FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Körösök völgyében Muzsikál az erdő

2021. október 1-3-a között Gyula térségében várja az érdeklődőket a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében rendezvény, melynek pénteki rendezvénynapja Gyulán, a Csigakert tölgyfamatuzsálemei között, a szombati programjai Gyula – Városerdő tölgy-kőris-szil erdejében, a vasárnapi rendezvénye pedig a tavalyi kényszerű kihagyása után ismét határon túl, Nagyvárad közelében, Püspökfürdőn, a „csodabogyós” erdőben valósul meg.

A koronavírus járvány rávilágított arra, hogy az ember része a természetnek, a természetet tiszteletben tartva, megóvva boldogulhat. A „Muzsikál az erdő” arra szeretné motiválni az érdeklődőket, hogy társadalmunk környezeti szempontból is fenntartható módon működjön és összefogásra épüljön. Szeretné felhívni a figyelmet, hogy felelősek vagyunk egymás iránt és természeti környezetünk megőrzéséért.

Új lendületet kapott a „Muzsikál az erdő”, hiszen értékrendje, szellemisége a járványhelyzetben megerősítést nyert. Fő célja az erdő és a zene, a művészet erejével a résztvevőket környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani. A „Muzsikál az erdő” értékei aktuálisak: a fenntarthatóságra nevelés, a helyi közösségek megerősítése, a helyi értékek, a fenntartható gazdálkodás felkarolása, a helyi termékek fogyasztása, a Kárpát-medencei hagyományok megőrzése, az erdők növény- és állatvilágának megismerése, szeretete, a környezet védelme, a természettel harmóniában való létezés.

Az idén 18 éves „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat a családok valamennyi tagja számára tartogat színvonalas, testi-lelki feltöltődést biztosító programokat. A gyulai rendezvény az 1997 óta az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdők Hete regionális megnyitója is egyben.

Az erdei programok színes palettáját vonultatja fel a „Muzsikál az erdő”. A szakvezetéses erdei sétákon megtudhatjuk, hogy mit üzennek a tölgyfák. Lehetőséget biztosít a helyi művészek, fiatal tehetségek bemutatkozására, a helyi értékek megismertetésére, s az országos, sőt világhírű előadóművészek fellépésére. Néhány példa a programokból: szakvezetéses erdei séták, klasszikus és népzenei koncertek, kézműves foglalkozások, hagyományőrző szilvalekvárfőzés, erdei divatbemutató az újrahasznosítás jegyében, bemutató a komposztálásról, környezettudatosságra nevelő műhelyek, ismeretterjesztő előadások, kerékpár és kenu túra, sétahajózás, helyi termékek.

Fellépő művészek, együttesek: a Szent Efrém Férfikar, Demeniv Mihály harmonikaművész, a Zeneakadémia Szaxofon Együttese, a Monarchia Szimfonikus Zenekar, a Nagyváradi Filharmónia Vonósnégyese, Nagyváradi Művészeti Líceum növendékei, az Aurin Leánykar, a Fonó Zenekar és Navratil Andrea, a Körös Táncegyüttes, a Bohém Ragtime Jazz Band, a Bolba Éva és a JAZZterlánc.

A „Muzsikál az erdő” nem tömegrendezvény, itt mindig több a fa, mint az ember. A programok a kidolgozott rendezvénylátogatási protokoll betartásával valósulnak meg, amely lehetővé teszi a rendezvényre látogatók számára, hogy erdei környezetben az erdő és a zene élményeit önfeledten élvezhessék és testi-lelki feltöltődésben legyen részük.

Várunk minden erdőjáró, művészetkedvelő látogatót „Muzsikál az erdő” rendezvényeire gyalogosan, kerékpárral, lovasfogattal és még hajóval is!

Jöjjenek el a „Muzsikál az erdő”-re, találjanak rá az élet valódi értékeire, a harmóniára önmagunkkal, közösségünkkel, a természettel, az erdő és a zene, a művészet útmutatásával.

Részletes információt megtalálják honlapunkon, a www.muzsikalazerdo.hu-n

 „Muzsikál az erdő – ahol az erdő és a zene összefonódik. Jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés”!

Forrás: Muzsikál az Erdő Alapítvány

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

XXV. Erdők Hete - október 4-10.

Következő cikk

Vásárhelyi János életmű kiállítás



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Teszáry Károly [86]

Fájó szívvel továbbítom a szomorú, lesújtó hírt: elhunyt Teszáry Károly erdőmérnök, 1969-től a Diósjenői Erdészet, majd 1985-től a…