Fotó: Kallus György/Világgazdaság
Akadozik a nemzetközi áruszállítás, az eddig néhány hetes határidők több hónaposra nyúltak, ezek miatt pedig máris sokkal többet kell fizetni az építőanyagért. A Németországból és Ausztriából érkező építőfa ára egy év alatt 60 százalékkal nőtt, beszerzése és szállítása pedig egyre nehezebb a rendkívül erős kereslet miatt – jellemezte a helyzetet a Világgazdaság érdeklődésére Kárpáti József, az ÉVOSZ-Makész környezettudatos és szerelt technológiás
Nem titkolta: a készházas cégek az otthonteremtési támogatások – többek közt az áfacsökkentés miatt – hurráoptimizmussal készültek erre az évre, mert az előző lakáspiaci élénkítő intézkedések hatásából kiindulva számítottak az áremelkedésre és a kereslet megtöbbszöröződésére is.
Ám arra, ami most történik, azaz az önköltség ilyen mértékű megugrására senki sem lehetett igazán felkészülve.
Az áfacsökkentés hatását máris elvitte az alapanyagok és a bérköltségek emelkedése.
Fotó: Kárpáti József
Ugyancsak 60 százalék körüli mértékben drágult a hőkezelt, minősített fán kívül a betonvas, és több mint 20 százalékkal a csavar és a bádogostermék is. Ráadásul ezeket nem is mindig és nem mindenhol lehet kapni a jellemzővé vált felhalmozás, előre vásárlás miatt.
Amelyik cég teheti és meg tudja finanszírozni, előre beszerzi az építőanyagot, például a polisztirol (műanyag) hőszigetelést, amely a mai áremelkedési ütemmel számolva nyárra akár 80 százalékkal is drágább lehet. A műanyagipari gyártási kapacitások ciklikussága, az alapanyag hiánya és az ágazatra háruló túlkereslet sok végtermékre kihat, emiatt a műgyantás vakolatrendszerek, a műanyag nyílászárók beszerzési ára is folyamatosan emelkedik.
Az energiatakarékos, korszerű készházak iránti kereslet nem csökkent, de a korábban fix áron szerződött kivitelezők már komoly bajban vannak, mert az eredetileg kalkulált árrésüket, amelyből a bérek mellett a működésüket és a fejlesztésüket fedezik, elvitte a várakozáson felül megugrott önköltség. A szerződni készülő építkezőkkel már újra kell tárgyalni az árakat, mert egy ősszel még 40 millióért leköthető készház ma már 5-6 millió forinttal többért rendelhető, és nem biztos, hogy ennyi lesz a vége. Az alapanyag- és munkaerőköltség növekedése persze nem csak a készházakat érinti, de mivel itt a legrövidebb az átfutási idő, legkorábban itt mutatkozik meg számszerűen is a begyűrűző hatás – tette hozzá Kárpáti József.
Fotó: Kárpáti József
Kényszermegoldásként az építkezők a költségek lefaragására kényszerülve kisebb házban gondolkoznak, jellemző lépés a garázs vagy a galéria elhagyása. Akik körülnéznek a piacon, rendre visszatérnek, mert látják, hogy hagyományos technológiával építkezni sem olcsóbb, és nem is hatékonyabb – hangsúlyozza a tagozatvezető.
Az osztrák kamara már megkongatta a vészharangot, jelezve, hogy mivel az építőanyag drágulása kiszippantja a cégekből a tervezett árrést, csődhullám fenyeget az építőiparban. A kivitelezők a még készülő szerződéseknél már igyekeznek a beszerzési árak mozgásához kötni a végső árat, mert nem számít vis maiornak az árak rendkívüli emelkedése. Bár a világjárványnak is van köze a helyzethez, az árakat nem egyetlen tényező alakítja, ezért a kivitelezők nem árazhatják át egyoldalúan a szerződéseiket, csak a megrendelővel tárgyalhatják újra azokat. Erre a kicentizett költségvetésből építkező lakossági megrendelőknél a legkisebb az esély.
Forrás: vg.hu
Kapcsolódó:
Első video: Lakásvásár című műsor 2021. április – Célkeresztben a Moduláris és Tiny House házak és a talajcsavar