FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdőben szétszórt vastüskék

Az erdészek és a fakitermelők járművei sérültek meg az erdőben szétszórt veszélyes, éles vaseszközöktől.

Hegesztett hálóból összehajtogatott, hegyes végű tüskékkel szórta tele a Lillafüredi Erdészet területét valaki az ősszel. Az eset még szeptember végén nagy felháborodást keltett a közösségi oldalon. Sokan írtak arról, hogy bizonyára nem gondolkodik normálisan, aki ilyet tesz, hiszen a földből kiálló, éles tüskék súlyos sérüléseket okozhatnak a kerékpáros és gyalogos turistáknak, ha pedig ló hátán túrázik valaki az erdőben, és a lova belelép a hegyes vasba, biztos, hogy ledobja hátáról a lovasát. A kommentelők között vannak olyanok is, akik megjegyzik, talán nem kellene az erdőben motorral és quaddal száguldozni, akkor a vastüskékre sem lenne szükség.

A veszélyes akadályokról Bejó László tett fel fotókat a közösségi oldalra. Ő gyakran járja a Miskolc környéki erdőket, igazi szívügyének érzi a természet védelmét. Mint írja, a tüskéket a gulicskai vonal lillafüredi és bükkszentlászlói oldaláról jelezték az erdészek.

– Felháborító, ami történt! Rendkívüli balesetveszélyt jelentenek a hegyes vasdarabok. Egészen biztos, hogy szándékos cselekedetről van szó, hiszen ilyesmi nem terem az erdőben. Információim szerint csakis olyan járművek sérültek meg, amelyek jogosan tartózkodtak az erdőben. Öt esetről tudok, erdészek, fakitermelő vállalkozók és bükkszentkereszti lakosok gépkocsijai bánták a „vastüskés akciót”. Azóta az erdészek igyekeznek felhívni a kerékpáros és gyalogos turisták, valamint a futók figyelmét is, hogy óvatosan közlekedjenek a veszélyes szakaszon – mondta László.

A középkorban is

Hozzátette: mivel naponta járja a Bükköt, be tud számolni arról is, hogy bár előfordul egy-két motoros az erdőben, de nem számít gyakorinak, quadossal pedig egyáltalán nem találkozott még.

László tudomása szerint az erdőben csak az erdészet és a fakitermelők járművei közlekedhetnek, utóbbiak is csak a kijelölt útvonalon. A motorosokat és quadosokat igyekeznek az erdészek kiszorítani az erdőből.

– Az ősszel kiszórt fémtüskékhez hasonló eszközöket már a középkorban is használtak csaták idején a lovas és a gyalogos alakulatok ellen. Fémből kovácsolták, és sulyomnak hívták, mert hasonlóan a sulyom növény terméséhez, akármelyik oldalára esett le, mindenképpen kiállt belőle egy tüske. Ha a ló belelépett, olyan fájdalmat érzett, hogy a lovasát egészen biztosan ledobta a hátáról. Ha valaki fémtüskéket észlel az erdőben, jelentse a rendőrségnek és az erdészetnek – hívta fel a figyelmet László.

A közösségi oldalon az egyik hozzászóló azt veti föl, hogy mágneshorgászok segítségével kellene összeszedni a fémtüskéket. Egy másik hozzászóló pedig arra emlékeztet, hogy jó pár évvel ezelőtt, szintén a quadosok és motorosok ellen valaki úgy próbált meg védekezni, hogy drótot feszített ki a fák közé.

A vastüskékkel kapcsolatban kérdéseket küldtünk az Északerdő Zrt.-nek, várjuk a válaszokat.

(A borítóképen: Csakis olyan járművek sérültek meg, amelyek jogosan tartózkodtak az erdőben)

forrás: BOON

2 megjegyzések

Hozzászólások lezárva.

Előző cikk

Gyászhír - Rónai Ferenc [96]

Következő cikk

Dió-fekete dió hibridek magyar-francia kutatása



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések