FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Három rétegű, extra nagy, sík tömörfa lapok


Fotók: Gribek Dániel

A Közép-Európában méretével és tudásszintjével a leguniverzálisabb gépnek számító eszközzel új távlatok nyíltak a magyar faipari vállalkozás életében. De milyen út vezetett el a sikerig? A projektzáró rendezvényen jártunk, ahol ennek is utána jártunk.

Kizárólag tömörfából

 

Az 1994-ben létrehozott Pfiffer Bútor Mór Kft. Magyarország egyik meghatározó tömörfa-bútor gyártója, aki kizárólag tömörfából készíti bútorait és kiegészítőit. Saját munkatársaival, csapatban tervezi és fejleszti az összes általa gyártott terméket.

A 26 éves tapasztalattal rendelkező vállalkozás működése során számos sikeres termékfejlesztési projekttel büszkélkedhet, melyet 2017-ben a Soproni Egyetem Faipari Tudományos Egyesülete is elismert, amikor Pfiffer Jánosnak, a társaság tulajdonosának és ügyvezetőjének a magyar faipar fejlesztése terén kifejtett kimagasló tevékenysége elismeréséül a Faipar Fejlesztéséért kitüntetést adományozta.

A bútorok és kiegészítők gyártásához szükséges alapanyagot 80-100 éves rönkök formájában szerzik be, tölgy, cseresznye, kőris fekete dió fafajokból ez összesen 1500 köbméter rönköt jelent évente, melyből komplett családi házakat, apartmanokat, vadászházakat és irodákat is berendeznek. A cég termékcsaládjait elemes bútorválasztékban kínálja, de a vásárlók ízlése és igénye szerint egyedi bútorok is készülnek.

A vállalkozásnál nemcsak a szakmai tudás és az évek alatt gyűjtött tapasztalat, hanem a modern technológia is rendelkezésre áll ahhoz, hogy a rönkök feldolgozásától a tömörfa kézi és gépi megmunkálásán keresztül egészen a felület kezeléséig, minden egyes munkafolyamat házon belül kivitelezhető legyen. Ezzel a komplexitással a tömörfa-bútor és bútorajtó gyártásában kiemelkedő a tisztán tömörfából gyártó vállalkozás, ahol a rönk vásárlástól egészen a végtermék kiszállításáig mindent egy kézben tartva, önállóan végeznek. A Pfiffer Bútor Kft. a megalakulása óta dinamikusan növekvő vállalkozás évi 15-20 százalék közötti növekedéssel.

 

Termékfejlesztés és gépberuházás

 

A magyar tulajdonú vállalkozás 2019-ben sikeresen pályázott a kutatás-fejlesztési célú GINOP-2.1.2-8-1-4-16-os kódjelű pályázati kiíráson, amelynek részeként az elnyert pályázati támogatásból és önerőből finanszírozott fejlesztési projekttel egy teljesen új technológiával készülő termékcsaládot fejlesztett ki. Ehhez egy 160 cm munkaszélességű, 8 megmunkáló-egységes, kombinált gyalu és kontaktcsiszoló gépet vásárolt, ami Közép-Európában méretével és tudásszintjével a leguniverzálisabb gépnek számít ebben a kategóriában. A projekt segítségével vásárolt 12 tonnás gép 6,5 méter hosszú.

Óriási lehetőséget jelent az új gép és technológia adta lehetőség, ahol már szinte csak a fantázia szab határokat. Az új gép képes olyan felületeket előállítani, amellyel még nagyobb hangsúlyt kaphatnak a természetes felületek, a fűrészfog és a kézigyalu-nyom. A kefézett, koptatott felültek erősítik a ‘nem elég igazi fának lenni, annak is kell látszani’ megjelenést.

 

Termék és technológia

 

A különlegesen nagy méretű, háromrétegű tömörfalapok felhasználási területei irodák, tárgyalók, előadótermek, középületek, de ezek mellett a belsőépítészeknek, lakberendezőknek is új lehetőségeket jelentenek. A nagyméretű asztallapok, pultok, falburkolatok, szekrénytestek és dekorációs elemek ebben a nagy szélességi méretben külső merevítő és síkban tartó rátétek nélkül elgörbülnének, azonban ezzel a különleges technológiával, amit a cég kifejlesztett, megoldható a síkban tartás vastagítások nélkül is.

A nagyméretű lapok piacán egyre inkább kívánalom a teljes keresztmetszetű természetes alapanyag.

 

A tömörfa eredetiségét tükröző felületi kialakításnál a kézigyalunyom, a fűrészfognyom, a koptatott, kefézett felületek, valamint ezek kombinációja megjeleníti a tömörfa fa eredeti szépségét és különleges tulajdonságait. A háromrétegű tömörfalapok gyártása ilyen nagy méretben különleges technológiát igényel. Annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a görbülésmentességet, ki kellett kísérletezni a megfelelő rétegrendeket, vastagságokat, szerkezeti kialakításokat, összeforgatási technikákat és speciális ragasztási módszereket.

 

A kialakítás során számtalan kísérletet folytattak a rönk vágásától egészen a felületkezelésig, amivel a görbülésmentességet és a természetes megjelenést is magas szinten tudják biztosítani ebben az extra nagy méretben is. Ezek a feladatok csak hosszú ideig tartó, és komoly szakmai tudást igénylő fejlesztő munkával érhetők el. A cégnél több faipari mérnök is dolgozik ezeken a technológiákon, sok energiát fordítanak a termékfejlesztésre és a kutatómunkára.


Így érkezett meg az új gép

A 2 évig tartó kutatás-fejlesztési projekt során több értékelemző és gyökérok kutató táblázat készítésével, elemzésével és különleges technikákkal jutottak el a megfelelő megoldásig. Megtapasztalták, hogy egy ilyen projekt csak akkor lehet sikeres, ha apró elemeire bontanak minden részletet, és úgy vizsgálják azokat a megfelelő eszközökkel. Az igazi átütő eredmények eléréséhez még sok egyéb tudásra is szükség volt, ami a vállalkozásnál az elmúlt 26 évben megtermelődött. Nem hiányzott az elengedhetetlen fanatikusság, következetesség és a szakmai alázatosság sem. A vállalkozásnál ezen kívül több más fejlesztő projekt is fut párhuzamosan, hogy az ebben a kutatásban megtapasztalt technikákat a többi fejlesztési területnél is azonnal alkalmazni tudták.

 

Környezet egészségvédelem

 

A fejlesztés kapcsolódik a fenntartható környezet prioritáshoz is, hiszen, ahogy már a fentiekben is kifejtettük, a vállalkozás természetes alapanyagokból, teljes mértékben tömörfából készült termékek fejlesztését és további felhasználási módok kialakítását célozza meg. Ezzel a társaság projektje a műanyag, mint alapanyag felhasználásával szemben az egészséges-természetes anyagokat kínálja. A műanyagról, mint alapanyagról egyre több publikáció és híradás jelenik meg, hogy mennyire környezetszennyező, és mennyire veszélyezteti bolygónk fennmaradását. A vállalkozás fejlesztési projektje a tisztán természetes alapanyagból készülő termékeket népszerűsíti, hiszen a fa egy megújuló alapanyag, amely használatával fenntartható a környezet.

A fő cél ezzel a különlegesen nagy méretű háromrétagű tömörfa lappal az, hogy olyan igényeket is ki tudjanak szolgálni, amelyek eddig csak a tervezőasztalig jutottak el, ezzel új mércét is felállítva a szakmában.

 

"Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a magyar kormánynak a kutatás-fejlesztéshez és a gépbeszerzéshez nyújtott nagyösszegű támogatásért, amely nélkül nem tudtunk volna ilyen gyorsan ekkorát fejlődni" – hangsúlyozta Pfiffer János, a Pfiffer Bútor Kft. ügyvezetője.

 

(x) Pfiffer Bútor Mór Kft.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Erdőismereti vetélkedő zajlott - 555 középiskolással

Következő cikk

Denkstil: magyar fejlesztésű műemléki ablak




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version