Véghasználat, kímélő eljárással. Facsoport, élő- és holt álló fák, valamint magas tuskók.
Szerző: Varga Kornél, okl. erdőmérnök
Svédországban élek sok éve már, nem a szakmában dolgozom, de érdeklődésem továbbra is töretlen és furcsán néztem az erdőkben tapasztalható jelenségekkel kapcsolatban. Ezek okának jártam/járok utána és tárom a hazai kollégák elé.
Összeálításom első része ide kattintva olvasható.
Összeálításom második része ide kattintva olvasható.
Összeálításom harmadik része ide kattintva olvasható.
A természetvédelem és a kíméleti módszerek mindennapi alkalmazása
Cél: olyan erdőhasználatot megvalósítani ami biztosítja a biológiai sokféleség fennmaradását.
Az erdőkép változása évszázados tevékenység eredménye. Az 1800-as évek vége felé a művelés alá vont mezőgazdasági területek eltartó képessége a határához ért (a kor technikai színvonalán), ezért a népesség kb. negyede kivándorolt – legfőképpen – Amerikába. A szántóterületek 1927-ben érték el kiterjedésük maximumát. A lakosság életmódváltása (városba költözés) és agrotechnikai újdonságok általános alkalmazása (műtrágyázás) lehetővé tette, hogy a kevesebb vidéki lakosság egy nagyobb létszámú embertömeget tartson el. Így az erdőkép is drasztikusan változásnak indult, mivel sok addig művelt mezőgazdasági területet felhagytak (önerdősülések és újra erdősített területek).
A 60-as évekre általánossá vált az erdők tarvágásos üzemmódja és mindent elkövettek a végprodukciós értékek növelése érdekében: új, gyors növekedésű fafajok (leginkább a csavarttűjű fenyő), talaj-előkészítési eljárások alkalmazása szinte válogatás nélkül, műtrágyázás, árkolás/vízelvezetés, genetikai szelekció, rövidített vágásforduló. A 60-as évek végén, a 70-es évek elején kezdték használni a ‘hormoslyr’-t, ami szinte azonos a vietnámi háborúban alkalmazott lombtalanító szerrel, az Agent Orange-zsal (diklórfenoxi-ecetsav, triklórfenoxi-ecetsav és dioxin) a lombos fajok hajtásai ellen. A gazdák ebben az időben támogatást kaptak az önerdősülő területek fenyő csemetével való beültetésére. Erre a bővülő alapanyag bázisra és az egyre fokozódó igényekre intenzív technikai fejlesztésekkel válaszolt a svéd ‘erdő-ipar’, ami kiélezte az ellentéteket a gazdálkodás és az erdőt más elvek alapján megítélő társadalmi rétegek között.
A 60-as években alapozták meg a természetvédelmet, de csak 1975-ben írtak először az erdők védelmére vonatkozó javaslatokat, amelyek közül jó néhány 1979-ben a törvényben bevezetésre került. Az erdők kíméletére vonatkozó mozgalom kezdeti mozgolódási az Erdészeti Főiskola néhány oktatójához kötődnek. Ez a 70-es években történt, kezdetben új fogalmak bevezetésével, majd az úgynevezett Vörös Listával. A 80-as évekre a természetvédelem mind a hazai, mind nemzetközi szinten megerősödött. Különböző korlátozó és tiltó rendelkezéseket vezettek be pl. a hegyvidék közeli erdőkben történő árkolás, a véghasználatok mérete és a lombos fajok 
vegyszeres visszaszorítására tekintettel. Az 1993-as erdőtörvény vezeti be a fahasználati célú és védelmi célú kifejezéseket a terület rendeltetésére vonatkozóan.
1990 óta az összes erdőterület kb. egyötöde került letermelésre és ezek a területek jelentősen más képet mutatnak, mint a 60-as 80-as évek tarra vágott területei. Így nem egyszerűen csak a táj változott meg, hanem lassan egy élettani változás is bekövetkezik a svéd erdőkben. A gazdálkodó felelőssége a faanyag kb. 5 %-át visszahagyni a területen, mint facsoport, egyedül álló fa, valamilyen objektumot védő/takaró facsoport, száraz lábonálló- és fekvő fa, fészket, odút tartalmazó fa, stb.
A természetvédelmi/kíméleti intézkedések alapját a természetes erdőkben megfigyelhető folyamatok és azok rész mozzanatai mutatják. Éppen ezért fontos, hogy legyenek kellő számban és területi kiterjedésben védett természetes erdők, hogy ezeket a folyamatokat meg lehessen figyelni és aztán alkalmazni a vágásos/gazdasági erdőkben, az érdekegyeztetéseket követően.
Melyek a főbb jelenségek, amelyek befolyással bírnak a svéd erdők szukcessziójára és populáció dinamikájára? Az első részben említettem a fontosabb ‘zavaró’ tényezőket, melyek ugyan természetesek, de a gazdálkodó nem szívesen találkozik velük: erdőtűz, viharok, hó okozta sérülések, árvizek, villám árvizek, legelés és rovarkárok. Ezek periodicitása, hossza, intenzitása természetesen változó, de az erdő mindig igyekszik visszahódítani, zárni a testén esett sebeket. A hogyan és mely fajok segítségével a kérdés, melyre a válaszok segítik az erdészt a gazdasági erdőkben is. Az erdőtüzek pl. 20-30 évente rendszeresen előfordulnak Dél-Svédországban, míg a jelenség északon 80-100 évente jellemző.
Az erdész kutatók első körben három fontos dolgot javasolnak a véghasználatok során, mintegy segítve a túlélő populációkat: 1, élő rezgőnyarakat hagyni véghasználati területeken, 2, magastuskók, 3, bolygatás mentes állomány folt maradvány. Azt állítják, hogy 5 százaléknyi kímélt terület kilencven százaléknyi előnyt jelent a visszamaradó populációknak! Húsz év tapasztalata igazolja, hogy a levágott és időközben felcseperedett erdők sokkal több holt fát, lombos fát tartalmaznak és sokkal több erdei költő madárnak adnak otthont, mint a felmérések kezdetekor.
A kemény (nem korhadt) holt fa mennyiségének alakulása országrészenként
A természetes vagy legalábbis természetközeli erdők és a vágásos erdők közötti különbségek szemmel láthatóak. A természetes erdők fajgazdagok, sok holt fát tartalmaznak, több korosztály alkotja őket, viszont viszonylag alacsony a(z élő) fakészlete. A vágásos erdők fajszegények, kevés holt fával, rendszerint egy korosztállyal, viszont magas élő fakészlettel. Területenként változó ugyan, de országosan a vágásos erdők átlagos holt fakészlete 4 m3/ha. Ezzel szemben a természetes erdőké 20-30 %, vagy másképpen kb. 75 m3/ha.
A legelemibb élettér a víz, így a természetvédelmi feladatok egy jó része is ehhez kötődik az erdőkben. Az egyik legfontosabb feladat a folyó és állóvizek védőövezeteinek biztosítása, érintetlenségének megőrzése. Nem csak megőrizni képesek ezek a keskeny sávok az érzékeny élővilág jó részét, de a terjedésükben is nagyban segíti őket. Norvég kutatók a madarak szempontjából minimum 30 m-es sávot javasolnak meghagyni a véghasználatoknál, de az alacsonyabb rendűek túléléséhez a 10 m-es sáv is kielégítő. A legfontosabb: legyen, maradjon!
A vízhez nem kötődő, visszahagyott erdőfoltok, facsoportok szerepe is rendkívül nagy a populációk túlélésében. Az új erdő felnövekedéséig a közvetlenül napfényhez kötődő fajok megmaradásához ezek biztosítják az újabb holt fákat és a széldöntés miatt keletkező fekvő holt fákat. Így bármilyen katasztrófa esetén is, ezen foltok kezelése kerülendő.
A kutatók kiemelik, hogy mekkora jelentősége van a területen hagyott, közvetlen napsütésnek kitett magas tuskóknak. Több száz féle organizmust vonzanak, minden ‘élet’szakaszukban más és mást. Míg van kéreg, amikor a kéreg fellazul és lehull vagy amikor már el kezd korhadni. Érdekes és ritka rovarfajokat is sikerült megfigyelni ilyen hagyástuskókon, pl. a Peltis grossa (nagy korongbogár) nevű vörös listás fajt. Ugyanakkor az odúkészítő madaraknak is egy kiváló életlehetőség. A kutatók javasolják, hogy a véghasználatban érintett minden fafajból legalább 3-3 magas tuskó maradjon a tarra vágott területen.
Holt fák tekintetében örvendetes, hogy a 90-es évek elején végzett véghasználatokban 9 m3 maradt hektáronként, szemben a mostanság 15 m3 körüli mennyiséggel. Összességében elmondható, hogy az utóbbi 20 évben megduplázódott a kemény (nem korhadt!) holt fa mennyisége a svéd fiatal erdőkben. Éves szinten kb. fél millió magastuskót hagynak a vágástereken, melyeknek túlnyomó többsége luc és kb. 10 %-uk lombos faj. Ezekbe a ‘törzs tuskók’-ba rágott lyukakba költöznek a terület apró beporzói, a vadméhek, akik számára az erdei úthálózat érintetlenül hagyott szegélyén tenyésző virágok biztosítják a túlélés lehetőségét. Egy másik módszerrel az erdőtüzek hatását próbálják előidézni az élő erdeifenyő törzsekben. A fakitermelő gép az álló fán kb. négy m-es magasságig végig engedi a gallyazót, így kéreg és törzs sérülést szenved a fa. Ez erőteljes gyanta és terpentin termelésre serkenti, így ha elpusztul (később) gyönyörű ‘ezüst’ holt fává válik, ami egy nem mindennapi élővilágnak teremt otthont. A másik fontos mentőhajó a véghasználati területeken a visszahagyott rezgőnyarak, bármilyen állapotukban (élő, holt, fekvő, álló). Az emberi haszonvételen túl, – pl. hogy fél m3 nyárfa egy millió szál gyufát ad- szintén lényeges a visszamaradó példányokhoz kötődő gombák, növények és állatok sokasága. Egy-egy lábon száradt, majd kidőlt nyár ‘feldolgozási’ ideje 15 év! Tehát holtában még eddig szolgálja az erdő ökoszisztémáját és tárolja a szenet.
A svéd kormány szakmai szervezetekkel és civilekkel való egyeztetést követően 16 környezeti célt fogalmazott meg és tűzött ki elérendőként. Az erdővel konkrétan egy foglalkozik, de több közülük szintén érinti az erdő problematikáját.
Az ‘Élő erdő’ környezeti cél 5 nagy részből áll.
1. Az öreg erdők. Öregnek tekintik a 140 évestől idősebb állományokat északon és a 120 évestől idősebbeket az ország déli régiójában. Örvendetes, hogy az 1990-es egymillió ha-os mélypontról mára 1,8 millió ha-ra nőtt a területük, sajnálatos viszont az, hogy ehhez ezen területek nagy részét védett területté kellett nyilvánítani, hogy megmeneküljenek a fűrésztől.
2. Még több kemény (nem korhadt) holt fa. Ez egy fontos indikátor az erdők állapotának jellemzésére, hiszen 1996-ban 2,1 m3/ha volt a kemény holtfa mennyisége a gazdasági erdőkben, ami ma már 4,3 m3.
3. Fészkelő madarak száma az erdőben. E tekintetben úgy néz ki, hogy stagnál az állapot. Négy faj száma növekedett (őszapó, búbos cinege, fakusz és süvöltő), három faj egyedszáma csökkent (császármadár, kormosfejű cinege, lappföldi cinege), a többi faj egyedszáma változatlan.
4. A lombos fajokban gazdag idős erdők területe. Gyakorlatilag változatlan. Idős az északi régióban a 80 évtől, a deli régióban a 60 évtől idősebb erdők, melyek lombos aránya legalább 25 %.
5. Környezetvédelem az erdőgazdálkodásban. Ez az indikátor csak egy pontban, a védőzónák esetében mutat gyenge emelkedést, a többi mért értékben nem, sőt, a kíméletre szoruló biotópok esetén a károsítások kifejezetten növekedtek.
Véghasználat, kímélő eljárással. Facsoport, élő- és holt álló fák, valamint magas tuskók.
Természetvédelem – kíméleti intézkedések
Célkitűzések védelmet igénylő biotópokban
1, Természetes erdőszerű biotópok
2, Helyrajzi/geológiai kötődésű biotópok
3, Vizes, párás befolyásoltságú biotópok
4, Kultúra függő biotópok
5, Természeti jelenségektől zavart biotópok
Természetes erdőszerű biotópok
Idős erdő földnyelven, szigeten, lápon, tó- és vízfolyás mellett
Mivel viszonylag sok idős faegyedet tartalmaznak, sok elhalt fát, melyek gyakran napsütésnek kitettek, lehetőség szerint érintetlenül kell hagyni ezeket a képződményeket. A zavartalan területeken sok esetben költenek ragadozó madarak.
Idős szakállzuzmós állományok
Általános szabály az érintetlenség. Beavatkozásra csak elkerülhetetlen esetekben van lehetőség: pl. egy erdei pásztorház környéki legelőn megnőtt faegyedek kitermelése. Természetvédelmi célú gyűjtögető fakitermelés megengedhető, de tilos az állomány alatti tisztítás (bozót irtás). Természeti értékei: a sok lógó szakállzuzmó, amelyek szálai gyakran 40 cm-től is hosszabbak, idős erdők, vagy idős faegyedek az erdőben, hézagosság (nyitottság), szintezettség, fontos élőhelyei a szakállzuzmóknak, rovaroknak és a nem vándorló madaraknak.
Idős sziklás-köves állományok
Mozaikszerű, napsütötte, meleg erdeifenyő állományok, észrevehető mennyiségű idős vagy matuzsálemi korú faegyeddel. Relatíve kevés holt fa (ezek rendszerint megsemmisülnek az erdőtüzek során). Napsütötte törzsű élő- és holt fák. A melegkedvelő fajok kiváló élőhelye, mint pl. a díszbogarak vagy a bagolylepkék. A császármadár dürgési helye. Nem szabad levágni, belenyúlni.
Természetes erdőmaradványok
A lucosokat nem szabad bolygatni. Az erdeifenyő állományokat erdőtűz után hagyni kell a szukcesszió szerint alakulni. Tűz hiánya esetén gyűjtögető fakitermelő beavatkozás végzendő az erdeifenyők javára (eltávolítandó a luc). Az állományok öreg és matuzsálemi korú fákban gazdagok, sok a holt fa. A fekvő holt fák különféle lebomlási stádiumban lelhetőek fel a biotópban. Az erdeifenyvesekben kevesebb holt fa, de az álló holt fák jellemzően napsütésnek kitettek. Gyakran többszintes állományok, nagy dimenzionális különbségekkel. A keletkező lékeket a luc gyorsan elfoglalja.
Helyrajzi/geológiai kötődésű biotópok
Szikla- és kőgörgeteges szakadékok
Két típust különböztetünk meg, az árnyékos, inkább északias kitettségű és a déli, verőfénynek kitett változatokat. Egyikben sem alkalmazhatók az általános gazdálkodási modellek, mindenképpen védendőek és beavatkozások nélkül kell hagyni őket. Az árnyékos változat sok holt fát tartalmaz, vastag mohaszőnyeg borítja. Véghasználatok esetén egy kb. 20 m széles védősáv hagyandó körülötte (az alj részen, természetesen). A napsütésnek erősen kitett változatokban az idős erdeifenyők és lombos fajok kímélendőek, kivenni a lucot ‘kell’, az előbbiek segítésére.
Meredek sziklafalak
Magán a sziklafalon természetesen nincsen faállomány, de az erdő védő hatása óriási. Kétféle változat létezik a svéd erdőkben, a száraz és a szivárgó vizű változat. Mindkét változaton mozaikosan fordulnak elő a mohatelepek, a szivárgó vizű változatnál a szárazság érzékeny páfrányféléket találjuk. Védelmi intézkedésként a természetvédelmi célú gyűjtögető fa kivétel és a védőzóna biztosítása jöhet szóba.
Bevágások, vízmosások, szurdokok
Jellemzően érintetlen társulások, véghasználatok esetén sem szabad áthajtani vagy szállítani rajtuk keresztül. A védőövezetben az idős fák kímélendők. Stabil, páradús klímájú biotópok, jellegzetes alkotó elemekkel.
Kőtömbös biotópok
A terep fizikai akadály miatt géppel abszolút járhatatlan (óriási sziklatömbök szétszóródva minden felé). Az emiatt érintetlen erdőállományok holt fában gazdagak, magas a biodiverzitásuk. Ezen területeken csak a természetvédelmi célú beavatkozások javasoltak (pl. a luc visszaszorítása). A nagy tömbök tövében a felhalmozódó lomb és humusz kiváló élőhelye sok organizmusnak.
Lágyszárúakban gazdag társulások, bázikus talajokon
Erre az erdőtípusra jellemző a területen folyamatosan álló fák jelenléte vagy a legeltetés nyomai. Gyakran hosszú lejtők alsó régiójában vagy alacsonyan fekvő sík területen fekszenek. A talaj vízháztartását és bázikusságát a mészben gazdag talajvizek befolyásolják. Így hiányzanak bizonyos savanyú talajokat kedvelő bogyós félcserjék, viszont szembeötlő a meszes talajokat kedvelő lágyszárúak sokasága. Érintetlenül kell hagyni a tűlevelű állományokat a nedves és meszes talajokon, valamint a meszes talajú luc állományokat. Meszes erdeifenyvesek és lombos erdők esetén a luc gyűjtögető módszerrel eltávolítandó. Ha nincs luc a területen, akkor nem igényel beavatkozást.
Természetes erdőtűz után lehetőleg hagyjuk a területet háborítatlanul. Kisebb kultur befolyás alatt állt területeken ne végezzünk beavatkozást. Nagyobb területek esetén a gyűjtögető fakitermelés jöhet szóba, amely során a lucot távolítjuk el kisebb lékekből, fenntartva a hézagosságot és a direkt napfény hatását, vigyázva az esetleges széldöntések bekövetkeztére. Általánosságban javasolt inkább egy ‘vágásmentes’ módszer alkalmazása, pl. szálalás vagy természetszerű erdőkezelés. Magas- és alacsony lágyszárú társulásokra osztják ezeket az erdőtársulásokat. Gyakran idős, matuzsálemi korú faegyedeket találunk, de sokszor a holt fa hiányzik az erdőből.
Öreg homoki fenyvesek
Ezen társulások közös jellemzője az üledékes talajszerkezet, amelyek dűnéken, deltákban és a gleccserpatakok hordalékán alakultak ki. A biotópokon az erős emberi hatás észlelhető, úgymint égetéses erdőgazdálkodás, nagy dimenziókra specializálódott fakitermelés vagy éppen a rénszarvas legeltetés. Ezen erdeifenyves állományok ismérve az öreg faegyedek jelenléte, ami minimum 5 db és 160 éves a deli, és minimum 10 db és 200 éves az északi régióban (gyakorlatilag az Erdőtörvény szerint értelmezett legelőerdő, kiegészítve az egyedek minimális korával). A biotópok teljesen vagy részben zuzmóval és vastag humuszréteggel fedettek. Cél: az eredeti állományszerkezet fenntartása, pl. természetvédelmi célú égetés vagy a luc egyedek eltávolítása. Fajgazdag biotóp.
Víz- és páratartalom függő biotópok
Könnyen felismerhető biotópok, kisebb nagyobb álló vagy folyóvizek mentén vagy a források környezetében.
Láperdő/mocsári erdő természetes karakterrel
Öreg és/vagy matuzsálemi korú faegyedek, alapvetően tűlevelű társulások. A biotóp jellemzői a magas és állandó páratartalom, valamint a sok álló és fekvő holt fa, különböző bomlási fázisokban. A fák megvastagodott tőrésze egy külön életteret alakít a biotópon belül, ami a különféle spórásoknak és rovaroknak szolgál otthonul. Érintetlenül kell hagyni az erdőtársulást, fakitermeléseknél a közelítés és szállítás a biotópon keresztül nem megengedett. A védőövezetek esetleges természetvédelmi célú fakivételei során kímélendők a vízhez kötődő fajok, pl. fűz.
Partmenti (tó- és tenger) és ártéri erdők természetes karakterrel
Ezek lombos erdők (a lomb arány nagyobb, mint 50 %), melyek a víz hatásnak folyamatosan kitettek. Sok a holt fa, ami pl. az árvizek során folyamatosan keletkezik. A bolygatás és beavatkozás tilos. A területre jellemzőek a csupasz földfelületek és a partszakadások.
Forrásvidéki biotópok és források
A forráshoz és forrás vidékhez kapcsolódó (mikro)biotópok páradúsak, vízfüggőek, sokszor mész vagy vas kicsapódás látható a földfelszínen. Gyakran ezek az állományok több, de minimum két szintesek, akár tűlevelű, akár lombos erdőkről van szó. A védőterületeket általában nem szabad bolygatni. Ha mégis fakitermelésre kerül sor, akkor a lombos fajok és a cserjék kímélendőek. A gép okozta talajsérülések elkerülése gondos térképi előkészítést igényel a probléma mentes szállítás érdekében, mivel a források környéke még tél idején sem fagy át igazán. A forráshoz vagy a forrástól vizet vezetni árkolással vagy árok tisztítással nem szabad. Az erdő szerkezetét, a víz mennyiségét és ezáltal a magas páratartalmat és az állandó, de viszonylag alacsony hőmérsékletet fenn kell tartani.
Lágyszárúakban gazdag, hosszú erek, patakok, folyók és egyéb vízfolyások menti biotópok
Talaj- és lágyszárú szintjében gazdag vegetációval rendelkező vizes élőhelyek, ahol a lágyszárú vegetációt főképp mocsári virágos növények és páfrányok alkotják. A biotóp kiterjedését a szintmagasság és a víz jelenléte teszi körülhatárolhatóvá. Tilos gépekkel talajsérülést okozni! A védőövezetben keletkező talajkárok talaj és tápanyag elsodródást, a vízmozgás irányának megváltozását okozhatják. Sok fekvő holt fa és a fák tuskórészének megvastagodása jellemzi az erdőtársulásokat. A tűlevelű társulásokban a lombos fajok aránya magas.
Mocsarak és kisvizek (tavacskák)
Egész évben nyílt vízfelülettel rendelkező élőhelyek. A kis tavacskákban jellemzően nem élnek halak. A védőzónáikban az erdőállományokat nem szabad bolygatni, gépekkel mozogni bennük vagy vízvezetési munkálatokat kivitelezni, mivel nagyon sérülékenyek. Tulajdonképpen pici, lefolyástalan vízgyűjtők, fő ellátójuk a csapadékvíz.
Kultúra függő biotópok
Idős korú legelőerdők
Gazdasági erdőként semmiképp nem kezelhető állományok, sok idős fával, nagy hézagossággal, fedetlen földfelületekkel. A biotóp természetvédelmi beavatkozása abban áll, hogy a felesleges faegyedeket gyűjtögető módszerrel eltávolítjuk a kívánt szerkezet gyorsabb kialakítása érdekében. A fűfélék és egyéb virágos lágyszárúak jellemzőek.
Mogyoróligetek
Igazából nem nagy kiterjedésű területek több kevesebb mogyoró csokorral hektáronként, amelyek közé lombos és tűlevelű fák keverednek, majd a mogyoró bokrok fölé nőve árnyékolják azokat. A természetvédelmi beavatkozások során a lucot célszerű (más sűrű árnyékot vető fajokkal együtt) eltávolítani. A mogyoró fénykedvelő és folyamatosan képződnek elhalt törzsek, melyek újabb organizmusok élőhelyei. A nehéz gépekkel való mozgást, valamint a közvetlen közelben luccal történő első kiviteleket kerülni kell ezeken a helyeken. Fenntartásuk a fenyőszajkók miatt és szociális-rekreációs szempontból előnyös.
Korábban az erdőhöz tartozó szántóföldek
Ezek nyílt biotópok, öreg fák csak a volt szántó szélein találhatók, alattuk és közelükben különböző cserjékkel. A terület lágyszárú flórájának a fenntartása a legfontosabb feladat. Elsődleges feladat az első generációs lucok eltávolítása, valamint a cserje és gyümölcstermő fák védelme. További teendő a gazdálkodási emlékként visszamaradt növényzet eredeti haszonvétel szerinti fenntartása (pl. fák fejelése) és a kultur hagyatékok kiszabadítása a növényzetből, ezáltal láthatóvá téltele.
Nyitott mezőgazdasági területekhez kapcsolódó szegélybiotópok
Napsütötte, fajgazdag társulások, melyek a nyílt mezőgazdasági területeket köti össze az erdővel. A cserjéket meg kell kímélni, a lucot szabad szükség esetén kiemelni az állományból. A szegélykép fenntartása érdekében néhány fát ki szabad vágni, de a lombos fajokat kímélni kell. (Mindezt azért, hogy a szegély vertikális és horizontális szerkezete és faj összetétele a funkcióját maximálisan kifejthesse.)
Újra erdősült karámok és rétek
Ezek a társulások cserje és fafajokban gazdagok és többkorúak. Öreg fák, néha egyértelmű kultur nyomok a területen, pl.: legeltetés, lombgyűjtés (fejelés) és kaszáló. A mezsgyében előfordulnak olyan fajok, melyek a régi földhasználati módokról mesélnek. A kíméletes kezelés során a szukcesszió sebességét kell meghatározni és tartani, az intézkedéseket ehhez igazítani. Pl. a tisztások folyamatos fenntartása vagy hagyni az önerdősülést gyorsan végbemenni. Sok lombos faj és elhalt fa jellemző a biotópra, azoknak minden bomlási állapotában.
Természeti jelenségektől zavart biotópok
Fiatal tűzkárosított erdők
A tűzeset után célszerű a területet bolygatatlanul hagyni, hogy a tűzfüggő fajok elfoglalhassák azt és végbemehessen egy természetes szukcesszió. Külön értékkel bírnak a lombos erdőket érintő tüzek.
Tűzkár Norra Kvillben, fotó: Mats Hannerz
Kulturális hagyatékok védelme az erdőben
Szerte az ország erdeiben fellelhetők a régen élt emberek tevékenységének nyomai, csakúgy, ahogy Magyarországon. A különbség az, hogy míg hazánkban ásni kell, hogy megtalálja az ember őket, addig Svédországban ezek rendszerint a földfelszínen, látható módon helyezkednek el. Megkülönböztetünk őskori és egyéb kultúrtörténeti emléket/hagyatékot (ez utóbbiak közé az 1850 után keletkezetteket soroljuk). A fizikai formában létező örökségeket is két csoportra bonthatjuk, úgymint tárgyi (ember által alkotott) és biológiai típusú emlékek (pl. fejelt fák, kerti növények, régi rét, kaszáló, legelő, stb.). Mindezeken túl vannak immateriális hagyatékok is, pl. tulajdon határ, legenda, helynév, hely valamilyen tradícióval és minden egyéb, amely az erdő történetéről mesél. Ezen hagyatékok védettek, akár ismertek, akár nem. Az őskori hagyatékok (temetkezési helyek, sírok, rúnakövek, vadfogó vermek) 75 %-a az erdőben található, számuk mintegy 200 ezer db és kb. 120 ezer ha területet foglalnak el, ami közel 0,5 %-a az erdőterületnek. Szép számban találhatók az erdőkben az egyéb kultúrtörténeti hagyatékok is, mint pl. faszén boksák alapja, ösvények, cselédházak alapja, kőfalak, stb. A különböző hagyatékok elhelyezkedésük, formájuk és sérülékenységük miatt különböző kíméletes kezelési módokat igényelnek. Itt ezeket mutatom be.
Őskori szántó
Legjellemzőbb és legszembeötlőbb jelenség: a kőhalmok. Más emlékek is felbukkanhatnak az ilyen területen, pl. barázda, terasz, kőhúr (vonal mentén összerendezett kövek), lakóhelyek és őrlőserlegek vagy áldozókövek. A fontos, hogy nagy felületen nincs kő, itt folyt a gazdálkodás. Ezeken a területeken a talaj-előkészítés megengedett. Magas tuskók hagyásával (kultur tuskók) javasolt védeni az őskori objektumot, aminek természetvédelmi hatása mellett óvja azt a gép okozta sérüléstől, valamint felhívja a látogatók figyelmét a nézni valóra. A talaj-előkészítési technológia neve: inverz talaj-előkészítés. Gyakorlatilag egy lapátnyi föld oda-vissza forgatása történik: a talaj fellazul és a humuszos rész visszakerül a réteg tetejére.
Őrlőserleges kő, Söderby, őstörténeti lelőhely
Biológiai kulturális hagyatékok
Jellemző valamilyen termesztésbe vett növénynek a jelenléte. Ezeket a területeket a természetvédelmi részben ismertetett módon szükséges kezelni.
Utak és határjelek
Az erdei utaknak különféle típusai és elnevezései léteznek, úgymint falusi utak, vidéki utak, járási utak, egyházi utak, fabódéhoz vezető ösvények, stb. Nem túl gyakoriak: bicikli utak, vándor utak, lovas alapút (2. világháborúból pl.). Ezekre a régi utakra nem a kiépítettség (töltés, árok) jellemző, hanem a terepet követő, jó vízelvezetettségű nyomok a termő területek és az erdő között, amiről a köveket eltávolították és a növényzettől rendszeresen megtisztították. Később elkezdődött az utak minőségi feljavítása zúzott kővel, árkolással. Ezeknek az utaknak a megőrzése úgy lehetséges, hogy a beavatkozások során a gazdálkodó szintén eltávolítja a növényzetet, felújítás során a talaj-előkészítés nem érinti az út vonalát és három métertől közelebb nem szabad csemetét ültetni a nyomvonalhoz. A túl közeli fákat célszerű kivágni. A határjelek úgy néznek ki, hogy van egy központi kő, ami körül áll 4-5 kisebb, egyenlő távolságra egymástól. A határjelek megőrzésére a kőhalmok védelmi intézkedései vonatkoznak.
Erdőgazdálkodás, kohászat – bányavidéken
A leggyakrabban felbukkanó hagyatékok az erdőben az erdőgazdálkodáshoz kötődnek: szénboksa alap, szénégetők kajibái, kátrány folyasztók, kátrányégető kövek (kemencék), tutajozás eszközei a csatornákkal és csúszdákkal, víztorlasztók alapjai és a zsilipek, valamint az erdei és szállítóutak. Az efféle fizikai objektumok közelében fokozott óvatossággal kell végezni a fakitermelést. Célszerű hagyni néhány magas tuskót figyelem felhívásképp, a talajt pedig gallyal takarni a gépek mozgásának idejére, amit az ültetés előtt fel kell számolni. A talaj-előkészítés során megfelelő védőtávolság tartandó a gép és az objektum között. Tisztítási-gyérítési munka esetén a kultúr hagyaték területéről a benőtt fát óvatosan el kell távolítani, a közelben lehetőleg a lombos fajokat felkarolni a tűlevelűekkel szemben.
Vízimalmi környezet
A vízhajtású munkagépek igen elterjedtek voltak, maradványaik gyakran kerülnek elő: fűrészmalom, gabona malom, taposó malom (ez nem víz hajtású), kendertörő, bőrcserző, forgácsoló v. falemez hasító, köszörű, huta (fém- vagy üvegkohó), kovácsműhely. A kőből rakott részeket a fásszárúaktól meg kell szabadítani, tágabb környezetükben a lombos fajok élvezzenek előnyt. Első kivitelnél 10 m-től közelebb ne legyen csemete ültetve, a műemlék környezete maradjon tiszta, napos.
Ősi vadászó, csapdázó és réntenyésztő környezet
Észak-Svédország hatalmas, összefüggő részében jellemzőek ezek a leletek: nyílt tűzhelyek (kővel körbe rakva), sátorhelyek, csont-rejtekhelyek, étel- és eszköztároló (megőrző), rén fejőállás, főzőgödör (használatkor felhevített kövekkel), vadcsapdázó rendszerek és egyéb befogó objektumok.
Az objektumokat a fás félcserjéktől meg kell tisztítani, körülöttük magastuskókat kell hagyni. Bármilyen erdészeti beavatkozás esetén körbeszalagozni az érintett területet és a fakitermelési kiviteli tervre felvezetni az információt. A régi számi/lapp lakó és gazdálkodó helyeket nem szabad bolygatni.
Vizek és talajok védelme
Bolygónkon az élet elsősorban a vízhez kötődik, ezért az erdőgazdálkodás során is kiemelt jelentősége van a felszín alatti- és feletti vizek védelmének, a folyó- és állóvizek kíméletének. A vizek védelme a termőtalaj és itt a diszciplínát szorosan érintő erdőtalaj védelmével kezdődik. Lássuk, hogyan. Indulóra az erdészeti kutatók és az Erdőfelügyelőség nyolc pontos listáját ismertetem, aztán jönnek a különféle beavatkozásoknál alkalmazandó praktikus tanácsok.
1, Kerülni a talajsérüléseket! A nedves talaj különösen sérülékeny, a vízfolyások közelében keletkező keréknyomokból a mozgó víz nagy mennyiségű hordalékot sodor magával és növekszik a tápanyag kimosódás mértéke is a környező talajokból.
2, A felszíni vizek környezetében kíméljük a lombos fákat, arányukat növeljük a beavatkozások során!
3, Semmiféle műtrágya ne kerüljön felszíni vízbe! Hagyjunk egy trágyázatlan védősávot a víz közelében. A műtrágya kiszórását célszerű május és augusztus hónapok között végezni, csökkentve a kimosódást. Egy alkalommal a kijuttatott mennyiség ne legyen több, mint 200 kg/ha.
4, Tervezzünk hosszú távra! Kerüljük a nagy véghasználatokat egy időben, tervezzük meg a vizek védelmét, a terepi mozgást (közelítés), a védőzónákat és a véghasználatok mikéntjét.
5, Hagyjunk védő övezetet a vizek mentén! Sokszor kérdés a védősáv szélessége. Lehet bátornak lenni a visszahagyott állomány szélességet illetően, mert a kutatások szerint a vízfolyások menti 0-15 m-es sávban az erdő faállomány értékének 1-2 %-a található! A további 16-30 m-es sávba a faállomány értékének 5-10 %-a tartozik. (Nyilván nagy kiterjedésű erdőkről van szó, vízgyűjtőre vonatkoztatva.)
Védőzóna Fotó: Lena Gustafsson
6, Kerüljük az akadályképző kialakításokat a vízfolyások keresztezésénél! A gépeinkkel ne hajtsunk keresztül a patakon és más vízfolyáson a minimális műszaki tartalmú áthidalás nélkül!
7, Kerüljük a direkt áthajtást a patakon vagy vizenyős területen!
8, Elsődlegességet kell biztosítani a különböző kijelölt (kulcsbiotóp, natura 2000, stb.) vízi környezetnek.
Tisztítás és gyérítés
Tisztítások esetén a kivágott egyedek helyben maradnak, a gyérítéseknél a törzsek kiszállításra kerülnek, a visszamaradó gallyakat, ágakat és facsúcsokat a közelítő nyomokra kell koncentrálni, hogy a gépek minél kevésbé tegyenek kárt a talajban. A vizek védőzónáiban törekedni kell minél több lombfát visszahagyni és a cserjéket is kímélni kell. Gyérítések esetén a védőzónából egy kicsit erősebben lehet kivenni a tűlevelűeket, ezáltal egy lombos dominanciával bíró, napfény által jobban átjárt biotópot kapunk. Fontos megtervezni a gyérítések időpontját, ami vagy fagyos- vagy száraz időszakra essen. A talaj teherbíró képessége maximumon legyen a beavatkozás idején, különösen a finom szemcseméretű talajok esetén.
Véghasználatok
A véghasználatok során sérült talajok lehetőséget biztosítanak a talaj lemosódására és a tápanyagok, mint nitrogén és foszfor kimosódására. Továbbá a frissen keletkező keréknyomokba összegyűlő vízben az erre specializálódott baktériumok befogják az elemi higanyt és így már szerves higanyként tudják folytatni útjukat az ország belső állóvizei felé. (Ez a halakban gyűlik és sűrűsödik, ami a fogyasztásukkal kapcsolatos problémákat vet fel.) Röviden tehát a védekezés kettős: elkerülni (megelőzni) a kerék vagy ‘lánctalp’ okozta talajsérüléseket, valamint kielégítő méretű és minőségű védőzónát hagyni a felszíni vizek mellett.
Évente kb. 200 ezer ha erdőt vágnak (gyakorlatilag) tarra, aminek következtében nőtt az elfolyó víz mennyisége és egyértelműen növekedett a hordalék lesodródás, lemosás, ami a kisebb vízfolyásokon át elérte a nagyobb folyókat, rontva a vízminőséget és befolyásolva azok élővilágát. Már egy év alatt is drasztikus változások következnek be egy kis vízfolyás élővilágában a bele kerülő N és P miatt. A zöld fonalas algák elszaporodnak, amihez még nagyban hozzájárul pl., ha nem hagytak árnyékot vető védősávot. Végső soron ezen beavatkozások hatása tapasztalható a Balti tenger vizében: eutrofizáció, több halfaj eltűnése, óriási kárláncolat. A kisebb vízfolyások és patakok tápanyag ellátását a közeli állományok lombja és a holt fák biztosítják. A bekerülésnek és felhasználásnak van egy üteme, amit a véghasználat felborít. Pl., a sok napsütéstől a víz gyorsabban és magasabb hőmérsékletűre melegszik, mint szokott, előállhat az oxigén hiány. De le is hűlhet egy drasztikus mennyiségű plusz vízbefogadás következtében. A vízbe potyogó gallyak a vízi organizmusok vándorlását akadályozhatják, stb. A vízgyűjtő területen gondosan meg kell tervezni a véghasználati terület nagyságát, alakját és persze módját. Minél fiatalabb egy tarvágott terület, annál nagyobb a lefolyás, tehát a leggyorsabban gondoskodni kell a fedettség biztosításáról. A véghasználati terület minimalizálásával, a vizek mentén fenntartott védősávokkal és az új állomány kialakításáig megtartott ernyő szinttel minimalizálhatjuk a tápanyag kimosódást és a hordalék lemosódást.
– Kerülendő a közvetlen víz széléig tartó tarvágás (védőzóna!).
– A kíméletet igénylő biotópokban nem szabad hagyományos erdőgazdálkodást folytatni, maximum természetvédelmi célú beavatkozásokat végezni.
– Legalább 10 m széles védősávot kell fenntartani a tarvágás és a víz között.
– A dominánsan tűlevelű állományokban kímélendőek a lombfák.
– Tilos a védőövezet véghasználat előtti megtisztítása a cserjéktől, bokroktól és kidőlt fáktól.
– Tilos a talajsérülés a vízfolyás közvetlen közelében és az árterületén!
A folyóvízbe hullott, vagy az átjáró építés során a vízfolyásba helyezett gallyakat és vékony rönköket a munka végen feltétlenül el kell távolítani.
A terepi mozgás tervezése
A svéd fa- és papíripar kiszolgálására a fa kitermelése, közelítése és szállítása érdekében jól bejáratott rendszert alkalmaznak. Az elv a minél kevesebb élő munka és a munkaműveletek összevonása egy gép alkalmazásával. Ezek a jól megépített ‘fakombájnok’ meglehetősen nehezek, de mindent tudnak. Súlyuk üresen 10-20 tonna, szállítmánnyal 20-40 tonna. Már az üres gép is meglehetősen nehéz, különösen, ha felolvadt vagy átázott talajon kell mozogni, dolgozni vele. A munkavégzés során a talajban okozott károkat minimalizálni lehet a jó tervezéssel és a technikai eszközök célszerű használatával.
A nagy erdőgazdasági vállalatok 2012-ben elfogadtak egy közös, a talajsérülések elkerülésére és a nagy gépekkel az erdőterületen való mozgásra vonatkozó nyilatkozatot (körskadepolicy) ami a környezeti célok 2016-os kiadványába bekerült. Az ezirányú tevékenység alapja a talajnedvességi térkép, ami alapján a véghasználati területen való mozgás, a rakodó helye, a közelítő utak, a vizenyős helyeken vagy vízfolyásokon történő áthaladás megtervezhető.
A talajsérülések 60-70 %-a a Skogforsk szerint a vizes, nedves kategóriájú helyeken következik be, éppen ezért nagy segítség ez a térkép. Egy előre megépített erdei úttal sok terepsérülést előzhetünk meg, de az egyéb módszerek sem elhanyagolhatóak: pl. a ‘kísértet út’, amit a gép a sérülékeny talajon csak üresen használ, megrakva egy másik, nagyobb teherbírású nyomon közlekedik.
Lehet az alkalmazott gép típusválasztásával is kárt csökkenteni, pl. a 10 kerekű kihordó kevésbé nyomja a talajt, mint a nyolc kerekű. Ezen túl persze fém hevederrel köthetők össze a kerekei, tovább csökkentve a talajra nehezedő nyomást. (Egy ilyen ‘lánc’pár ára 60000 kr!) Az állítható keréknyomás is egy lehetőség ezen a listán. A bázis utat (rakodói főút) és a közelítő nyomokat gallyal kell befedni. A vizesebb, nedvesebb szakaszokon a papírfa választékból teríthető a talajra egy ‘szőnyeg’, ami segíti a minél kisebb süllyedéssel járó áthaladást. Árkok, vízfolyások keresztezésénél valamiféle ideiglenes hidat kell építeni.
Áthajtás egy vízfolyáson, elöre gyártott gerenda panelek segítségével. Fotó: Eva Ring
Épített híd, hengeres fából rakott híd és gallyszőnyeg
A nedves területeken és vízfolyásokon való áthaladás megkönnyítésére és a talajsérülések elkerülése érdekében az alábbi műszaki megoldások állnak rendelkezésre:
A vízfolyásokon egy egyszerű bordás csőáteresz telepítésével megoldható a szállítás, vagy egy ideiglenes jelleggel telepített íves-bordás lemezzel. Ezek azonban a drágább megoldások, sok más hátránnyal (pl. közúti szállítás). Sokkal egyszerűbb helyi anyagból összeállítani egy ‘gerenda’ hidat, ami kb. egy óra gépi munka, 15-20 m3 anyagigénnyel és mindez cirka 6-7 ezer koronába kerül. A hídhoz tartozik a fel és lejáró rész és így mintegy 40 m hosszú lesz a szerkezet, ami két kihordó szerelvény hossza. A vizenyős, nedves talajokon a papírfát terítik szőnyegként, ami egy gallyborítást kap. Alkalmazzák továbbá a három oldalról fűrészelt és négyesével összeszerelt elemeket, mintegy önálló kis hidat, mindezeket természetesen párban, a lánctalpak alá. Az építkezésekről ismert robbantó gumiszőnyeg (nehézgépek gumiabroncsának futó felületéből drótkötelekkel rögzítik össze) is elő-elő kerül, mint talajvédő járófelület. A talaj-előkészítő gépek és a gallygyűjtő kihordók távozásakor a terített gallyszőnyegeket is fel kell számolni!
Talaj-előkészítés
Évente kb. 150 ezer ha talaj-előkészítést végeznek a svéd erdőkben (tárcsázás, bakhátazás, foltos kis területű talaj-előkészítések). A talaj-előkészítés módja, a talaj szerkezete, a terület lejtése és természetesen az időjárás mind-mind befolyásolják a hordalék lemosódását. Védőzónával, gondos tervezéssel és kivitelezéssel mindez minimalizálható. Pl. a foltszerű, részleges talaj-előkészítéssel valamint az un. inverz módszerrel nagyban csökkenthető a lemosódás. (Svédországban nincs teljes talaj-előkészítés, mint pl. szántás vagy mélyforgatás. Itt a teljes talaj-előkészítés alatt a folyamatos ‘padkás’ talaj-előkészítést értjük. A padkák ültetési távolságra vannak egymástól.) Kis lejtésű területen a munka a szintvonalakkal párhuzamosan folyik, a meredekebb részeknél technikai okból a szintvonalakat szögben keresztezve, alkalmanként a munkagépet felemelve folyhat a tevékenység. Így az esetlegesen hulló csapadék és a lefele mozgó víz útját a szintvonalakon haladó padkák megtörik, lassítják.
Talajelőkészített terület ernyő állománnyal, kihordott vágáshulladékkal
Árkolás és ároktisztítás
Ez a tevékenység fajta direkt növeli az iszap szállítást és a kilúgozódást. Fogalmilag megkülönböztetünk új vízelvezető árkolást, ároktisztítást és védőárkolást (akut belvízelvezetés). 2019 óta létezik ároktisztítási célkitűzés, ui. a létesítmény akkor tölti be funkcióját, ha működik. Mintegy 1,5 millió ha erdő van belvíz mentesítve, leárkolva. Ezen munkák zöme a 60-as és 90-es évek között történt. Ma évi 50000 ha-t többletvíz mentesítenek. A régen ásott csatornák, árkok kb. 30-40 %-a nem működik és ez az állományok minőségen is látható. Egy-egy elhanyagolt árok kitisztítását követően az éves növedék 20%-kal megemelkedik. 200 m árok egy ha-t többletvíz mentesít és 2009-es árszinten 3000 kr-ba került. Eredmény kb. plusz 35 m3 fűrészáru alapanyag (ha-onként). Az ilyen erdei csatornák, belvíz elvezető árkok vizét tilos közvetlenül tóba vagy vízfolyásba vezetni. Az árok és az élővíz érintkezési pontja előtt a munkálatokat be kell fejezni és kialakítani egy hordalékfogó mélyedést, amiből később a már hordaléktól megszabadult víz tovább tud szivárogni az ‘élő’ vizek felé.
Műtrágyázás és fahamu visszaforgatás az erdőben
Nagyon kritikus téma, de a gyenge termőhelyeken a tulajdonosok élnek a növedéket fokozó technológiák használatával. Az Erdőtörvényről szóló részben elég részletesen írtam az alkalmazhatóság feltételeiről. Itt a vízvédelmi oldalát kell kiemelnem: felszíni vízbe közvetlenül sem műtrágya, sem fahamu nem kerülhet. A munka során a védőtávolságokat nagyon komolyan be kell tartani. Egy 2009-es felmérés szerint egy ha műtrágyázása 3600 kr-ba került, ami területtől függően plusz 15-20 m3 többletnövedéket jelentett és ez a véghasználatnál 9000 kr plusz bevételt hozott a gazdának.
Erdei magánutak
Ezek hossza nagyjából 210 ezer km és 2000-től évi 1700 km új erdészeti út épül. (Összehasonlításként: Magyarország közútjainak hossza 32200 km, mezőgazdasági magánút 48000 km, az erdészeti magánutak 4900 km, a lakott területi közutak 181400 km. Azaz az egész ország összes közútja (arányában) nem sokkal több, mint Svédország erdészeti útjainak hossza.)
Szabadidő és rekreáció az erdőben (közjóléti funkció)
Svédországban ez az egyik legfókuszáltabb és legvitatottabb téma az erdőkkel kapcsolatban. Maga a fogalom meghatározás is kérdéses, mivel ahány hivatal és egyéb résztvevő, annyiféle értelmezés. Egy 2018-as felmérés szerint 10-ből kilenc svéd tett sétát az erdőben és fele szedett gombát, 10-ből 8 gyakran vagy meglehetősen gyakran tölti hétvégéjét az erdőben, 5 a tízből a hétköznapokon is oda jár feltöltődni. A kijutás legnagyobb akadálya az idő, majd a társaság hiánya és azt követi a megfelelő hely. 4-en tízből többet lennének kint, ha jobban hozzáférnének a természethez/erdőhöz.
Az erdőlátogatások alakulása korosztályok szerint. Készült az évi 20 vagy több alkalommal történt látogatások feldolgozása alapján. A fiatal korosztály nem annyira érdeklődő, de a korral javul a helyzet. (ULF 2007.)
Létezik egy nagyon fontos emberi jog itt Svédországban, amit ‘allemansrätt’-nek neveznek, azaz általános, mindenki által gyakorolható jog. Ehhez hasonló a magyar jogrendben is meg van fogalmazva, bár ez itt szabadabb. Tehát joga van mindenkinek a természethez, az erdőhöz, vízhez, sétálhat, úszhat, de ezzel nem zavarhatja a tulajdonost és nem akadályozhatja tevékenysége végzésében. Viszont a tulajdonosnak sem áll jogában az ezen jogukat gyakorló embereket háborgatni, elzavarni.
Természetesen tilos a zöld veteményben gázolni, zavarni a legelő állatokat, szemetelni, ágakat tördelni, egy magánbirtokon megpakolni a kosarunkat vagy egy sziklán tüzet gyújtani. Tilos a motorhajtású eszközökkel közlekedni a mezőgazdasági, erdőgazdasági vagy halászati célú földterületeken. Rénzuzmót gyűjteni, virágot tövestől kiásni vagy barkát szedni a tulajdonos hozzájárulásával lehetséges (kivéve a törvény által védetteket!). Lovaglás, biciklizés és tájékozódási futás csak a tulajdonos engedélyével végezhető. Tiltó táblákat a kommün hozzájárulásával szabad kihelyezni. Rázós téma még a bogyó gyűjtés, amit ha egy családi kirándulás alkalmával csinál az ember, nincsen vele semmi probléma. A gond azzal kezdődik, hogy az EU sok tagállamából érkeznek Svédországba bogyógyűjtők, akik napokra (hetekre) letáboroznak és szedik az erdő ajándékait. Persze a tábor megtermeli a maga problémáit szemét, ürülék és zaj formájában. Ezt már nem kell tűrnie a tulajdonosnak és értelem szerűen szóvá is teszik.
A legfontosabb, hogy bárki, bármikor kimessen az erdőbe sétálni, futni, rekreálódni. Hova és mekkora területre tud kijutni egy állampolgár? Svédországban 3 ha erdő jut minden egyes emberre, ami jobban mutat, mint a hollandok 200 m2-re. Persze, az országon belül is jókora különbségek vannak. Skane több kommünjében pl. egy ha erdő sem jut egy emberre, még Norrland több kommünjében az erdők aránya 70 %-a a területüknek. Stockholm megye lakói be kell érjék 0,2 ha-ral fejenként, míg Jämtland lakosai dúskálhatnak a jóban, hiszen 29 ha erdő esik egy lakosra. Lars Kardell professzor az SLU-ról kiszámolta, hogy a városközeli erdők látogatottsága 250-szer nagyobb, mint a vidéki erdőállományoké.
Hogyan néz ki egy szabadidős tevékenységre alkalmas és rekreációbarát erdő?
Legfontosabb kérdés, hogy milyen céllal érkezik a látogató az erdőbe. Sétálni szeret vagy tájfutást végezni, avagy gombát szedni. Mind-mind mást igényel. Összefoglalva néhány pontban az igényeket, körülbelül ezt írhatjuk le egy közjóléti erdőről:
– Az öreg erdő előnyösebb, mint a fiatal. A fiatalos rekreációs értéke a tisztítást követően növekszik.
– Az idős, véghasználati korú erdő szociális értéke a legnagyobb.
– A legkevésbé értékes a friss tarvágás és a sűrű fiatalos.
– A nemrég gyérített erdő a visszamaradt és még le nem bomlott gallyak miatt nem túl vonzó, de ez gyorsan változik, ahogy az kezd összeroskadni, bomlani.
– Negatívan befolyásolják a szabadidős élményt a traktornyomok, a talaj-előkészítés és egyéb talajt megbolygató jelenségek.
A kutatási eredmények azt bizonyítják, hogy a 60-80 éves erdők szociális értéke a legmagasabb. Azonban pont ez az a kor, amikor az erdők jó része véghasználatra kerül itt Svédországban. A faipar kiszolgálása, a gyökérrontó taplók kártétele és a széldöntések megelőzése érdekében a véghasználati korokat lecsökkentették, így az öreg erdők eltűnnek az erdővidékről, amit ez a rövid statisztika is alátámaszt: az Országos erdőleltár adatai szerint 1960-ban az erdők 38 % volt idősebb 80 évestől, 2010-ben ez az arány már csak 31 % volt, 2060-ra pedig 20%-ra prognosztizálják ezt.
S mégis, mennyit ér az embereknek az erdő vagy inkább az erdőhöz való hozzáférés, pénzben kifejezve? Egy Västerbotten megyében végzett kutatás szerint 6000 kr/év/fő, ami a megye fahasználtból származó bevételének valamivel több, mint a fele. Egy másik módszer szerint egy-egy erdőbe való utazásért az emberek 200 kr-t költenek. A ‘természet látogatás’ a leggyorsabban növekvő kategória a turisztikai felmérések alapján. A természetjáró turizmus 23 milliárd koronával járult hozzá 2010-ben a GDP-hez.
Az erdők kezelése és használata során megkülönböztetünk városközeli-, szabadidős- és hagyományos (gazdálkodást folytató) erdőket. Megfelelő kialakítással, intézkedésekkel a szabadidős élmény fokozható és a keletkező károk mérsékelhetőek. Jó, ha a közjóléti célokra tartott erdőkre készül egy un. zöld erdőterv, amiben a környezetvédelmi és kultur hagyaték védelmi feladatok vannak kidomborítva. Ehhez társulhat az FSC és PEFC minősítő rendszerekhez való csatlakozás. Egy ilyen kialakítású tervben már tervezhető a változatosság, egy tisztás kialakítása, különböző véghasználati módok, stb. Az Erdőfelügyelet 2005-ös jelentésében négy pontba gyűjtve ad útmutatót az ilyen tartalmú tervek kialakításához:
– A rekreációs formák becsatornázása.
– A gazdasági erdők legalizálása (az azokban végzett tevékenység jogos elismertetése) az ingatlan egy részén történő közjóléti funkció előmozdításával. (Valamiért valamit.)
– Elősegíteni alternatív erdei haszonvételeket, pl. a turizmust.
– Tartalmazzon értékalapú részletezést a károkra vonatkozóan vagy egy ezek kezelésére szolgáló ápolási/kezelési tervet.
Mibe kerülnek a rekreációs célú erdőterületek? A városközeli erdőkben pl. a lakosság nem tolerálja a vágásos üzemmódot, így a szálaláshoz vagy egyéb kis zavarással járó eljárásokhoz kell folyamodni, ami természetesen növeli a költségeket. Linköping kommünnek 2400 ha erdeje van, amiből 30 %-ot átállítottak ‘nem vágásos’ üzembe, hogy a közjóléti céljaikat támogassák. Ez évente 600 ezer koronájába kerül a kommünnek, ami a bevételeinek 0,1 %-a. Az Erdőfelügyelőség számításai szerint (2005.) 300000 ha városközeli erdő van és ennek egyötöde nem vágásos erdő. Az ezeken a területeken kitermelt faanyag 60 kr/m3-rel kerül többe, a ‘normál’ termelési díjaktól. Ez az egész országra vetítve évi 200-400 millió korona.
Városközeli erdők. 200-300 m-re terülnek el a lakott helyektől. Jövőképük az alábbi pontok alapján alakítandó:
– Informálni kell és párbeszédet kezdeményezni a különböző tervezett beavatkozásokról, melyek befolyásolják az erdő látogatásakor szerezhető élményeket.
– Kerülni kell a gép okozta talajsérüléseket, keréknyomokat.
– Elő kell segíteni a jó megközelíthetőséget.
– Törekedni kell a természetességre, a változatos szerkezetre és fafajösszetételre.
– Az erdőt kis egységekben kell kezelni. Variálni kell a használati módokat, növelni a vágáskort, kímélni az öreg fákat. A véghasználati területek legyenek minél kisebbek, átfogóan alkalmazva a természetvédelmi és kímélő módszereket.
A szabadidős erdők hasonlítanak a városközeliekre, de mégsem azok. Kicsit távolabb is esnek a lakott helyektől, de legfontosabb, hogy található bennük pihenőhely (esőbeálló, tűzrakóhely, kilátópont paddal, stb.) és tartalmaznak valamiféle specifikus dolgot, pl. kilátóhelyet, ahonnan le lehet tekinteni a szétterülő vidékre vagy egy őstörténeti emléket. Jövőkép:
– Párbeszéd és tájékoztatás a beavatkozásokat megelőzően.
– Átjárhatóság biztosítása, pl. az összes ág- és facsúcs eltávolítása a fahasználatok után. A talajsérülések kerülendők és helyreállítandók!
– Gazdasági besorolású erdők esetén a kíméleti eljárások fokozottan alkalmazandók.
– A véghasználati terület korlátozott. A szabadidős erdőket úgy kell tekinteni, mint érett, öreg erdőállományokat.
– Előnyben kell részesíteni az erdő biztosította élmények értékeit megőrző és fejlesztő alternatív kezelési módokat.
– Változatos szerkezetre, fafajösszetételre és természetességre kell törekedni.
Pihenőhelynek azokat a pontokat nevezzük, ahol az emberek gyakran megállnak vagy időznek. Ezek a kilátó pontok, pihenőhelyek, tűzrakóhelyek, standok vagy játszóterek. Jövőkép:
– Párbeszéd és információ a tervezett beavatkozásokkal kapcsolatban, melyek befolyásolhatják a pihenőhelyek szociális értékét.
– A talajsérülések és keréknyomok megelőzendők!
– Az ápolási munkák az élményt okozó objektumokra és a védő övezetekre irányuljanak.
– Tegyük vonzóvá a környezetet kíméletes módszerekkel, hogy esztétikussá, kiláthatóvá, átjárhatóvá, napsütötté, árnyékossá vagy szélvédetté váljon.
– Védjük a sérülésektől a kültéri berendezéseket és a kultúrtörténeti emlékeket.
Ösvények és túra útvonalak. Jövőkép:
– Elősegíteni az ösvények és túra útvonalak megközelíthetőségét és fenntartását.
– A kerék okozta talajsérülések kerülendők.
– Úgy végezni a talaj-előkészítéseket és az elsőkiviteleket, hogy az erdei utak funkciója ne sérüljön.
– Az útjelzéseket védeni kell a sérülésektől.
– Elő kell segíteni, hogy az erdei utak minél több, a kirándulás során szerzett élményhez vezessenek, megmutatva pl. a jellegzetes fákat, természeti képződményeket vagy kulturális hagyatékokat.
Sétapalló Fotó: Mats Hannerz
Néhány tanács az erdőtulajdonosoknak, hogy hogyan alakítsák ki, rendezzék be erdejüket, hogy a látogatók minél több élményben részesüljenek, a gazda pedig minél kevesebb kárt szenvedjen:
– Az első kulcsszó a változatosság. Mind az állomány szintezettségében, korában és fafaj összetételében.
– Átjárhatóság. Itt elsősorban nem az erdőhasználat maradványainak eltüntetésére kell gondolni (pl. korona végek), hanem a legelő területek vagy kerítéssel védett erdősítések kerítései felé épített átjárókra, melyek ha igazodnak az ösvények hálózatához, jelentősen csökkenthető a letaposás és átvágások okozta bosszúság.
– Természetvédelem. A kíméletes erdőgazdálkodás (természetvédelmi beavatkozások) együttesen segítik a biológiai sokféleség megőrzését, valamint a rekreációs és szabadidős élményekhez jutás lehetőségét az erdőben.
– Zavarásmentes természet. A látogatók az erdőterület ezen a pontjaira nem mehetnek, mert pl. ragadozó madár fészkel ott.
– Táblák. Fontosak az útbaigazításban a célpontok és távolságok feltüntetésével, de azokat az információs táblákat is méltányolják a látogatók, ahol pl. egy állat, egy növénytársulás, valamilyen erdészeti beavatkozás vagy kulturális hagyaték kerül bemutatásra.
Szépen körbe tisztított kiszáradt öreg tölgy. Halálában is tovább él. Fotó: Mats Hannerz
Milyen erdészeti intézkedéseket és beavatkozásokat javasolnak a kutatók és hatóságok a közjóléti erdőkben?
– A legérzékenyebb pont: a tarvágás. 2018-ban 290 ezer ha erdőt vágtak ‘tarra’, 67000 különálló részletben. Országos átlagban 4,3 ha, Götlandon csak 2,7 ha, míg Norrlandon 6,9 ha a véghasználati területek kiterjedése. Bár egy véghasználatnak nem csak negatív hatása van, mert pl. hirtelen szép kilátás nyílhat egy területre vagy növekszik az esélye, hogy vadat lássunk, ennek ellenére a városközeli erdőkben a véghasználati területeket minimálisra kell csökkenteni.
– A véghasználati kor megemelésével az erdő szociális értékei tovább növelhetők. A ‘vágásmentes’ erdők ideája további lehetőséget biztosít a véghasználati kor növelésére.
– A sokat emlegetett kerék okozta talajsérülések. Ezeket bizony több okból célszerű elkerülni. A híd építés, a papírfával és/vagy gallyakkal való talajfedés, a termelés időzítése mind segíti ezt a törekvést. A vágástéren keletkező hulladékot (gally, facsúcs, tuskó) el kell távolítani a jobb átjárhatóság és természetesen a következő munkaművelet elősegítése miatt. A talaj-előkészítések esetében előnyben részesítendő a nem folyamatos talaj-előkészítő megoldás (pl. foltos talaj-előkészítés) vagy az inverz (a talajt először le, majd visszafordító) változat. Így a terep gyorsabban nyeri vissza beavatkozás mentes képét.
– A változatos erdőképet már az ültetéssel meg tudjuk alapozni, hiszen az első kivitelhez választott fafajok ezt eleve biztosítják. A vágástéren visszamaradt fák, facsoportok és magastuskók rendszeréhez csatlakozó lombos-fenyő vegyes erdő egy igazán változatos, attraktív képet formáz. A tisztítások során ez az attraktivitás növelhető, főleg úgy, hogy a lomb arányát a lehetőségekhez mérten emeljük (azaz főképp a fenyő fajokat távolítjuk el). A véghasználat során a vágástér határán fennmaradt idősebb fák csoportjaihoz kapcsolódóan alakítsunk ki erdőszegélyt, különösen a nyílt mezőgazdasági területekhez kapcsolódóan.
– A látnivalókra rá kell irányítani a figyelmet: a kulturhagyatékok körül ‘kultur tuskókat’, azaz kb. 1,5 m magas tuskókat kell hagyni, ami felhívja a figyelmét a látogatónak. Tisztítások és a többi beavatkozás során ezen hagyatékok környékét meg kell tisztítani, a láthatóságot fenn kell tartani. Az öreg, görcsös fák vagy magányosan álló faóriások környezetét is meg kell tisztítani a cserjéktől, hogy a lenyűgöző élmény elérje az összes arra járót. Az öreg, lábonszáradt fák nem csak szépek, de ha körbetisztítjuk és napsütötté válnak, akkor még több organizmusnak biztosítanak élőhelyet. A források és a patakok igen érzékenyek, a beavatkozásoknál kerüljük a környezetükben a munkát. A talajsérülések különösen kerülendők! A kilátó pontokon, kilátó helyeken alkalmanként muszáj tisztítást végezni a kilátási lehetőség fenntartása érdekében.
– Az illegális és alkalmatlan helyen történő parkolások megelőzésére célszerű parkolóhelyeket kialakítani. Mindezeket természetesen az erdő ‘bejáratainak’ közelében, hogy az emberek mozgása irányított legyen. Egy sűrű fiatalos vagy cserjés nem fogja csalogatni a látogatót belépni, de egy megtisztított, kissé megritkított, esetleg még ki is táblázott hely igen. A kerítések esetében már említettem a könnyen mászható átjárók építését. A vizenyős helyek és vízfolyások esetén kisebb hidak és sétapalló rendszerek létesítésével lehet csökkenteni a kárt és növelni az ingatlan szociális értéket. Svédország erdei javarészt tűzveszélyes kategóriába tartoznak. Éppen ezért a biztonságosan kialakított tűzrakóhelyek létesítése elengedhetetlenül szükséges a lakott hely közeli és szabadidős erdőterületeken, természetesen figyelmeztető táblákkal ellátva.
– A rekreációs érték a lakott hely közeli erdőkben leginkább a ‘vágásmentes’ módokkal tartható fent. A szálalás alkalmazható a lucosokban vagy a vegyes fajösszetételű erdőkben, ez utóbbiakban az erdőkép a tiszta lucos irányába fog eltolódni. Erdeifenyves állományok esetén fokozatos felújító vágás alkalmazható, sokáig fenntartott ernyő (magszóró) állomány résszel. Ezen kívül a lékvágással is lehet próbálkozni, de a lékek mérete ne haladja meg a fél ha-t.
Réntenyésztés
Számi (réntenyésztő) falvak Forrás: Anders Sunesson, sametinget.se
Speciális, az ország északi felét érintő gazdálkodási ág, hagyomány, melyet legnagyobb mértékben az erdőgazdálkodás befolyásol. A bányászat, a vízi- és szélerőművek, a turizmus, a vasutak és egyéb vonalas infrastruktúrák felszabdalják a réntenyésztés összefüggő területét, ezzel nagymértékben nehezítve az un éves rén-ciklus zavartalan kivitelezését.
(Az éves rén-ciklus röviden:
1, Tavasz (április-május) a borjak születése.
2, Koranyár (június) a rének nyírjeseket, lápokat, patak partokat keresnek az első zöld táplálék felvételéért.
3, Nyár (június-július) mivel hőérzékeny állatok, keresik a lucosokat a hűvös és a kevesebb rovar miatt. Ez az év csúcsa, a borjak megjelölésének ideje és az állomány összeszámlálása.
4, Kora ősz (augusztus) az állatok szétszélednek, zöld táplálékkal hízlalják magukat és gombákat is szívesen fogyasztanak.
5, Ősz (szeptember-október) a barcogás és párosodás ideje. A bikák egy részét már augusztusban levágják.
6, Koratél (november-december) a hegyi rénszarvasok 300-400 km-t is mennek, hogy a szakállzuzmós erdei legelőket elérjék. Az erdei rénszarvasok nem mozognak ilyen nagy távon. A gazdák gyakran teherautóval szállítják őket a sok zavaró körülmény miatt (vízerőmű, vasút, stb.).
7, Tél (december-március) ez számukra a szűk keresztmetszet, a túlélés ideje. A zuzmók segítik, a ragadozók tizedelik őket. A gazdák kiegészítő etetést szoktak végezni.)
Az utóbbi ötven évben a rén alapvető táplálékát jelentő zuzmók (talajzuzmók, rénzuzmók és szakállzuzmók) állományai 70 %-kal szorultak vissza. Alább az erdőgazdasági folyamat egységek zavaró voltát és a megoldási lehetőségeket fogom ismertetni.
Vilhelmina norra számi falu rénjeinek vándorlási területe: a norvég határtól a Balti tengerig
– Talaj-előkészítés
A felújítás előtt végzett beavatkozás két tekintetben is zavarja a rénszarvasokat, az egyik a különféle talajsérülések, másik a nyers föld illata. További problémát az összegyűjtetlen vágáshulladék jelent, ami alól a rén nem tudja kiásni a zuzmókat. Kutatók javasolják a nem folyamatos (tehát pl. foltszerű) talaj-előkészítési módokat a folyamatos padkával szemben, hogy minél jobban kímélve legyen a zuzmóállomány. Vannak pontszerű felületen talajforgatást végző berendezések, talán ezek a legcélszerűbbek a réntenyésztő körzetekben. Egy másik javaslat a vágáshulladék halmok elégetése, mert utána természetes szukcesszió folyamán telepszik vissza a tajga növényzete, többek között a zuzmók. Erdőtüzek és talaj-előkészítés után kísérleteztek a talajzuzmó állomány gyorsított helyreállításával mesterséges módon az alábbi sikerrel: A tört/töredezett zuzmódarabokkal történt talaj terítés sikeresebb volt, mint az egész (ép) zuzmókkal való próbálkozás. Ha a talajon finom moharéteg volt, sikeresebb volt a zuzmó visszatelepítése, mint a nyers talajon. Erdőtüzek és tűzzel történő vágástisztítások után 2 évet kell várni a visszatelepítéssel, hogy a talaj pH-ja visszaálljon az eredeti közeli állapotba. A száraz és a száraz-üde talajok elsőbbséget élveznek ebben az eljárásban. 10 évvel a zuzmóterítés után használható rénlegelőt kaptak, míg a kontroll (azaz érintetlen) területeken alig lehetett zuzmót találni! Egy terület helyreállítására gyűjtött zuzmók gyűjtőhelyével óvatosan kell bánni, 5-6 évente a terület 20 %-ról szabad a zuzmót összeszedni és egy másik területre telepíteni. (Forrás: SLU)
– Tisztítás és gyérítés
Általában pozitív hatással van a réntartó területekre. Átjárhatóbbá (a vágáshulladék összeroskadása után) válnak az állományok, ezáltal segítve a talajzuzmók szaporodását. A gyérítéseknél a fán lakó szakállzuzmók mennyisége csökken, de a földre hullott ágakról a rén le tudja legelészni őket, ez pozitívum. A legfontosabb, hogy a vonulási útvonalakba eső állományokban kicsit erősebben kell gyéríteni és tisztítani.
Talajzuzmós erdeifenyves, tipikus rén élelem forrás
– Műtrágyázás
Jellemzően véghasználat előtt kb. 10 évvel végzik egyes gazdák a gyenge állományokban. Indirekt módon a nagyobb és zöldebb korona korlátozza a napfényt, hogy a talajzuzmókat elérje. További negatívum a rénekre vonatkozóan, hogy a műtrágya szaga (ammónium) riasztja az állatcsordát.
– Véghasználatok
Több tekintetben érinti hátrányosan a réncsordákat. Az öreg erdő eltűnésével egy csomó élelmiszer forrás eltűnik a területről, a talajon visszamaradó zuzmókat pedig nagyobb hóréteg fedi, így energia igényesebb a kiásásuk. Ha az időjárás túl enyhe, akkor vastag jégréteggé válik a felület, amin nehéz járni, de nagyon nehéz az élelmet kikaparni is. Vándorláskor jellemzően elkerülik az ilyen nyílt területeket. Az etológiájukból kifolyólag adódnak a kivitelezhető kíméleti eljárások. A lápos, mocsaras területek vagy a vízfolyások mentén sokkal szélesebb védősávot kell meghagyni, hogy a csordák biztonságosan, elegendő táplálékhoz jutva vonulhassanak. Fontos a szakállzuzmós állományok foltjainak fenntartása, hogy a fejlődő fiatal erdőbe ezek a fajok visszatelepedhessenek. További lehetőség az üzemtervi tervezett vágáskoron túl tartani pl. az erdeifenyő állományokat és a felújítást bontóvágásként kezelni (ezzel egy ‘ernyő’ állomány marad vissza). Érdemes nagyobb egységben gondolkodni és tervezni, pl egy már folyamatban lévő erdősítés mellett álló véghasználatot elhalasztani addig, amíg a felújított terület el nem éri a tisztítási kort. A luc állományok esetében célszerű áttérni a szálalásra, így a szakállzuzmós állományokat folyamatosan fenn lehet tartani.
– Csavarttűjű fenyő
Gyors növekedése és az erdeifenyőétől nagyobb fatömege miatt kedvelt idegen fafaj. A réntenyésztőknek meg a rémálma, több okból. Viszonylag sűrű állományt képez, ami már eleve akadályozza a talajzuzmók fejlődését és szaporodását. Sokkal nehezebben tisztul a törzse, mint az erdeifenyőnek, ezáltal az állományai átjárhatatlanok és átláthatatlanok, így a rén ha teheti, kerüli. Mivel gyorsan nő és rövid a vágásfordulója, ezért a szakállzuzmók megtelepedésének sem ad lehetőséget, ami megint csak negatívum. Célszerű a rén vándorlási vonalakon kerülni az ültetését.
Rén és makadámút Fotó: Jacob Berg / Azote
– Autóutak
Jár előnnyel és hátránnyal is egy erdőn át vezető autóút. A tenyésztők a munkájukkal kapcsolatosan tudják kihasználni az utakat, de pl. a rén ‘eltévedhet’, mivel nem a szokásos nyomot követi, hanem a makadám út nyomvonalát. Az utak felaprózzák a réntartó területeket és ez nem válik előnyére a jó legelőterületeknek. A vándorlási útvonalat keresztező utak hátrányosak, de az azokkal közel párhuzamosak kedvezőek a réneknek. Gyakran használják ezeket az utakat a motorosszán szerelmesei, ami ugyancsak nem jó, mivel a rénszarvasok gyakran követik a motorszánokat (a gazdák azzal hordják a plusz élemet). Az erdei utak tervezését intenzív konzultáció előzi meg az építtetők és a réntenyésztő falvak között.
(Felhasznált források:
https://www.skogskunskap.se,
https://www.skogsstyrelsen.se,
https://www.slu.se,
https://www.skogen.se)
Összefoglalás.
A négyrészes sorozatból levonható néhány tanulság és a jövőre vonatkozó tennivaló. Nem mind arany, ami fénylik! Svédország és Magyarország között több, mint 1000 km a távolság és hajlamos az ember elhinni, hogy ott csudajó minden.
A vázolt dolgok bizonyítják, hogy nem. Bizony az erdőt sokan itt is ‘pénzesládikának’, jó ‘befektetésnek’ tekintik, nem egy magas szervezettségű ökoszisztémának, egy mindennel összefüggő rendszer részének. Természetesen a 18-19. századi szemlélet ma is átitatja az itteni szakmát is, elég csak a terminus technicusokra gondolni.
A pénz mindenhatóságának elvét a társadalom változó igényei és elvárásai fogják felül írni. Az erdő funkciójában, vagyis inkább a vele való viszonyunkban beálló változás továbbgondolásra kényszeríti az erdészeket és a tulajdonosi réteget.
Kell, hogy változzon a kezelés módja és a szaknyelv.
Meg kell érteni, hogy az én előnyöm nem történhet a másik kárára.
Nagyon hosszú, de folyamatos párbeszédre van szükség és nem süketek óbégatására. A vitapartnereknek bele kell tudni képzelniük magukat a másik helyzetébe, ismerni a tényeket, figyelembe venni a másik elvárásait.
Szerintem menni fog!
Szerző: Varga Kornél – okl. erdőmérnök
Kapcsolódó:
Svédország erdőgazdálkodása (3. rész) (2021-01-29)
Svédország erdőgazdálkodása (2. rész) (2020-11-27)
Svédország erdőgazdálkodása (1. rész) (2020-11-13)
Svédország erdőgazdálkodása és faipara (Sütheő Áron) (2021-01-21)
