Többen gondolják, hogy az erdőgazdálkodás nem összeegyeztethető a természetvédelemmel. Írásomban egy hegyvidéki erdészet példáján keresztül bemutatom, hogyan térünk át természetkímélőbb módszerekre, és arra is rávilágítok, hogy az egyes beavatkozásoknak kedvező hatásai is vannak az erdei életközösségre.
A természetvédelem kezdeti korszakát az elszigetelő, a káros hatásokat lehetőleg teljesen kizáró módszer jellemezte, ami statikus jellegénél fogva kevéssé volt hatékony az olyan életközösség esetében, amely ha nem is szembetűnő módon, de dinamikusan változik. Ma már a számos természeti értéket őrző élőhelyek fenntartása, sőt, egyes esetekben azok fejlesztése a cél. Ez a szemléletváltás világosan mutatja, hogy a több mint egymillió hektárt kitevő állami erdők gazdái hazánk legjelentősebb természetvédelmi kezelői is.
„Egy mag hang nélkül
növekszik, de egy fa
hatalmas zajjal dől el.”
Kisméretű vágások
A fakitermelések a legerőteljesebb beavatkozások az erdő életébe. Nem kétséges, hogy a nagy területű vágások természetvédelmi és közjóléti szempontból sem elfogadhatók. Érdemes visszatekintenünk az elmúlt három évtizedre, ugyanis az 1996-ban életbe lépett erdő-, természetvédelmi és vadászati törvények jelentős változásokat indítottak el. Egyre hangsúlyosabbá váltak a hagyományostól eltérő erdőgazdálkodási üzemmódok.
A korábban megszokott vágásos gazdálkodás fokozatosan visszaszorul és a természetközelibb módszerek kerülnek előtérbe. Megjelenik az örökerdő és az ehhez vezető átmeneti üzemmód, ahol már nincs, vagy csak igen kismértékű vágások történnek.
Emellett jelentőssé váltak a fakitermelést nem szolgáló üzemmódú területek; ezeken egyáltalán nincs fakitermelés, csak akkor avatkozunk az erdő életébe, ha az állomány valami oknál fogva jelentősen károsodna és nem várható gyors természetes megújulás. Erdészetünk már több mint nyolcszáz hektár ilyen erdőt kezel, ezeknek a területe növekedni fog a következő évtizedekben. A vágásos gazdálkodással érintett területrészeken is jelentős arányban maradnak vissza öreg erdőfoltok a vízfolyások, forráslápok, sziklás ormok környezetében. Ezek a hagyásfacsoportok, az örökerdőkkel együtt, térben sokkal változatosabbá teszik erdeinket, mint a korábbi egysíkú gazdálkodás. Fokozottan védett madarak fészkelése esetében jelentős a korlátozás az élőhely közelében. Ennek is köszönhető, hogy a ritka ragadozók száma nem csökken, inkább az újabb egyedek és fajok megjelenése a jellemző. Nemcsak térben, időben is visszaszorult a fakitermelés.
Áprilistól szeptemberig ma már alig szól a motorfűrész a Mátra rengetegeiben. Fontos változás az is, hogy a vágások vékonyfa-maradékát nem égetik el, hanem holtfaként marad az erdőben.
Természetvédő erdészek
A természetvédelem az erdők használatával szemben jóval fiatalabb tevékenység. Nem meglepő, hogy az erdei természeti értékek megőrzése mellett kardoskodók között mindig is voltak és vannak erdész szakemberek. A hazai természetvédelem egyik ikonikus erdésze Kaán Károly volt, a Trianon utáni erdőgazdálkodás újjászervezője, az Alföldfásítás atyja. Nevéhez fűződik az 1935. évi erdőről és természetvédelemről szóló törvény is. Ugyancsak kiemelendő Rakonczay Zoltán erdőmérnök. Pályáját Mátrafüreden kezdte, aztán közel húsz évig volt a magyar természetvédelem hivatalos vezetője, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület alapító tagja, tiszteletbeli elnöke.
Élőhelyet teremtenek
Az erdei utak megítélése is általában negatív, hiszen az út csak az erdőterület rovására épülhet. De amellett, hogy az erdő kezeléséhez elengedhetetlenül fontosak az utak, kiváló élőhelyek is. Számos növény- és állatfaj kedveli a félárnyékos környezetet, amely zárt erdőkben ritkán adódik, az utak mentén viszont mindig. Ritka virágok, páfrányok díszlenek, sűrűbben találkozunk hangyabolyokkal az útrézsűkben, melyeket hol melegít a nap, hol jótékony árnyék fed. Ez a változatos hűtő-melegítő hatás egyes kétéltűeknél, hüllőknél is nagyon fontos, nem beszélve arról, hogy a hegyvidéki utak kialakításakor számos vizes élőhely születik.
Főleg ezekre alapozta a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a kétéltű élőhelyfejlesztési programját, amelyet az EGERERDŐ Zrt.-vel partnerségben tavaly valósítottak meg, kialakítva közel kétszáz olyan szaporodó- helyet, ahol nagyobb a kétéltűek túlélési esélye.
Az erdei utak tehát ékes bizonyítékai annak, hogy egy ember által létrehozott műszaki létesítmény kiváló élőhely lehet és változatosságot teremt az erdei életközösségben.
Böhöncökből biotóp fák
A fák „csendesen” nőnek, változások azonban az erdőművelésben és az állományok nevelésében is előfordulnak. Az állomány- alkotó őshonos fafajaink (tölgyfélék, bükk) mellett előforduló számos elegy fafajt korábban is felkaroltuk, napjainkban azonban igyekszünk jelenlétüket tovább fokozni – növelve ezzel erdeink változatosságát. A böhöncök megítélése is nagyban megváltozott. Ezek olyan, az átlagostól jelentősen eltérő, általában robosztus megjelenésű, kedvezőtlen faalakkal bíró egyedek, amelyek nem alkalmasak minőségi törzsek nevelésére, és jellemzően könnyebben korhadnak.
Korábban ezeket kivétel nélkül kivágtuk a nevelés során; ma már maradnak, mert ökológiai és erdővédelmi szempontból nagyon fontosak, és úgynevezett biotóp fák lesznek.
Ezek a példák mutatják, hogy az erdész szakma jelentős, bár az erdőjárók számára kevéssé látványos változáson ment át az elmúlt harminc évben.
Dudás Béla EGERERDŐ Zrt.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu / A Mi Erdőnk
