Ezt a bejegyzést nem egy szervezet nevében írom, hanem a saját nevemben: erdőmérnökként, aki hónapok óta mást se hall vagy olvas magáról, mint hogy mekkora senkiházi ő.
Erdőirtó. Kufár. Aki pénzért vágja ki az ország erdeit.
Elmondom, ki vagyok. De előbb hadd kérdezzek valamit.
Kezdjük a reggeleddel.
Felkelsz. Az ágyad fából van, vagy legalábbis a lécei. Kimész a mosdóba: a vécépapír fából készül. Kávét főzöl: a filter fából készül. A tojás kartondobozban jött. A tegnapi rendelésed is: a doboz, amit kibontottál, fa volt. Leülsz az asztalhoz. Fa. A padló alattad, a gerendák a fejed fölött, az ajtó, az ablakkeret szintén. Este előveszel egy könyvet. Az is fa.
Lehet, hogy most is egy faszéken ülsz, miközben megosztod, hogy irtjuk az erdőt.
Ha vidéken élsz, jó eséllyel fával is fűtesz. Nagyjából minden harmadik magyar lakásban részben vagy egészen a fa ad meleget.
Szóval: hány fát „irtottunk ki” ma a kedvedért?
Megmondom. 2024-ben Magyarországon fejenként nagyjából 0,7 köbméter fát termeltünk ki. Közben fejenként 1,4 köbméter új fa nőtt meg az erdőben. Majdnem kétszer annyi nő, mint amennyit kivágunk. Ezt nem én mondom, hanem a KSH.
Ha ez erdőirtás, akkor borzasztóan szar erdőirtók vagyunk.
A fenntarthatóság szót nem a „zöldek” találták ki. Egy szász bányatiszt, Hans Carl von Carlowitz írta le 1713-ban, mert fogyott a fa a bányák körül. Magyarországon 1808 óta képeznek erdészeket. Selmecbányán kezdték, hasonló megfontolások miatt. Azóta erdészek generációi építik, ültetik vissza azt, amit a korábbi korok feléltek.
Trianon után a Kárpátok nagy erdőségei a határon túlra kerültek. Ez az akkori erdők 84 százaléka. 1,1 millió hektár erdő maradt azon a területen, amit ma Magyarországként ismerünk. Ma 1,96 millió hektár erdőnk van, ez nagyjából 2,7 millió focipályányi terület. Száz év alatt 1,8-szeresére nőtt az erdőterület. Az élőfakészlet 2000 és 2025 között 326 millióról 423 millió köbméterre gyarapodott. 2000 óta egyetlen évben sem termeltük ki a növedék kétharmadát sem: 2025-ben nagyjából az 58 százalékát. Nagy része ott marad az erdőben, és nő tovább.
És ez a többlet dolgozik. 2024-ben erdeink 6,4 millió tonna szén-dioxidot kötöttek meg, nagyjából a hazai kibocsátás nyolcadát. A gerenda, a bútor, a könyv a polcodon tovább tárolja a szenet. Ez a második erdő.
Honnan lett ennyi erdő?
Trianon nem csak területet vitt el, hanem fát is. Addig a Kárpátokból, a Felvidékről, Erdélyből jött a gerenda, a szerszámfa, a tűzifa. Folyón szállították le az Alföldre. Az ország addig fát exportált. Egyik napról a másikra azonban behozatalra szorult épületfából és tűzifából is.
Az Alföldön volt a legnagyobb a baj. A tanyákon szárított trágyatéglával fűtöttek, mert fa nem volt. A szél hordta a futóhomokot. A levegőben szállt a por. A tüdővész akkoriban annyira elterjedt volt, hogy magyar népbetegségnek hívták: morbus hungaricus.
Erre jött egy erdőmérnök, Kaán Károly. Ő úgy látta, hogy az erdő nem csak fát ad. Párásabbá teszi a levegőt, csökkenti a port, és ez a tüdővész elleni védekezést is segíti. Az ő előkészítésével született meg 1923-ban az Alföld fásításáról szóló törvény. Kimondta, hogy a szántásra alkalmatlan futóhomokot, szikest és vizenyős földet be kell erdősíteni. A nagyobb birtokokon erdősávot, fasort kellett ültetni. Minden alföldi tanyát fásítani kellett, mérettől függetlenül. A törvény kiemelte a fásítás népegészségügyi, talajjavító és termésnövelő jelentőségét is.
A homokot egyébként nem 1923-ban kezdték megkötni. Már 1791-ben és 1807-ben törvény támogatta a fásítást és a homok megkötését. Az 1830-as évektől akácot ültettek a Duna–Tisza közén, hogy a buckák ne vándoroljanak tovább.
Akácot és fenyőt ültettek, mert az élt meg a homokon. Ma ezt is a szemünkre vetik. De akkor fa kellett és meleg, nem mintaerdő.
A program lassan indult, a két háború között alig nőtt az erdőterület. A második világháború után futott fel igazán. 1920-ban 1,1 millió hektár erdő volt. Ma 1,96 millió. Minden tíz hektár mai erdőből több mint négy Trianon óta lett erdő.
A mai erdeink jó része tehát nem ősi örökség. Pótlásnak készültek, mert a régit elvették. Faanyag, meleg, egészség volt a társadalom akkori szükséglete. Erdészek ültették, és erdészek nevelték fel ezeket a pótolt erdőket.
Ugyanaz a kép, ellentétes valóság.
Képzelj el egy fényképet: egy ember kést tart a kezében, a penge egy másik ember mellkasában van.
Mit látsz? Gyilkosságot? Vagy szívműtétet?
A képen ez nem látszik. Pillanatfelvételen a kettő ugyanúgy néz ki. A különbség az, ami előtte és utána történik. A sebész tudja, hol vág, miért vág, és mi lesz utána. Az egyik életet ment. A másik elvesz egy életet.
A vágásterület ugyanilyen pillanatfelvétel. Tuskók, csupasz föld, sokk. Ronda látvány, ezt senki sem tagadja. Az erdészek sem. Aki mást mond közülünk, az akassza gyorsan szögre a zöld kalapot, és soha többet ne menjen erdő közelébe.
Ám az erdőirtás helyén parkoló lesz, szántó vagy bevásárlóközpont. A vágásterület helyén pedig új erdő, kötelezően. Törvény írja elő, és ellenőrzik, betartatják. De ami ennél is fontosabb: egy valamirevaló erdész ezt erkölcsi kötelességének tartja, törvény ide vagy oda, és büszkén vállalja, de sajnos nem elég hangosan hirdeti, hány fát ültetett el karrierje során.
Magyarországon minden erdőre tízéves erdőterv készül. Védett és Natura 2000 területen a nemzeti park is ott ül az asztalnál, és nemet is mondhat. Szokott is. Idén október 2-án például a Duna-Ipoly Nemzeti Park nem járult hozzá újabb bontó- és végvágásokhoz a Börzsöny nemzeti parki rangban védett erdeiben.
Az erdők 42 százaléka valamilyen védelem alatt áll. A 63 erdőrezervátum magterületén semmilyen gazdálkodás nincs. Ez a program 1991 óta működik.
Egy gyors helyzetjelentés a gyakorlatból. A természetvédelmi szakember megmondhatja az erdőgazdálkodónak, hogy ezen vagy azon a területen nem lehet vágni. Fordítva ez nem működik. Az erdész nem sétálhat be a nemzeti parkhoz azzal, hogy ezt vagy azt a védett erdőt csakazértis levágja.
Az erdőterv mindenhol kötelező érvényű. Jó lett volna, ha évekkel ezelőtt minden védett területre elkészül a természetvédelmi kezelési terv is, és rendeletben megjelenik. Ma még nem mindenhol van ilyen. Ez például nem a mi hibánk legyen már, ha szabad kérnem.
A láncfűrész tehát nem gyilkos fegyver, hanem szike. Az számít, kinek a kezében van, és mi a terve vele.
És hogy ki tartja a szikét?
Senki nem azért lesz erdész, mert nem vették fel orvosira. Ezt a pályát nem kényszerből választja az ember. Azért leszünk erdészek, mert szeretjük az erdőt. Ezt a szakmát nem a természet ellen hozták létre, hanem azért, hogy legyen erdő továbbra is.
Őszintén? Ez a szakma nem arról szól, hogy hülyére keresed magad, minden egyéb híresztelés ellenére. Ezt pont az erdőkért felelős helyettes államtitkár mondta ki az első riportjában, amit az Erdészeti Lapokba készítettem vele. Arról kérdeztem, hogyan és miért került a biztosítási ágazatba.
Persze vannak olyanok, akik többet vettek ki a közösből, mint szabad lett volna. De ők nemcsak erdésznek hitványak, hanem embernek is…
Amit ma védeni akarnak, azt mi őriztük meg.
Említettem, hogy az erdők 42 százaléka valamilyen védelem alatt áll. Ez egy nagyon szép szám. De kérdezem: ki őrizte meg ezeket az erdőket, hogy ma legyen mit védeni?
Mi, erdészek. Generációkon át.
A védett erdő nem a semmiből lett. Száz-kétszáz évig valaki vigyázott rá. Ültette, nevelte, megvédte a legelő jószágtól, a tolvajtól, a tűztől és a társadalom faanyagéhségétől is. Ha ma egy erdőt védelemre méltónak tartanak, az a mi munkánk fokmérője. Nem a szégyenünk, hanem a bizonyítványunk.
A magyar természetvédelem bölcsőjét is erdészek ringatták. Kaán Károly, ugyanaz az erdőmérnök, már 1914-ben a természetvédelem kormánybiztosa volt. A természetvédelmet először az 1935-ös erdőtörvény szabályozta átfogóan. A címe is ez: „az erdőkről és a természetvédelemről”. Az első magyar védett terület 1939-ben egy erdő lett: a debreceni Nagyerdő 31 hektárja.
Puskás és a 6:3.
Tudom, mit gondolsz most. Kaán Károly, Mária Terézia, 1923, 1935. Szép kis sztori, de régi.
Igazad van. A múlt emlegetése olyan, mint amikor a magyar fociról Puskás Öcsi és a 6:3 jut eszünkbe. Igaz volt, dicsőséges volt, de ennek több mint hetven éve. A régi dicsőségből ma senki nem él meg.
Ezért nézzük, mit tettünk le az asztalra mostanában:
– Több fa áll az erdőben: Az ezredforduló óta közel 97 millió köbméterrel nőtt az élőfakészlet. A fával borított terület közel 200 ezer hektárral lett nagyobb.
– Kevesebb az elmaradt felújítás: Az állami erdőgazdaságoknál az esedékes, de még be nem fejezett erdőfelújítások területe 2020 és 2024 között 255 hektárról 169 hektárra csökkent.
– Több gyerek jön ki az erdőbe: Az erdészeti Erdei Iskolák a minősítés első évében, 2010-ben 38 ezer résztvevőt fogadtak. 2025-ben már közel 131 ezret. Ez több mint háromszoros növekedés, 35 minősített Erdei Iskolában.
– Több az öreg fa: A 100 évesnél idősebb állományok fakészlete 2000 óta 23 millióról 53 millió köbméterre nőtt. A területük 59 ezerről 141 ezer hektárra bővült.
Nem a 6:3-ból élünk. Abból élünk, amit ma csinálunk. És van még mit tenni, erről lejjebb bővebben írok.
Az erdő nem múzeum.
Az erdő mozgásban van. Lassú, de folyamatos mozgásban. Évmilliók óta így működik: jön egy vihar, egy aszály, egy tűz, és kidönt egy fát, egy erdőfoltot. Először a fényigényes úttörő fafajok jelennek meg itt: nyír, nyár, fűz. Aztán az árnyéktűrők veszik át a helyüket. Évtizedek múlva újra zárt erdő alakul ki a bolygatás helyén. Ez nem katasztrófa. Ez megújulás. Szakszóval: szukcesszió. De nem hónapok alatt zajlik, hanem évtizedek, évszázadok alatt.
Ha nem hiszed, nézz körül. A felhagyott szántókon, legelőkön, szőlőkben az elmúlt évtizedekben több mint 400 ezer hektáron nőtt magától erdő. Ezeket senki nem ültette. A természet tudja a dolgát.
Az erdész ezt a folyamatot utánozza. Néha gyorsítja, néha terelgeti.
És itt jön, amit kevesen tudnak. A tölgy, a magyar erdők egyik legfontosabb fája, fényigényes. A csemetéje az öreg fák árnyékában elpusztul. Ha sehol nem kap fényt, sok helyen egy-két emberöltő alatt kiszorítják az árnyéktűrő fák. Ezért ültetünk hektáronként akár hatezer vagy még több tölgycsemetét: a tölgynek szomszéd kell, hogy egyenesre nőjön. Mellé gyertyánt, vadcseresznyét. Felülről nézve az ilyen táj mozaik: fiatal, középkorú és öreg foltok egymás mellett.
Az öreg erdő érték. Ezt egyetlen erdész sem vitatja. De az erdő nem olaj és nem földgáz. Amit kitermelünk belőle, az nem fogy el örökre, hanem visszanő. Csak lassabban, mint a búza. A búzának egy nyár kell, a tölgynek egy évszázad. Az erdőben nincs gyors megoldás, és nincs gyors változás sem.
Az sem jó, ha csak öreg erdőnk van. Gondolj egy társadalomra, ahol szinte csak idősek élnek. Ki dolgozik, ki gondoskodik róluk, ki jön utánuk? Japán és Dél-Korea ma pont ezzel küzd: kevés a gyerek, sok az idős.
Vagy nézz rá a világpolitikára. A világot ma egy idősek otthonának lakói irányítják: a Doritos-sminkes Szőke-Torgyán (Bödőcs Tibor zseniális megfogalmazása nyomán), a medvén lovagló volt KGB-s és a Kínában gyártott Micimackó. Láthatóan fogalmuk sincs, mi zajlik körülöttük. Persze nemcsak azért, mert idősek, de nyilván a múlt megoldásait hozzák a jelen és a jövő problémáira. Hogy ez hova vezet, azt látjuk.
Az erdőnek is kell utánpótlás: csemete, fiatalos, középkorú és öreg állományok egymás mellett. Ha egy táj erdei mind egyszerre öregszenek meg, a vihar, az aszály vagy a szú is könnyebben viszi el őket rövid idő alatt. Az erdő se legyen idősek otthona.
Ha mindenhol betiltjuk a nagyobb bontásokat, sok helyen a tölgyestől is búcsút inthetünk. Nem az eszközt kell betiltani, hanem jól kell használni. És el kell magyarázni, mit miért teszünk.
Kufárok lennénk? Azt hiszem, kufárnak is elég hitványak vagyunk.
A 22 állami erdőgazdaság 2025-ben a bevételének kevesebb mint 2 százalékát hozta adózott nyereségként. Egy kereskedő ezen csak nevetne. Az Állami Számvevőszék szerint a közjóléti és ökoturisztikai feladatok zömében veszteségesek: a kirándulóhelyek, a turistautak, minden, amiért te kimész hétvégén az erdőbe. Évente 40–50 millió látogatás jut az erdeinkre. Az erdészeti erdei iskolákban tavaly közel 131 ezer résztvevő tanult. Mégis hogy működik mindez? A fából. Felmerül a kérdés: ki fizeti a révészt, és miből?
Ez nemcsak nálunk van így. Egy 27 országra kiterjedő uniós felmérésben a válaszadók több mint 80 százalékánál a fa hozza a legnagyobb bevételt az erdőből.
Az állam az erdő közszolgáltatásait csak kis részben fizeti meg. Pedig az erdők szénelnyelése beleszámít az ország uniós klímavállalásába. Ha az állam ezzel elszámol, ennek az értéke miért nem jut vissza az erdőhöz, az erdővel gazdálkodókhoz?
És ha holnaptól nem vágunk, ki fizeti a révészt? Te? Hajrá, szívesen elfogadjuk a hozzájárulást, minden forintra szükség van. Komolyan.
Egyébként gondolj csak bele: ha tényleg kufárok lennénk, rég kiirthattuk volna az erdőket.
Mondhatod, hogy a törvény nem engedte volna. Ez mondjuk pont igaz. Mária Terézia 1769-es erdőrendtartása óta szabályok védik az erdőt. 1879 óta folyamatosan erdőtörvény van hatályban, és azóta minden állami erdőben jóváhagyott üzemterv szerint kell gazdálkodni. De egy szabály csak papír, és a papírt át lehet írni. Erre az elmúlt évek salátatörvényei a legjobb példák. Ezért kell valaki kint, az erdőben, aki betartja azt, és maga is hisz benne. Ez pedig az erdész.
Egyébként is: milyen kufár az, aki levágja az aranytojást tojó tyúkot? Az erdész fizetése a fából jön, a fa pedig az erdőből. Ha tényleg kiirtanánk az erdőt, mi halnánk éhen először. Nem a kommentelő. Az erdész.
Kinek mi az anyagi érdeke?
Ha már pénzről beszélünk, tegyük ki az asztalra mindenkiét. A miénkkel kezdem.
Az erdészé: A fizetésünk a fából jön. Ezt nem tagadom. Az állami erdőgazdaságok fő bevétele a faeladás: 2024-ben ez a bevétel 94,2 milliárd forint volt. Ebből megy a fizetés, a turistaút, az erdei iskola is. Illetve a csekély nyereség (lásd fent), amit Állambácsi eddig kőkeményen bevasalt rajtunk. Érdekünk tehát, hogy legyen fa. Ehhez viszont erdő kell. Holnap is és száz év múlva is.
A fa vevőié: A fűrészüzem, a bútorgyár, az erőmű fát akar. Az öt nagy biomassza-erőmű a kitermelt fa nagyjából 17–18 százalékát égeti el. Az ő érdekük a sok és olcsó fa. Erről is beszéljünk nyíltan. És arról is, hogy a fa által adott meleg talán épp a te otthonodat is fűti. Személy szerint ezért tartom elhibázottnak a minisztérium kártérítésre való hivatkozását: mondjuk ki nyíltan, hogy ha ma leállítjuk a sokak által köpködött, és a szakmánk által (általam is) minimum kifogásolt működésű és hatásfokú erőműveket, elég szar télnek néz elébe a magyar lakosság egy része. Talán pont azok, akik a távhős meleg lakásból kommentelnek… Nekik javaslom, kérdezzék meg a kijevi embereket, mekkora buli volt a tavalyi telük fűtés nélkül. Igaz, hogy ott az otthon melege sokkal szörnyűbb okból szűnt meg.
A háztartásoké: Minden harmadik magyar lakásban részben vagy egészen fával fűtenek. Nekik elérhető tűzifa kell. Ha itthon kevesebbet vágunk legális módon, azt a fát valahonnan, valahogyan pótolni fogják.
A zöld szervezeteké: Nekik is van anyagi érdekük. Ez nem titok, és nem is szégyen. A számaik nyilvánosak, és ezt becsülöm.
– A WWF Magyarország bevétele 2025-ben 1 milliárd forint volt. Több mint a fele pályázatból jött. A marketing jellegű kiadásai egy év alatt 76 millióról 197 millió forintra nőttek. Ez a bevételük nagyjából ötöde.
– A Greenpeace Magyarország pénzének nagyjából 70 százaléka külföldről jön, főleg a közép- és kelet-európai hálózatának adományozóitól. Állami és céges pénzt nem fogad el.
– Az MME bevételének nagyjából 69 százaléka 2025-ben uniós, külföldi és nemzetközi forrásból származott.
– A WWF szentélyerdőkről szóló kiadványa egy uniós LIFE-projektből készült. A projektet a korábbi magyar agrártárca is társfinanszírozta.
– A WWF Magyarország igazgatója 2026 májusában helyettes államtitkár lett az új minisztériumban.
Titkos pénzt, összeesküvést nem találtam. De nem is kell. A dolog egyszerűbb.
A zöld szervezeteket nem az objektív igazságért fizetik. Az elért változásért fizetik őket. A pályázat, az adomány, az adó 1 százaléka akkor jön, ha van ügy, van baj, van kampány, van médiamegjelenés. Egy nyugodt jelentéssel, hogy „az erdő nagyjából rendben van, de azért még van min javítani”, nehéz pénzt gyűjteni. Ez nem bűn, ilyen a működési modelljük. Viszont ennek fényében ne kezeljük őket semleges szakértőként. Ahogy engem sem kell annak tekinteni. Én erdész vagyok, és ezt vállalom. Jöhetnek a dögölj-meg-kommentek, pont nem érdekel. Legalábbis igyekszem nem felvenni őket, de ez nyilván nem teljesen sikerül.
Hol nincs igazuk a „zöldeknek”?
Sok mindenben igazuk van. Erről lejjebb őszintén írok. Ám ezekben nincs:
– „Erdőirtás.” Erdőirtás az, ha az erdő helyén szántó, parkoló vagy lakópark lesz. Nálunk nő az erdő területe és a fakészlete is. A kivágott erdő helyén újat nevelünk.
– „Csak papíron nő az erdő.” A fával borított terület 2000 és 2024 között 1,69 millióról 1,88 millió hektárra nőtt. Nem csupán papíron. Ezek valódi fák, kint az erdőben. Az igaz, hogy egy része épp vágás után vár az erdősítésre. De ez is meg fog történni, ahogy eddig évszázadok óta mindig megtörtént.
– „Eltűnnek az öreg erdők.” A 100 évesnél idősebb állományok fakészlete ma több mint 52 millió köbméter. 2000-ben még csak 23 millió volt.
– „Tarvágás.” A végvágás nem tarvágás. A fokozatos felújítás utolsó lépése: akkor jön, amikor az új erdő már ott van az anyaállomány alatt. Védett területen a természetvédelmi törvény szerint összefüggően legfeljebb 5 hektáron végezhető, ennél nagyobb területen csak kivételesen. Az egyik legnagyobb port kavaró cikk maga is leírta, hogy erdész ezt nem nevezné tarvágásnak.
– „Az erdőgazdálkodás a GDP 0,02 százalékát adja.” Az Eurostat adataiból nagyjából 0,21 százalék jön ki, azaz tízszer annyi. És ebben a faipar még benne sincs.
– „Kufárok.” Kevesebb mint 2 százalék nyereséggel dolgozunk, lásd fent. Mint mondtam, igen szar kufárok vagyunk.
– A forrás nélküli számok. „Száz kivágott fából 62-t elégetünk.” „A tűzifa 60 százaléka értékes természetes erdőből jön.” „Félmillió köbméter energiafa védett erdőből.” Ezekre nem találtam nyilvános forrást. A 62 mellett ugyanabban a közleményben a „kétharmad” is szerepel. Mutassák meg a forrást, és van miről beszélnünk.
– „Ha 60 százalék fölött van a tűzifa, az rossz gazdálkodás.” Az arányt a fafaj dönti el, nem a rosszindulat. Az erdők közel negyede akác, és az zömmel tűzifa lesz. A gyertyánból és a cserből is főleg tűzifa lesz, másra a jelenlegi technológiák mellett alig használható. Ezt a WWF saját energiaszakértője is elismeri.
Tökéletesek vagyunk? Rohadtul nem.
Nem fogok hazudni neked. Az erdők közel 90 százalékát hivatalosan továbbra is vágásos rendszerben kezeljük. A kitermelt fa nagyjából fele tűzifa lesz, egy része erőműben ég el, sokszor gyenge hatásfokkal. Van, ahol olyan öreg állományt is levágnak, amit hagyni kellene. A végvágás egy kirándulónak pont úgy néz ki, mint egy tarvágás, és ezt évtizedekig nem magyaráztuk el. Elbújtunk a szakszavak mögé. Azt hittük, a munkánk magáért beszél. Nos, nem beszélt. Jól csináltuk a dolgunkat, csak senkinek nem mondtuk el, mit, miért és hogyan teszünk.
A folyamatos erdőborítást adó kezelés területi aránya ma nagyjából 10 százalék. Ezt lehet növelni, és kell is: fokozatosan, ott, ahol a termőhely (főként a klíma), a fafaj és a vadlétszám engedi. De nem mindenhol, és nem egyik napról a másikra. Egy idős erdőt 120–130 év pótolni. Sok mai erdőnket 60–70 éve a szocializmus brigádjainak dolgos kezei ültették, munkásindulókat dudorászva, a vágásos üzemmód szerint, egykorúra. Egy ilyen erdőt pedig évtizedekig tart örökerdővé alakítani (ha a termőhely, a fafajösszetétel és egyéb szakmai szempontok ezt egyáltalán lehetővé teszik), vagy más, folyamatos erdőborítást adó kezelésre átállítani. Ha ezt egyik napról a másikra tennénk, több kárt csinálnánk vele az erdőnek és a társadalomnak, mint hasznot. Az örökerdő nem egy kapcsoló, amit kényünk-kedvünk szerint ki-be kapcsolgathatunk.
Erre jogosan jöhetne a felháborodott kérdés, hogy akkor miért nem hagyjuk egyszerűen békén az öregerdőket? Nos, azért, mert ha eddig figyelmesen olvastál, már tudhatod, hogy a zömük a vágásos rendszerben, egykorú állományként nőtt fel. Tehát nagyon messze vannak a természetes erdőökológiai folyamatoktól. Ha ezeket egyik napról a másikra „elengedjük”, abból nem lesz holnapra őserdő. Sokuk, főként a jelenleg rohamosan változó klímában, könnyen leromolhat, vagy akár kártyavárként borulhat össze.
Még egy kis intermezzo: az örökerdőt, a folyamatos erdőborítást sokan mindenre jó megoldásnak tartják, mint az öreg görög a Windexet a Bazi nagy görög lagziban. Ezeknek a kezelési módoknak valóban megvan a helyük és valóban több helyen lehetne, kellene alkalmazni őket. Viszont az időt itt sem lehet megspórolni. Ahogy többször elhangzik a bejegyzésben, egy vágásos erdőt átalakítani évtizedekbe telik. Csináljuk, rajta vagyunk, de te nem biztos, hogy ezt már megéled. Mint ahogy én sem. A helyzet tehát kissé árnyaltabb, ha az úgynevezett átalakító gazdálkodási módban kezelt erdőket is számba vesszük.
Sajnos azonban az örökerdő sem használható mindenhol. Adott termőhelyi és klimatikus viszonyok kellenek hozzá, illetve szakértelem, géppark és pénz. Ezek sem mindig állnak rendelkezésre.
Nagyon szép kifejezés ez, hogy „az erdő”. Mintha ez olyan egységes lenne. Pedig nem az. Igyekszem egy példával érzékeltetni: „az erdő” úgy hangozhat, mint az, hogy „alma”. Van leánycsöcsű, pónyik, idared, golden, stb. De mégis mind alma. Az „erdő” inkább a „gyümölcs” fogalmához áll közelebb: alma, körte, banán, kivi, szőlő, sőt, egyesek szerint akár a paradicsom is. Az erdő ugyanilyen: egy szubmontán bükkös és egy ártéri ligeterdő, egy homoki fenyves, vagy egy akácos nagyon nem ugyanaz. Van, ami alkalmas a folyamatos erdőborításra, van, ami soha nem lesz az. És a gyors klímaváltozásról, az aszályról és egyéb környezeti hatásokról most nem is beszélek, mert az a 2+2-ből harmadfokú egyenletet csinál. Itt most nem ez a cél, hanem hogy érzékeld, milyen különbségek vannak erdők, gazdálkodási módok és elvárások között.
Az erdészek többsége tudja, hogy változni, változtatni kell. Mi tudjuk ezt a legjobban. Mi látjuk az aszályt, a száradó tölgyeseket, a szúkárt. 2022-ben, az aszály évében, a fáknak csak minden kilencedike volt tünetmentes. 2025-ben is alig a harmaduk. Nem a változással van baj. Hanem azzal, ahogy beszélnek rólunk.
Az erdő a tiéd is. Mondd el, mit vársz tőle.
A magyar erdészek a magyar társadalom erdeit kezelik. Neked is jogod van elmondani, mit vársz az erdőtől. Több öreg fát? Csendes, háborítatlan zugokat? Tűzifát a falunak, utat a kirándulóknak? Mondd el. Ez a te feladatod.
De azt ne mondd meg, hogyan csináljuk. A biológia, a termőhely, az aszály, a gazdasági lehetőségek és a társadalom faanyagigénye nem mindig engedik meg azt, amit szeretnél. A kívánság és a valóság között sokszor hatalmas szakadék tátong. Ezt nekünk kell becsületesen megmutatni, nem pedig eltakarni.
Emellett türelem is szükségeltetik hozzá. Az erdő olyan, mint Tolkien entjei: lassú, de feltartóztathatatlan. Minden változást évtizedekben mérünk. Az erdő irányváltása olyan, mint egy tartályhajóé. Ne várd tőle egy motorcsónak fürgeségét. És az sem segít, hogy a klímaváltozás közben gyorsabban rajzolja át alattunk a Panama-csatornát, mint ahogy azt követni tudnánk.
Az entek idejéhez az is hozzátartozik, hogy a laikus a friss erdőtelepítést nem látja erdőnek. Karók, térdig érő csemeték a fűben, kerítés a vad ellen. „Ez nem erdő” – mondja, és a maga szemével igaza is lehet. Csak éppen rossz órát néz. Sok mai öreg erdőnk is így kezdte. Amit ma csemeteként ültetünk, az alatt az unokáink fognak sétálni. Ez az entek ideje, nem a hírfolyamé.
Mindenki jobban tudja.
Erdőt kezelni a kommentmezőben és a (talán épp erdei biomasszával) fűtött városi irodában a legkönnyebb. Ott nincs aszály. Nincs szú. Nincs vad, ami lerágja a csemetét. Nincs falu, amelyik decemberben tűzifát vár, és nincs öreg néni, aki fázik, ha nem jön a tüzelő. Nincs gazdasági elvárás, nincs határidő. Nem lóg a fejed fölött Damoklész kardjaként a bürokrácia, és nem a te családod megélhetése a tét. A kommentmezőben minden erdő szép, és senki nem felel érte.
Én nem tartom magam okosabbnak egy biológusnál a harkályok ügyében. Inkább tanulok tőle. De aki még egyetlen hektár erdőért sem felelt soha, az ne magyarázza el nekem, hogyan kellene ezt csinálni. Véleményt mondani nem ugyanaz, mint felelősséget vállalni.
A papírról, fáról.
Írtak már szép könyveket az erdők védelméről. Papírra, ami ugye fából készül. De tudod, mit? Ez egyáltalán nem baj. Tényleg nem. Azt a papírt is valaki nevelte még akkor, amikor fa volt az erdőben. Egy erdész ültette, ápolta, védte a szárazságtól és a vadtól, aztán levágta, és a helyére újat ültetett. Szívesen.
De azt javaslom, gondold végig, hogy mit kérsz. Ha itthon kevesebb fát vágunk, attól nem fogsz kevesebb papírt, bútort, tűzifát használni. A fa máshonnan jön majd. Egy német kutatócsoport modellje szerint, ha az unió kevesebbet vág, a kiesés felét-háromötödét unión kívüli országok pótolnák. Olyan helyekről is jönne a fa, ahol sokkal kevésbé látjuk, hogyan termelték ki. A WWF egyik saját jelentése szerint 2017-ben a kereskedelemhez kötött trópusi erdőirtás 16 százalékáért az uniós fogyasztás felelt. Igaz, ebben a szója, a pálmaolaj és a marhahús a fő tétel, a fa csak utánuk jön.
Ez a csapda máshol is ismerős. A villanyautó szuper: nem pöfög ki semmit, és napelemről is tölthető. De sok akkumulátorhoz kobalt kell. A világ bányászott kobaltjának nagyjából háromnegyede a Kongói Demokratikus Köztársaságból jön. Ott a bányákban gyerekek is dolgoznak, sk. Azaz a saját kezeikkel. Ásnak, nehéz terhet cipelnek, lemennek a föld alá. Az amerikai munkaügyi minisztérium becslése szerint 5 és 35 ezer között lehet a számuk. Vajon ők is örülnek a villanyautóknak?
Igaz, ma már a villanyautók akkumulátorainak több mint fele kobalt nélkül készül. De a lényeg ugyanaz. Ami nem a mi udvarunkban történik, az attól még megtörténik. Csak nem látjuk.
A valóban felelős, a teljes képet figyelembe vevő megoldás tehát az lehet, ha helyben, fenntarthatóan kezelt erdőkből elégítjük ki a magyar társadalom faanyagigényét. És az sem baj, ha ezek az erdők emellett minél természetesebbek, minél több ökoszisztéma- és közjóléti szolgáltatást látnak el. Na, ezt csináljuk mi, és ehhez kívánok sok sikert a megmondóembereknek: hajrá, csináljátok jobban. Figyelünk és tanulunk tőletek. Vagy inkább szenvedjünk csak mi tovább vele, hogy aztán ránk lehessen mutogatni? Nyilván ez utóbbi a kényelmesebb…
Még egy gondolat: vajon miért létezik illegális fakitermelés a világon? Azért, mert a faanyag értékes, a társadalomnak szüksége van rá. Ha ez nem így lenne, senki nem kockáztatná a biztonságát, a szabadságát és az életét azért, hogy fákat vágjon ki.
A fakitermelés nem tűnik el, ha itthon kevesebbet vágunk. Csak elköltözik.
Gyere ki velünk.
Nem kommentben akarunk vitatkozni. Gyere ki velünk az erdőbe. Megmutatjuk a vágásterületet is, nem csak a szépet. Megmutatjuk, hol nő már térdig az új erdő ott, ahol pár éve még öreg fák álltak. Megmutatjuk a száradó tölgyest is. Utána vitatkozzunk. Személyesen, ne a kommentmezőben, kamuprofilok mögé bújva. Hanem ott, ahol a fák nőnek.
Egy erdész sosem a saját erdejét neveli. A tölgy, amit idén ültetünk, valamikor a következő évszázadban lesz érett. Mi addigra rég nem leszünk. Ezt a munkát nem a tech-CEO-kat megszégyenítő fizetésért csinálja senki, ahogy már mondtam. Hanem mert szeretjük az erdőt, és mert valaki egyszer nekünk is ültetett fákat.
Szóval még egyszer: hány fát „irtottunk ki” ma a kedvedért?
Mindegyiket egy erdész nevelte. Mindegyik helyére az erdész nevelt, ültetett újat, hogy az unokáidnak is legyen mi alatt sétálni, legyen mit használni. Szívesen.
Itt a vége, fuss el véle. Jöhetnek a kommentek. Kívánjátok a halálunkat, kívánjatok műanyaglakattal lezárt cellát mindannyiunknak, nehogy elrozsdásodjon, és valaha szabadlábra kerüljünk. Mondanám, hogy már megszoktam, de őszintén szólva ezt nem lehet.
De ahogy az elején említettem, hadd mondjam el neked, hogy én miért lettem erdész… Nem azért, mert nem vettek fel orvosira. Értelmes, művelt ember vagyok, aki bejárta már a világ számos sarkát. Idegen nyelveket beszélek, nem is akármilyen szinten. 25 éve fordítok és tolmácsolok angol–német–magyar nyelven (leginkább erdővel, vadgazdálkodással és természeti erőforrásokkal kapcsolatos témákban), és még nem töltöttem be a negyvenet, bár már nincs sok hátra addig. Tehát elég korán kezdtem. Választhattam volna olyan szakmát, amiből röhögve megélek. De én mégis az erdőt választottam. Mert szeretem. Mert semmi nem szólt úgy hozzám gyerekkoromban (és azóta sem), mint az erdő.
Nem vagyok „dinasztiabeli”, egyetlen erdész sincs a felmenőim között. A szüleim csodálatos emberek, fogászként dolgoznak több mint negyven éve. Az egyetlen testvérem szintén a szüleink által végzett szakmában dolgozik. Én vagyok a „vadhajtás”. (Bár sajnos ezt a szót is leeinstandolták mostanában. Nem olyan vadhajtás vagyok, nyugi…)
Érettségi után nemzetközi kapcsolatok szakra mentem. Aztán az első évben felébredt bennem a belső hang, ami azt mondta, hogy nekem máshol van dolgom, máshol van a helyem. Ezt a hangot azóta sem tudtam elhallgattatni. Egyetlen dolgot tehetek csupán: követem. Emlékszem drága apám könnyeire, amikor közöltem vele, hogy én mégis Sopronba megyek tanulni. Köszönöm neki és édesanyámnak, hogy támogattak ebben a döntésben is. Hogy könnyebb lett volna-e az életem, ha nem erdész leszek, azt nem tudom. De akármilyen nehéz is, boldogabb biztosan nem lennék.
Hogy van-e baj a mi házunk táján, „erdészéknél”? Persze. A baj nem kicsi. Nem véletlenül nem dolgozom állami erdőgazdaságnál, ugyanis az állami kosztnál és kvártélynál van jobb is. Nem beszélve a parancsuralmi rendszerről, ami bizony sokszor nemhogy ellentmondást, de konstruktív kérdést sem enged meg. Az sem véletlen, hogy számos, az erdőhöz egyáltalán nem kapcsolódó vargabetű volt a szakmai életutamban. Nem csupán nekem, hanem sok kollégámnak is.
De változunk. Hiszem és teszek érte, hogy ez jó irányba történjék.
Végezetül pedig hadd mondjak köszönetet az NGO-k látszólagos fehér lovagjainak, akik azért nem csupán szívjóságból teszik a dolgukat, és mindenkinek, aki harcos foteltermészetvédőként fröcsög a kommentek között hónapok, évek óta. Bizony alaposan beledobtátok a követ az állott pocsolyába. És ez egyáltalán nem probléma, sőt… Van baj, ezt mi sem tagadjuk. De mi lenne, ha egymás verbális gyilkolása helyett konstruktív vitát folytatnánk? Megy ez még nekünk egyáltalán? Persze az anyagi érdekek itt sem hagyhatók figyelmen kívül, ahogy ezt fentebb már megénekeltem. Jó lenne ebben a tekintetben is nyílt lapokkal játszani, őszintén beszélni, mert egyikünk sem az erdő ellensége.
Hogy mi mivel tartozunk a társadalomnak? Nyílt és őszinte, kétirányú kommunikációval. Évtizedekig elmulasztottuk elmagyarázni, hogy mit is csinálunk, mit miért teszünk, és mi ebben a közös érdek. Elfelejtettünk önvizsgálatot tartani, elfelejtettük megkérdezni az embereket, mit is várnak az erdőtől. Ezt a hiányt pótoljuk. Bukdácsolva, hibázva, de elindultunk az úton. Ez messze nem tökéletes, messze nem elég, de jóval több, mint ami eddig volt. Ne feledd: az erdőben nincs gyors változás. De változás mindig, folyamatosan van. Csak mi, erdészek nem stopperrel, hanem évszázadokra előre megírt naptárral dolgozunk. Érted, értetek és a következő generációkért.
Forrás: Hasulyó Péter, okleveles erdőmérnök FB oldala
