FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Készül az 5. Nemzeti Környezetvédelmi Program

A jövő év elején az Országgyűlés elé terjesztik az új nemzeti környezetvédelmi programot a jelenleg érvényben lévő program beszámolójával együtt – mondta az agrárminiszter kedden az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága előtti éves meghallgatásán, ahol a környezet- és természetvédelem területén az elmúlt egy évben elért eredményekről, továbbá a jövőre vonatkozó szakmai tervekről és célokról is beszélt.

2020-10-28 Készül az 5. Nemzeti Környezetvédelmi Program A jövő év elején az Országgyűlés elé terjesztik az új nemzeti környezetvédelmi programot a jelenleg érvényben lévő program beszámolójával együtt – mondta az agrárminiszter kedden az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága előtti éves meghallgatásán, ahol a környezet- és természetvédelem területén az elmúlt egy évben elért eredményekről, továbbá a jövőre vonatkozó szakmai tervekről és célokról is beszélt. Megosztás:

Nagy István hozzátette: Magyarország környezetügyi stratégiáját a következő 6 évre meghatározó dokumentum elkészítése a “finisébe” érkezett. Az 5. nemzeti környezetvédelmi program Magyarország adottságait és hosszú távú környezeti érdekeit figyelembe véve határozza meg a jövő fejlődési céljait az uniós és nemzetközi kötelezettségek mentén. Fontos intézkedésként kiemelte: megteremtették a forrást és a stratégiai alapjait annak, hogy a mezőgazdasági termelőknél képződő mezőgazdasági fóliahulladékokat országos szinten összegyűjtsék, és azokat egy egyedülálló magyar szabadalom alapján hasznosítsák. A levegőkörnyezeti szabályozás területén elért eredményekről megjegyezte: 2020-ban a kormány elfogadta a nyílt meteorológiai adatpolitika bevezetésének tervét, valamint az Országos levegőterhelés-csökkentési programot. Monitoring hálózatot hoztak létre a levegőszennyezés változásának ökoszisztémákra gyakorolt hatásainak nyomon követésére, a stratégiai zajtérképek 2018-2019. évi megújítása után felülvizsgálták a zajtérképeken alapuló zajvédelmi intézkedési terveket és tervezik a hazai zajvédelmi szabályozás teljes felülvizsgálatát, korszerűsítését, mindezek mellett pedig a meteorológia területén az Országos Meteorológiai Szolgálat radarfejlesztését is – sorolta, kiemelve, hogy eredményeket értek el a környezeti nevelés területén is. Nagy István tájékoztatása alapján szerteágazó munka zajlott a természetvédelem területén is, további ambiciózus tervek megvalósításán dolgoznak jelenleg is, amelyek fókuszában a természeti sokféleség megóvása áll. A 2019. június 1-jén megalakult Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ megkezdte működését és immáron egységes szemlélettel, hatékonyabban tudja szolgálni a génmegőrzés ügyét és kiemelten a kormány által elfogadott, 4 éves időtávval futó Génmegőrzési stratégia végrehajtását – emelte ki. Elmondta, hogy az EU Biológiai Sokféleség Stratégia 2020 hazai megvalósítása érdekében az agrártárca európai uniós támogatású projektet vezet 2021 májusáig, amelynek keretében megalapozták a még kevéssé ismert vagy különösen veszélyeztetett természeti értékeink – fajok és élőhelyek – megőrzését.   Folyamatosan és szisztematikusan dolgoznak azon, hogy valamennyi Natura 2000 terület fenntartási terve elkészüljön. 2019 második félév-2020 első félév időszakban 54 Natura 2000 területre vonatkozó fenntartási terv jóváhagyása történt meg, ezzel a Natura 2000 területek 72 százaléka rendelkezik már fenntartási tervvel. A jövő évi feladatokra rámutatva elmondta, hogy az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 2021. május-november közötti magyar elnökségének kiemelt prioritásai közé tartozik többek között a környezetügy: az európai tájvédelem, az élőhelyek védelme, az egészséges környezethez való alapvető jog, a fenntartható fejlődés. Kitért arra is, hogy meghatározó, fontos feladat a biológiai sokféleség megőrzésének 2020-2030 közötti időszakra szóló nemzeti stratégia megalkotása. A stratégia terveik szerint 2021 első félévében kerülhet a parlament elé. Szintén kiemelt feladatként tekintenek a 2021-gyel induló európai uniós pénzügyi időszak keretében természetvédelmi fejlesztések megvalósítására, a rendelkezésre álló források lehető leghatékonyabb felhasználására – tette hozzá. Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Fűrészüzemi fejlesztés zárult Csömödéren

Következő cikk

Színezett ragasztó



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések