FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Folytatódik a madárvédelmi program

Új helyszínnel bővült az EGERERDŐ Zrt. madárvédelmi programja. Az Egri Erdészethez tartozó egri Berva-völgy közelében újabb odútelepet hozott létre az erdőgazdaság. A közel 10 ha-os erdőtömbben összesen 23 db, A és B típusú odút helyeztek ki az erdész szakemberek, hogy a középkorú tölgyesben még több madár találja meg otthonát.

Garamszegi István, az Egri Erdészet egykori vezetője, már évtizedekkel ezelőtt felismerte a madárvédelmi odútelep jelenőségét, mely az erdő immunrendszerére pozitív hatást gyakorol. Vezetése alatt az erdészet területén közel 100 mesterséges odú kihelyezését szorgalmazta. Garamszegi kolléga utódai is fontosnak tartják a madárvédelmi intézkedéseket, melynek köszönhető az új odútelep létrejötte.

Elsősorban történelmi okokra visszavezethetően a korábbi, igen intenzív fahasználatok következményei ma is föllelhetőek erdőállományainkban. A szükséghelyzetben kialakult erdőkezelési gyakorlat nagy területű tarvágásokat kívánt, melynek eredménye azonos életkorú faegyedekből álló erdőállományok kialakulása.

Elsősorban emiatt, számos középkorú, egy korosztályba tartozó faegyedből álló erdő látható a Bükkben és a Mátrában, melyekben még kevés természetes odú alakult ki. Természetes üregek, faodvak vagy korhadás, vagy a harkályok munkájának köszönhetően alakulnak ki, jellemzőn idős fákban. Jó hír azonban, hogy a fiatalabb és középkorú erdőkben a természetes odúk mesterségek odúkkal pótolhatók, így az odúlakó madarainknak búvó- és fészkelőhelyként szolgálhatnak, így abban akár évente több alkalommal felnevelhetik a fiókákat.

Az A és B típusú mesterséges odúkban főként cinege, légykapó, csuszka fajok találnak otthont, melyek többek között az erdőt és a makkot károsító rovarfajok hernyóinak elfogyasztásával, pozitív hatást gyakorolnak az erdő vitalitására. Előfordulhat azonban, hogy hívatlan vendégek is felkeresik az odúkat, néha pelék, mókusok, alkalmanként darazsak is beköltöznek egy-egy „lakásba”.

Erdőgazdálkodásunk kiemelt feladata az utóbbi évtizedekben egyre fokozottabb mértékben az erdő ökoszisztéma-szolgáltatásainak összehangolt biztosítása, az erdőállományok kedvezőtlen környezeti hatásokkal szembeni ellenálló képességének növelése. Ennek során többek között természetközei erdőgazdálkodási módszerek bevezetésével, erdőszegélyek védelmével, hagyásfa-csoportok kialakításával, vizes élőhelyek kíméletével vagy létrehozásával, holt faanyag visszahagyásával, kezelésével stb. segítjük elő, hogy a mesterséges madárodúk mellett természetes élőhelyek és szaporodóhelyek is egyre növekvő mértékben álljanak rendelkezésre.

Ahhoz, hogy országunkban még nagyobb számban találhassanak otthont és költő helyet a madarak, nemcsak zárt erdőben tehetünk madárvédelmi lépéseket, hanem a települések, sőt az Kedves Olvasó lakókörnyezetében is!

Az odúkihelyezés szempontjai:

  1. Városi környezetben lévő fákra és épületekre is érdemes odút elhelyezni.
  2. 2-8 méter magasságba javasolt kihelyezni az odút.
  3. Az uralkodó szélirányt figyelembe kell venni a röpnyílás tájolásakor. Fontos, hogy a nyíláson keresztül ne fújjon be a szél és ne essen be az eső.
  4. Az odú inkább kicsit előre billenjen, hogy a víz könnyen lefolyhasson a tetejéről.
  5. Az odú és teteje könnyen leszerelhető legyen, a későbbi karbantartási, tisztítási és ellenőrzési munkánál.
  6. Szabad legyen a berepülő nyílás külső környezete, lombos ágak azt ne takarják.

Az EGERERDŐ Zrt. múlt évben a Mátrában hozott létre új odútelepet, melynek ellenőrzése, a benne lévő költések felmérése és az odúk tisztítása a hamarosan kezdetét veszi. Emellett az erdőgazdaság  múlt év tavaszán 60 db odút helyezett el többek között erdei iskolákba, egri iskola és óvoda udvarára, a Vadászati Világkiállítás alkalmából. Ezek közül többen már nyáron lehetett látni megtelepedő madarakat, a gyerekek nagy örömére.

forrás: Egererdő Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Otvorené Drevo - Nyitott Erdő

Következő cikk

PénTények a Falcotól




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version