FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Élet Fája kihívás teljesítve

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság – mint ahogy arról már beszámoltunk – elsőként Sopronban, majd Győrben, az elmúlt napokban pedig további három városban ültette el a facsemetéket.

Az idei évben a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság indította el kihívását, amelynek lényege, hogy a koronavírus elleni küzdelemre történő figyelemfelhívás céljából facsemetéket ültessenek minél több településen. A fa az évek múlásával terebélyesedik, egyre magasabbra nő, így szimbolizálja az életet, annak megújulását és legyőzhetetlenségét.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság – mint ahogy arról már beszámoltunk – elsőként Sopronban, majd Győrben, az elmúlt napokban pedig további három városban ültette el a facsemetéket.

Mosonmagyaróváron, a rendőrkapitányság épülete előtti zöld területen 2021. december 8-án, 14 órakor dr. Árvay István a város polgármestere, Benczik-Hrncsár Erika rendőr ezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági rendőrfőkapitány-helyettese, valamint Szabó Jenő rendőr ezredes, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vezetője egy kislevelű hárs csemetét ültettek el.

A Csornai Rendőrkapitányság szervezésében Csornán, a Vilmos parkban került földbe 2021. december 14-én 14 órakor a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. által adományozott virágos hárs facsemete, amelynek elültetésében dr. Bónáné dr. Németh Katalin Csorna polgármestere, Bemkó Albert a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. kerületvezető erdésze, Benczik-Hrncsár Erika rendőr ezredes, gazdasági rendőrfőkapitány-helyettes, valamint Kiss Zoltán rendőr ezredes, kapitányságvezető vállaltak szerepet.

Kapuváron, a Cseresznye sor környezetében épült rekreációs parkban 2021. december 15-én 11 órakor dr. Hoffer Imre Kapuvár alpolgármestere, Skerlecz András a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. Kapuvári Erdészetének igazgatója, Benczik-Hrncsár Erika rendőr ezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági rendőrfőkapitány-helyettese, valamint Torma Tamás rendőr alezredes, a Kapuvári Rendőrkapitányság vezetője egy virágos hárs facsemetét ültettek el ünnepélyes keretek között.

forrás: police

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Erdei Utakon Reviczky Gáborral – 105., 2021/51. adás

Következő cikk

Vadhúst adományozott a VADEX




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version