FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Az erdészeti ágazat új igazgatási rendszere

A Nemzeti Agrárkamara jelen áttekintésének apropója az a napokban megjelent hír, hogy a Nemzeti Földügyi Központban közel 110 fővel és nyolc osztállyal megalakult az erdészeti főosztály.

A létszám jelentős megnövekedését az eredményezte, hogy az év első felében az NFK-hoz kerültek a megyei kormányhivatalok erdőtervezési részlegei. Ezzel a továbbiakban az erdőtervezési feladatok teljes vertikumát az NFK látja el.  (Wisnovszky Károly korábbi főosztályvezető az NFK elnökének tanácsadójaként folytatja munkáját.)

Az NFK erdészeti igazgatási részlegeinek felállításával lassan teljessé válik az erdészeti ágazat új igazgatási rendszere, a kapcsolódó feladatok immáron az Agrármisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a Nemzeti Földügyi Központ, továbbá a kormányhivatalok közt oszlanak meg. A könnyebb tájékozódás érdekében bemutatjuk e három intézmény erdészeti ágazati, illetve igazgatási feladatait, valamint szervezetrendszerét.

Agrárminisztérium

A minisztériumon belül az erdőkért és földügyekért felelős államtitkári pozíciót Zambó Péter tölti be. Az államtitkár gyakorolja többek közt:  

–    az  erdőgazdálkodási, faanyagkereskedelmi-lánc igazgatási hatósági és igazgatási tevékenységével kapcsolatosan a  miniszter részére jogszabályban meghatározott szakmai irányítói hatásköröket;

–    felügyeleti szervet megillető hatáskört gyakorol a  fővárosi és megyei kormányhivatal, a Nébih hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági ügyekben;

–    az erdőgazdálkodói nyilvántartással, az Országos Erdőállomány Adattárral és az Országos Erdőkár nyilvántartással kapcsolatos feladatok ellátásáért való a szakrendszerek működtetésért való felelősséget.

Az erdőkért felelős helyettes államtitkárság élén Szentpéteri Sándor áll. A helyettes államtitkár az erdőgazdálkodással (valamint a vadgazdálkodással és halgazdálkodással) kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős. Erdészeti ágazati szempontból fontos feladatai közé tartozik:

–    az erdőgazdálkodásra, az  erdő védelmére, az  erdővagyon fenntartásának, közjóléti hasznosításának feltételrendszerére és a  faanyag kereskedelmi lánc hatósági felügyeletére vonatkozó jogszabályok előkészítése és azok hatóság útján történő felügyelete;

–    közreműködik az  erdészeti igazgatás, az  erdőgazdálkodás és a  faanyag kereskedelmi lánc hatósági felügyelete szakmai irányítási tevékenységében és e hatósági felügyeleti ügyekben gyakorolja a felügyeleti szervet megillető hatáskort;

–    közvetlen kapcsolatot tart az NFK-val.

Az erdőkért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozik többek közt az erdőgazdálkodási főosztályvezető tevékenysége is, amely főosztály az alábbi egységekre oszlik:

–    erdőgazdálkodási főosztály (vezetője: Dalvári Vince Gábor); erdészeti igazgatási osztály (vezető: Balogh Ákos Tamás); erdőgazdálkodási és támogatási osztály (vezető: jelenleg betöltetlen státusz)

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

Az NFK megalakulását követően az ágazati feladatok közül az EUTR hatósági feladatok maradtak a NÉBIH-nél. Ezen osztályok a következőképpen helyezkednek el a szervezeti rendszerben:

– élelmiszerlánc-biztonsági és ellenőrzési elnökhelyettes

— Kiemelt Ügyek Igazgatósága

— EUTR felügyeleti osztály (vezető: Nagy József)

— EUTR hatósági és nyilvántartási osztály (vezető: Lapos Tamás)

Továbbra is a faanyagkereskedelmi-lánc felügyeletére vonatkozó erdészeti hatósági feladatkörben:

–    szervezi, irányítja, felügyeli a vonatkozó erdészeti hatósági feladatok ellátását, a jogszabályi előírások betartását;

–    nyilvántartást vezet a hazai faanyag kereskedelmi lánc szereplőkről;

–    ellenőrzi a fatermékek importját, belföldi szállítását, a fa és fatermékek feldolgozását, felhasználását;

–    felméri, közzéteszi hazai és uniós viszonylatban végzett illegális fakitermeléseket;

–    kialakítja, működteti és fejleszti a kapcsolódó elektronikus felületeket, nyomtatványokat.

Ágazati szempontból az erdészeti szaporítóanyag felügyeletével foglalkozó egységet is meg kell említeni. A NÉBIH-en belüli pozíciója az alábbi:

– adatvagyon-gazdálkodásért és stratégiáért felelős elnökhelyettes

— Mezőgazdasági Genetikai Erőforrások Igazgatóság

— erdészeti szaporítóanyag felügyeleti osztály (osztályvezető: Molnár György)

Feladatuk többek közt:

–    az államilag elismert fajták Nemzeti Fajtajegyzékeinek, valamint az erdészeti szaporítóanyag források Nemzeti Jegyzékének közzététele;

–    erdészeti genetikai erőforrásokra vonatkozó nyilvántartás vezetése;

–    erdészeti génmegőrzési feladatok ellátása;

–    a növényi szaporítóanyag import engedélyezése, erdészeti szaporítóanyag esetén a belföldiesítést elvégzése.

Nemzeti Földügyi Központ

Az újonnan átszervezett Erdészeti Főosztály (főosztályezető: Czirok István) NFK-n belüli elhelyezkedését az alábbi szervezeti ábra mutatja be.

A főosztály alá tartozó osztályok és azok június elsejével kinevezett vezetői a következő felsorolásban olvashatók:

Központi osztályok:

–    erdőrendezési és erdővédelmi osztály (osztályvezető: Szolnyik Csaba)

–    rendszerüzemeltetési és fejlesztési osztály (osztályvezető: Szabó Szabolcs)

Regionális osztályok:

–    közép-magyarországi erdőtervezési Osztály (gödöllői és váci telephely) /osztályvezető: Mészöly Károly/

–    északnyugat-dunántúli erdőtervezési osztály (szombathelyi és soproni telephely) /osztályvezető: Balogh Csaba/

–    közép-dunántúli erdőtervezési osztály (veszprémi és zalaegerszegi telephely) /osztályvezető: Keszei István/

–    dél-dunántúli erdőtervezési osztály (kaposvári és pécsi telephely) /osztályvezető: Balogh Lajos/

–    északkelet-magyarországi erdőtervezési osztály (egri, miskolci és sárospataki telephely)  /osztályvezető: Szabó Béla Szilárd/

–    alföldi erdőtervezési osztály (debreceni és szegedi telephely) /osztályvezető: Szabó Péter/

Az erdészeti főosztály elsődleges feladatai az alábbiak:

–    a miniszter részére a kormányzati munka ellátásához szükséges, az erdészeti hatóság tevékenysége során keletkezett adatok, elemzések szolgáltatása;

–    az erdészeti hatóság által vezetett nyilvántartásokhoz (pl.: Országos Erdőállomány Adattár) kapcsolódó feladatok koordinálása;

–    az NFK honlap erdészeti részének üzemeltetési feladatai;

–    részt vesz a Miniszterelnökség által delegált téma-, utó- és célellenőrzéseken és az átfogó ellenőrzéseken;

–    közreműködik az erdészeti igazgatást érintő jogszabálytervezetek véleményezésében,

–    lefolytatja országos illetékességgel az alábbiakat: összevont körzeti erdőtervezési hatósági eljárásokat, amihez kapcsolódóan az erdőterület felnyíló erdővé minősítését, terméketlen területté minősítését, erdőrendeltetések megállapítását, törlését.

Az erdészeti főosztály továbbá az NFK erdészeti szakmai koordináló tevékenysége keretében végzi a következőket:

– szakmai képzést szervez a fővárosi és megyei kormányhivatalok számára;

– a Nébih -el együttműködve informatikai szakrendszert biztosít a fővárosi és megyei kormányhivatalok feladatainak ellátásához;

– szakmai eljárásrendeket, útmutatókat és iratmintákat készít a fővárosi és megyei kormányhivatalok részére, szakmai tevékenységük elvégzéséhez;

– jelentést kérhet a fővárosi és megyei kormányhivataloktól az elvégzett feladataikról;

– az erdőgazdálkodás igazgatásának támogatása keretében ellátja a jogszabályokban meghatározott feladatokat.

Fontos tudni, hogy az erdészeti szakirányító névjegyzékhez kapcsolódó szakmai formanyomtatványok, elektronikus bejelentések formátumát és adattartalmát az Erdőrendezési és Erdővédelmi Osztály dolgozza ki és teszi közzé. Továbbá ők látják el az erdészeti szakszemélyzet jogosulti alapképzésével és továbbképzésével, valamint tevékenységével kapcsolatos közzétételi és szervezési feladatokat. Ez az osztály felelős a szakszemélyek előírt munkájának ellátásához szükséges kellékek beszerzéséért is.

Kormányhivatalok

A teljesség kedvéért érdemes arról is szólni, hogy a “klasszikus” erdészeti hatósági feladatokat (pl.: erdőfelügyelet) továbbra is ugyanaz a tíz megyei kormányhivatal látja el, mint eddig. A különvált erdőtervezéssel ellentétben megmaradtak a korábbi illetékességi területek is. Viszont jelentős változás, hogy 2020 március 1-jétől az addig a Kormányhivatalok egyik Járási Hivatalához tartozó erdészeti hatóságok közvetlenül a Kormányhivatalokhoz kerültek átsorolásra. Ennek egyik jelentős következménye, hogy az ezt követően meghozott erdészeti hatósági döntések ellen nincs helye fellebbezésnek. Jogorvoslatot kérni természetesen lehet, de azt csak keresetlevél formájában lehet benyújtani az illetékes Törvényszékhez. (Március 31-ével megszűntek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok, a közigazgatási perekben a Fővárosi, Budapest Környéki, Győri, Miskolci, Pécsi, Szegedi és a Veszprémi Törvényszékek járnak el regionális illetékességgel.)

A kifutó másodfokú erdészeti hatósági feladatokat a Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdészeti Főosztály Jogorvoslati Osztálya látja el.

Az erdészeti hatóságok tehát jelenleg a következő szervezeti egységeken belül működnek:

Heves Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Erdészeti Osztály, osztályvezető: Csendes József

Borsod- Abaúj – Zemplén Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Erdészeti Osztály, osztályvezető: Bényei Sándor

Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Erdészeti Osztály, osztályvezető: Baráth Márk

Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Erdőfelügyeleti Osztály, osztályvezető: Gábor Edit Melinda

Somogy Megyei Kormányhivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Erdészeti Osztály, osztályvezető: Márványi Csaba

Baranya Megyei Kormányhivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Erdészeti és Földművelésügyi Osztály, osztályvezető: Dr. Jeges- Varga Ferenc

Vas Megyei Kormányhivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Erdészeti Osztály, osztályvezető: Támis Norbert

Zala Megyei Kormányhivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Erdészeti Osztály, osztályvezető: Magyari István

Veszprém Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Erdészeti Osztály, osztályvezető: Major László

– Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdészeti Főosztály Erdőfelügyeleti Osztály, főosztályvezető: Klemencsics András, osztályvezető: Dobay Péter

Forrás: NAK

Előző cikk

Pedagógusi életműdíjat kapott Halápi Nándor

Következő cikk

60K Öregerdő Országos Mozgalom




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version