FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Kalandos Erdő kiállítás

A Magyar Természettudományi Múzeum Kalandos erdő című időszaki kiállítása 2021. december 2-án megnyitotta kapuit. A természetismereti kiállítás a 3-8 éves, óvodás és kisiskolás korosztály számára készült, az életkoruknak megfelelő eszközökkel közvetít ismereteket az erdő élővilágáról.

A gyermekek és kísérőik különböző játékokon keresztül ismerhetik meg az erdő komplex rendszerét, a játékos erdő látogatóiként egy felejthetetlen, kalandos élmény részeseként járhatják végig a különböző állomásokat.

A kiállításba való belépéskor a látogató információt kap az erdőlátogatás szabályairól, amely a környezettel való tiszteletteljes, felelős magatartás, valamint a környezettudatos szemléletmód kialakulását segíti a gyermekekben, erősítheti meg a felnőttekben.

A kalandos erdőben való séta során a kirándulók találkozhatnak óriáskullanccsal, vaspondróval, üregi állatokkal, gombafélékkel, borzzal, rókavárral. Sziklás területen, sűrű erdőben és az erdei dagonyában tekinthetik meg az erdő állatait, illetve tanulmányozhatják a kiállítás leghangsúlyosabb elemét; a nagy diorámát, amelyben megtalálhatóak a Kárpát-medence erdeinek leggyakoribb fajai.

De a kaland itt még közel sem ér véget! A látogatók egy vadászlesről kémlelhetik a szemközti fa ágain üldögélő madarakat, megismerkedhetnek az éjszakai állatok hangjával az erdei „kunyhó” nevű állomáson, a legbátrabbak pedig vaddisznóként dagonyázhatnak a kiállítás közepén fellelhető, habszivacsból készült „sár-medencében”.

A gyermekek interaktív és biztonságos játszóelemek segítségével szerezhetnek tudást az erdő élőlényeiről és környezetükről. A kiállítás a Nemzeti Alaptantervhez csatlakozva segíti az iskolán kívüli oktatást.

A kiállítás koncepciója muzeológusok, múzeumpedagógusok, óvodapedagógusok és tanítók szakmai segítségével született meg.

A kiállítás 2022. december 31-ig tekinthető meg a Magyar Természettudományi Múzeum időszaki kiállítócsarnokában. A zárást követően vándorkiállítássá alakul, és kölcsönözhető lesz múzeumok, illetve oktatási intézmények számára.

Az ismeretek elmélyítése érdekében múzeumpedagógiai foglalkozásra várjuk óvodás és kisiskolás gyerekcsoportok jelentkezését. A Magyar Természettudományi Múzeum múzeumpedagógusai folyamatos visszacsatolást kérnek majd a kísérő pedagógusoktól és a szülőktől, hogy lássák, mennyire rögzül a gyermekekben a kiállítás által közvetített tudásanyag.

forrás: Magyar Természettudományi Múzeum

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

1000 tölgyfa a Notre Dame helyreállításához

Következő cikk

Közösségi karácsonyfák




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version