FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Településfásítás Ságújfalun

A Településfásítási Program keretében facsemetéket ültettek el Ságújfalun. Az Agrárminisztérium két ütemben megvalósuló kezdeményezésének köszönhetően az ország több mint 1300 települése együttesen 36 ezer sorfával gazdagodik.

A Ságújfalun elültetett 30 őshonos fa mindegyike egy zöld felkiáltójel, arra figyelmeztet, hogy élhető és egészséges településeket hagyjunk a jövő generáció számára – jelentette ki az Agrárminisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára a Nógrád megyei településen.

László Tibor Zoltán emlékeztetett arra, hogy az Agrárminisztérium két évvel ezelőtt indította el az Országfásítási Programot annak érdekében, hogy növelje hazánk fával borított területeinek nagyságát. Ennek részeként kaptak lehetőséget a tízezer fő alatti települések arra, hogy zöldebbé tegyék belterületüket.

Az agrártárca idén megduplázott keretösszeggel hirdette meg a Településfásítási Program második ütemét. A helyettes államtitkár úgy fogalmazott: a fásítási célú vidékfejlesztési kezdeményezés nagyon népszerű az önkormányzatok körében, ami jól jelzi, hogy a kormány szándéka és a települések igénye egyaránt a zöldítés. Hozzátette: a programhoz csatlakozó települések – köztük Ságújfalu is – a fásítással hozzájárulnak a környezet állapotának javulásához és Magyarország klímaváltozás elleni küzdelméhez. 

A Településfásítási Program második üteme keretében Nógrád megyében 17 településen együttesen 457 fát ültetnek el.

Eredménytérkép: 2021. december 6-án = 22012 elültetett fa

forrás: AM Sajtóiroda

Előző cikk

Élet fája Sopronban

Következő cikk

Településfásítás Nyírbogáton




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version