Tegnap óta az ITM weboldalán elérhető a Nemzeti Fenntartható Építésgazdasági Stratégia 2021-2023 – az építésgazdaság hatékonyságjavítását, teljesítménynövelését és az épített környezet fenntartható fejlesztését célzó középtávú stratégia.
Hazánkban az építőipar a nemzetgazdaság 8 kiemelt gazdasági ágának egyike. A 2008-2009-es válság igen érzékenyen érintette a szektort, és bár az elmúlt években jelentős bővülés tapasztalható, de új kihívásokkal kell szembenéznie az ágazatnak. Ebben a folyamatban a koronavírus-járvány okozta nehézségek is innovatív, modern technológiákat és fenntarthatóságot előtérbe helyező megoldásokat kívánnak az építésgazdaság szereplőitől – nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is.
Az építőipar és az építőanyag-ipar kiemelt uniós és nemzetgazdasági jelentőségére figyelemmel a kormányzat jelen stratégiában az ágazati problémákra és igényekre reflektálva fogalmazza meg azokat a javaslatokat, amelyek az épített környezet minőségi fejlesztését, fenntarthatóságát és az ágazat hatékonyságát, termelékenység-javulását, stabilitását – és ezáltal a magyar munkahelyek megtartását, a magyar családok életszínvonalának megőrzését és javulását szolgálják.
Összességében elmondható, hogy az ágazat elaprózott szerkezete a termelékenység ellen hat, sőt uniós összehasonlításban a vállalkozások számának csökkentése indokolt.
Nemzetgazdasági szinten az építési alapanyag ágazat termelés értéke 2010 I. és 2020. II. negyedéve között átlagosan a GDP (teljes, piaci áron számított folyó áras kibocsátás) 3,3 százalékát adta. 2018-tól ez az arány jóval az átlag felett volt, mely az ágazat egyre növekvő súlyát mutatja. A Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség becslése alapján 2019. egészében az építőanyag gyártói szegmensek jellemzően vagy stagnáltak vagy 5-10% közötti növekedést produkáltak.
A 08, 16, 20, 22, 23, 24, 25, 27, 28 TEÁOR kódokhoz sorolt építőanyagok és építési termékek gyártásából és értékesítéséből 2019-ben 5 239 milliárd forint forgalom keletkezett, amelyből 2 218 milliárd forint belföldi és 3 021 milliárd forint export teljesítmény volt.
Az ágazat tehát kiemelt nemzetgazdasági szerepet tölt be, mégis, az elhibázott privatizáció miatt hazánkban az építési alapanyag iparban, az építőiparral szemben, a külföldi tulajdonú vállalkozások töltik be a központi szerepet. A kibocsátás 70 százaléka származik külföldi többségi tulajdonban lévő vállalkozásoktól, míg a hazai vállalkozások a kibocsátás 30 százalékát adják. A hazai tulajdonú vállalkozások saját kibocsátásukat nagyobb arányban exportálják, mint a külföldi tulajdonban lévő vállalkozások. Ez utóbbi csoport termelése nagyobb részét a hazai piacon értékesíti, vagyis az a helyzet állt elő, hogy a külföldi tulajdonú vállalkozások dominálják a magyar piacot, míg a hazai vállalkozások inkább exportra termelnek. A Századvég korábbi (2018) kutatása alapján ebben a helyzetben kitörési pontot jelenthetnek a hazai többségi tulajdonú, innovatív gyártó vállalkozások.
Az ágazatból évente kb. 30-40.000 munkavállaló hiányzik, a szakképzett és magasan kvalifikált munkaerő-hiány általánosnak mondható. A szak- és felnőttképző intézmények illetve szakmai szervezetek információi szerint beszélhetünk ún. hiányszakmákról, amelyek közül a legfontosabbak: villanyszerelő, ács, kőműves és hidegburkoló, központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő, asztalos, festő, mázoló, tapétázó, bádogos, szárazépítő, víz-, csatorna-és közmű-rendszerszerelő, de ugyanígy hiány van projekt- és beruházás menedzserből, műszaki ellenőrből és digitális kompetenciákkal rendelkező szakemberekből.
A jelenleg képzésben lévő szakember nem fedezik ezt az igényt.
A szakiskolákból jelenleg kikerülő fiatalok kevésbé tájékozottak az alkalmazott, korszerű építőanyagok jellemzői illetve a modern tervezési és kivitelezési folyamatok kapcsán.
A munkaerő-hiány másik fő oka a tartós külföldi munkavállalás. Évente kb. 110.000 potenciális magyar építőipari munkavállaló dolgozik külföldön. Az elmúlt években közel 100.000 fő képzetlen munkaerőt szívott fel az ágazat. A szak- és felnőttképzés illetve a felsőoktatás új rendszerében, ún. ágazati tudás- és képzőközpontokban szükséges megoldani számukra a hiányzó ismeretek és kompetenciák megszerzését.
Az elvándorlás hátterében a már bemutatott bérezési viszonyok a leginkább meghatározóak. A fekete- és szürkefoglalkoztatás felszámolása, a hatósági ellenőrzési és ösztönző-rendszer megújítása segítheti az ágazat munkaerő-megtartó képességének javítását. A szakiskolákból jelenleg kikerülő fiatalok kevésbé tájékozottak az alkalmazott, korszerű építőanyagok jellemzői illetve a modern tervezési és kivitelezési folyamatok kapcsán.
Az új intézményi és szakképzési rendszerben Szakmajegyzék működik, 25 ágazathoz tartozó 174 alapszakmával, amelyeket kizárólag iskolai rendszerben lehet majd elsajátítani. A Szakmajegyzékben az ágazaton belüli szakmák közötti átjárhatóság, a képzési idő és a digitális kompetencia szint is helyet kap, amely így informatívabb és az európai uniós elvárásokhoz is illeszkedik. Az új intézményrendszer alapján két intézménytípus, a szakképző iskolák és technikumok végezhetnek szakképzést.
A technológiai fejlődésnek köszönhetően az építésgazdaságban is átalakulnak a munkakörök, a legalacsonyabb szinten is szükség van magas szintű technológiai ismeretekre és digitalizációs készségekre. A robotizáció, automatizáció, VR (Virtuális Valóság) és AR (Kiterjesztett Valóság) alapú technológiák, eljárások, az épület és létesítmény-információ modellezés, a beruházások korszerű menedzsmentje, az energiahatékony technológiák, anyagok és azt támogató szolgáltatások olyan kompetenciákat kívánnak, amelyeket csak egy rugalmas, tudás-alapú ágazat és gazdaság tud lekövetni.
A meghatározó innovációk ágazati elterjesztésének egyik leghatékonyabb eszköze a demonstráció és szemléletformálás. Az építőipari konferenciák, kiállítások (pl.: Construma), innovációs versenyek (pl.: innovatív egyetemi házépítő verseny – Solar Decathlon 2019 és kapcsolódó ÉMI Mintaház Park Szentendrén) és célcsoport-specifikus kiadványok, közlemények, útmutatók jelentősége nagyon nagy. Fontos, hogy az értéklánc minden szereplőjének ismeretbővítésére van szükség ezen a területen.
Az ágazati igényeket kielégítő kompetencia-fejlesztési, képzési háttér kialakítása az ipari
szereplőkkel való szorosabb együttműködést kíván, ezért számos közép- és felsőoktatási
intézmény indult el a modellváltás és a stratégiai ipari együttműködésekre alapozott
fenntartás és működés irányába.
forrás: ITM
