FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.

Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság

Új országos zöldhatósági csúcsszerv jön létre Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság néven, központi hivatal formájában, derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából. A 412/2026. (XI. 5.) Korm. rendelet értelmében a Főhatóság 2027. január 1-jén alakul meg és az Élő Környezetért Felelős Minisztériumból válik ki.

A szervezet feladatai közé tartozik majd a környezetvédelem, hulladékgazdálkodás, természetvédelem, géntechnológia, állatvédelem, erdészet, klímavédelem, vízügy és vízvédelem. Kiemelt feladata lesz az akkumulátorgyártás és akkumulátorhulladék-kezelés engedélyezése és felügyelete, országos illetékességgel. A Főhatóság jogutódja lesz a minisztériumnak, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak és a fővárosi, megyei kormányhivataloknak a környezetvédelmi, természetvédelmi, hulladékgazdálkodási, vízügyi, állatvédelmi stb. feladatokban.

Minden megyében és Budapesten új Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság jön majd létre. A Főhatóság elnökét az illetékes miniszter nevezi majd ki.


412/2026. (XI. 5.) Korm. rendelet
az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságról

[1] Az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság létrehozásával új zöldhatósági csúcsszerv alakul meg. Magyarországon egy évtizedig nem létezett olyan központi hivatal, amelynek küldetése a természeti és táji örökségünk, a környezeti értékek, a környezeti elemek, valamint az éghajlat védelme.

[2] A Kormány az új Főhatóságot országos illetékességgel alakítja meg, és minden korábbi szervezeti előképéhez képest szélesebb felhatalmazással és hatáskörrel ruházza fel annak érdekében, hogy a tiszta víz, levegő, földtani közeg biztosításával, erdeink megóvásával, a biodiverzitás, a klíma és az élővilág védelmén keresztül végső soron az emberi élet és egészség megóvásában vállaljon nélkülözhetetlen szerepet.

[3] A Főhatóság elhivatott szakembergárdája társadalmunk életminőségének az egyik letéteményese is lesz.

[4] A Főhatóság létrehozása jó alapot biztosít ahhoz, hogy a területi szervek döntéseivel szemben egy olyan hatékony közigazgatási jogorvoslati fórum álljon fel, amelyik az elsőfokú határozatokat a közvetlen bírói felülvizsgálatot biztosító közigazgatási perhez képest kevésbé formalizált államigazgatási eljárásban vizsgálja felül. Ezzel a területi illetékességgel eljáró hatóságok kifogásolt döntéseivel szemben a közigazgatási bírósági utat megelőzően egy olyan központi hivatalhoz lehet fordulni, amely szükség esetén a területi hatóság döntéseit gyorsan és megfelelő szakmai tudással képes korrigálni.

[5] Az elektrifikációt kiszolgáló akkumulátorgyártás minőségi és mennyiségi felfutása, valamint a képződő akkumulátorhulladék kezelése egyben új környezetvédelmi feladatokat is jelent. A környezetvédelmi hatósági feladatellátásban újszerű megközelítést bevezetve a Főhatóság kiemelt és az egész országra kiterjedő illetékességgel ellátott feladata lesz az akkumulátorgyártás és az ahhoz kapcsolódó tevékenységek és létesítmények, továbbá az akkumulátorhulladék kezelésének környezetvédelmi szempontú engedélyezése és felügyelete. Ezzel az akkumulátoriparhoz kapcsolódó környezetvédelmi tudás és fellépés egy helyen koncentrálódik, és valamennyi ügy országosan egységes szakmai megközelítést nyer. Az új környezetvédelmi csúcsszerv az akkumulátoripar felügyelete terén feladatkörrel rendelkező más állami szervekkel – így a mérésügyi és műszaki biztonsági hatósággal, az iparbiztonsági és tűzvédelmi hatóságokkal, a piacfelügyeleti, a fogyasztóvédelmi és más, feladatkörében érintett szervezetekkel – szoros együttműködésben fogja a munkáját végezni.

[6] Egyes kiemelt feladatokon felül a Főhatóság felelős továbbá környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási, természet- és tájvédelmi, géntechnológiai, állatvédelmi, erdészeti, klímavédelmi, vízgazdálkodási és vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatok országos illetékességgel történő, komplex, szakmai alapokon nyugvó, egységes gyakorlatot kialakító ellátásért.

[7] Az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási, természetvédelmi, állatvédelmi, erdészeti, klímavédelmi, vízügyi és vízvédelmi feladatokat ellátó területi szervein keresztül a környezethasználatok felügyelete a lehető legközelebb lesz mind az ipari és egyéb tevékenységekhez, mind pedig azokhoz, akik a környezeti hatásokat viselik vagy elszenvedik.

[8] A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet

AZ ORSZÁGOS ÉLŐKÖRNYEZET-FELÜGYELETI FŐHATÓSÁG JOGÁLLÁSA, VEZETÉSE ÉS SZERVEZETE

1. Az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jogállása

1. § (1) Az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság (a továbbiakban: Főhatóság) az élő környezetért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv.

(2) A Főhatóság székhelye Budapest.

2. A Főhatóság vezetői

2. § (1) A Főhatóságot elnök (a továbbiakban: Elnök) vezeti.

(2) Az Elnök – a más jogszabályban, közjogi szervezetszabályozó eszközben vagy egyedi döntésben meghatározott feladatok ellátásán felül – felelős a Főhatóság éves munkatervének, valamint szervezeti és működési szabályzatának előkészítéséért és jóváhagyás céljából a miniszterhez történő felterjesztéséért.

3. § (1) Az Elnök munkáját elnökhelyettesek segítik.

(2) A Főhatóságnál legfeljebb öt elnökhelyettes nevezhető ki.

3. A Főhatóság szervezete

4. § A Főhatóság szervezete

a) központi szervből, valamint

b) területi szervekből

áll.

5. § (1) A Főhatóság központi szerve a Központi Főhatóság.

(2) A Központi Főhatóságon több főosztályból álló, ezek munkáját egybefogó és összehangoló igazgatóságok alakíthatók ki. Az igazgatóságot elnökhelyettes vezeti.

(3) A Központi Főhatóságon elnöki titkárság, illetve elnökhelyettesi titkárság, főosztály és osztály szervezeti egységek alakíthatók ki.

6. § (1) A Főhatóság területi szerve az 1. melléklet szerinti Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság (a továbbiakban: Hatóság). A Hatóságot igazgató vezeti.

(2) A Hatóságon igazgatói titkárság, valamint főosztály és osztály szervezeti egységek alakíthatók ki.

7. § A Hatóság szervezetében kirendeltségek (a továbbiakban: Kirendeltség) hozhatók létre. A Kirendeltség a Hatóság feladat- és hatáskörében jár el, a Hatóság székhelyétől eltérő telephelyen.

8. § A Főhatóság szervezetében ügyfélszolgálat hozható létre. Ügyfélszolgálat a Főhatóság bármely szervénél létrehozható.

II. Fejezet

A KÖZPONTI FŐHATÓSÁG FELADATAI

9. § A Központi Főhatóság – alaptevékenységként, országos illetékességgel és működési területtel –

a) környezetvédelmi,

b) hulladékgazdálkodási,

c) természetvédelmi,

d) géntechnológiai,

e) állatvédelmi,

f) erdészeti,

g) klímavédelmi,

h) vízügyi és vízvédelmi

első- és másodfokú hatósági, továbbá igazgatási feladatok ellátására jelölhető ki.

10. § (1) A Központi Főhatóság

a) közreműködik a környezetvédelmi, a hulladékgazdálkodási, a természetvédelmi, a géntechnológiai, az állatvédelmi és állatjóléti, az erdészeti, a klímavédelmi, a vízgazdálkodási, a víziközmű-szolgáltatási és a vízvédelmi politika kialakításában és végrehajtásában,

b) a miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) megkeresése alapján véleményezi a feladatkörét érintő jogszabálytervezeteket,

c) szükség szerint javaslatot tesz a miniszternek a feladatkörét érintő jogszabályok módosítására,

d) közreműködik a területi környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási, természetvédelmi, állatvédelmi, erdészeti, klímavédelmi, vízügyi és vízvédelmi hatóságok szakmai irányításában,

e) hatósági feladatellátásához kapcsolódóan önállóan, egyéb feladataihoz kapcsolódóan a miniszter felkérése alapján közreműködik a nemzetközi feladatok végrehajtásában,

f) közreműködik a szakmai sajtómegjelenéssel kapcsolatos feladatok ellátásában,

g) közreműködik a feladatköreivel összefüggő szemléletformálásban, valamint támogatja a jogkövető magatartás elősegítését szolgáló tájékoztató tevékenységet, továbbá közreműködik a jövő nemzedékek érdekeinek érvényesítését szolgáló szakmai programok és kezdeményezések megvalósításában,

h) a jogalkalmazást segítő szakmai útmutatókat, módszertani ajánlásokat és ellenőrzési segédanyagokat dolgoz ki és tesz közzé,

i) ellátja a jogszabály által a hatáskörébe utalt egyéb feladatokat.

(2) A Központi Főhatóság a hatáskörébe tartozó ügyekhez kapcsolódóan – az adott szakterületi jogszabályban meghatározottak szerint – önállóan vagy az irányított vagy érintett társszervek bevonásával összehangolt ellenőrzést végezhet.

(3) A Központi Főhatóság a feladat- és hatáskörébe tartozó, a 9. § a)–c) és e)–h) pontja szerinti ügyekkel kapcsolatban a területi környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási, természetvédelmi, állatvédelmi, erdészeti, klímavédelmi, vízügyi, illetve vízvédelmi hatóságot – eljárásgazdaságossági szempontok figyelembevételével –

a) a tényállás tisztázása érdekében megkeresheti, eljárási cselekmény elvégzésére felhívhatja,

b) hatósági ellenőrzésben való közreműködésre kérheti fel, vagy

c) felhívhatja a területi hatóság hatáskörébe tartozó hatósági ellenőrzés lefolytatására.

11. § A Központi Főhatóság elsőfokú eljárásával, illetve döntésével kapcsolatban a Központi Főhatóság általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) szerinti felügyeleti szerve a miniszter.

III. Fejezet

A HATÓSÁG

12. § A Hatóság – alaptevékenységként, jogszabályban meghatározott területi illetékességgel és működési területtel –

a) környezetvédelmi,

b) hulladékgazdálkodási,

c) természetvédelmi,

d) állatvédelmi,

e) erdészeti,

f) klímavédelmi,

g) vízügyi és vízvédelmi

hatósági, illetve igazgatási feladatok ellátására jelölhető ki.

13. § (1) A 12. §-tól eltérően a Hatóság az akkumulátorgyártással, valamint az akkumulátorhulladék-kezeléssel összefüggő vagy egyéb speciális ügyekben országos illetékességgel is kijelölhető.

(2) Az (1) bekezdést a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény hatálya alá tartozó igazgatási jellegű szolgáltatásokra is alkalmazni kell.

14. § A Hatóságok elnevezését és székhelyét az 1. melléklet tartalmazza.

15. § (1) A Hatóság igazgatóját az Elnök nevezi ki és menti fel a miniszter előzetes véleményének kikérését követően.

(2) Az igazgató munkáját igazgatóhelyettes segíti.

(3) Az igazgató besorolására az elnökhelyettesre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Az igazgatóhelyettes főosztályvezető besorolási fokozatban álló kormánytisztviselő.

(4) A Kirendeltséget a kirendeltségvezető vezeti. A kirendeltségvezető osztályvezető besorolási fokozatban álló kormánytisztviselő.

16. § (1) A Hatóság Ákr. szerinti felügyeleti szerve a Központi Főhatóság.

(2) Ha a Hatóság döntésével szemben törvény rendelkezése alapján fellebbezésnek van helye, a másodfokú hatóság a Központi Főhatóság.

IV. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

4. Hatálybaléptető rendelkezések

17. § (1) Ez a rendelet – a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 3–8. §, a II. és III. Fejezet, a 18. § (6) és (7) bekezdése, a 19. §, a 21. § (1) bekezdése, a 22. és 23. §, a 6. és 7. alcím és az 1. melléklet 2027. január 1-jén lép hatályba.

(3) A 20. §, a 21. § (2) bekezdése, a 8. alcím, a 2. és 3. melléklet 2027. július 1-jén lép hatályba.

5. A Főhatóság létrejöttével kapcsolatos átmeneti rendelkezések

18. § (1) A Főhatóság a minisztériumból történő kiválással jön létre 2027. január 1-jén.

(2) Az (1) bekezdés szerinti időpontban a Központi Főhatóság, valamint a Főhatóság Budapesti Élőkörnyezet-felügyeleti Hatósága jön létre.

(3) A miniszter az e rendelet hatálybalépését követő 30 napon belül kinevezi a Főhatóság Elnökét, azzal, hogy a kinevezés a Főhatóság létrejöttének időpontjában lép hatályba.

(4) Az Elnök a kinevezésének hatálybalépését megelőző napon jogosult kinevezni a Budapesti Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság igazgatóját, azzal, hogy az igazgató kinevezése a Budapesti Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság létrejöttének időpontjában lép hatályba.

(5) Az Elnök megbízatásának kezdete előtt jogosult a (4) bekezdés szerinti kinevezéshez szükséges előkészítő intézkedések megtételére.

(6) Kormányrendelet alapján a minisztériumtól 2027. január 1-jével a Főhatósághoz átkerülő feladat- és hatáskörök tekintetében – ideértve a folyamatban lévő bírósági és végrehajtási eljárásokat is – a minisztérium jogutódja 2027. január 1-jével a Főhatóság.

(7) Az (1) bekezdés szerinti jogutódlással érintett álláshelyen foglalkoztatott beosztási okiratának a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) 90/A. § (3) bekezdése szerinti kiállítása során a Főhatóság a foglalkoztatottnak a Kit. 1. melléklet II. táblázata szerinti álláshelyi besorolását úgy állapítja meg, hogy a foglalkoztatottat a Kit. 128. § (1) bekezdése szerint megillető szabadság, valamint a foglalkoztatott illetménye nem lehet kevesebb annál, mint amire a foglalkoztatott a beosztási okirata alapján a kiválás napján jogosult volt.

19. § (1) Kormányrendelet alapján a Pest Megyei Kormányhivataltól 2027. január 1-jével a Főhatósághoz átkerülő feladat- és hatáskörök tekintetében – ideértve a folyamatban lévő bírósági és végrehajtási eljárásokat is – a Pest Megyei Kormányhivatal jogutódja 2027. január 1-jével a Főhatóság.

(2) Kormányrendelet alapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól 2027. január 1-jével a Főhatósághoz átkerülő feladat- és hatáskörök tekintetében – ideértve a folyamatban lévő bírósági és végrehajtási eljárásokat is – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal jogutódja 2027. január 1-jével a Főhatóság.

(3) Kormányrendelet alapján a fővárosi és megyei kormányhivataltól (a továbbiakban: kormányhivatal) 2027. január 1-jével a Főhatóság Budapesti Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóságához átkerülő, akkumulátorgyártással, valamint akkumulátorhulladék-kezeléssel összefüggő feladat- és hatáskörök tekintetében – ideértve a folyamatban lévő bírósági és végrehajtási eljárásokat is – a kormányhivatal jogutódja 2027. január 1-jével a Főhatóság.

20. § (1) A kormányhivatal kormányrendeletben meghatározott erdészeti, hulladékgazdálkodási, környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi, vízvédelmi, állatvédelmi feladat- és hatásköröket ellátó szervezeti egységei beolvadásos kiválással 2027. július 1. napján a 2. melléklet szerint – Hatóságként – beolvadnak a Főhatóság szervezetébe.

(2) Kormányrendelet alapján a kormányhivataloktól 2027. július 1-jével a Főhatósághoz átkerülő elsőfokú feladat- és hatáskörök tekintetében – ideértve a folyamatban lévő bírósági és végrehajtási eljárásokat is – a kormányhivatalok jogutódja 2027. július 1-jével a Főhatóság.

21. § (1) A 2027. január 1-jétől 2027. július 1-jéig terjedő időszakban a Központi Főhatóság, valamint a Budapesti Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság a környezetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló kormányrendelet szerinti regionális laboratóriumot a feladatai ellátása érdekében térítésmentesen igénybe veheti.

(2) Kormányrendelet alapján a kormányhivataloktól 2027. július 1-jével a Főhatósághoz átkerülő regionális laboratórium üzemeltetése mint igazgatási feladat tekintetében a kormányhivatal jogutódja 2027. július 1-jével a kormányrendeletben meghatározott Hatóság.

22. § Kormányrendelet alapján a Főhatósághoz átkerülő feladat- és hatáskörök tekintetében – az ellátásukhoz kapcsolódó egyéb feladatokra, jogosultságokra és kötelezettségekre kiterjedően – a 18–21. § szerinti jogutódlás a következő jogviszonyokra is kiterjed:

a) a feladatokat ellátó kormánytisztviselők, más kormányzati szolgálati jogviszonyban állók, illetve munkavállalók feletti munkáltatói jogok, valamint a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban foglalkoztatottakkal kapcsolatos jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése, valamint kormányzati szolgálati jogviszonyuk, munkaviszonyuk, valamint munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyuk,

b) az a) pontban megjelölt kormánytisztviselőkkel, más kormányzati szolgálati jogviszonyban állókkal, munkavállalókkal, valamint munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban foglalkoztatottakkal összefüggő funkcionális feladatokat – ideértve különösen az iratkezelési, személyügyi feladatokat, továbbá a költségvetés tervezésével, az előirányzatok módosításának, átcsoportosításának és felhasználásának végrehajtásával, a finanszírozási, adatszolgáltatási, beszámolási és a pénzügyi, számviteli rend betartásával, a költségvetési szerv működtetésével, a költségvetési szerv használatában lévő vagyon használatával, védelmével összefüggő feladatokat – ellátó kormánytisztviselők, illetve munkavállalók feletti munkáltatói jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése, valamint a kormányzati szolgálati jogviszonyuk és munkaviszonyuk.

23. § A 18–22. § szerinti feladatellátáshoz kapcsolódó vagyoni jogok, ingó- és ingatlanállomány, valamint eszköz- és infrastruktúra-állomány térítésmentesen kerülnek átadásra a jogutód részére.

6. A közigazgatási hatósági eljárásokkal kapcsolatos átmeneti rendelkezések

24. § A Főhatóság elektronikus ügyintézést segítő informatikai rendszerének kialakításáig a Főhatóság hatáskörébe átkerülő közigazgatási hatósági ügyek intézése az ügyek átkerülésének időpontjában működő informatikai rendszereken keresztül történik.

7. A Központi Főhatóság, valamint a kormányhivatalok közötti irányítási kapcsolatokkal összefüggő átmeneti rendelkezések

25. § A Főhatóság létrejöttétől a 2027. július 1-jéig tartó időszakban a kormányhivatalok jelen alcím szerinti feladat- és hatáskörei ellátásának, illetve gyakorlásának irányításával és felügyeletével kapcsolatban a jelen alcímben foglalt előírásokat kell alkalmazni.

26. § (1) A környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási, természetvédelmi, állatvédelmi, erdészeti, vízügyi és vízvédelmi feladatkörében eljáró kormányhivatal hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági ügyekben a Kit. 40. § (4) bekezdés c) pontja szerinti hatásköröket a Központi Főhatóság gyakorolja.

(2) A Központi Főhatóság közreműködik a kormányhivatalok Kit. 40. § (4) bekezdés c) pontja alá nem tartozó szakmai irányításában a kormányhivatalok környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási, természetvédelmi, állatvédelmi, erdészeti, vízügyi és vízvédelmi feladatkörei tekintetében.

27. § (1) A Központi Főhatóság a kormányhivatallal kapcsolatos, a 26. § (2) bekezdésében meghatározott tevékenysége keretében

a) értekezleteket és képzéseket szervez, szakmai munkacsoportokat működtet,

b) a kormányhivatalok ellenőrzései és szakmai tevékenysége során kötelezően alkalmazandó szakmai eljárásrendeket, útmutatókat, ellenőrzési és mintavételi terveket adhat ki,

c) kijelöli a mintavételek vizsgálatát és értékelését végző laboratóriumokat, valamint

d) ellenőrzi az általa végzett belső ellenőrzéseken, auditokon, szakterületi ellenőrzéseken tett ajánlások végrehajtását.

(2) A Központi Főhatóság a kormányhivatalt a 26. § (2) bekezdésében meghatározott tevékenysége keretében

a) külső auditokon való közreműködésre,

b) adatgyűjtésre, nyilvántartás-vezetésre és adatszolgáltatásra, valamint

c) az elvégzett feladatai tekintetében jelentéstételre és beszámolóra

utasíthatja.

(3) A kormányhivatalok a Központi Főhatóság által kiadott szakmai eljárásrendek, útmutatók, minőségirányítási elvek, valamint a Központi Főhatóság által kötött megállapodások figyelembevételével látják el feladataikat.

(4) A kormányhivatalok a Központi Főhatóság által kért adatszolgáltatást közvetlenül küldik meg a Főhatóságnak.

8. Módosító rendelkezések

28. § Az 1. melléklet helyébe a 3. melléklet lép.

Magyar Péter s. k.,

miniszterelnök

1. melléklet a 412/2026. (XI. 5.) Korm. rendelethez

A Hatóságok elnevezése, székhelye

AB
1Hatóság elnevezéseHatóság székhelye
2Budapesti Élőkörnyezet-felügyeleti HatóságBudapest

2. melléklet a 412/2026. (XI. 5.) Korm. rendelethez

A beolvadásos kiválással érintett kormányhivatalok és a létrejövő Hatóság

AB
1A kiválással érintett fővárosi és megyei kormányhivatalA beolvadást követően a Főhatóság területi szerve
2Baranya Megyei KormányhivatalBaranya Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság
3Bács-Kiskun Megyei KormányhivatalBács-Kiskun Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság
4Békés Megyei KormányhivatalBékés Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság
5Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei KormányhivatalBorsod-Abaúj-Zemplén Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság
6Csongrád-Csanád Megyei KormányhivatalCsongrád-Csanád Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság
7Fejér Megyei KormányhivatalFejér Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság
8Győr-Moson-Sopron Megyei KormányhivatalGyőr-Moson-Sopron Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság
9Hajdú-Bihar Megyei KormányhivatalHajdú-Bihar Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság
10Heves Megyei KormányhivatalHeves Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság
11Jász-Nagykun-Szolnok Megyei KormányhivatalJász-Nagykun-Szolnok Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság
12Komárom-Esztergom Megyei KormányhivatalKomárom-Esztergom Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság
13Nógrád Megyei KormányhivatalNógrád Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság
14Pest Megyei KormányhivatalPest Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság
15Somogy Megyei KormányhivatalSomogy Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság
16Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei KormányhivatalSzabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság
17Tolna Megyei KormányhivatalTolna Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság
18Vas Megyei KormányhivatalVas Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság
19Veszprém Megyei KormányhivatalVeszprém Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság
20Zala Megyei KormányhivatalZala Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti Hatóság

3. melléklet a 412/2026. (XI. 5.) Korm. rendelethez

„1. melléklet a 412/2026. (XI. 5.) Korm. rendelethez

A Hatóságok elnevezése, székhelye

AB
1Hatóság elnevezéseHatóság székhelye
2Budapesti Élőkörnyezet-felügyeleti HatóságBudapest
3Baranya Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti HatóságPécs
4Bács-Kiskun Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti HatóságKecskemét
5Békés Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti HatóságGyula
6Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti HatóságMiskolc
7Csongrád-Csanád Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti HatóságSzeged
8Fejér Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti HatóságSzékesfehérvár
9Győr-Moson-Sopron Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti HatóságGyőr
10Hajdú-Bihar Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti HatóságDebrecen
11Heves Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti HatóságEger
12Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti HatóságSzolnok
13Komárom-Esztergom Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti HatóságTatabánya
14Nógrád Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti HatóságSalgótarján
15Pest Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti HatóságBudapest
16Somogy Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti HatóságKaposvár
17Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti HatóságNyíregyháza
18Tolna Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti HatóságSzekszárd
19Vas Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti HatóságSzombathely
20Veszprém Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti HatóságVeszprém
21Zala Megyei Élőkörnyezet-felügyeleti HatóságZalaegerszeg

”

forrás: telex

Previous Article

Városi erdőkezelés jó gyakorlata




(x) hirdetés
Related Posts
Tovább

Erdészeti nyomtatványok

AZ ÉKFM Erdészeti Hatósági Főosztályának weboldala október 22-től (biztonsági okokból, bizonytalan ideig) felfüggesztésre került. Az EH Főosztály kérése…
Exit mobile version