Amellett, hogy Magyarország egyik legnagyobb, vezető szerepű állami erdőgazdaságánál dolgozik, magán erdészeti csemetekert vállalkozását vezeti, erdészeti szakirányítással foglalkozik, saját gazdaságában szántóföldi növénytermesztést folytat, sőt oktatási és kutatói munkában is helyt áll, egyszóval igazi dolgozó anya. Őt kérdeztük a díjról, munkájáról, kutatásáról.
Biró Boglárka
Hogy látja, miért tartja fontosnak gazdálkodóként bekapcsolódni nemzetközi programokba, pályázatokba, milyen korábbi tapasztalatai vannak, miért esett a választása a COPA-COGECA női innovációs pályázatára?
Számomra nagyon nagy élmény volt – még így az online téren keresztül is – megismerni a DG AGRI (Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság) néhány munkatársát, munkájukat. Hasonló érvényes a pályázatot kiíró Copa-Cogeca szervezetére is. Nagyon kedvesek, segítőkészek voltak és folyamatosan támogatták a pályázati munkámat. Szerintem minden ilyen kihívás új gondolatokat, távlatokat nyithat meg az ember számára, mely további fejlődést, lökést adhat egy vállalkozásnak. Ez a pályázat volt az első, amivel kapcsolatban azt éreztem, hogy ezt ‘nekem írták ki’: hiszen a ‘nő’ és az ‘erdészet’ fogalmak is szerepeltek benne.
Igényt tartana hasonló jellegű hírekre, kamarai tagként szívesen értesülne hasonló pályázati lehetőségekről?
Természetesen igényt tartanék. Hatékony, specializáltan nemzetközi pályázatfigyeléssel foglalkozó rendszer kialakításával sokkal több esélyhez juttathatna minket a Kamara.
Hogy látja az innováció és fenntarthatóság üzemszintű megvalósíthatóságát a hazai gyakorlatban?
Nagyon divatos fogalom lett manapság mindkettő. A véleményem az, hogy sokszor tévesen értékeljük az innovációt: valami hatalmas korszakalkotó újítást várunk a valóságban megjelenni a fogalom mögött, pedig véleményem szerint az igazán hatékony változás apró újítások sorozatából tud megvalósulni. Erdészként pedig minden munkafolyamat előtt olyan felelősségteljes döntést kell hoznunk, aminek az eredménye évtizedek múlva fog csak ‘lecsapódni’. Ez pedig a ‘fenntarthatóság’ elvének szem előtt tartása, melyet az erdészeti szakma közel 100 éve művel. Ennek ellenére az elhivatott szakembereknél azt tapasztalom, hogy nap, mint nap megküzdenek mindezzel és számtalan innovációt látok a mindennapi gyakorlatban: legyen az egy műszaki vagy akár egy ökológia probléma kezelése. A fokozódó erdőkár-láncolatok pedig ki is kényszerítik az innováció létrejöttét sajnos. A gyakorlatban eltöltött közel 2 évtizedet átgondolva az elmúlt pár évben éreztem igazán azt, hogy most nagyon fontos, hogy változtassunk a megszilárdult-berögzött módszereinken.
A magyar erdőgazdálkodás rendkívül tagolt, sokszereplős ágazat, ahol ráadásul nem csak ‘szakmabeliek’ nyilatkoznak meg. A különböző szereplőknek eltérő céljaik, információik, feladataik, eszközrendszerük van. Ez a heterogén szerkezet azt is magában hordozza, hogy az egyik érdekelt számára innovatív megoldás, a másik számára üldözendő bűn, vagy hiba. Az erdőgazdálkodás és az erdő érzékeny mivolta miatt rengeteg jogszabállyal van körül bástyázva, amelynek célja az emberi gyarlóságból adódó rövidtávú haszonlesés megakadályozása, de ez egyben az innovatív megoldásoknak is gátja lehet. Mind az innováció, mind a fenntarthatóság üzemszintű megvalósításának alapfeltétele a társadalom és az erdészeti szakma szemléletének folyamatos formálása, a jó gyakorlatok közkinccsé tétele és elfogadtatása.
Ön figyelemre méltó eredményeket ért el a bükk álgeszt vizsgálatában. Mesélne a kutatásról és az elért eredményekről?
2005-ben védtem meg doktori címemet ‘A bükk álgesztesedés vizsgálata a SEFAG Zrt. erdőállományaiban‘ címmel. Ebben a munkában nagy hangsúlyt fektettem az ún. roncsolásmentes faanyagvizsgálati módszerek megismerésére, hiszen, ha lehetőségünk nyílna ‘belelátni a fába’, akkor számos kérdésünkre kaphatnánk választ. A kutatómunka során nyertem egy ösztöndíjat a Freiburgi Erdészeti Kutatóintézetbe. Itt lehetőségem nyílott megismerni a témával kapcsolatos német, svájci, osztrák kutatási eredményeket.
Ezek közül leginkább azok a berendezések foglalkoztattak, amelyekkel megpróbálták kimutatni az álgesztesedést. Áttörést azonban nem sikerült elérniük a külföldi kutatóknak sem. Egy ötletet viszont továbbgondolásra alkalmasnak találtam, nevezetesen a computer-tomográfos vizsgálatokat. A német szakemberek megpróbálkoztak az élő faegyedet megvizsgálni egy mobil CT berendezés segítségével, azonban a kapott eredmények a ráfordított költségek tükrében, illetve a fákon a sugárzás hatására bekövetkező nekrotikus elváltozások nyomán nem folytatták a méréseket.
Az SM KMOK Diagnosztikai, Onkoradiológiai Kutatási és Oktatási Központ jóvoltából lehetőségem nyílt CT és MR berendezés kipróbálására. Ennek folyamán az élő fán történő vizsgálatokat próbáltam leképezni. A kapott eredmények minden várakozásunkat felülmúlták: nemcsak, hogy sikerült kimutatni az álgesztesedést, de tökéletes – a teljes keresztmetszet minden pontjáról – képet sikerült kapnunk. A sikeren felbuzdulva ‘bevetettük’ az MR berendezést is: Európában elsőként nekünk sikerült MR segítségével kimutatnunk az álgesztesedést. (FATÁJ: erről részletesen itt lehet olvasni.)
Ezt követően faanyagtelítési vizsgálatokat kezdtünk el végezni a csapattal egy lehetséges fejlesztés kidolgozása kapcsán. Ennek során a vákuumos berendezésben kiszárított faanyagot légköri nyomás alatt vízzel telítettük. A felszívási folyamat közben, valamint a kivákuumozott és a vízzel telített faanyagon végeztük el CT méréseket. A képalkotó eljárások segítségével lehetőségünk lenne egy olyan technológia kialakítására, mely alkalmas minden szempont figyelembevételére. Megoldhatóvá válna a különböző fafajok és nedvességi állapotoktól függő telítettség függvényében a telítőanyag adagolásának ‘programozása’. Emellett tanúsítványként is szolgálhatnak ezek a mérések a faanyag valós védőanyagokkal megtörtént kezeléséről.
Építőanyagoknál is egyre szélesebb körben alkalmazott roncsolásmentes vizsgálati módszer a számítógépes tomográfia (CT), jelenleg a BME-n az égés hatására bekövetkező anyagi romlások folyamatalakulását vizsgálják például a megkezdett kísérleteink alapulvételével, jelenleg kezdjük ennek publikálását. Ilyen módon vizsgálva az anyagot a későbbiekben kiterjeszthető az égést követően a lokális károsodás mértéke, a károsodás alakja is.
A pályázatában szerepel, hogy az Ön által (magán és állami részeken) irányított erdőkben tapasztalata szerint jelentősen romlottak a klimatikus tényezők az elmúlt évtizedben. Így a jövőben egyik járható útnak az állandó erdőborítottság fenntartását látja. A leírtakon kívül mit gondol, mivel lehetne még segíteni a hazai erdők klímaváltozáshoz való alkalmazkodását?
A társadalom jellemzően egy-egy állapothoz ragaszkodik, ezen állapot fenntartását helyezi az előtérbe. Mi, erdészek törekvéseink szerint folyamat orientáltak vagyunk, a léptékeink is a megszokotthoz képest jóval nagyobbak. A jelenben meghozott döntéseinket csak az utókor igazolhatja vissza. Az biztosnak látszik, hogy a faanyag energetikai célú felhasználása csökkeni fog, míg az ipari fa egyre keresettebb lesz természetes megjelenése és tulajdonságai okán. Úgy gondolom, hogy a meglévő erdeink, különösen a természetközeli állapotú erdeink gazdasági jelentősége csökkeni fog és az erdő, mint biológiai életközösség a puszta létével képezi majd az ember számára fontos értéket. Ezeknél az erdőknél a természetes erdőfelújulás lehetőségének biztosítása az elsődleges feladatunk és célunk. Ettől eltérően célszerű lenne kialakítanunk azokat az akár ültetvény-szerűen működő és üzemeltethető ‘erdőket’ is, ahol viszont a mindennapi élethez szükséges, nagy mennyiségű légköri szén-dioxidot megkötő ipari faanyagot tudjuk előállítani.
A fokozódó klíma- és környezetpolitikai célokat hogyan lehetne szolgálni az örökerdő üzemmódtól eltérő üzemmódokban?
Az ember természeténél fogva egyfajta felsőbbrendűséggel fordul a természet felé. Egyre szembe tűnőbb, hogy ez egy hibás szemlélet, a természetet nem tudjuk és nem is akarhatjuk legyőzni. Tudomásul kell vennünk, hogy mi ugyanolyan építőkövei vagyunk a bioszférának, mint bármely más élőlény. Az erdőhöz való viszonyunkat is ennek tükrében kell szemlélnünk. A természeti folyamatokat befolyásolni tudjuk, de felülírni nem. Félő, hogy az örökerdő gazdálkodás is részben egyfajta túldimenzionált kényszer, amelyben a jelen állapot fenntartásához ragaszkodunk. Jelenleg az örökerdő gazdálkodás során a jelen faállományt, a jelen paraméterekkel kívánjuk megőrizni. A változás viszont az élet része, meghatározó része, ami okán mindig szükség lesz kompromisszumokra. Tudnunk kell eldönteni, hogy hol és milyen módon alkalmas az erdő az általunk elképzelt örökerdő gazdálkodásra.
Az előző kérdéshez kapcsolódóan milyen előremutató gyakorlatokat javasol?
A klímaváltozás nagyon összetett probléma erdők esetében is, és ennek megfelelően komplexen is kell(ene) hozzáállnunk. Sajnos minderről teljes lapszámokat tudnék megtölteni a gondolataimmal, így inkább csak néhány – véleményem szerint hangsúlyos – momentumot emelnék ki. A legnagyobb gond, hogy még mindig csukva tartjuk a szemünket és nem vesszük észre, hogy számtalan olyan erdőrészlet van már, ahol nem egy, hanem két szintet is romlott a korábban besorolt klímaosztály. Ez lefordítva azt jelenti, hogy sajnos vannak olyan területek már, ahol nem tudjuk a 100 évvel ezelőtt létrehozott és egészségi állapota alapján vágásra érett állományokat reprodukálni legjobb tudásunk és szakma-szeretünk ellenére sem. Itt döntést kellene hoznunk – ami persze nagyon nehéz és sok érdekellentét feloldása kell, hogy megelőzze – hogy mi a jobb: ragaszkodni valamihez, ami nagy eséllyel 10-20 év múlva már sínylődni fog és nem éri meg a középkorú erdők fázisát sem? Vagy változtatni a jövő célállományán, ami egészségesebb-stabilabb lesz ugyan, de mai értékmérőink szerint kevésbé természetes vagy értékes erdőt jelent. Sajnos a jelenlegi szabályozás ebben a kérdésben még mindig rettenetesen mereven köti az erdőgazdálkodókat, ami szerintem a legnagyobb hiba. Ugyanis máris hatalmas késében vagyunk.
Nem a múltnak, hanem a jövőnek kell erdőket létrehozzunk!
Farmgazdaságában gondolkodik esetleg agrárerdészeti rendszer létrehozásán (mezővédő fasorok, köztes termesztés stb.)?
Jelenleg a területeink az AKG-ben futnak, mely hosszabbítási lehetőségével is éltem: így kis parcellás szerkezetben műveljük a földeket, 5 ha-alatti méretekre tagolva. Közte lucerna, illetve zöldugar-keverék sávokat hoztunk létre, melyek ökológiai minősítése pont most van folyamatban. Azt már látom, hogy szabdalt-heterogén termőhelyi adottságaink vannak, de még szeretnék pár évnyi tapasztalatot szerezni e téren, – hiszen tanult szakmám alapvetően nem ez – hogy esetlegesen tovább lépjünk – e új irányokba.
Hogyan tudta eredményesen és hatékonyan összehangolni a földgazdálkodási szemléletet és a helyi viszonyokat, és ezzel csökkenteni a növénytermesztés és a vadgazdálkodás közötti konfliktust?
13 évig erdőművelési ágazatvezetőként dolgoztam és hozzám tartoztak az erdészet területét érintő erdei vadkár kérdések. Ez mintegy 15 vadgazdálkodóval való kapcsolattartást jelentett. Azt hiszem ennek során tanultam meg azt a fontos szabályt, hogy a vadkár vitákban – hacsak nagyon extrém módon nem tér el a felek hozzáállása, – a legfontosabb a higgadt megegyezésre törekvés kell legyen a vezérlő elv. A bíróságig fajuló viták nem jók senkinek, bár az időtényező ebben nem a termelő oldalán áll sajnos, hiszen ezek a peres ügyek csak nagyon lassan zajlanak le, ami egy ilyen kis családi gazdaságnál komoly finanszírozási gondokat vet fel. Így a megegyezés-odafigyelés elvét próbálom meg a saját gazdaságban is megvalósítani. Egyelőre – szerencsémre – a helyi vadgazdálkodó hivatásos vadásza érti a mezőgazdálkodó aspektusát is és kevés harc árán megoldásokat tudunk találni. A fentebb említett zöldített sávok pedig segítik a vadgazdálkodó munkáját a vadásztatásban, vadkárelhárításban. A vadkárérzékeny területrészeken közös kivitelezésű villanypásztort létesítettünk, a felügyeletét is közösen – felváltva látjuk el. Remélem a jövőben is hasonló hozzáállású szakembereket fog a vadgazdálkodó foglalkoztatni, enélkül könnyen félrecsúszhat a gazdálkodásunk.
Köszönjük szépen. Gratulálunk a női mezőgazdasági termelők számára meghirdetett Innovációs Díj jelöléshez és további sikeres munkát kívánunk!
Időközben március 10-én a Copa-Cogeca megtartotta a díjátadó ünnepségét – a Corteva Agriscience támogatásával. A győztes a spanyol Nazaret Mateos Alvarez, ökológiai gombatermelő, aki közel áll a körforgásos és a hulladékmentes gazdaság szemléletéhez.
A 2. helyért járó különdíjat az olasz biogazdálkodó hölgy, Immacolata Migliaccio kapta. Munkája – terményei termesztése – során optimalizálja a digitális és mesterséges intelligencia technológiák használatát. Kiemelkedő eredmény, hogy a döntőbe jutott végső 5 jelölt között volt dr. Biró Boglárka.
Forrás: NAK
Kapcsolódó:
A Copa Cogeca nevű EU agrárszervezet innovációs díjat hirdetett mezőgazdasági termelő hölgyeknek. Jelentős eredmény, hogy a döntőbe jutott végső 5 között volt Biró Boglárka, magyar erdőmérnök is. A fődíjat a spanyol, a különdíjat az olasz versenyző kapta.. (FATÁJ 2021-03-10)
