FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Somoskői Látogatóközpont átadása

Átadták a Somoskői Látogatóközpont kibővített épületét pénteken a Salgótarjánhoz tartozó erdei városrészen; Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az ünnepségen elmondta: 2018 óta már több mint száz turistaház és zarándoképület fejlesztését támogatta a kormány.

A kormányszóvivő szólt arról, a kormány célja, hogy Magyarország a legélhetőbb országok közé tartozzon. Ehhez szükség van egy erős gazdaságra, kellő számú munkahelyre, megfelelő oktatási és kulturális intézményekre, egészségügyi és szociális ellátó rendszerre, fejlett infrastruktúrára is, és az élhetőségnek ugyanígy része, hogy a magyar emberek megfelelő minőségben tudják eltölteni szabadidejüket, hogy a hazai turisztikai szálláshelyek is magas színvonalúak legyenek – fogalmazott. Hozzátette: ezért indult el a Kisfaludy Program, ezért újították meg a strandokat, és kezdték meg a turistaházak fejlesztését is. Szentkirályi Alexandra emlékeztetett, az erdőgazdaságok adatai szerint a koronavírus járvány alatt országszerte ugrásszerűen, 25-30 százalékkal megnőtt az erdőbe járók száma.
A kiváló helyszínen lévő kirándulóhely, a Somoskői Látogatóközpont óriási lehetőség Salgótarján és környéke, a Karancs-Medves vidéke számára, mert a régió természeti, gazdaságtörténeti és történelmi látnivalói sokkal több lehetőséget rejtenek, mint amennyire ma még ezeket ismerjük országszerte – mondta.

Fotó: MTI

Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója ismertette, a látogatóközpont fejlesztésének első üteme 2015-2016-ban készült el a vadasparkhoz közeli területen, akkor 19 fős matracos szálláshellyel állt a turisták rendelkezésére. A mostani ütem határon átnyúló programban, a Lévai Erdészet partnerségével valósult meg 630 ezer euró uniós támogatás igénybevételével, 417 millió forint teljes ráfordítással, az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ 35 millió forintos támogatásával. Utóbbi összeget a park kialakítására, a berendezésekre, felszerelésekre fordították.

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára beszédében kiemelte: a kormányzati célkitűzéseknek megfelelően az elmúlt évtizedben az állami erdőgazdaságok nagyon fontos fejlesztéseket hajtottak végre az ökoturizmus területén. Több tízmilliárd forint ráfordítással több száz szálláshelyet, kilátót, erdei iskolát, kirándulóközpontot, tanösvényt és egyéb turisztikai létesítményt építettek vagy újítottak fel, mindezek fenntartására gazdálkodási eredményük jelentős részét, évente mintegy 4 milliárd forintot fordítanak.

Kitért rá, hogy a Karancs-Medves térsége az Ipoly Erdő Zrt. által kezelt egyéb területekhez, például a Börzsönyhöz képest sokkal kevésbé ismert és keresett kirándulóterület volt, pedig a természeti és kulturális értékek itt is körülveszik a látogatót. Ezért is fontos a somoskői kirándulóközpont, amelynek legutóbbi fejlesztése több mint egy hagyományos ökoturisztikai beruházás, mert a szálláshelyek bővítése, a konyha és az étterem kialakítása lehetővé tette, hogy a kirándulóközpontot még jobban bevonják az erdei iskolák tevékenységébe – mondta Szentpéteri Sándor.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az ünnepségen kiemelte: soha ennyi pénzt nem biztosított még kormány az aktív életmód fejlesztésére. Mint mondta, már 98 turistaházat újítottak fel úgy, hogy azok versenyképesek az osztrák és szlovák turistaházakkal. Mint mondta, nagyon örül, hogy ki tudott épülni a 42 férőhelyes központ, mert a legerdősültebb megyében lévő, nagyon szép adottságokkal rendelkező Karancs-Medves vidéke turisztikai potenciáljának nagyon kis százalékát használja ki. Óriási lehetőségek vannak még ezen a területen – mondta. A Somoskői Látogatóközpontot méltatva úgy fogalmazott: nem sok olyan turistaház van, amelynek a teraszáról egyszerre két vár, Salgó és Somoskő vára látható.

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere úgy fogalmazott: impozáns épület nyitja meg kapuit csodálatos környezetben, amely újabb látnivalót, programot kínál az ideérkezők számára. Becsó Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője jó döntésnek nevezte, hogy az erdőgazdaságok az ökoturisztikával bővítették ki alaptevékenységüket. A Somoskői Látogatóközpontot az átadó ünnepség végén Varga András esperes áldotta meg.

forrás: AM Sajtóiroda

Előző cikk

Erdők, erdőgazdálkodás Magyarországon 2020

Következő cikk

Koros tölgyek gyorsuló növekedése




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version