FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Kiss László az OEE elnöke

2020. június 19-én az Országos Erdészeti Egyesület elnök és alelnök választást tartott, miután Zambó Péter elnök március 3-án bejelentette az elnöki tisztségről lemondásának szándékát, majd május hónap folyamán írásos nyilatkozatban lemondott az Egyesületnél betöltött elnöki pozíciójáról.

Május 25-én ugyancsak lemondott tisztségéről az OEE általános alelnöke, Kiss László, így a Rendkívüli Küldöttgyűlés során erre az egyesületi tisztségre is új alelnököt választottak a küldöttek.

Az Országos Erdészeti Egyesület Ellenőrző Bizottsága – az Egyesület elnökének és alelnökének lemondása következtében – az Alapszabály 11. § 7. pontjában foglaltaknak megfelelően az 1/2020. (05.28.) számú határozatával rendkívüli választást írt ki 2020. június 19. napjára, amelyet az Elnökség 7/2020. (05.26.) számú határozatával hatályba helyezett Rendkívüli Választási Szabályzat szerint kellett lebonyolítani. A Rendkívüli Választást az Országos Választási Bizottság koordinálta és felügyelte.

Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

A Rendkívüli Küldöttgyűlésen részt vett küldöttek, a Rendkívüli Választási Szabályzat szerinti előzetes jelöltajánlási és jelöltállítási folyamat alapján, Kiss Lászlót választották meg – 2022. december 31-ig tartó időszakra – az Országos Erdészeti Egyesület elnökének.

Nagy Frigyes Vince miniszteri elismerő oklevelet kapott a 2017. március 21-i Erdők Világnapja alkalmából Fotó: Mőcsényi Miklós

A Rendkívüli Küldöttgyűlésen részt vett küldöttek, a Rendkívüli Választási Szabályzat szerinti előzetes jelöltajánlási és jelöltállítási folyamat alapján, Nagy Frigyes Vincét választották meg – 2022. december 31-ig tartó időszakra – az Országos Erdészeti Egyesület általános alelnökének.

Forrás: OEE, Ipolyerdő Zrt.

A FAGOSZ elnöksége, titkársága, a FATÁJ szerkesztősége gratulál az OEE új elnökének és alelnökének, s kíván nekik sok sikert e tisztséghez.

Előző cikk

Az alkotmánybírósági döntés nem lehetetleníti el az erdőgazdálkodókat

Következő cikk

3,1 hektáron telepített erdőt a Hatvanezer Fa Egyesület



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Zsibók András [77]

Fájdalommal közlöm, hogy egykori technikumi kedves osztálytársam Zsibók András, aki a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumnak 1982 és…
Tovább

KSH – átlagkereset Magyarországon

2024. szeptemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 627 400, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 432…