FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Energiaellátás biztonsága

Magyarország szerint a 2050-ig megvalósítani tervezett uniós klímasemlegességi célok mellett a lakossági energiaárak mérséklését és az energiaellátás biztonságának kérdését is szem előtt kell tartani – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára Luxembourgban.

Steiner Attila a Környezetvédelmi Miniszterek Tanácsa luxemburgi ülésének szünetében az MTI-nek nyilatkozva fontosnak nevezte, hogy a klímacélok megvalósítása mentén az Európai Unió megfontoltan haladjon. Ha a célok megvalósítása nem átgondolt tervek alapján történik, felszökhetnek az energiaárak, illetve sérülhet az energiaellátás, ami akár napokig tartó áramkimaradást is eredményezhet – figyelmeztetett.

Kiemelte, hogy a károsanyag-kibocsátás terén Magyarország eddig elért eredményeivel jó példákkal tud szolgálni. A 2015-ös párizsi klímamegállapodásban rögzítetteknek megfelelően hozott intézkedések eredményeképpen 1990-hez képest hazánk 32 százalékkal csökkentette károsanyag-kibocsátását. Az uniós átlag 24 százalék – emlékeztetett. Magyarország azt tervezi, hogy 2030-ra a villamosenergia-termelése 90 százaléka szén-dioxid-kibocsátás mentes lesz. Ennek megvalósulásához az atomenergia-felhasználás mellett támogatják a napelemes energiatermelést is – közölte.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy atomenergia nélkül nem teljesíthetők a 2050-es klímasemlegességi célok. Az atomenergiához való hosszú távú hozzáférés biztosításával olcsó és kiszámítható, szén-dioxid-kibocsátás mentes villamosenergia biztosítható Magyarország számára – szögezte le.

Azon uniós célkitűzéssel kapcsolatban, hogy 2030-ra az 1990-es szinthez képest legalább nettó 55 százalékkal csökkenjen az EU károsanyag-kibocsátása, az államtitkár azt mondta: fontos, hogy a zöld átállás ne helyezzen további terheket a lakosságra. El kell kerülni, hogy a lakossági szektorra vonatkozó kvótakereskedelmi rendszer jöjjön létre, az ugyanis drasztikusan megnövelné a lakossági terheket a klímaátmenet kapcsán – mondta.

Beszélt arról is, hogy több uniós tagállam központilag szabályozott lakossági energiaárak bevezetését fontolgatja. A szabályozott energiaárak segítségével a zöld átállás elviselhető költségszinten marad és az energiaellátás biztonsága sem fog sérülni – tette hozzá az államtitkár.

forrás: MTI

Előző cikk

A klímaváltozás hatása erdeinkre - online konferencia

Következő cikk

Levegőtisztító pad - 275 fa helyett




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version