FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

EU – erdészeti ágazati érdekérvényesítési lehetőségek

 

 

Az Európai Bizottság konzultációs oldalán (Have your say) lehetőség van az Unió meglévő, új és tervezett szakpolitikai intézkedéseiről és a hatályos jogszabályokról véleményt alkotni. Az uniós szintű társadalmi egyeztetés a jelenlegi intenzív stratégiaalkotási időszakában különös jelentőséggel bírhat, hiszen ennek keretében az uniós állampolgárok, valamint a társadalmi és szakmai szervezetek közvetlenül is véleményt formálhatnak az egyes témákban.

Azt tapasztaljuk ugyanakkor, hogy a kérdőívek kitöltéséhez keveseknek van elegendő ágazati rálátása, illetve információja. Ezt az eredmények kiértékelése során is figyelembe veszik, ennek ellenére bizonyára nem haszontalan, ha az ágazati szereplők a kitöltés előtt megismerik az ágazat központi igazgatásának, kutatóinak, szakmai és érdekképviseleti szervezeteinek az álláspontját az egyes kérdésekben. Illetve az sem haszontalan, ha az említett közszereplők is egyeztetik egymással az álláspontjaikat.

 

Az előbbiek céljából a kitöltésre rendelkezésre álló időszakban az erdészeti ágazatot érintő kérdőívek témáiban az alábbi, szűk körű szakmai konzultációs lehetőségeket szervezzük, a szakma, az erdészeti vállalkozások, az erdészeti szakmai szervezetek, valamint az említett további ágazati közszereplők képviselői részére, illetve körében:

 


 

1. A klímavédelem és az erdőgazdálkodás összefüggései az uniós politikában

Az online NAK rendezvény időpontja: 2021. január 28. 10.00 óra

A Green Deal (európai zöld megállapodás) célul tűzi ki, hogy az EU 2050-re a világ első klímasemleges kontinensévé váljon, vagyis, hogy az uniós gazdaság nettó üvegházhatású gáz-kibocsátása nulla legyen. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, a Bizottság a 2030-ra vonatkozó kibocsátáscsökkentési célszint növelését javasolja, azaz, hogy az EU az eredeti tervnél nagyobb mértékben, legalább 55%-kal csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es évben mért szinthez képest. A Bizottság értékelni fogja, hogy ez miként valósítható meg felelősségteljesen. Ehhez viszont felül kell vizsgálni az összes vonatkozó szakpolitikát, szabályozást is.

 

A január 28-i egyeztetés a következő nyilvános uniós konzultációkat érinti:

 

Földhasználat, földhasználat-változás és erdőgazdálkodás – az uniós szabályok felülvizsgálata (LULUCF)

A konzultáció az érdekelt felektől a földhasználatról, földhasználat-változtatásról és az erdőgazdálkodásról szóló uniós rendelet (LULUCF-rendelet) felülvizsgálatával kapcsolatban vár észrevételeket, információkat. E rendelet azt a célt szolgálja, hogy az ágazat szereplői nagyobb mértékben csökkentsék kibocsátásaikat, valamint fenntartsák és fokozzák a szén-dioxid kivonását a légkörből.

A kérdőív közvetlenül innen érhető el, magyarul is.

Kitöltési határidő: 2021. február 5.

 

Nemzeti kibocsátáscsökkentési célok (közös kötelezettségvállalási rendelet) – felülvizsgálat a 2030-ra vonatkozó éghajlat-politikai célterv alapján

A konzultáció az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/842 számú rendeletét érinti, amely kötelező, éves szinten teljesítendő kibocsátáscsökkentési célokat határoz meg mindegyik uniós országra vonatkozóan a 2021 és 2030 közötti időszakra.

A kérdőív közvetlenül innen érhető el, magyarul is.

Kitöltési határidő: 2021. február 5.

 

A megújuló energiára vonatkozó uniós szabályok – felülvizsgálat

A 3. konzultáció célja pedig a megújulóenergia-irányelv felülvizsgálatára vonatkozóan az érdekelt felek véleményének begyűjtése. E felülvizsgálat értékelni fogja azt, hogy a megújuló energiára vonatkozó uniós szabályok ((EU) 2018/2001 irányelv) milyen mértékben járulhatnak hozzá a magasabb szintű uniós éghajlat-politikai törekvésekhez és fel fogja tárni, hogy miként lehetne felgyorsítani az integráltabb energiarendszerre való átállást az integrált energiarendszerről szóló stratégiában és a hidrogénstratégiában foglaltak szerint.

A kérdőív közvetlenül innen érhető el, magyarul is.

Kitöltési határidő: 2021. február 9.

 


 

2. A biodiverzitás védelme és az erdőgazdálkodás összefüggései az uniós politikában

Az online NAK rendezvény időpontja: 2021. február 16. 10.00 óra

A biológiai sokféleség, mely a létezésünk egyik alapfeltétele, példátlan ütemben csökken körülöttünk. A 2030-ig tartó időszakra szóló uniós Biodiverzitás Stratégia ezt a trendet kívánja megfordítani: célja a biológiai sokféleség és az ökoszisztéma szolgáltatások csökkenésének megállítása, ezek mielőbbi helyreállítása az EU-ban, illetve a globális biodiverzitás csökkenés megakadályozása. A stratégia értékelése számba veszi annak hatékonyságát, eredményességét, relevanciáját, koherenciáját és az EU hozzáadott értékét is.

