Az interneten böngészve találtam rá erre a nem mindennapi étkezőasztalra, továbbá – aminek legalább annyira örültem – a bútor készítőjének, egyben a cikk szerzőjének azon gondolataira, ami elvitte őt odáig, hogy ezt az érdekes bútort elkészítse.
Különösebb kommentárt nem fűznék Renier Winkelaar alábbi történetéhez, mert magáért beszél. Csupán annyit tennék hozzá: így lesz lelke bármilyen tárgynak, amit odaadással és elszántsággal készítünk el!
Létezik még ma is az a nemzedék, aki gyakran emlegeti: “bezzeg a mi időnkben a bútorok sokkal jobb minőségűek és tartósabbak voltak. Valójában amikor megházasodtunk, egy egész életre megvásároltuk a szükséges lakásberendezéseket.”
Nos, manapság mit látunk, ha bútortémában körülnézünk? Az ár/minőség határán kínosan kiegyensúlyozott tömeg-gyártott tucattermékeket, amiknek a “kihozatalát” a készítők gombnyomásra képesek módosítani – a modern gyártási technológiáknak köszönhetően. A bútor stílusának elavulási veszélyével sem kell számolni: ezeknek a használati tárgyaknak az élettartama nagyjából az éppen aktuális divatperiódus végéig tart, felhasználója ezt követően úgyis lecseréli majd egy másikra.
Véleményem szerint ezekben a bútorokban az inspiráció teljes hiányát lehet csak felfedezni, amiről nincs is mit nagyon mondani. Azon kezdtem el tűnődni, hogy vajon az előző generációk emberei által emlegetett jó minőséget, ami mindenhol tetten érhető volt a körülöttük lévő tárgyakban, hogyan lehetne áthozni a mai világba? Milyen történeti csavart kellene alkalmazni ahhoz, hogy a ma használatos eszközökben is megérezzük a minőséget, felfedezzük a tartósságot, kitapinthassuk az értéket?
Mindig is lenyűgöztek az egykori faipari munkákban alkalmazott fakötések, különösen a régi holland szélmalmok kapcsán. Tényleg fantasztikus az, ahogy ezekből az réges-régi technikákból automatikusan működő berendezések születtek. Nos, a fa fogaskerekek és fogaslécek, valamint az ék szorítórögzítések csupán néhány olyan régi módszer, ami ezen az asztalon is megtalálható.
Ezzel a koncepcióval terveztem meg az asztalt, aminek a craft 2.0 nevet adtam. Két egyszerű ökölszabályt alkalmaztam. Egyetlen anyagból készüljön, valamint az összeszereléséhez ne kelljen modern technikákat használni mint például fém csavart. Az asztal tölgyfából készült, csakis hagyományos kötéseket tartalmaz. A 230 cm-es alapméret 270 cm-re bővíthető a vendéglappal. Az asztallap kihúzását tölgyfából készített fogaskerekek és fogasléc teszik lehetővé, ahol is egy szintén fából készült racsni segítségével lehet az egyik fogaskereket mozgatni. Szerintem egy igazán dögös asztal született!
Forrás: faipar
