FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Ferencvárosi fawellness

Magyarországon először Ferencváros Önkormányzata használja a fák védelmét szolgáló Stockholm módszert már meglévő fáknál. Amellett, hogy megtartja a vizet, az éves átlaghőmérséklet 5 fokkal alacsonyabb egy ilyen módszerrel befásított területen. Podcastunkban a műhelytitkokról hallanak.

Ferencváros főterének, a Bakáts térnek a felújításakor az egyik legfontosabb szempont a zöldfelület növelése és minőségének javítása. Mivel a fák ökológiai szerepük miatt is kiemelkednek a többi növény közül, a felújítás alatt és után is, külön gondoskodnak róluk. A Nyugat – Európában már régóta alkalmazott Stockholm faültetési rendszer lényege, hogy a fák környezetébe támogató közeg kerül, amely hosszú távon biztosítja a gyökérzet tápanyaghoz jutását és megfelelő fejlődését a talajfelszín burkolatának rongálása nélkül. A meglévő, tömörödött, szennyezett talajt a gyökérzóna statikailag biztonságos részében kicserélik nagyobb méretű kövekre, közé pedig bioszén-komposzt keveréket mosnak be. Az újonnan ültetett fák is ilyen közegbe kerülnek már, így biztosítva számukra a legoptimálisabb fejlődést.

Magyarországon először a Ferencvárosi Önkormányzat alkalmazza már meglévő fáknál ezt az innovatív technológiát, amellyel több éves lemaradást kíván az önkormányzat pótolni.

Egy hónapja számoltunk be arról, hogy a tér, és környékének megújulása kapcsán a Bakáts utca egyik fáját kiporszívózták. 

Magyarországon először történt ilyen. Az SFR (a Stockholm Faültetési Rendszer) ugyanis nem csak új fák esetén, hanem meglévő és megtartandó fák esetén is alkalmazott módszer több nyugati városban. A főváros által részfinanszírozott TÉR_KÖZ program részeként, a IX. kerület lebonyolításában kerül sor a Bakáts tér és a Bakáts utca rendezésére. Az utca fasorának nagyobb teret ad az átalakítás. Hogy a fák gyökérszinten jól érezzék magukat, jobban tudjanak fejlődni, egészségesebbek maradjanak, ezért a környezetüket fel kell tölteni szerkezeti talajjal, ki kell őket szabadítani a szegélykövek, a beton és az aszfalt fogságából. Augusztus közepén kiporszívóztak egy fa mellett és a gyökerei között. Tesztüzemben.  Hogy ezt a módszert végül később már nem alkalmazták a környék többi fájánál, az a szeptember 16-i sajtóbemutatón derült ki, ahol több érdekes részleteket is bemutattak a szakemberek a Bakáts tér felújításának részeként a sajtónak, és a Magyar Faápolók Egyesületének több tagjának, a Főkert Zrt. munkatársainak, valamint egyetemi oktatóknak és hallgatóknak.

Az itt készült podcastunkban megszólalnak: Cserna Hajnalka Ferencváros főkertésze, Szőllősi Gábor, az Agrofutura Kft. cégvezetője, Baranyi Krisztina Ferencváros polgármestere, és Bardóczi Sándor Budapest főtájépítésze.

Hang, szöveg és kép: Sarkadi Péter – greenfo.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Land Art Egyesület közösségi erdőtelepítései

Következő cikk

Emlékpark báró Schell Józsefnek




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version