhatnak azok a fontos támogatási programok, amelyek a környezeti és éghajlatváltozás kihívásaira adnak válaszokat. A részletek tervezése folyamatban van, melynek során a szakmai szervezetek véleményére is kíváncsi a tárca.

Magyarország az elmúlt évszázadban összességében csaknem megduplázta erdőterületét, ami világviszonylatban is igen sikeres folyamatnak mondható. A rendszerváltozás óta mintegy 200 ezer hektár új erdőt ültettek a gazdák és a magánerdészetek, ezzel az erdősültség mára meghaladja a 21 százalékot. A 2030-ig szóló erdőstratégia célja, hogy ez az arány 2050-re elérje a 27%-ot.

A statisztikai hivatal jelentése szerint annak érdekében, hogy ez a vállalás teljesüljön, a következő évtizedekben több százezer hektár új erdő telepítésére lesz szükség.

Forrás: magyarnemzet.hu


Kiegészítés:

Az “Energia, Tiszta fejlődés, Klíma, Éghajlatváltozás” FATÁJ cikkben (2020-01-20) cikkben foglaltuk össze az Innovációs és Technológiai Minisztérium 4 jelentését, melyek mindegyike foglalkozik valamilyen szempontból a hazai erdőkkel, erdőgazdálkodással. Ezek közül a Nemzeti Tisza Fejlődési Stratégia tervezetében van konkrét előrejelzés az erdőtelepítések várható mértékéről.

A vonatkozó szövegrész:

Erdőtelepítések esetében két forgatókönyvvel számoltunk: egy kisebb és egy nagyobb erdőtelepítési ütemmel (2. táblázat). Ezekkel az erdőtelepítésekkel az erdők jelenlegi szénlekötéséhez képest mérsékelt nagyságú szénlekötést lehet elérni (3. táblázat). Ez a szénlekötés ugyanakkor egyrészt (a telepítésekre rendelkezésre álló területek termőhelyének nem ismerete miatt alkalmazott módszerből adódóan) inkább alábecslést jelent, és elég nagy megbízhatósággal becsülhető, másrészt biztosíthatja, hogy az erdők összességében még az FRL forgatókönyv alkalmazása esetén is továbbra is nettó szénkibocsátók maradjanak.

2. táblázat: Az erdőtelepítések összesített nagysága a két használt forgatókönyvben (ha/év)”

Ez a kisebb ütemnél 2050-ig 102 e ha-t, a nagyobb ütem esetén pedig 157 e ha-t jelent a 2020-2050 időszakban.


Az AM erdőstatisztikai oldalán található Erdőmérleg_idősor_2007_2018 legfrissebb erdőterület összesen adata: 2018-ban 2.055.236,68 ha, tehát 22,1% volt akkor az erdősültség. A 27%-os erdősültség 2.511.810 ha tenne ki, aminek eléréséhez 456.573 ha új erdőre (erdőtelepítésre) lenne szükség. Ha napjainktól 450 e ha erdőtelepítéssel számolunk 30 éven át egyenletes ütemben, az 2050-ig évi 15 e ha-t jelentene a mintegy 27% eléréséhez. Ez jelentősen nagyobb tempót igényelne, mint amivel az ITM a fenti stratégia tervezetben számolt.

Az 54. FAGOSZ Fakonferencián (2018. március 22-23.) dr. Borovics Attila tartott előadást “A Kaán Károly Országos Fásítási Program megvalósításának gyakorlati lépései” címmel, s az ehhez tartozó vetített anyagban szerepelt az 1990-2015. időszak erdőtelepítéseit bemutató grafikon. Ebben a 25 évben egyszer érte el és egyszer haladta meg az erőtelepítés mértéke az évi 15 e ha-t. (A 2015/2016. tenyészeti év elsőkivitelű erdőtelepítése 158 ha volt, a 2016/2017. tenyészeti évben ugyanez 626 ha, a 2017/2018. tenyészeti év adata pedig 1.301 ha a fenti erdőmérleg idősor alapján.)

E 25 év és a közelmúlt évek adatai alapján tehát valóban jelentős erőfeszítésekre és azt elősegítő támogatásra lesz szükség a 2050-re megcélzott 27%-os erdősültség eléréséhez.

MM

Előző cikk

Közösség a közösségi erdőkért - 10 millió Fa

Következő cikk

Közösségi erdők telepítése az idei cél




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version