FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

2021-ben a lisztes berkenye lesz az év fája

Az év fáját (pontosabban fafaját) a szakközönség az OEE kezdeményezésére évről évre megválasztja. 2021-re a lisztes berkenyére esett a választás.

Az Országos Erdészeti Egyesület mozgalma 1996. óta minden évben megválasztja az év fafaját. Az Év Fája mozgalom célja az adott őshonos fafajjal kapcsolatos figyelemfelhívás, ismeretterjesztés mind az erdész szakemberek, mind a nagyközönség számára. 1996-2013 között az Év fája kuratóriuma döntött az év fafajáról, 2013 óta az Év fája honlapon keresztül zajló nyílt on-line szavazáson dől el a következő év fafaja.

Így idén már nyolcadik alkalommal az egyesület által működtetett Év fája tematikus honlapon keresztül szavazhattak az erdész szakemberek és mindenki más, akit érdekel az erdők és a fák világa a következő év fafajára.

2020-ban is élénk érdeklődés mellett, majd egy hónapon keresztül zajlott az on-line szavazás, amelyen idén összesen 2188 érvényes szavazatot adtak le.

A szavazatok értékelése után, 1004 szavazattal a lisztes berkenye (Sorbus aria) lett 2021-es év fafaja!

Középhegységeink sziklás termőhelyeinek ritka vadgyümölcs faja, amely nagy alakváltozatosságot mutat, és gyakran kereszteződik más berkenyékkel. Virágait sok rovar látogatja, termését a madarak fogyasztják. Ritka, de ökológiai jelentősége miatt természetes erdeinkben fontos faj.

A második helyen, 657 szavazattal, a kecskefűz (Salix caprea), míg a harmadik helyen, 527 szavazattal, a fehér nyár (Populus alba) végzett.

Íme a nyertes:

Forrás: OEE
Szerk.rajz: MM

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Plafonon tárolt ágy - pici lakások térnövelése

Következő cikk

Építő anyagok ökopiramisa



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések