FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdei vadkár és vadkárrendezés

Fotó: Kovácsevics Pál

“Semmi sem állandó, csak a változás maga.” A vad természeti környezetünk és az erdei ökoszisztéma része, mely számára élőhelyet és táplálékot biztosít. Az erdő befolyásolja a vadállomány fejlődését, a vad pedig hatással van az erdőre. E vadhatás egy bizonyos vadsűrűség felett ugyanakkor már könnyen a normál erdőgazdálkodás akadályává válhat.

Az újabb és újabb környezeti kihívások elé állított erdőgazdálkodók úgy érzik, hogy a még elviselhető vadlétszámot, illetve vadkár kockázatot a magyar erdőkben már évtizedek óta magunk mögött hagytuk. Olyan állóvíz ez, amibe csak fodrozódást kiváltó apró kavicsokat dobálunk, pedig hathatós intézkedésekhez vezető hullámokra lenne szükség. Az erdészetben az említett kihívások miatti végbemenő paradigmaváltást nem lehet eredményes, ha azt nem követi szemléletváltás a vadgazdálkodásban is.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara október 14-i erdészeti tájékoztató fórumának témája az erdei vadkár, annak megelőzése, illetve érvényesítése volt. A téma időszerűsége vitathatatlan. Egyrészt a napokban zárult az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás, mely a környezetével harmóniában levő vadat, illetve vadgazdálkodást helyezte a középpontba. Másrészt viszont a növekvő uniós és nemzeti környezeti elvárások elé állított erdőgazdálkodás számára egyre inkább leküzdhetetlen akadállyá növi ki magát a hazai erdőket sújtó túlzott vadhatás. Ez a problémakör hazánkban igazi „hot poteto”, magyarosan „forró téma”, amivel eddig kesztyűs kézzel bántunk.

Megállapíthatjuk, hogy az elmúlt évtizedekben a vadkárkockázat hallatán a legtöbben elsősorban a mezőgazdasági, és csak kisebb részben az erdei vadkárra gondoltak. Erdő esetében mindenki magától értetődőnek tartja ugyanis, hogy az erdei életközösség részeként a növényevő nagyvadfajok életvitele, táplálkozása esetenként gazdasági kárral is járhat. A természetben élő, dolgozó erdészek közül pedig sokan egyben vadászok is, így a toleranciájuk nyilvánvalóan nagyobb a vadkár kapcsán.

Ezt is figyelembe véve különösen hangsúlyos jelzésként kell értékelni, hogy a fórum kerekasztal beszélgetése során az erdőgazdálkodók egyöntetűen állást foglaltak az elmúlt évtizedekben hatványozottan megnövekedett erdei vadkárkockázat elviselhető mértékűre való csökkentése mellett.

Az erdőfelújítási technológiának az ország legtöbb térségében már szinte a részévé vált az erdei vadkár megelőzése függetlenül a felújítások mesterséges, vagy természetes jellegétől. Egy erdőgazdálkodó esetében ugyanis a vadkár nem csak terméskiesést jelent, hanem az erdőfelújítási időszak és költségek jelentős növekedését is. Ennek a mértékét előre nem lehet látni, ezért elővigyázatosságból inkább bevállalják a jelentős költséggel járó vadkármegelőzést, s ennek leggyakoribb módját a kerítésépítést, abban az esetben is, ha ahhoz a vadkár elmaradásának a másik közvetlen haszonélvezője, a vadászatra jogosult, nem, vagy csak részlegesen járul hozzá. A vadkárelhárító kerítés ezzel nemcsak megdrágítja a gazdálkodást, de akadályozza a vad mozgását, ami végeredményben tovább szűkíti a nagyvadállomány életterét is. S nem utolsósorban – nem a legjobb kommunikációs üzenetként – az erdőben kirándulók pedig lépten-nyomon vadkárelhárító kerítésbe botlanak. Valóban nincs más megoldás?

Dr. Jánoska Ferenctől, a Soproni Egyetem felkért szakértőjétől megtudtuk, létezik az a vadsűrűség (kb. 1 szarvasegység/50 ha), ami mellett még valóban csupán tolerálható vadhatásról, s nem vadkárról beszélhetünk. Ilyenkor persze mindig felmerül, hogy mennyi az annyi? S mennyire komoly az a vadlétszámbecslés, melynek adatait a vadkilövési számok évről-évre látványosan megcáfolják? Érdemes-e, lehet-e egyáltalán becsülni a vadlétszámot?

Az erdészek gazdálkodási tevékenysége azon alapszik, hogy folyamatosan figyelik, s értelmezik az erdők jelzéseit, az erdei flóra összetételét, állapotát, fejlődését. A talajfelszín, a lágyszárú növényzet, a cserjeszint, az erdőszegély állapotából, a természetes újulat mértékéből számos következtetés vonható le. A vadállomány létszámbecslésénél sokkal megbízhatóbban és kisebb területi léptékű információhoz lehet így jutni például egy terület vadterheléséról is.

Az erdészek javaslata ezért az, hogy ha az erdei vadterhelést, az erdei vadkárt, illetve pl. az erdei vadkárelhárító kerítések alkalmazásának szükségességét valóban hatékonyan csökkenteni szeretnénk, akkor a vadgazdálkodás és vadállomány szabályozás során egy formalizált vadhatás monitoring eredményét is figyelembe szükséges venni mind országosan mind helyileg. Egy, már a gyakorlatban is alkalmazott vadhatás monitoring eljárásra kitűnő példát láthattunk, hallhattunk a rendezvény másik előadójától, dr. Kovács Gyulától, a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének munkatársától.

Elgondolkodtató azonban, hogy a számos ezirányú korábbi próbálkozás e téren miért nem volt eredményes? Minden monitoring annyit ér, amennyit az adataiból hasznosítanak. Ülhetünk precízen összegyűjtött hatalmas adatbázisokon, ha azokat megegyezett eljárásrend hiányában nem használjuk fel, vagy ha hasznosításuk során döbbenünk rá gyenge pontjaikra. A széles körben alkalmazható, a vadhatás változásait is folyamatosan kimutató, egyszerű, és az érdekelt felek által kölcsönösen elfogadott vadhatás monitoring felvételezési módszertanán, s eredményeinek visszacsatolásán még bizonyára sokat kell majd dolgozni. Jó hír ugyanakkor, hogy tudomásunk, illetve várakozásunk szerint a 2023-2027. közötti időszak agrártámogatási rendszerének keretében mind a módszertani kutatásokra, mind pedig azok helyi kipróbálására lesz elegendő forrás, amit e kihívás mellé állíthatunk.

A résztvevők megerősítették tehát, hogy paradigma váltásra van szükség az erdei vadhatás megfigyelés és a vadállomány szabályozás terén, de a téma, illetve probléma megközelítésében is változás szükséges. Egyik oldalról a vad számára nagyobb, minőségileg jobb életteret biztosító, az ökológiait, az ökonómiaitól elkülönítő gazdálkodást kell folytatni. Másik oldalról pedig vállalni kell a párbeszédet, s a konzekvenciákat, melyek akár a jogszabályok, akár a vadgazdálkodási tervek, akár a vadászati haszonbérleti szerződések tartalmi elemeinek felülvizsgálatát is szükségessé tehetik. Mindkét oldalt segítheti a konszenzusos eljárásrend alapján működő vadhatás monitoring.

Forrás: NAK, Szalai Károly, Kovácsevics Pál

Előző cikk

Megújuló kilátók a Balatonnál

Következő cikk

Magyarország csatlakozott a globális erdőterület csökkenés megállítását szorgalmazó nyilatkozathoz



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share