FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Megújult az egykori katonai torony Nagyvázsony határában

2021. július 22-én ünnepélyes átadó keretében nyitotta meg kapuit Nagyvázsony külterületén, a 77. számú főút mellett található, egykoron katonai irányítótoronyként működő kilátó.

A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt.-nek 2017-ben nyílt lehetősége a Magyar Természetjáró Szövetséggel konzorciumi együttműködés keretében mintegy 263.276.212 Ft összegű, 100%-os intenzitású Európai Uniós forrásból, ökoturisztikai fejlesztések megvalósítására a működési területén.

A most átadott komplex projektelem is a “Bakancsos Barangolás a Bakonytól a Balatonig” elnevezésű, GINOP-7.1.2-15-2017-00021 kódszámú pályázat keretében készült el, melynek bekerülési költsége meghaladta a 72 m Ft-ot.

Ugron Ákos Gábor a VERGA Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében bemutatta a sokáig elhagyatottan álló, feltehetően a II. világháború idején német katonák által épített objektum felújításának főbb lépéseit.

A 7 szintes torony új tetőszerkezetet, biztonságos védőkorlátokat, és acél lépcsőszerkezeteket kapott, valamint megújultak torony külső és belső falfelületei is. A biztonságos látogatás érdekében kialakításra került szintén a pályázat keretében egy 20 férőhelyes parkoló, valamint fedett és fedetlen pihenőhely is. A jelenlegi fejlesztések mellett a VERGA Zrt. működési területén több projektelem is megvalósult már, valamint további fejlesztések is várhatóak.

Végezetül kihangsúlyozta, hogy a pandémiás időszak alatt érezhetően megnövekedett az erdők egészségmegőrző szerepe, melyhez a hasonló erdei pihenőhelyek, kilátók, erdei tornapályák, kondiparkok remek helyszínt biztosítanak.

Tassy Márk Tamás a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója beszédében elmondta, hogy a szövetség 2 VEKOP és 5 GINOP pályázat sikeres lebonyolításában dolgozik együtt több állami erdőgazdasággal is. A pályázatok elsődleges célja, hogy az egyes érintett régiókban olyan ökoturisztikai fejlesztések valósuljanak meg, melyek a természetjárást népszerűsítik.

Oszlánszki Béla, a MH Bakony Harckiképző Központ Parancsnoka elmondta, hogy a most átadott kilátóval a látogatók jobban megismerkedhetnek a honvédelem múltjával és annak fontosságával, hiszen Nagyvázsony térsége mindig is híres volt katonai múltjáról.

A VERGA Zrt. működési területén szintén a fenti GINOP pályázat keretén belül, valósultak már meg jelentős infrastrukturális fejlesztések, megépült 3 új játszótér, 2 szabadtéri tornapálya, megújult több pihenőhely a veszprémi Gulya-dombon, valamint a teljes tanösvény az eplényi Ámos-hegyen, mely egy új pihenőhellyel is kibővült a település határában. A pályázatnak köszönhetően a későbbiekben két új gyalogoshíd is megépül a kéktúra mentén. A kilátó és a pihenőhely egész évben, folyamatosan nyitva áll, és bárki számára szabadon látogatható. A felszerelt ajtók önzáródóak, melyek elsősorban a madarak védelmét szolgálják.

Fontos, hogy a kilátótól északra található terület egy katonai gyakorlótér, melynek látogatása tilos.

forrás: VERGA Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Parkerdő: Megújul a Szilfa tisztás a Budai hegységben.

Következő cikk

Klímavédelem költségei



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések