FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Ifjú Kócsagőrök viadala

Az Ifjú Kócsagőr Program területi győztesei egy háromnapos döntő keretében mérik össze szakmai tudásukat, tájékozódási képességüket és ügyességüket. A versenynek a 25 éves Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság ad otthont szeptember 22-24. között.

Idén rekordszámú jelentkezés érkezett az Ifjú Kócsagőr Programra, végül 83-an vághattak neki a megmérettetésnek az ország 10 nemzeti parkjában. A fiatalokat egy-egy természetvédelmi őr segítette mentorként a területi döntőkre való felkészülésben. A kócsagőrjelöltek a kéthetes szakmai gyakorlaton betekintést kaptak a Természetvédelmi Őrszolgálat munkájába, megismerték az adott nemzeti park táji- és természeti értékeit. Ezt követően a területi döntők során dőlt el, hogy kik mérkőzhetnek meg egymással a Duna-Dráva Nemzeti Park legértékesebb területein zajló országos döntőben.

A döntő során olyan problémákat és helyzeteket szimulálnak majd a verseny rendezői, amelyek a természetvédelmi őrök mindennapi munkájában is előfordulnak. Emellett elsősegély nyújtási, tűzvédelmi kihívások is várhatnak a megmérettetés résztvevőire. A döntőben a legjobban teljesítő versenyző elnyeri a Tutajos, felkészítője pedig a Matula díjat. A győztes páros emellett egy 5 napos tanulmányúton is részt vehet a csehországi Podyjí Nemzeti Parkban.

Már nyolcadik alkalommal rendezik meg az Ifjú Kócsagőr Programot, amely iránt évről évre egyre nagyobb az érdeklődés a 18-24 éves korosztály körében. Célja, hogy betekintést nyújtson a természetvédelembe, valamint bemutassa és népszerűsítse a gyakorlati terepi természetvédelmi tevékenységeket. A program és az országos döntő támogatói az Agrármisztérium, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet, a Hortobágyi Nonprofit Kft., a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány, valamint a hazai nemzeti park igazgatóságok.

forrás: AM Sajtóiroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Uniós környezetvédelmi jog véleményezhető

Következő cikk

Gyászhír - Orsós János [56]




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version