FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Osztrák Erdőtörvényhez: Felhívás az egységes piaci szabályok betartására

Az európai faipari, fakereskedelmi és erdészeti vállalkozói szakmai szervezetek támogatják az osztrák erdőtörvény erdei kártevők tömegszaporodásával kapcsolatos módosítását.

Az európai erdészeti értéklánc képviselői elismerik (támogatják) az osztrák jogalkotó döntését a jelenlegi osztrák erdészeti törvény módosításáról, a következő rendelkezés bevezetésével kapcsolatban: “Ha az erdei kártevők fenyegető tömegszaporodásakor egy régió fenntartható erdőgazdálkodása veszélybe kerül, akkor a szövetségi mezőgazdasági, a régiók és az idegenforgalom minisztere rendelettel részletesebb rendelkezéseket írhat elő a fafeldolgozó vállalkozások (WPE) azon kötelezettségére vonatkozóan, hogy e veszélyeztetés ideje alatt korlátozott ideig vásároljanak ebből a régióból károsodott fát. Egy régiót az adott WPE kerületén belül kell meghatározni, amely a veszélyeztetett erdőterületek helyzetétől függően a szomszédos országok területeit is magában foglalhatja. “

Ez a rendelkezés, ha elfogadják és végrehajtják, megsértheti az európai belső piaci szabályokat, különösen az TFEU 34,35. cikkét, ezáltal potenciálisan torzíthatja a piacot, és akadályozhatja a teljesen integrált egységes piac megvalósítását. Az egységes piac szabályainak betartása a növekedés egyik mozgatórugója és a gazdasági fellendülés fő mozgatórugója. A kihívásokkal teli időkben a jól működő belső piac sokkal fontosabb, mint valaha.

A várhatóan harmadik egymást követő éve pusztítja a szúbogár-fertőzés az európai erdőket, különösen a lucot. A 2019-2020 közötti meleg tél és a tavaszi aszály Közép-Nyugat-Európa egyes részein súlyosbította az előző évi helyzetet, és a koronavírus-járvány korlátozott beavatkozást tett lehetővé az erdőgazdálkodásban, átmenetileg blokkolja a hazai és az exportpiacokat. Az éghajlati tényezők, az abiotikus és a biotikus zavarok közvetlen hatással vannak az erdőkre, az erdő-ökoszisztémák működésére és következésképpen az európai fa-értékláncra. Ezek az iparágak a különféle faforrásoktól, tulajdonságoktól (például szárazság és nedvességtartalom) és körülményektől függnek.

Az európai erdészeti értéklánc képviselői hajlandók mind európai, mind nemzeti szinten részt venni a legmegfelelőbb megoldások meghatározásában, amelyek hasznosak lesznek az erdőipar teljes értékláncán, és hiteles támogatást nyújtanak az erdőtulajdonosoknak, például azzal, hogy pénzügyileg támogatják őket, hogy a sérült erdőterületek felújításában.

Aláírók:

Jérôme Roche, Secretary General, CEETTAR: European Organisation of Agricultural, Rural and Forestry Contractors. (Mezőgazdasági, Vidéki és Erdészeti Vállalkozó Európai Szervezete)

Patrizio Antonicoli, Secretary General, CEI-Bois: European Confederation of Woodworking Industries (Európai Faipari Szövetség)

Jori Ringman, Director General, CEPI: Confederation of European Paper Industries (Európai Papíripari Szövetség)

Gabriella Kemendi, Secretary General, EFIC: European Furniture Industries Confederation (Európai Bútoripari Szövetség)

Silvia Melegari, Secretary General, EOS: European Organisation of the Sawmill Industry (Európai Fűrészipari Szövetség)

Thomas Goebel, General Secretary, ETTF: European Timber Trade Federation (Európai Fakereskedelmi Szövetség)

Isabelle Brose, Managing Director, FEP: European Federation of the Parquet Industry (Európai Parketta Szövetség)

Forrás: CEI-Bois, 2020-06-26

Észrevétel:

Az Európai Faipari Szövetség honlapján ma jelent meg a fenti felhívás. Figyelemre méltó: az európai faipar, fakereskedelem, erdészeti vállalkozók mondanak véleményt az egyik tagállam erdőtörvény módosítás tervezetével kapcsolatban, támogatva azt.

Feltehető, hogy az osztrák jogalkotó vagy már megkereste, vagy majd megkeresi az összes tagország erdészeti főhatóságait és az egységes belső piac felett őrködő nemzeti hatóságait is ezzel kapcsolatban és – gondolom – konszenzus kell majd ahhoz, hogy a fenti osztrák módosítás, mely a belső piac szabadságát időlegesen és bizonyos mértékben és területen korlátozhatja, hatályba léphessen. Minden esetre, ha ez bekövetkezik, akkor időlegesen az adott osztrák vevőkörnek szállító nem osztrák eladók piaci helyzetét ez a lehetséges osztrák intézkedés befolyásolni fogja. Azaz a nem osztrák eladók osztrák faipari cégeknek eladási lehetősége csökkenni fog.

Érdemes lehet ezt az ügyet a lehetséges magyar érintetteknek is alaposan tanulmányozniuk és kialakítaniuk erről a véleményüket.

FordSzerk és
Észrevétel: Mőcsényi Miklós

2020. 06. 29. Frissítés:

Egyelőre annyit: nem eszik olyan forrón ezt a kását.

2020. 06. 30. Frissítés:

Részletesebben utána járva:

Kép: a kapcsoló szerinti Wikipédia bejegyzésből feldolgozva.

Ez immár körülbelül 1,5 éves ügy.

A kipattanását az osztrák Waldviertel (É-Ausztria) területén 1,5-2 évvel ezelőtt fellépett és azóta is tartó jelentős szúkárosítás okozta, ami nagyon sok családnak okozott, okoz problémát. Ezek a családok keresték meg az érintett terület politika képviselőjét, azzal, hogy míg ők nem tudnak túladni a saját faanyagukon, addig Csehországból – “a saját házaik előtt” – ömlik be a cseh lucfenyő! A politika felkarolta az ügyet és felkérte az agrárkamrát, hogy dolgozzon ki törvényjavaslatot a helyzet kezelésére. Ebben a javaslatban az szerepelt, hogy amennyiben az adott régióban hasonló károsítás – ez lehet széldöntés, jégkár, stb., azaz nem csak biotikus, hanem abiotikus is – van, az adott régió aktuális hatalmon lévő politikai elitje kötelezheti a 70 km-es sugarú körben elhelyezkedő faipari cégeket (fűrészüzem, laplemez ipar, papíripar), hogy az így keletkező faanyagot át kelljen venniük.

Ezt a törvényjavaslatot 3-4 héttel ezelőtt kellett volna benyújtani az osztrák parlament elé, azonban az ipar képviselőinek nyomására még ez sem történt meg, azaz a törvényjavaslat még a parlament elé sem jutott el. (Az import áru mennyisége nélkül több jelentős osztrák faipari üzem nem érné el a gazdaságos üzemméretet.) 

Feltételezhetően a most megjelent felhívás próbálja életben tartani ezt a gondolatot, de erre szinte nulla az esély. A felhívás érdekessége, hogy olyan szervezetek tették, melyekben az ügy ellen tiltakozó osztrák faipari cégek, illetve képviseleteik is tagok. Könnyen lehet, hogy ebből érzékeny beszélgetések lesznek majd e szervezeteken belül. A lényeg: egyelőre nem fenyegeti a Magyarországról Ausztriába eladásokat ez a gondolat.

Mivel a Waldvirtel régió erdőtulajdonosainak kezdeményezése erősen elhúzódott és az eddigi ismeretek szerint nem vezet eredményre, megsegítésükre az osztrák állam jelentős pénzügyi támogatásról döntött. Ennek részleteit (EU tárfinanszírozott, csak nemzeti, mire és mennyi, stb.) érdemes lehet megismerni mintegy precedensként a hasonló hazai esetek “kezeléséhez”.

Előző cikk

Állami erdőgazdálkodók a számok tükrében - 2019.

Következő cikk

Az idő minden sebet begyógyít




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version