 

A február 16-i egyeztetés a következő témájú uniós nyilvános konzultációkat érinti:

 

A biodiverzitásra vonatkozó uniós stratégia értékelése 2020 -ig.

A biológiai sokféleség védelme: természethelyreállítási célok az EU Biodiverzitás Stratégiájának keretében.

A konzultációk – amelyeknek célja szintén az érdekelt felektől történő információgyűjtés – a biológiai sokféleséggel kapcsolatos három különböző uniós szakpolitikai kezdeményezésre terjed ki:

– a 2020-ig teljesítendő uniós biodiverzitás stratégia (2011-2020) értékelésére,

– e stratégia 5. célkitűzése tekintetében az idegenhonos inváziós fajokról szóló uniós rendelet alkalmazásának felülvizsgálatára, valamint

– a jogilag kötelező érvényű uniós természethelyreállítási célok kidolgozására, ami a 2030-ig teljesítendő uniós biodiverzitás stratégia egyik kulcsfontosságú kötelezettségvállalása.

Az utóbbival kapcsolatos, előkészítés alatt álló rendelet hatásvizsgálaton alapuló, jogilag kötelező erejű természet-helyreállítási célokat fog rögzíteni, és ezzel hozzájárulva a biodiverzitási stratégiában kitűzöttek megvalósításához.

A vonatkozó kérdőívek innen (A biodiverzitásra vonatkozó uniós stratégia értékelése 2020-ig) és innen (A biológiai sokféleség védelme: természethelyreállítási célok az EU Biodiverzitás Stratégiájának keretében) érhetők el, magyarul is.

Kitöltési határidő: 2021. április 5.

 


 

3. Az Európai Unió Erdészeti Stratégiája

Az online NAK rendezvény időpontja: 2021. március 16. 10.00 óra

A Green Deal keretében a Bizottság új uniós erdőstratégiát jelentett be, amely a biológiai sokféleséggel kapcsolatos uniós stratégiára épül, a teljes erdőciklusra kiterjed, és hangsúlyt fektet az erdei területek társadalmi és gazdasági előnyeire. A stratégia célja az erdők megfelelő állapotának biztosítása. Gondoskodni hivatott arról, hogy az európai erdők egészségesek és megújulásra képesek legyenek, továbbá hozzájáruljanak a biológiai sokféleséghez, az EU éghajlati céljainak megvalósításához, az érintett ágazatokban dolgozók megélhetésének biztosításához és a biomassza alapú gazdasághoz. Az erdők védelmére, helyreállítására és a fenntartható erdőgazdálkodásra összpontosít.

A kérdőív (magyarul) innen érhető el.

Kitöltési határidő: 2021. április 19.

 


 

Az következő egyeztetéseket is online formában szervezzük.

 

2. 2021. február 16. 10.00 óra

– A biodiverzitás védelme és az erdőgazdálkodás összefüggései az uniós politikában

 

3. 2021. március 16. 10.00 óra

– Az Európai Unió Erdészeti Stratégiája

 

Az egyeztetésekre a konzultációba bevont szakmai szervezetek alábbi elérhetőségein keresztül lehet jelentkezni:

– Országos Erdészeti Egyesület: titkarsag@oee.hu

– Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége: megosz@megosz.hu

– Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség: info@fagosz.hu

– Pro Silva Hungaria Egyesület: horvath.ivan@prosilva.hu

– Európai Államerdők Szövetsége balazs.garamszegi@am.gov.hu

– Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: erdeszet@nak.hu.

 

További erdészeti szakmai szervezetek a konzultációra az erdeszet@nak.hu e-mail címen jelentkezhetnek.

szerk: TJ, Forrás: Szalai Károly NAK

Kapcsolódó:

 

Szedlák Tamás olvasói gondolatai Saját jól felfogott érdekünkben, hivatásunk, lelkiismeretünk érdekében is követnünk kell a világ és főleg az európai folyamatokat, mert a mi és gyermekeink, unokáink életét is befolyásolhatják, és ahogy szoktuk mondani, jobb erdőket akarunk unokáinkra hagyni, mint amilyeneket nagyapáinktól kaptunk. FATÁJ 2021-01-18

 

Konzultáció az EU 2011-2020. közti Biodiverzitás Stratégiája megvalósulásának értékeléséről FATÁJ 2021-01-11

A ma megnyitott online konzultáció célja, hogy információt és visszajelzést gyűjtsön az érdekelt felektől és a szélesebb nyilvánosságtól a biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2020-ig teljesítendő uniós stratégia végrehajtásáról és az idegenhonos inváziós fajokról szóló uniós rendelet alkalmazásáról.

+ Figyelmet érdemelhet még az e cikk végén található kapcsoló gyűjtemény.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Az Erdők Meséi II. kötet

Következő cikk

EUSTAFOR a 2020 utáni EU Erdészeti Stratégiáról



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések