FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Fontos a biztonságos erdőlátogatás

Az állami erdőkben több mint 11 ezer kilométernyi jelzett turistaút-hálózatot használhatnak a kirándulók. Emellett mintegy 1200 kilométer kerékpározásra és közel 400 kilométer lovaglásra kijelölt erdei út várja a kikapcsolódási lehetőséget keresőket. A járvány ideje alatt az erdők látogatottsága nagyon megemelkedett, ami természetes, hiszen az erdők egészséges kikapcsolódási helyszínt jelentenek. Országosan 25-30%-kal többen kirándulnak, de egyes ismert helyszíneken akár kétszer-háromszor annyi is lehet a kiránduló, mint a korábbi években. Az erdőkben mindenki számára van hely, de egészségünk és a természet védelme érdekében fontos a szabályok betartása.

 

 

Az állami erdőgazdaságok azt javasolják, hogy aki csak teheti, a kevésbé ismert kirándulóhelyeket keresse. Az olyan felkapott helyszínek helyett, mint például a Budai-hegység, a Rám-szakadék vagy éppen a Szalajka-völgy, érdemes új útvonalakat felfedezni. Rengeteg túratippet lehet találni az erdőgazdaságok honlapjain vagy a termeszetjaro.hu és az aktivmagyarorszag.hu oldalakon.

 

Az erdei kirándulás során is fontos betartani az egészségügyi szabályokat: csak az egy háztartásban élők kirándulhatnak együtt, és a szabad levegőn is tartani kell egymástól a másfél méteres távolságot. Az erdei kisvasutak, erdei múzeumok és ökoturisztikai központok zárva tartanak, az arborétumok és a tanösvények azonban az erdőkhöz hasonlóan látogathatóak. Az erdészeti utak gépjárművel általában nem használhatóak, és a parkolási rendet is fontos betartani. Aki például az erdei utakat lezáró sorompók elé parkol, jelentősen veszélyezteti az esetleges baleseti mentést vagy az erdőtüzek oltását.

 

A kirándulások során fontos, hogy saját magunk mellett a természeti értékekre, az erdőkre is vigyázzunk. Az egyik legáltalánosabb szabály, hogy mindig vigyük haza magunkkal a kirándulás során keletkezett hulladékot. A tavaszi időszakban nyíló virágok jelentős része védett, ezért ne tépjük le azonnal a tavasz első hírnökeit, mint például a kökörcsineket vagy héricseket. A száraz tavaszi időszakban pedig különösen fontos, hogy csak a kijelölt tűzrakóhelyekengyújtsunk tüzet, amit távozáskor teljes biztonsággal oltsunk is el. A szabályok betartása közös érdekünk. Vigyázzunk egymásra és erdeinkre egyaránt, hogy mindenkinek élmény lehessen a kirándulás!

Forrás: AM sajtóiroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Hogyan készül a BEFAG parketta?

Következő cikk

Bútoripari trendek



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések