FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Új katonai bázis épül Gyulafirátót mellett


Fotó: facebook

‘Jelentős könnyebbség lesz a környéken élőknek, amikor Gyulafirátót közelében elkészül majd az MH Bakony Harckiképző Központ (MH BHK) kezelésében működő új bázis’ – hangsúlyozta Oszlánszki Béla ezredes, az alakulat parancsnoka. Mint mondta: pontosan tudják, milyen terhet ró a Központi Lő- és Gyakorlótér vonzáskörzetében lakókra a katonai terület mindennapi működése, de ez néhány év múlva több tekintetben is csökkenni fog.

Az új bázis terveinek elkészítése nem újkeletű, egészen 2016-ra nyúlik vissza, amikor is hazánk a NATO-nak felajánlotta: a gyakorlótéren belül olyan objektumot hoz létre, amely 21. századi színvonalon garantálja majd az ide érkező nemzetközi csapatok – legyen szó akár 2-3000 katonáról – elhelyezését, ellátását.

‘A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program tervei alapján 2018-ban nyilvánvalóvá vált, hogy a haderő a közeljövőben olyan új és modern technikai eszközökkel bővül, amelyek manőverezéséhez nagyobb hely szükséges. Ezért született az a döntés, hogy az új bázist Gyulafirátóttól keleti irányban, körülbelül 700-800 méteres távolságban kell felépíteni. Nem mellesleg ez az egyetlen olyan térség a gyakorlótéren belül, amely nem Natura 2000-es terület’ – fogalmazott a központparancsnok.

A bázis építésének első üteme a tervek szerint 2023 év elejére készül el, és nem csupán a nemzetközi erők, de a Központi Lő- és Gyakorlótér állományának elhelyezésére is szolgál. A komplex objektumban lesznek sátorhelyek, elhelyezési épületek, kiszolgáló blokkok, gép-és harcjármű telephely, mosó, javító műhely, étkezde, elsősegélynyújtó-hely és sportközpont is.

‘Az új bázis fontos része lesz a saját vasútvonal. Eddig a hajmáskéri vasútállomáson rakodták ki és be az eszközöket, majd a katonai konvojok a településen keresztül jutottak el a gyakorlótérre. Ha elkészül a saját rakodó, úgymond házon belül tudunk be- és kirakodni mindent’ – hangsúlyozta a parancsnok.

A tervek elkészülését és a szükséges engedélyek (többek között fakivágási engedély, környezetvédelmi engedély és építési engedély) beszerzését követően a tereprendezési munkálatok a napokban kezdődtek meg. Ezzel kapcsolatban a parancsnok emlékeztetett rá: a harckiképző központ hosszú évek óta minden év elején tájékoztató fórumot tart a környékbeli települések polgármesterei részére a várható nagyobb gyakorlatokról, fejlesztésekről. Azon polgármesterek számára, akik nem tudnak megjelenni a tájékoztatón, elektronikus úton küldik meg a vonatkozó dokumentumokat, hogy időben fel tudják készíteni a lakosságot.

Kérdésünkre Bolobás Péter százados, az MH BHK Szimulációs Gyakorló- és Kiképző Központ Összfegyvernemi Kiképző és Döntnöki Alosztályvezető helyettese kiemelte: a helyi és megyei illetékes hivatalok képviselőivel, illetékeseivel többször is személyesen egyeztettek a munkálatok megkezdéséről.

‘Tavaly decemberben tartottuk meg az úgynevezett erdőkitűzési bemutatót, amelyen – a település vezetői mellett – a Verga Zrt. és a Veszprém Megyei Kormányhivatal illetékesei is jelen voltak. A tereprendezés előtt pontosan ki volt jelölve az új bázis és a település között húzódó biztonsági zóna határa. Tudni kell, hogy a vonatkozó jogszabályok alapján az erdőkivágás nem lenne bejelentésköteles tevékenység. A tereprendezés első fázisa során kivágott fák zömmel fiatal telepítésű fenyők voltak. A lő- és gyakorlótér, valamint annak környékének erdészeti szakkezelését az említett Verga Zrt. végzi. A kapcsolatunk velük is nagyon jó, az egyeztetések pedig folyamatosak.’ – közölte a százados. Kiemelte: amint a bázis és a hozzá kapcsolódó bekötő út is megépül, a közúton érkező katonai konvojok a 82-es főútról közvetlenül hajtanak majd be a bázisra, így lényegesen könnyebbé válik az itt lakók élete.

Oszlánszki Béla ezredes hozzátette: az alakulatnál mindig is kiemelt szerepet kapott a környezet-és természetvédelem. Köztudomású, hogy az MH BHK kezelésében lévő gyakorlótereken több, fokozottan védett állat- és növényfaj is található.

‘Minden tevékenységünket meg tudjuk úgy oldani, hogy ne veszélyeztessük a természet értékeit’ – mondta az ezredes.

A HM Védelemgazdasági Hivatal infrastrukturális főigazgató-helyettese szerint alaptalanok a lakosság beruházással kapcsolatos félelmei. Mint Cseppentő József ezredes elmondta: valamennyi környezet- és területvédelmi szabályt be fognak tartani az építkezés és az üzemeltetés során egyaránt.

Az előkészítéséhez szükséges nemzeti feladatok 2015-ben zárultak le, majd a képességcsomagot a 2016-os varsói NATO csúcstalálkozón a szövetség jóváhagyta.

Az ezredes hozzátette: a NATO finanszírozásból Gyulafirátót határában épülő katonai tábor a gyakorlatra érkező magyar és nemzetközi katonák 21. századi elhelyezési körülményeinek biztosítására szolgál, valamint a fejlesztés része a hajmáskéri vasútállomás és a tábor között kiépülő önálló vasúti pálya is, amely megkönnyíti majd a személyi állomány és a technikai eszközök mozgatását, kirakodását. Ez a közúti forgalom és a lakosság nyugalmának szempontjából kifejezetten előnyös – hangsúlyozta.

Cseppentő József ezredes leszögezte azt is, a beruházás egy Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő területet, pontosabban a MH Bakony Harckiképző Központ gyakorlóterét érinti. A munkálatokat egy mindenre kiterjedő környezeti hatásvizsgálat előzte meg, amely alapján az illetékes hatóságok engedélyt adtak a kivitelezésre. Az építkezés tereprendezéssel kezdődött, amely azzal az állítással ellentétben, miszerint hatalmas területen irtották ki az erdőt, elsősorban a bozótos és a nem faállománnyal borított részeket érinti.


Fotó: Varga Domokos Péter

Az infrastrukturális főigazgató-helyettes ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a beruházás nem érinti hátrányosan a Magyar Honvédség és a civil társadalom jó kapcsolatát.

Forrás: honvedelem.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Rejtélyes kéz kilátó Észak-Magyarországon

Következő cikk

Évszázados tölgyfákat keres Franciaország a Notre Dame torony újjáépítéséhez



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Teszáry Károly [86]

Fájó szívvel továbbítom a szomorú, lesújtó hírt: elhunyt Teszáry Károly erdőmérnök, 1969-től a Diósjenői Erdészet, majd 1985-től a…