FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

X. Mátrai Erdészeti Nyílt Nap

„Az erdészek legfontosabb feladata egyensúlyt teremteni az erdők hármas funkciója, a gazdasági, a védelmi és a közjóléti szerepe között” – mondta Dobre-Kecsmár Csaba, a rendezvényt szervező Egererdő Zrt. vezérigazgatója.

Több mint hétszáz kisgyermek látogatott csütörtökön a X. Mátrai Erdészeti Nyílt Napra az Északi ASZC Mátra Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium parkjába. Az esemény megnyitóján Dobre-Kecsmár Csaba, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a nap célja közelebb hozni az erdő világát a fiatalokhoz, megmutatni nekik az erdészek munkáját.

– Ez a tevékenység mára jelentősen átalakult. Az erdészek legfontosabb feladata egyensúlyt teremteni az erdők hármas funkciója, a gazdasági, a védelmi és a közjóléti szerepe között. A változást felgyorsította a járvány idején a turisták megsokszorozódott száma – mondta Dobre-Kecsmár Csaba.

Dr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke kijelentette, hogy erdőjáró ember lévén érzi a mély szakmai hitet, amivel az erdészek dolgoznak, hisz akár száz évre is előre kell tervezniük. Kévés Tamás, Gyöngyös alpolgármestere örömét fejezte ki, hogy az erdészeti iskola színesíti a város oktatási palettáját.

Vígh Ilona, az Egererdő Zrt. kommunikációs és közjóléti vezetője a gyerekeknek szervezett programokról mesélt.
– Felnőttek segítségével kipróbálhatták a famegmunkálás fortélyait, gyalulhattak, kézzel fúrhattak. Megismerkedhettek a fahasználat ritkán használt eszközeivel, így a hossztolóval és a korongozóval is. Az erdészeti gépek standján segíthettek kollégáinknak a közelítésben. Ez a fakitermelés során nyert, jó minőségű, két-három méter hosszú, húsz-harminc centiméter átmérőjű rönk kihúzását jelenti az erdőből traktorral. A diákok ezt erőgép nélkül, önerőből kipróbálhatták, és nagy sikere is volt. A vadgazdálkodási standnál vadászkutyákkal barátkozhattak, és volt apportírozás is. Láthattak preparátumokat, vadásztrófeákat, s közben szakembereinktől megtudhatták, melyik állat hogyan él, mi a funkciója az erdőben. Erdei gyümölcsöket, vadalmát, vadkörtét, húsos somot vagy kökényt is meg lehetett kóstolni, a gyöngyösi katasztrófavédelem tűzoltói pedig az erdőtüzek veszélyeire és az okozott károkra hívták fel a figyelmet – foglalta össze Vígh Ilona.

forrás: HEOL

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Gyászhír - Kovács István [64]

Következő cikk

Emlékkereszt-avatás Kövestetőn




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version